Békés Megyei Hírlap, 2021. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP Focipályányi terület égett KÖTEGYA“ Elszáradt aljnö­vényzet gyulladt meg egy családi ház kertjében csü­törtökön délután a települé­sen, a Szabadság utcában. A tűz a szomszédos telekről terjedt át, ahol égetést vé­geztek. A futballpályányi te­rületen égő növényzetet a helyi önkéntes és a gyulai hivatásos tűzoltók oltották el, vízsugár és kéziszerszá­mok segítségével - tájékoz­tatta lapunkat a katasztró­favédelem. P. G. Ittas nő sérült meg súlyosan KASZAPER/NAGYBÁNHEGYES Kaszaperen, az Árpád utca és a Szent Gellért tér ke­reszteződésében egy sze­mélyautó nekiütközött egy kerékpáros nőnek csütörtö­kön délután. A nő, akinél fel­merült az ittasság gyanúja, súlyosan megsérült. Nagy­­bánhegyes külterületén 16 óra körül egy személy­­gépkocsi letért az útról és fának ütközött. A jármű ve­zetője könnyű sérülést szen­vedett. P. G. Autó ütközött tehergépkocsinak GYULA A Csabai út és a Jász Lukács utca kereszteződésé­ben csütörtökön 10 óra 45 perc körül egy személygép­kocsi vezetője nem adott el­sőbbséget egy tehergépko­csinak és összeütköztek. A mentők az autóban ülő két utast könnyű sérüléssel vit­ték kórházba. P. G. Ismét keresik az év nagyszüleit ELEK Ismét várja a helyi ön­­kormányzat az Év nagyma­mája és az Év nagypapá­ja pályázatra érkező fogal­mazásokat. Az Idősek Világ­napja alkalmából meghirde­tett felhívásra általános és középiskolás tanulók írásait várják. A tanulók maximum egyoldalas fogalmazásban mutathatják be a kitüntető cím elnyerésére javasolt ele­­ki lakóhelyű nagyszüleiket. A cím odaítéléséről a vá­ros kulturális bizottságának tagjai döntenek majd. A pá­lyázat beküldési határideje szeptember 27-e. V. N. Polgármesterek tartottak randevút Az év polgármesterét, al­polgármesterét és jegyző­jét köszöntötték pénteken Szarvason, a Városi Polgár­­mesterek Randevúján. Az el­ismerő díjakat dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztéri­um önkormányzatokért fe­lelős helyettes államtitkára adta át. Vásári Erzsébet erzsebet.vasari@mediaworks.hu SZARVAS Immár 26. alkalom­mal, azon belül pedig Szar­vason most másodjára szer­vezték meg pénteken a Városi Polgármesterek Randevúját, amelyen a hagyományok sze­rint átadták az Év polgármes­tere, alpolgármestere és jegy­zője díjakat. Az esemény hely­színe a nemrégiben megújult Tessedik Sámuel Múzeum volt, szervezője pedig a Szféra Európa Kft. Elsőként Oltványi Tamás, az ötletgazda-szervező Szfé­ra ügyvezetője üdvözölte a jelenlévőket, majd elmond­ta, 27 évvel ezelőtt tartot­ták meg először ezt a rendez­vényt, a pandémia miatt azon­ban tavaly elmaradt. Vissza­emlékezett, a díjat üzlettár­sával és barátjával, Deák Jó­zseffel álmodták meg egy­kor, aki ugyan már nincs kö­zöttünk, de máig gondol rá és közös munkájukra. Továbbá köszönetet mondott Szarvas­nak és polgármesterének, Ba­bák Mihálynak, dr. Melis Já­nos címzetes főjegyzőnek és Petneházi Andrea kabinetve­zetőnek azért, hogy immár másodjára adnak helyszínt a díjátadónak, illetve a Belügy­minisztériumnak a szakmai támogatásért. Babák Mihály köszöntőjé­ben beszélt Szarvas megala­pításáról, felidézte a telepü­lés 300 éves történetét, illet­ve szólt Tessedik Sámuel, a város egykori lelkészének és pedagógusának munkásságá­ról, ami meghatározta a térség fejlődését. Továbbá kiemel­te, a szarvasiak máig rendkí­vül büszkék arra, hogy Szent István államának mértani közepén élhetnek és egyfaj­ta hagyatékként óvhatják azt. Az eseménnyel kapcsolatban hangsúlyozta, fontos, hogy mindig legyenek olyan kivá­ló szakemberek és elhivatott közszolgák, akik az ország te­lepüléseit működtetik, élhe­tőbbé teszik és fejlődésüket biztosítják. Hiszen az állam­polgárok életét ők tudják se­gíteni helyben. Akiktől az el­ismerés és a szavazat mindig jólesik egy városvezető szá­mára, hiszen azt jelzi, hogy jó úton haladnak. Végül elárulta, nem véletlenül választották az esemény dátumának a Szar­vasi Szilvanapok nyitónapját, amely rendezvényre invitálta a jelenlévőket. Dr. Dukai Miklós elmondta, a Városi Polgármesterek Ran­devúja mindig kiváló alkalmat teremt arra, hogy az önkor­mányzatok első számú tiszt­ségviselői megismerkedjenek egymással az önkormányzati működés kapcsán felmerült jó gyakorlatokkal, illetve problé­mákkal, és tapasztalatot cse­réljenek. Mindez még idősze­rűbb a pandémia időszaká­ban, illetve a járvány után, hogy az utóbbi másfél évben tapasztalt, nem mindennapi kihívásokat átbeszélhessék. Hangsúlyozta, önkormányza­ti helyettes államtitkárként mindig fontosnak tartja hang­súlyozni, hogy a helyi közha­talom, a választópolgárok ér­dekében történő jogszerű, ha­tékony és demokratikus gya­korlása alapvetően nemzeti ügy. Hiszen a települések élet­minőségének javításával, a la­kosság biztonságának erősí­tésével, az elérhető legmaga­sabb szintű közszolgálatok biztosításával, a lakosság kö­zösségének formálásával és a jövő nemzedékek érdekének védelmével hozzájárulhatnak a nemzet felemelkedéséhez. A három kitüntetett: Fórizs László alpolgármester (Hajdúböszörmény), Balaicz Zoltán polgármester (Zalaegerszeg), valamint dr. Tatár Zoltán jegyző (Hódmezővásárhely) Fotó: Bencsik Ádám Három elismerést adtak át a pénteki találkozón A köszöntők után dr. Dukai Miklós adta át a díjakat a leg­több szavazatot elérőknek. Utóbbi alapján az Év Jegyző­je a hódmezővásárhelyi dr. Ta­tár Zoltán lett. A kitüntetett kö­szönetnyilvánítás után elárul­ta, egykor jogi pályán kezdett, majd több más közigazgatási szervnél is dolgozott, mire jegy­ző lett. Az Év Alpolgármesteré­nek a hajdúböszörményi Fórizs Lászlót választották meg, aki­től megtudtuk, tevékenysége során a lakosságban sikerült olyan társakra találnia, akik se­gítették a helyes úton maradni, illetve sok támogatást kapott polgármesterüktől, valamint pártjától, a Fidesztől is. Hozzá­tette, nagy megtiszteltetés szá­mára díjazása. Az Év Polgár­­mestere pedig a zalaegersze­gi Balaicz Zoltán lett. Elmond­ta, bár az elismerést ő vette át, nem csupán neki szólt, ha­nem a teljes zalaegerszegi la­kosságnak és közösségnek, valamint családjának és mun­katársainak is. Hozzátette, te­lepülésükön hiszik azt, hogy a múlt és a jelen mellett a jövő is ugyanolyan fontos, ennek alap­ján élik napjaikat. Végül Oltvá­nyi Tamás bejelentette, dr. Mol­nár Attila, Komárom polgár­­mestere felhatalmazta arra, hogy elárulja: jövőre náluk tart­ják a díjátadót. Ütközéssel és borulással kezdődött a nap Reggel baleseteztek BÉKÉSCSABA Egy személyau­tó és egy motoros ütközött ös­­­sze Békéscsabán, a Bartók Bé­­la-Tulipán utca kereszteződé­sében pénteken reggel - tájé­koztatta lapunkat a rendőrség. A balesetben a motoros kön­­­nyebben megsérült. Árokba borult egy személy­autó Békéscsabán, a Kígyósi utcában, a Kereki út közelé­ben szintén pénteken reggel. A járműben egy ember uta­zott, ő ki tudott szállni. Mű­szaki mentés céljából a helyi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, a mentőket is ri­asztották - tájékoztatott a ka­tasztrófavédelem. P. G. Személyautó és motoros ütközött Békéscsabán Fotó: Bencsik Á. 2021. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT Egy késsel fenyegette meg anyósát az ittas férfi SZARVAS Kétrendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísér­lete miatt emelt vádat és vád­iratában beismerés esetére is felfüggesztett szabadságvesz­tés kiszabását indítványoz­ta a Szarvasi Járási Ügyész­ség azzal a büntetlen előéletű, 32 éves szarvasi férfival szem­ben, aki feleségét és anyósát is bántalmazta. A férfi tavaly október 23-án kora délután erősen ittas álla­potban összeveszett feleségé­vel. A férfit a 82 éves, mozgá­sában korlátozott anyósa kér­dőre vonta, hogy miért bántja a lányát. A férfi kiabálni kez­dett az anyósával, megütöt­te, kezénél fogva megragad­ta, felemelte és az ágyra dob­ta. A férfi ezután a feleségét a földre lökte, majd a fejét, a tarkóját és a derekát megrúg­ta, végül megpofozta. A férfi visszament egy késsel anyósa szobájába, ahol megfenyeget­te, hogy legszívesebben felda­rabolná őket, de mivel van ön­uralma, nem teszi meg. Mindkét sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. B. 0. Négy napon át lopkodott alkoholt MEZŐBERÉNY Folytatólagosan elkövetett lopás vétsége mi­att emelt vádat a Békési Járási Ügyészség és vádiratában pró­bára bocsátás intézkedés al­kalmazására tett indítványt egy 48 éves büntetlen előéletű mezőberényi férfival szemben, aki az egyik helyi bevásárló­­központból négy napon át fize­tés nélkül távozott. A férfi tavaly augusztusban négy napon át összesen nyolc alkalommal ment el az egyik mezőberényi áruházba, ahol a polcokról közel 100 ezer fo­rint értékben vett magához és rejtett a ruházatába tömény­italos üvegeket, amelyekkel fi­zetés nélkül távozott. A tolvajt tetten érték, az általa okozott kárból az elfogását megelőző­en ellopott szeszes ital értéké­ből mindösszesen 939 forint té­rült meg. B. 0. Előzmények nélkül szúrt halálra egy biciklist Fegyházba kerülhet GYULA A Békés Megyei Fő­ügyészség aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísér­lete miatt emelt vádat azzal a 20 éves büntetlen előéletű gyu­lai férfival szemben, aki 2020 májusában minden előzmény nélkül az utcán késett halál­ra egy másik férfit, áldozatát a szemét alá rejtette, és saját ba­rátját is megsebesítette. A fiatal férfi - aki a cselek­mény elkövetésekor 18 éves volt - és kiskorú, 17 éves barát­ja 2020. május 31-ére virradó éjszaka Gyula különböző ven­déglátóhelyein szórakoztak és italoztak. A terhelt nemcsak közepes fokú alkoholos befo­lyásoltság alatt állt, de nyug­tatót is fogyasztott. Hajnalban a Wesselényi utcában minden előzmény nélkül egy 14,5 centi pengehosszúságú késsel több­ször megszúrt egy kerékpá­rost. Barátja mentőt akart hív­ni, hogy ezt megakadályozza, felé is szúró mozdulatot tett. A 17 éves fiatalember elfutott a helyszínről. A 18 éves férfit a román határ felé vezető 44-es út mentén fogták el. A minősített emberölés bün­tetési tétele 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tar­tó szabadságvesztés, de a je­len ügyben - mivel a terhelt a bűncselekmény elkövetésekor a 20. életévét még nem töltöt­te be - a törvény erejénél fog­va életfogytig tartó szabadság­­vesztés nem szabható ki. A Bé­kés Megyei Főügyészség a vád­iratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit végre­hajtandó fegyházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, ren­delje el a bűncselekmény esz­közéül használt kés elkobzá­sát és kötelezze őt a nyomozás során felmerült közel 3 millió 900 ezer forintos bűnügyi költ­ség megfizetésére. Az eljárás a Gyulai Törvény­szék előtt folytatódik. P. G.

Next