Békés Megyei Hírlap, 2021. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

2021-06-03 / 126. szám

EGY PERCBEN Megépülhet a vakcinagyár MAGYARORSZÁG Hazánk önellátó le­het oltóanyagokból, a Fidesz-kabinet döntött az új nemzeti oltóanyaggyár építéséről, a járvány pedig igazol­ta a szükségességét, mondta a De­mokratának György László államtit­kár. Mindeközben országszerte, így Orosházán (képünkön) is folytatódott szerdán az oltakozás. Megmentik örökségünket MEZŐBERÉNY Nagy fába vágta a fej­széjét a Mezőberényi Szlovák Nem­zetiségi Önkormányzat és a Mező­berényi Szlovákok Szervezete. A vá­rosban található egyik utolsó, még a 19. század közepén épült ulicskás házat szeretnék felújítani és tájház­zá alakítani. ► 5 2021. JÚNIUS 3., CSÜTÖRTÖK • LXXVI. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT ALAPÍTVA: 1945-BEN BÉKÉSI www.beol.hu Pénteken mutatják be a rockoperát a Jókaiban Trianon emlékezete BÉKÉSCSABA Pénteken mutatják be a Jókai színházban Koltay Gábor rendezésében a Trianon című rockoperát, zenés tör­ténelmi játékot. A darab sajtó előtti próbáját szerdán tartot­ták a teátrumban. A békediktátum előzményei, az 1918-ban és 1919-ben történt események is terítékre kerültek a Tria­non 100 című emlékkonferencián, aminek az önkormányzat, a múzeum és a kulturális központ szervezésében a Csabagyön­gye adott otthont ugyancsak szerdán. Fotó: Jenei Péter ► 4 Nem lassultak a fejlesztések MAGYARORSZÁG Nem lassította le a járvány a Modern Városok Prog­ram beruházásait, az idei és jövő évi együttes költségvetése meghalad­ja a 600 milliárd forintot - mondta a Magyar Nemzetnek Gyopáros Al­­pár kormánybiztos. ► 7 Brüsszel több hatalmat akar MAGYARORSZÁG A kormány - az Or­szággyűlés előzetes állásfoglalását követve - úgy döntött, nem vesz részt az Európai Ügyészség létreho­zásában, és a megerősített együtt­működésben sem - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter. ► 9 Jó reggelt! M­adármentő akcióba kezd­tünk a minap: hazafelé jö­vet láttuk, rozsdafarkú­ fió­ka csücsül a járdán, ázik-fázik, gub­baszt. Majd mi visszatesszük a fára, onnan meg beterelgetik az övét a fé­szekbe - gondoltuk. Lassan lopakod­tunk, de megijedt, az úttest felé lépe­getett. Hagytuk, nehogy nagyobb baj legyen. Otthon viszont csak nem ha­gyott a lelkiismeret. Visszacammog­tunk, és még óvatosabban közelítet­tünk. Szárnya alá hajtotta buksiját, majdnem sikerült megfogni, amikor hirtelen bekotort a kerítés alatt a leg­közelebbi udvarba. Vigasztal a tudat, tán így is megóvtuk attól, hogy az ut­cában lakó macskák közül valame­lyik rozsdáshúst vacsorázzon. N. Sz. Békés Megyei KönyvfclT Podani Milánt látták vendégül az óvodások Motorjával varázsolt MEZOKOVACSHAZA A Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu hírportál idén is várta a gye­rekek kívánságait, hogy kö­zülük többet megvalósít­son a gyereknapon. A leg­szerencsésebbek ülhettek Kispolszkiban, vonatozhat­tak, találkoztak mentőkkel és légi forgalmi irányítóval. A mezőkovácsházi ovisok is mertek nagyot álmodni. Podani Milán akrobatikus motorost várták izgatottan szerdán a Petőfi utcában. A szarvasi fiatalembert, az European Street Freestyle Cup harmadik helyezettjét, magyar bajnoki ezüstérmest édesapja mutatta be a ko­vácsháziaknak. Podani Mi­hály arról mesélt, kisfiúként Milánnak is voltak nagy ter­vei, kicsi óvodásként is mert nagyot álmodni. ►­­ A gyerekek lenyűgözve nézték a produkciót Fotó: Bencsik Á. HIRDETÉS BEOL.HU a Békés megyei hírportál Támadást tervezett az elfogott iszlám­ista BUDAPEST Elfogott a Terror­­elhárítási Központ egy ma­gát iszlamistának valló, 21 esztendős magyar fér­fit, aki többféle terrortáma­dást, tömegrendezvényen történő robbantást, továb­bá tömegbe hajtva elköve­tett támadást tervezett Ma­gyarországon - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, Hajdú Já­nos szerdai tájékoztatóján. A fiatalember - aki egy fő­városi egyetemen tanul - bi­zonyos előkészületeket már tett, például vásárolt cső­bomba összeszereléséhez szükséges anyagokat. ► 9 Több pénz marad ma a dolgozónál MAGYARORSZÁG Jelentősen csökkentek a munka köz­terhei 2010-hez képest, ami­kor a szocialista-szabadde­mokrata kabinet alakítot­ta az adószabályokat - ír­ta a Magyar Nemzet az adó- és pénzügyi tanácsadó cég, a PwC Magyarország számí­tásai alapján. A személyi jö­vedelemadózásban egy év­tizede még élt az adójóvá­írás intézménye, a legalacso­nyabb bérek adója igen ala­csony volt, de a szabály hatá­sa szertefoszlott. ► 7 Nagyot hasalhat a keleti szomszéd ROMÁNIA Szomszédunk 29,2 milliárd eurót szeretne fel­venni az EU-tól az országos helyreállítási tervre, amiből 13,2 milliárd vissza nem té­rítendő támogatás formájá­ban érkezik. De ez sem lenne ingyen, a pénz előteremtésé­re ugyanis a tagországoknak a korábbi 1,2 százalék helyett évi 1,4 százalékot kell befi­zetniük az EU-kasszába. Ro­mánia esetében ez éves szin­ten 424 millió eurós többlet­­kiadással járna, az összeget például a nyugdíjkorhatár felemelésével szeretnék ki­gazdálkodni. ► 8 Korszerűsítenek két csabai hidat BÉKÉSCSABA A Munkácsy­­negyed kialakítását célzó projekt részeként korsze­rűsítik 270 millió forintból a Kórház utcai hidat és újjá­építik a Deák utcai kishidat - ismertette Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Elmondta, várhatóan idén lebontják az egykori Kö­rös Hotel épületét a Kossuth téren, amelynek helyén par­kot, zöldterületet alakítaná­nak ki. ^3 9 771215 106047 21126 SZERKESZT­ŐS­ÉG: E-mail: szerkesztoseg@bmhirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-12 óráig 80/922-016 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-15 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 66/519-600 HOLNAP 23 23 Ma napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, eső nem fordul elő. A hőmérséklet fokozatosan emel­kedik, gyenge marad a légmozgás. ► 12 ! Boldog névnapot kívánunk nevű olvasóinknak!

Next