Békés Megyei Hírlap, 2021. október (25. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-05 / 231. szám

2021. OKTÓBER 5., KEDD A gyulai szálláshelyek is sikeres szezont zárhattak Erősödött a turizmus Több mint 20 százalékkal emelkedett a vendégéjsza­kák száma június elejétől augusztus végéig Gyulán a tavalyi év hasonló időszaká­hoz képest. Az említett há­rom hónapban 202 ezer ven­dégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban. Papp Gábor gabor2.papp@mediaworks.hu GYULA Az idei főszezonról az adatok mai feldolgozottsága alapján elmondható, hogy a vendégéjszakák száma csu­pán 16 százalékkal maradt­ el a pandémiát megelőző, 2019- es nyári szezonban regiszt­ráltaktól. Két évvel ezelőtt az érintett időszakban a vendég­­éjszakák száma elérte a 240 ezret, míg tavaly 165 ezer volt - nyilatkozta lapunk­nak Komoróczki Aliz. A Gyu­lai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett ar­ra, hogy idén májusban és jú­niusban még csak védettségi igazolvány megléte esetén le­hetett a szálláshelyeket és a fürdő szolgáltatásait igény­be venni, illetve a múzeumo­kat és a kiállítóhelyeket láto­gatni. Ezekben a hónapokban ezért még mérsékeltebb volt a vendégforgalom. Július ele­jétől - miután már védettsé­gi igazolvány nélkül is lehe­tett utazni - a forgalom egyik napról a másikra elérte a ma­ximumát. A szakember kitért arra, hogy a turizmust számos új­donság is szolgálta. Ezek kö­zül térségi szinten is fontos, hogy folyamatosan épül az M44-es. A Kisfaludy Prog­ram keretében számos szál­láshely újult meg, és ugyan­csak megszépült a gyu­lai Tourinform Iroda. Exk­luzív szolgáltatásokkal és programkínálattal bővült az Almásy-kastély Látogatóköz­pont, illetve annak részeként megnyílt a Stefánia-szárny, az Alföld egyik legszebb bál­terme. Korábban újjászüle­tett az Erkel tér, és egyik leg­sikeresebb évadát rendez­te a Gyulai Várszínház. Já­tékos módon lehetőség nyílt, nyílik a város felfedezésére. Emellett „Gyula. Természete­sen” címmel külön hangsúlyt kaptak a természetközeli ga­rantált programok, megújult az evezős programkínálat az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszán. Komoróczki Aliz kérdé­sünkre kitért arra, a gyulai szállodák nyilatkozatai alap­ján általánosan elmondható, hogy sikeres szezont zártak, és elégedettek voltak a nyá­ri vendégforgalommal, illet­ve az átlagár-növekedéssel. Több olyan szálláshely van, ahol ugyan a foglaltság szá­mottevően nem változott, mi­vel tavaly és idén is állandó­an 90-95 százalék fölött volt, azonban, minden várakozást felülmúlt, hogy a tavaly nyári árszinthez képest is 6-8 szá­zalékos átlagáremelést sike­rült elérni. Ez elsősorban an­nak köszönhető, hogy a keres­let kevésbé volt árérzékeny a nagy összegben felhalmozó­dott SZÉP-kártyás keretek miatt. - Ezért számítanak ar­ra, hogy miután a vendégek SZÉP-kártyás kerete kime­rül, az előző és idei nyár nor­mál évben már nem lesz meg­ismételhető - fogalmazott. A várfürdő nyitását köve­tően, júniusban az ebben az időszakban tapasztalható lá­togatószám 59 százaléka tel­jesült. Július elejétől már vé­dettségi igazolvány bemutatá­sa nélkül is igénybe vehetőek voltak a fürdő szolgáltatásai, így a normál üzemmenet mel­letti vendégforgalom 87 szá­zalékát regisztrálták július és augusztus hónapokban, a ko­rábbiaknál magasabb hazai és alacsonyabb külföldi láto­gatói arányok mellett. A fürdő előrejelzése alapján, amen­­­nyiben a pandémia negyedik hulláma nem hoz bezárást őszre, valamint az Erkel Ho­tel átalakítása következtében nem tapasztalnak jelentős for­galomkiesést, év végére a vár­fürdő látogatószáma elérheti a 360-380 ezret. Júliusban pár nap alatt a vendégforgalom elérte a maximumát a fürdővárosban­Fotó: Imre György További izgalmas hírekért látogasson el ide: BEOL.hu Kitolódott, tehát ősszel is folytatódik a szezon Az őszi időszakkal kapcsolat­ban Komoróczki Aliz elmond­ta, már a pandémiát megelő­ző években is elmondható volt, hogy a szezon egyre inkább ki­tolódott őszre, és nem „ürült ki" a város az augusztus 20-át kö­vető napokban. Ehhez hozzá­járult, hogy Gyula már a szezo­non kívüli időszakban is vonzó programkínálattal rendelkezik, továbbá az is, hogy a szomszé­dos Romániában két héttel to­vább tart a nyári szünet. Azon­ban idén, mintha nem is lett volna vége a nyárnak. A szept­ember soha nem látott számo­kat hozott, a szezon teljes mér­tékben kitolódott erre a hónap­ra. A négycsillagos szállodák tá­jékoztatása alapján a szeptem­ber 10 százalékkal volt erősebb a tavalyi év ugyanezen hónap­jánál, meghaladva a 90 száza­lékos telítettségi szintet. A Gyu­lai Pálinkafesztivál hétvégéjére megteltek a szálláshelyek. Csőbe húztak, aztán ünnepelték KÉTSOPRONT Völgyi Sándor, a település polgármestere azon­nal a helyi művelődési házba sietett a minap, amikor kollé­gái szóltak neki, hogy elrom­lott a légbefúvó az intézmény­ben. A polgármester közöl­te, már menet közben hívja is telefonon a kivitelezőt, mert nemrég adták át az új beren­dezést. Munkatársai megkér­ték, várjon még egy kicsit, és előbb a helyszínen győződjön meg arról, mi is a probléma. Ehelyett ünneplő csapat várta, ugyanis éppen 25 esztendeje Kétsoprony polgármestere.­­ Annyira meglepett és meghatott a fogadtatás, hogy nem bírtam ki könnyek nél­kül - mondta Völgyi Sándor, akit Petrovszkiné Krajcsó Ág­nes jegyző és Szász Istvánná alpolgármester ötletgazdák által húztak csőbe kollégái. Herczeg Tamás országgyűlé­si képviselő mellett több te­lepülés polgármestere is „ép­pen” arra járt, ajándékkal a kezében. Baráth Lajos, Csor­­vás polgármestere elmondta, előtte való nap együtt vettek részt Völgyi Sándorral egy önkormányzati rendezvé­nyen. Nem volt könnyű, de si­került titokban tartani, hogy másnap miért is találkoznak majd újra. Ny. L. < MEGYEI KORKÉP Lassulás Nagy Szilvia szilvia,nagy@mediaworks.hu S­okáig nem értettem a népszerű kifejezést: „ki a zöldbe”. Rájöttem, azért, mert gyerekként mi sem volt természe­tesebb, mint leckeírás után rohanni a szabadba. Még a panelrengeteg szívében élve is tiszta levegőn töltöttük az év nagy részét, ha játékról volt szó, nem ismertünk ünnep- és szabadnapot. Egy-egy betegség kényszerített csak négy fal közé, de láztalan napokon már sóvárogva nyújtogattuk nya­kunkat az erkélyekről. Alig vártuk, hogy leakasszuk a kul­csot, és rohanjunk a többiekhez. Az unatkozási hírből sem ismertük: nyáron labda, ugrálógumi, piknik várt ránk, télen meg a szánkózás és a végeláthatatlan hócsaták. Az évszakok is „tisztábbak” voltak és ta­lán a játékszabályok is. Mos- Tiszta levegőn tanra kiderült: az idei ősz is töltöttük az év tartogathat néhány napsü­­­tésben, ökörnyálban úszó, nagy részét, „vénasszonyos” pillanatot. A hétvégén rengeteg csa­lád kerekedett fel és látogatta meg a pósteleki szabadidőpar­kot. A természet magához hűen „halódásakor” is jó szívvel adott: menyasszonynak hátteret, fotográfusnak ihletet, ku­tyásoknak tág teret. Akinek füle volt, még a nyüzsgés köze­pette is meghallotta a rozsdás falevelek földre érkezését, az érett gesztenyék koppanását. Az idillt csak­ a kellemetlen­kedő poloskák hada zavarta meg: olykor hajba kapaszkod­va táncoltatták meg a kirándulókat. De azt hiszem, az újon­nan épült erdei sétányon még a kényszerű dugi is jóleső ér­zés volt. Már csak az egyenes terepre rákapó bicikliseket kell figyelmeztetni, kicsit ők is lassítsanak a tempón. Olcsó ágyneművel vertek át időseket BÉKÉSCSABA Ágyneműgarni­­túrákkal vert át időseket az a két 37 éves salgótarjáni férfi és az a 41 éves nő, akik ellen kifosztás és csalás miatt emel­tek vádat. A vádlottak piacon vettek garnitúrákat. A gyenge minő­ségű termékeket valótlanul, jó minőségűnek próbálták fel­tüntetni, és azokat a valós, 15 ezer forintos értéküknél jóval drágábban eladni. Az egyik férfi tavaly Békés­csabára utazott, és a Táncsics utcában megszólított egy idős nőt. Azt hazudta, hogy a 140-160 ezer forintos gar­nitúrát 40 ezer forintért oda­adja, mert törzsvásárló. A nő vásárolt is, és megállapodtak, hogy vesz még, a következő, tavaszi alkalommal valóban vásárolt is még egyet 40 ezer forintért. Majd a férfi elterelte az idős nő figyelmét, és köz­ben kivett a pénztárcájából 90 ezer forintot. A másik férfi és a nő tavaly nyáron jöttek Békéscsabára. Gerlán becsengetett a nő egy idős házaspárhoz. A nő azt mondta az idős nőnek, hogy az ágynemű aloe verával van átitatva, így az kiváló érszű­kületre. Az idős nő vett is hat garnitúrát 660 ezer forintért. Két nappal később a férfi csen­getett be, akkor az idős férfi nyitott ajtót. A férfi azt hazud­ta, hogy ajándékot hozott, és csak a szállítási díjat kéri. Er­re az idős férfi elővett egy bo­rítékot, amelyet a férfi kivett a kezéből, majd abból 730 ezer forintot kivett és távozott. Csalás és kifosz­tás miatt emeltek vádat a salgótar­jáni trió ellen. A vádlottak hasonló mód­szerrel további öt embert csap­tak be országszerte. A vádlot­tak az okozott kár jelentős ré­szét a nyomozás során megté­rítették. L. B. Az óvodaudvarra és a játszótérre telepítettek kültéri elemeket Játékokat vettek forintjaikból BEKÉSSÁMSON Összesen 750 ezer forintot nyert a helyi ci­vil közösség, a Jövő Nemze­dékéért Békéssámsonon Ala­pítvány, az összeget az önkor­mányzat kipótolta 600 ezer fo­rinttal. Sőt!­­ A községháza udvarán az évtizedeken át felhalmozódott vashulladékot értékesítettük, az abból befolyt 400 ezer forin­tot is nemes célra fordítottuk: legyen egy szépen felszerelt ud­vara az óvodánknak. Az udvari játékok már a helyükre kerül­tek a tömegsport egyesület tag­jainak a segítségével - sorolta a helyszínen Annus István, az egyik mozdonyt tesztelve. Ottjártunkkor még vártak az engedélyekre, amiket azóta megkaptak - ezt az óvoda veze­tőjétől, Ácsné Tejes Katalin Mó­nikától tudtuk meg. A négycso­portos óvoda 93 gyermeke már birtokába is vette a kültéri já­tékokat (óriás mozdonyt vagon­nal, színes babaházat csúszdá­val, kisvonatot tetővel). Az udvar mögötti játszótérre pedig megérkezett a kalózha­jó és kialakítanak egy drótkö­télpályát is. A bővítésre a Ma­gyar Falu Programban nyer­tek 5 millió forintot. E két pro­jekt keretében majd nyolcmil­lió forint értékű kültéri játék­kal gyarapodott a falu. Cs. I. Az óvoda udvarán a kisvonatot mutatta Ácsné Tejes Katalin Mónika és Annus István polgármester A szerző felvétele ■i

Next