Békés, 1871 (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-10-19 / 84. szám

bizottság az egész kérdést pénzügyi oldaláról te­kinti, s e szempontból szól ahoz, és miután a dol­gok jelen állásában a határőrvidékre vonatkozó költségek részletes átvizsgálása alig eszközölhető, azoknak minden egyes ministériumra eső tételét átalányképen megszavazta. Holnap a pénzügymi­­nistérium­ költségvetését fogja tárgyalás alá venni. Az ipartörvényjavaslat átvizsgálására kikül­dött 15-ös bizottság hétfői ülésén a következő el­veket állapította meg : valamely iparhatóság enge­délye folytán fölállított üzlettelep káros befolyásá­val szemben az érdekelt szomszédok csakis ezen káros befolyás elhárítását, de soha az üzlet meg­szüntetését nem követelhetik. Ha a káros befolyás el nem távolítható, a nyújtandó kárpótlás iránt a rendes bíróság dönt. A 28 -ik szakasznál azon módosítás tétetett, hogy fontosabb üzletek megin­dításának határideje kivételesen 3 évre is kiterjeszt­hető. Végül utasíttatott a kormány, miszerint az első fejezethez egy új szakaszt szövegezzen, mely­ben azon személyek neveztessenek meg, kik az iparüzlet és kereskedelem gyakorlásából ki vannak zárva. A bizottság feljogosította az iparosokat bár­mely iparágat az ország több helyein is űzni, kö­telességgé tévén az illetőnek fióktelepek megindítá­sát az illető kereskedelmi hatóságnál bejelenteni. A bizottság azon tételt, mely az iparosokat csak saját vagy hasonló ipar­készítmények eladására korlátozta, kitörölte és az iparosokat feljogosította nemcsak saját, hanem mások készítményeivel is szabadon folytatni üzletet. Gyula október 17-én. A népnevelés tőkelét­esítését és általánosítását oly égető szükségnek ismeri már ma minden józan gon­dolkozása ember, melynek elhanyagolása, vagy fer­de irányba vezetése az állami célok elérését le­­hetleníti. Mert a miveletlen nép a tapasztalás mai tanítá­sa szerint nem lévén képes az anyagi és szellemi elhaladásának útjára vezető eszközöket felismerni sem, bármily tejjel és mézzel folyó Kánaán föld le­gyen is hazája, szegény marad; s buta szellemi te­hetetlenségén a legcélszerűbb állami intézkedések is megtörnek, s a politikai szabadság s önkormány­zat minden előnyei reá nézve hasznavehetlenekké lettek; — s igy nem csak független s az európai állam-concertben helyet foglaló nép nem lehet, de még csak tekintélyes névre sem vergődhetik. Hazánk, habár nem utolsó is Európában az ál­talános műveltség terén, de hogy mégis mennyire hátra maradtunk a szomszéd német, angol s fran­cia nemzetektől, be kell ismerni annak, a­ki tud­ja és látja, hogy azon nevelési intézetek, melyek ott már évtizedek óta virágzásnak örvendenek, ná­lunk még ma csak a kezdetlegesség első lépcsőjén vannak s hogy életbe léptetésük közelebb elhalt közoktatási miniszerünk Eötvös József nagybecsű végjelentése szerint a viszonyok lehetetlensége mi­att egyhamar nem is foganatosítható. Minthogy azonban törvényhozásunk már kimon­dotta az egyenjogúság elvét, s minhhogy a valódi jóléthez, a való szabadsághoz, a tiszta erkölcsi élet­hez csak egy út vezet, mely az iskolákon visz ke­resztül, — s minthogy napjainkban már a köznép úgy a jogaira, mint a kötelességeire vonatkozó esz­méket kezdi fontolgatni és azokat igyekszik a tör­vény és társadalmi irányban magának fejtegetni; — elodázhatlan kötelességünkké lett a tömegnek oly mérvbeni nevelését minden áron legelső helyen foganatba venni, hogy az állami célok elérése ne szenvedjen hajótörést, épen azon elem által, melyet az állam a célhoz jutás tökéletesebb volta indoká­ból a szabadságnak átadott. De ha a nép általában jobban, áldozatkészebben nem pártolja a tanítókat, mint azt most teszi, fe­lette hosszú lesz az út, mely a józan szabadságra s nemzeti nagyságra vezet. Az 1868-ai törvényhozás ez érdemben már meg­tette kötelességét, de minthogy látnunk, tapasztal­nunk kell, hogy ennek üdvös volta megtörik ré­szint azon, mert a községi iskolák a felekezetek makacs ragaszkodásán a régihez megtörik; részint mert a felekezetek megtartott iskoláikba a törvé­nyileg parancsolt rendet behozni vonakodnak vagy erőtelenek; — az államnak tenni kell, hogy a tör­vény ily, a nemzet állami életét, nemzeti létét gyö­kerében érdeklő törvény foganatba is vétessék s életet nyerjen. Nem célunk jelenleg fejtegetni azon intézkedé­seket, melyeket kormányunk a népnevelés és nép­tanítók érdekében tett s tehetne még, csak rá aka­runk mutatni azon legfőbb akadályra, illetőleg hát­rányára a nevelési ügynek, mely szerintünk a nép­tanítók díjazásának oly csekély mélyűségében leli indokát, hogy azok sorsa javítása halaszthatlanná lett, mert a mostani állapot általános orvosolatlan ha­gyása nemcsak annyiban hat kártékonyan a köz­­mivelődésre, hogy a szegény néptanító anyagi ver­gődése közepette, természetszerűleg nem töltheti be teljes mértékben nagyszerű hivatását, hanem an­­­nyiban is, hogy — mint tapasztaljuk napjainkban már — a tehetségesebbek mindinkább elvonják magukat ezen háladatlanul jutalmazott nehéz pá­lyától. — Ha az állam úgy az igazságkiszolgálta­tás, mint a közigazgatás terén gondoskodott tiszt­viselőiről, hogy azok a megélés gondjai által kí­nozva ne legyenek; — szükséges kép itt az ideje, hogy azoktól, kiknek munkásságától várja, hogy népe a müveletlenség posványába szét ne máljon, hanem virágozzék s fényijén a miveltség dicső su­garával; várja azon helyes irányt, mely ez orszá­got hatalmassá s boldoggá teheti egyedül; szóval : várja a jövő boldogságot valahára komolyan gon­doskodjék. « Igen, mert bátrak vagyunk nyíltan kimondani, hogy a közelebb szemünk előtt történt véres ese­mények tanúbizonysága szerint nem a hatalom pol­cán álló s milliónyi sereget uraló, a népek pénz és vér ereje felett rendelkező koronás fejek, nem is az állam ügyeivel megbízott országjárok tekin­télyei között készül a népek boldog jövője és nagy­sága; nem a hatalom terjesztését, szilárdítását cél­zó politika biztosítja a népek jövőjét; ó nem­ ha­nem a népmivelődés lássa, de biztos fejlődése volt a titkos rugó, mely hosszadalmasan bár, de biz­tosan hozta helyre évszázadok látszólagos hátrányait. Ezért ezt figyelemmel kísérni, az ebben műkö­dőket támogatni, jólétben tartani, szaporítani, leg­főbb kötelme azoknak, kik a hatalom mostani köz­vetlen tényezői, — hogy a népmivelődés üdvös ter­jedése által oszoljék a babonás vakhit; terjedjen a munkaszeretet, szorgalom és a törvényes rend tisztelete erős gyökeret verjen a hitfelekezetet nem ismerő polgári és hazaszeretet, mely tényezők nélkül általános jólét és nemzeti nagyság nem lehet. it- Külföld. Benedetti leleplezéseire vonatkozólag, a „Jour­nal des Debats“ ezeket írja: „Mi emlékezünk rá, hogy midőn a hadüzenet vészteljes pillanatában so­kan oly nagy zajt csináltak egy követünknek az em­si sétatéren történt bosszantásából és megsérté­séből, némi kétséget fejeztünk ki a tény valósága iránt; most a követ maga mondja: „Hozzá kell tennem, hogy Emsben sem szégyenítő, sem meg­szégyenített nem volt, és hogy a király nagyon meg volt lepetve, midőn a bizonyos lapokban kö­zölt mesét olvasta s ezen lapok mégis szemtanuk­ra hivatkozni hitték magukat jogosítottnak.“ Va­lóban minél több világosság terjed ez ügy fölött, annál inkább meg vagyunk lepetve azon könnyel­műség, azon esztelenség és azon vakság által, me­lyet beleugrattak bennünket e gyalázatos kaland­ba. A gyönge fő, mely fölöttünk uralkodott, meg­kezdte az új kor legnagyobb háborúját, mintha nem; az anya az állatokhoz hasonlóan csak kez­detben törődik gyermekeivel; később az eredeti kötelék egészen feledésbe megy. A tulajdon te­kintetében teljes communismus uralkodik, úgy hogy minden folytonosan elajándékoztatik. Még roszab­­bul hangzanak Burton jelentései Kelet-Afrika né­gereiről. Ezek gondolkozása nem olyan, mint a mienk; minden logikai egybefüggést nélkülöz s csu­pa ellentmondással van teli. Részvét, becsületesség­­hála, gondosság, családi szeretet, szemérem, jó­akarat, lelkiismeret stb. előttük teljesen ismeretlen dolgok. Nekik nincs történelmük, költészetük, el­beszéléseik, erkölcsük, emlékezetük; nincs az ér­zékek által fölfogható dolgok keretén kivül menő gondolkozásuk, nincs sejtelmük az élet és halál nagy titkairól, nincs hitük, nincs vallásuk, kivéve a durva fetis-tiszteletet. Nem ismerik a rokonuk elhalta fölötti bánatot, szülő­ és gyermek között nincs ragaszkodás, ellenkezőleg atya és fiú egy­más között ellenségeskedésben élnek, miként az ál­latok. A kelet-afrikai néger gyilkol, rabol, lop, hazudik, játszik, iszik és koldul, a­mint teheti. Ugyancsak a fentebb említett Lubbock J. sze­rint, az australiai nyelvek csak a négyesig fejez­nek ki számot; a már érintett dammarák s az abepoinok csak háromig, néhány brazíliai törzs pedig csak kettőig számlál. Igen sok amerikai és afrikai vad törzsek az ötös számot e kifejezéssel jelzik: egy egész kéz; a hatot: egy a másik kéz­ből ; a tizet: mindkét kéz; tizenegyet: egyet a láb­ból; húszat: egy indul; vagy rövidebben tizen­egyet : láb egy; tizenketőt: láb kettő; húszat: egész ember stb. De a mi­velt népeknél is az erkölcsi fogalmak tudvalevőleg a legszélsőbb végletekig különbözők s annyira visszonylagosak ellentmondók és kü­lönnemű külső és egyéni nézetektől függők, hogy minden időben lehetlennek tetszhetett s mindig le­­hetlen lesz a jóvóli fogalom valamely absolut ér­tékű meghatározását lehetővé tenni. A mindennapi élet ezer meg ezer jelensége könnyen igazolja ezt. Ha az erkölcsiség főtételei mindazáltal első tekin­tetre megingathatlanoknak látszanak, úgy ennek oka azon társadalmi szokások és szabályok hatá­rozott formájában keresendő, melyeket az emberi társaság önfentartására szükségeseknek lát és me­lyeket lassankint a tapasztalásokhoz képest megál­lapított, de e szokások és szabályok is a külső kö­rülmények, különböző idők és nézetekhez képest nagyon váltakozók. Ezenfelül az állam, a társadalom sok oly dol­got is bűnül tekint, ami erkölcsileg dicséretes is lehet. Átalában a „törvényes“ és „erkölcsi“ kö­zötti különbség külső okok és körülmények kö­vetkezménye, mi legerősebb bizonyítéka annak, hogy a jó eszméje nem lesz absolut becsesei. Az ember egész, erkölcsi természete a legbensőbb ös­­­szefüggésben áll külső körülményeivel. — A „ve­leszületett“ jogeszme létezéséről még kevésbé lehet szó. Ha valóban léteznék e jogeszme, miként le­hetne akkor különbség a jog és törvény között? Mindezekből következik, hogy nem lehet fogal­munk oly dolgokról, melyek a bennünket környe­ző érzéki világ keretén kívül esnek. Minden tu­dományunk és fogalmunk viszonylagos és a ben­nünket környező érzéki dolgok kölcsönös egybe­­hasonlításának kifolyása. A világosság nélkül nem lehetne fogalmuk a homályról, az alacsony nélkül a magasról, meleg nélkül a hidegről stb. Az „örök“ és „végtelen“-ről sem vagyunk képesek magunk­nak fogalmat alkotni, mert az emberi ész érzéki határainál fogva a tér és időben áthághatlan aka­dályba talál. Tehát semmi irányban sem bírunk oly határozott tudományos tényekkel, melyek a „veleszületett“ eszmék tételének elfogadására kény­­szeríthetnének. A természet sem szándéklatokat, sem célokat, sem pedig külső vagy magasabb hely­ről ráerőszakolt szellemi vagy anyagi feltételeket nem ismer, nem ismerhet. A természet kezdettől fogva önmagából fejlődött s önmagából fejlődik szünet nélkül.

Next