Békés Megyei Hírlap, 2021. augusztus (25. évfolyam, 177-201. szám)
2021-08-02 / 177. szám
2021. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Út- és járdaépítés: jön a második ütem Eldőlt a minap, hogy az útépítési program második üteme mely utcákat érinti, valamint, hogy mely szakaszokon teszik rendbe a járdákat a harmadik, az ötödik, a hatodik és a tizedik választókerületben. Most indították el a közbeszerzési eljárást, a tényleges munkálatok nyár végén kezdődhetnek szerte Békéscsabán. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu BÉKÉSCSABA Korábban Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Szarvas Péter polgármester és Hanó Miklós alpolgármester is beszélt arról, hogy Békéscsaba 7 milliárd forintot kapott a Modern Városok Program keretében útépítésekre és -felújításokra, illetve 2,3 milliárd forint kormányzati támogatáshoz jutott járdafejlesztésre. Az útépítések első üteme nemrég el is indult. Most arról döntött a városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság a minap tartott ülésén, hogy mely utcákat érintse az útépítések és a járdafejlesztések második üteme. Ádám Pál, a bizottság elnöke kiemelte az útépítések kapcsán: hatalmas eredmény, hogy az adott utcákban élők mindenféle pénzbeli hozzájárulás nélkül kapnak utat. Hangsúlyozta azt is, hogy a belváros mellett a peremkerületek fejlesztésére ugyancsak figyel az önkormányzat, és hogy a beruházásnak köszönhetően a modern városok közé léphet Békéscsaba. A városfejlesztési nonprofit kft. ügyvezetője, dr. Sódar Anita ismertette, az útépítések első ütemébe tartozó utcák esetében átadták a területet a kivitelezőnek, a munka el is rajtolt. A második ütem 38 szakaszt érint, azok kiviteli dokumentumait felülvizsgálták az elmúlt időszakban. Most indul a közbeszerzési eljárás a 38 rész kapcsán, és ha az eredményes lesz, nyár végén átadható a munkaterület ezeken a szakaszokon is. Felkerült a listába többek között a Kertes utca, a Sport utca, a Tildy Zoltán utca, a Hajnóczy utca, a Tégla sor, a Szöcske utca és a Bogár utca. A járdafejlesztést négy ütemben valósítják meg. A járdafejlesztést négy ütemre bontották. Az korábban eldőlt, hogy az első ütem keretében, vagyis az első, a második és a kilencedik választókerületben mely utcákban újulnak meg bizonyos szakaszok. Most határoztak arról, hogy a második ütem részeként, azaz a harmadik, az ötödik, a hatodik és a tizedik választókerületben mely járdákat tegyék rendre: összesen 39 részről van szó, a Kisfényesi úttól a Bartók Béla úton és a Vécsey utcán át a Bessenyei utcáig. Itt is le kell folytatni a közbeszerzési eljárást, ha az eredményesen zárul, nyár végén rajtolhat a munka. Csányi Illés önkormányzati képviselő szerint fontos, hogy a városközpont mellett a külső részeket is fejlesszék, hogy ezeken a területeken is legyenek megfelelő utak, járdák, csapadékvizet elvezető árkok, hiszen ezek a legfontosabb és régóta fennálló lakossági igények. Hangsúlyozta, több helyen most valósít meg először jelentős fejlesztést az önkormányzat. - A közelmúltban nem volt hasonló volumenű fejlesztési program - mondta a járdák kapcsán dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő. Kiemelte, a szakemberekkel közösen felmérték a körzet járdáit, és most a leginkább balesetveszélyes, azaz a legkritikusabb részeket teszik rendbe. Nem jut mindenre forrás, de az a cél teljesül, hogy legalább az utca egyik oldalán legyen megfelelő járda. Nemrég indult el az útépítések első üteme, most pedig a szakbizottság ülésén döntöttek a második ütem szakaszairól Fotó: B. Á. BÉKÉSCSABA/GERLA Idén ismét megrendezték a Gerlai Falunapot. A szombat délutántól estig tartó esemény a faluház udvarán főzőversennyel kezdődött, majd számos program várta az érdeklődőket. Gyermek-és operettműsor, Disney-slágerek, musicalshow egyaránt szolgálta a kikapcsolódást, a közösségek erősítését a rendezvénysorozaton. Fotó: Imre György P. G. Megtisztították a Gödény-halmot BÉKÉSSZENTANDRÁS Megtisztították, lekaszálták a helyiek a nevezetes Gödény-halmot szombaton Békésszentandráson. Dr. Lesfalvi Balázs alpolgármester elmondta, a településen hagyomány, hogy a Körös-Maros Nemzeti Park által kijelölt évi két időpontban saját maguk végzik a különleges helyszín megtisztítását. - Kasza került a kezekbe, családi program keretén belül, közös, vidám munkával biztosítottuk a vadon megközelíthetőségét - árulta el, hozzátéve, a 12,5 méteres kunhalom Közép-Európa legmagasabbja, az egykori törzsek találkozási, ismerkedési helyszíne lehetett. A mesterséges „domb” idősebb a piramisoknál is, építését 5500 évvel ezelőttre teszik. Kiemelt természetvédelmi terület, ahol az urbanizáció nyomait nem lehet felfedezni, érintetlensége és turisztikai jelentősége egyöntetűen fontos a szentandrásiaknak. A közösségi programok délután folytatódtak, a sportpályán családi napot tartottak. A kikapcsolódni vágyókat főzőverseny, labdarúgó-mérkőzés, gyermekműsor, egészségügyi szűrés, tánc-és énekbemutató, valamint tűzijáték várta. N. Sz. HIRDETÉS_________________________________________ MEGYEI KÖRKÉP g Ostrom alatt Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu O tt álltunk a török és magyar seregek mellett, akik újra összecsaptak a gyulai várért. Dörögtek a fegyverek, az ágyúk, majd az ellenfelek karddal estek egymásnak. Ilyen volt a Végvári napok szombati estéje, amikor a hagyományőrök megidézték az erődítmény ostromát. Megelevenedett a történelem: láthattuk, milyen lehetett, amikor élet-halál harcot vívtak a katonák, és minden négyzetméterért meg kellett küzdeniük. S, hogy milyen furcsa is az emberi természet, amikor a magyarok visszaverték az első attakot, hiába volt az egész most csak hadijáték, a szép számú néző tapssal jutalmazta a sikert, és önkéntelenül is a védőkért szorított. A közönség soraiban idősek, középkorúak, fiatalok, gyerekek egyaránt ott ültek és álltak, s amit a legtöbb rendezvényen ritkán látni, mindenki feszülten figyelt. Dr. Csikány Tamás professzor olyan könnyed stílusban magyarázta az eseményeket, hogy azzal mindenki számára teljesen érthetően és érdekesen adta vissza az 1566-os történéseket, miközben belecsempészte a tudományos tényeket is a „közvetítésbe”. A korhű viseletek és múltidézés láthatóan sokakat megérintetett, és arra a 60 percre valószínűleg rengeteg embert fogott kézen a történelem. A történelem, ami ha megfelelően adaptálják, nagyon érdekes. S talán akadtak olyanok is, akik az „ostrom” után egy-egy könyvet is a kezükbe vettek, vagy az interneten utánaolvastak annak, amit láttak. Biztosan nem csalódtak akkor sem. Érdekfeszítően tolmácsolták 1566 történéseit. Ütötte, rugdosta támadója a nőt OROSHÁZA A belváros legforgalmasabb részén, a Spar áruház előtt szombaton reggel rendőrségi helyszínelés zajlott egy szalagkordonnal lezárt területen. A környékre érkezők találgatására a jól értesültek elmondták: rablás történt. Lapunk megkeresésére a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette: rablásról értesítették a rendőrséget július 31-én 5 óra 15 perc körül Orosházán. A belvárosban egy férfi megállított egy idős nőt, és pénzt követelt tőle. A fiatal férfi többször megütötte és megrugdosta a 70 éves nőt, aki ezután néhány ezer forintot átadott neki. A megtámadott nő értesítette a történtekről a rendőröket, akik a bejelentéstől számított néhány perc alatt, a megadott személyleírás alapján elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A rendőrjárőrök előállították a 23 éves végegyházi férfit az Orosházi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók rablás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást ellene és őrizetbe vették. A bántalmazott nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Cs. I. MEGJELENT A MINDMEGETTE MAGAZIN LEGÚJABB SZÁMA! .mindmegette UiFrSffia NYÁRI RECEPTEK: MAI ».AI > A LEGJOBB NYÁRI RECEPTEK' kixkx-mvlt Lecía&fcwKP'' "V« EGYSZERŰEn elkészíthető családi kedvencek Keresse az üzletekben, vagy fizessen elő online a www.lapcentrum.hu/mindmegette oldalon! 6951«