Református gimnázium, Békés, 1942

s vitéz nagybányai Horthy István (Részlet az igazgató 1942. évi szeptember hó 9-én az évnyitó ünnepélyen elmondott évnyitó beszédéből.) A második nagy világháborúban a negyedik iskolai évet kezdjük és a másodikat azóta, amióta ebben a roppant mérkőzésben a mi nem­zetünk is részt vesz. Ennek a második háborús tanévnek az ünnepélyes megnyitására jöttünk most össze, mert az isteni kegyelem megengedte nekünk, hogy ebben a szörnyű világégésben is folytathassuk békés munkánkat a tudományok e szentek­ csarnokában, hogy országunk szinte sziget legyen a pusztulás és rombolás világóceánjában. De most már mi­sem nézhetjük messziről, kényelmesen és szinte érdektelenül e nagy küzdelmet Magyar testvéreink százezrei most már második éve életük kockáztatásával biztosítják nekünk az itthoni békét és nyugalmat, a polgári munka lehetőségét. Méltatlanok volnánk hozzájuk, hálátlanok az isteni gondviseléssel szemben, ha minden dolgunkban nem ők volnának első gondolatunk, remegő aggodalmunk, szeretetünk, megbecsülésünk az élőkkel és hódoló alázatunk, hálánk és kegyeletünk az értünk, hazánkért és nemzetünk megmaradásáért meghaltakkal szemben. Most sem kezdhetjük meg az új iskolai évünket, míg meg nem emlékezünk róluk, rajongó szeretettel az élőkről és fájdalmas kegyelettel az elesett hősökről. De különösen nem kezdhetünk hozzá addig iskolai munkánkhoz, míg meg nem emlékezünk vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes hősi haláláról és kifejezést nem adunk halála feletti mélységes gyászunknak, le nem rójuk kegyeletünket és ki nem fejezzük megdöbbenésünket az egész nemzetet érintő sors­csapás felett. Magát az eseményt nem kell ismertetnem. Egy héten keresztül foglalkozott a sajtó és rádió, erről beszéltünk hivatalos összejöveteleken és ha ketten, vagy hárman bárhol találkoztunk. Váratlan tragédiáról olvastunk cikkeket és hallottunk előadásokat. Pedig nem kétséges, hogy Kormányzóhelyettes Urunk halála nem volt sem váratlan, sem tragikus. Nem volt váratlan a halála annak, aki ott járt, ahol legdúsabban arat a halál s a hősi halál nem tragédia. Váratlan lehet az az áldozatot, kockázatot nem vállalók szemében, hogy Kormányzóhelyettes Urunk odavitte fiatal életét, ahol legkevesebb esélye van az életnek és legnagyobb valószínűsége a halálnak, s tragikus a mi szegény magyar nemzetünk sorsa. Ezért megdöbbentő a mi meg­­illetődésünk, ezért mélységes a mi gyászunk és a nemzet gyásza. Lehet töprengeni rajta, hogy ez a nagy csapás elkerülhető lett volna. Lehet azt mondani, hogy nem szabad lett volna kockáztatni drága életét annak. 3

Next