Polgári Leányiskola, Békés, 1939
I. 1940. évi március hó 30-án megtartott cserkészavatáson mondotta dr. József Ferenc kir. Főherceghez Soltész László, az iskola igazgatója. Királyi Fenség, Országos Elnöknő Úrnő, méltóságos Főispán Úr, méltóságos és nagyságos Asszonyaim, Uraim, főtisztelendő és nagytiszteletű Urak, tisztelt Vendégek, kedves Szülők ! A békési polgári leányiskola Bánfy Kata cserkészcsapata örömünnepre virradt ma. S miután ez a cserészcsapat szorosan egybetartozik az iskolával, mert ennek tagjai a közelmúltban, vagy most növendékei, tehát így az iskola minden egyes növendékének és tanártestületének igaz lélekből jövő örömünnepe ez a mai nap, melyet piros betűkkel, az öröm színével fogunk iskolánk történetében megörökíteni. Fenséged magas személyiségének és az országos Elnöknőnek iskolánkban való megjelenése nagy kitüntetés ránk nézve, melyért szavaim színtelensége, gyengesége miatt nem tudom azt az érzést hűen kifejezni és a hálás szavakat úgy megtalálni, amit én szívemben érzek. Legyen szabad azonban belekapcsolódnom a cserkész leányok és a többi kis tanítványom lelkének érzésvilágába és hálájába, belekapcsolódnom abba, amit ők a maguk szivükben éreznek a mai napon Fenséged iránt, amikor a cserkészleányok ideálja és eszményképe a Fenséges Asszony gyengélkedése miatt nem tudott lejönni hozzánk és akkor Fenséged apai szivével megérezte, hogy mit jelent a leányálmok be nem teljesülése, mit jelenthet az első örömhírt hozó levél megérkezése ! Mit jelent az, amikor várjuk a napok elmúlását és az örömnapra való felébredést, mint a szülői otthontól távollevő diák a karácsonyi, vagy húsvéti nagy vakáció elérkezésének napját. A mi cserkészleányaink is így várták a mai napot, várták a Fenséges Asszony látásának pillanatát s amikor ez nem történhetett meg, eljött Fenséged, hogy elhozza angyali lelkű Fenséges Asszonyunk „Jómunkát!" kifejező jókivánatait. Ez a nagy szeretet és megértés, ez az együttérzés a magyar nemzet féltékenyen őrzött jövendő életével, akaratlanul is eszembe juttatja Fenséged nemesen érző, nagy magyar szívű édesatyját, akit édesapámnak köszöntött Doberdó és Isonzó minden magyar harcosa. Aki emberséges emberi lélekkel érzett együtt és vigyázott a dicső magyar katonára, akitől küzdelmében, harcában várta a segítséget, a biztató szót, akitől a súlyos harcok után szabadságot kért, hogy még egyszer láthassa otthonát, ölelhesse és csókolhassa feleségét és gyermekeit. Akinek nemes alakját és jószivét ma is féltve őrzi a magyar katona szívében. Akiről regél az apa ma is a családi tűzhelynél.