Békés Megyei Hírlap, 2021. szeptember (25. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-21 / 219. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Ököllel ütlegelte az élettársát MEZŐBERÉNY Ököllel és többször megütötte élettársát a Kossuth téren az a 30 éves férfi, akit vasárnap vettek őrizetbe a rendőrök. A mentők a nőt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel, bordatöréssel vitték kórházba. A rendőrség súlyos testi sértés miatt indított nyomozást. L. B. A tiltás ellenére ült volán mögé SZARVAS Azért állítottak elő vasárnap a Dózsa György utcából a rendőrök egy 25 éves férfit, mert annak ellenére ült volán mögé, hogy a Békéscsabai Járásbíróság és több rendőrkapitányság is eltiltotta a járművezetéstől. A férfit őrizetbe vették és büntetőeljárást indítottak ellene. L. B. Használt kisbusz érkezett a faluba ZSADÁNY Egy használt Ford Transit kisbuszt vásárolt nemrég az önkormányzat - ismertette Dudás Árpád polgármester. Hozzátette, erre azért volt szükség, mert a korábbi jármű egy véletlen folytán totálkáros lett a telephelyen. Mivel volt rajta casco biztosítás, a biztosítótól kapott pénzből, valamint a totálkáros autó értékesítéséből befolyó összegből be tudtak szerezni egy használt, de a régebbinél újabb kisbuszt. A jármű fontos, egyrészt a közfoglalkoztatottak szállítása miatt, másrészt a sportegyesületet is segítik vele az utazásokban. L. B. Tízéves fiúra bízta a jetski vezetését GYOMAENDRŐD Átengedte egy 10 éves kisfiúnak egy jetski vezetését az a 45 éves magyar-brit férfi, aki ellen járművezetés tiltott átengedése miatt emelt vádat és vádiratában próbára bocsátás mint intézkedés alkalmazását indítványozta az ügyészség. Az eset a Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán 2019 nyarán történt. A gyermek vezetett, miközben a férfi a sporteszközön hátul, a fiú mögött ült. A rendőrök akkor intézkedtek velük szemben, amikor a járművet a gyermek vezette. N. Sz. Folytatódik a harc a szemetelők ellen Továbbra is komoly küzdelmet kell vívni Békés megyében is az illegális hulladéklerakókkal szemben. Időről időre feltűnnek mind a bel-, mind a külterületeken azok, akik a tilosban szabadulnak meg a szemetüktől. Csete Ilona-Papp Gábor szerkesztoseg@bmhirlap.hu BÉKÉS MEGYE Hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség, és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 37 éves, büntetett előéletű csabacsűdi férfi ellen, aki építési törmeléktől akart illegális módon megszabadulni. A férfi tavaly június 7-én a birtokában lévő építési törmeléket egy billenős platós tehergépkocsival hatósági engedély, valamint a terület tulajdonosának tudta és engedélye nélkül egy lakatlan, elhagyatott, nem bekerített csabacsűdi tanyaingatlanra szállította, azért, hogy azt ott jogosulatlanul elhelyezze. A férfi három teherautónyi törmeléket szállított ki a fenti területre, amikor a negyedik fuvarnál, 15 óra 45 perckor a cselekményt az ingatlan tulajdonosa észlelte és értesítette a rendőrséget. Ekkor a férfi felhagyott tevékenységével, és a platón lévő hulladékot már nem borította le, majd a nyomozás során elszállította az összes, általa leborított építési hulladékot is a területről - erről a Békés Megyei Főügyészség tájékoztatta lapunkat. Megkeresésünkre Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége elnöke elmondta, az illegális lerakásnak két gyakoribb módját figyelték meg. - Az egyik folyamat a nagyobb településeken jellemző és főként a lakótelepeken, tömbházaknál fordul elő. Ilyen esetekben vagy a szelektív szigetek mellett vagy a kommunális lerakókba rakják le a szemetüket olyanok, akik nem a területen laknak. Nem egyszer a konténerek, a szigetek mellé dobálják a hulladékot, alaposan elcsúfítva a környezetet - fogalmazott Gyarmati Sándor. Mint hozzátette, a másik problémát az jelenti, hogy a külterületekre, elhagyatottabb területekre viszik a hulladékot ismeretlenek. - Ez talán még az előzőnél is nagyobb gondokat okoz, hiszen az elkövetőt és gyakran magát a hulladékot is nehezebb megtalálni ilyen esetekben - folytatta a gondolatot. - A szolgáltatóval kötött megállapodás alapján a polgárőrség is részt vesz ilyen esetek felgöngyölítésében, de nem egyszerű a feladat, hiszen a tilosban járók egyre rafináltabbak. Bonyolulttá teszi a dolgot, hogy nagyon sokan azzal sincsenek tisztában, hogy amit tesznek az jogszerűtlen. Nem egyszer pedig figyelmetlenek is, mert benne hagynak a szemétben olyan leveleket, dokumentumokat, amelyeken a címük is szerepel. Arra a kérdésünkre, hogy a térfigyelő kameráknak BEOL.hu van-e megelőző hatásuk, elmondta, a kép vegyes. A kameráknak van ugyanis kedvező hatása, az elkövetők azonban gyakran személyiségi jogokra hivatkozva próbálnak kibújni a felelősségre vonás alól. Összességében elmondható, hogy több szervezettel közösen komoly küzdelmet vívunk az illegális hulladéklerakókkal szemben, és bízunk abban, hogy hosszú távon ez eredményes lesz - hangsúlyozta Gyarmati Sándor. Sokan dolgoznak közösen azon, hogy eltűnjenek az illegális szeméthalmok Illusztráció: MW Hármas karambol BÉKÉSCSABA Egy személyautó, egy kishaszongépjármű és egy teherautó ütközött össze tegnap délután a Kolozsvári utca, valamint a Tavasz utca kereszteződésében. Az esethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották, akik feszítő-vágó segítségével szabadították ki a karambol egyik résztvevőjét a személyautóból. Előzetes információink szerint a balesetben ketten sérültek meg. Fotó: I. Gy. A Juszt majort sem kímélték, a címüket is kidobták Olvasónk küldött fényképeket lapunkhoz egy illegális hulladéklerakásról, amivel a környezetszennyezésre hívta fel a figyelmet. Orosháza és Gádoros között, a Juszt majori vasúti megállóval szemközti földút mellett található a rengeteg szemét. Vannak benne a lerakójára utaló levélcímek. Három nagy halom került ki engedély nélkül. Autó belső részei, kárpitjai, háztartási hulladék, és még sorolhatnánk. A területet elcsúfító illegális hulladéklerakásra mások szintén felfigyeltek, feljelentés is történt a rendőrségen. Lapunk megkereste a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, ahol megtudtuk: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult büntetőeljárás az Orosházi Rendőrkapitányságon. Az Orosháza külterületén talált hulladékot a terület tulajdonosa elszállította. Amennyiben a büntetőeljárás során ismertté válik az elkövető, akkor lehetőség van arra is, hogy az esetlegesen felmerült költségek követelését polgári jogi igény előterjesztésével érvényesítsék. A. 2021. SZEPTEMBER 21., KEDD A vidéket is szeretné megismerni a nagykövet OROSHÁZA Elkezdődött a Németország hete rendezvénysorozat az Orosházi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. A fővédnök, Johannes Haindl, Németország nagykövetének hivatalos programja hétfőn a városházán indult. Dávid Zoltán polgármester, Bojtor István, Oravecz Nóra alpolgármesterek és Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnökének találkozóján a városvezető településtörténetről, oktatásról - a német nyelvet tanítják óvodától a középiskoláig -, turisztikai és gazdasági jellemzőkről mesélt. Reményét fejezte ki, hogy magánemberként is visszatér majd a vendég. A nagykövet elmondta, feleségével kedvelik a magyar fürdőhelyeket. Johannes Haindl kiemelte, a főváros mellett törekszik a vidéki Magyarország megismerésére. Örömét fejezte ki, hogy Orosházán is aktív a nemzetiségi önkormányzat, és ennek eredményeként a német nyelv oktatására, a hagyományok, a kultúra megőrzésére rengeteg energiát fordítanak. - Budapest nem egyenlő Magyarországgal. Országjárásommal lehet teljes az a kép, ami kirajzolja a valóságot. Jól érzem magamat az önök országában, de még kevés az ismeretem - fogalmazott a nagykövet, és azért, hogy ez az ismeret bővülhessen, sok kérdést intézett a városvezetőkhöz. Érdekelte a diplomatát, hogy hazai vagy külföldi befektetők keresik-e a térséget; milyen hatással volt a járvány a munkanélküliségre, milyen intézkedéseket vezetett be a városvezetés a pandémia idején. A nagykövet programja a Táncsics gimnáziumban folytatódott. Cs. I. Johannes Haindl Fotó: Cs. I. Gyűjtik a szignókat a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz A Fidelitas is csatlakozott BÉKÉS MEGYE A Fidelitas is csatlakozott, és gyűjti az aláírásokat a kormánypártok által indított Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz - ismertette Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas dél-alföldi regionális igazgatója, Békés megyei elnöke. - A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és nem akarjuk, hogy újra megszerezzék a hatalmat. Ezért is volt természetes, hogy részt veszünk az akcióban - fogalmazott. - Gyermekként én is átéltem, hogy elvették a családtámogatásokat, és nehéz helyzetbe sodorták a magyar embereket. Ma sokkal több lehetősége van a családoknak, legyen szó az otthonteremtési programról, a babaváró támogatásról vagy az ingyenes tankönyvekről. Elmondta, vannak olyan fiatalok, akik korukból fakadóan nem élték át a baloldali kormányzás borzalmait, a káros intézkedések mellett a gumibotozásokat és szemkilövetéseket. Azért is kell ezekről beszélni, mert a múlt akar visszatérni Gyurcsány Ferenccel a háttérben. Jelezte: Békés megye számos helyszínén jelen vannak a fidelitasosok. Hozzáfűzte: sokan keresik fel a standokat, hogy aláírják a petíciót. L. B. Békés megye számos pontján várják az aláírásokat Fotó: BMH