Békés, 1871 (3. évfolyam, 1-105. szám)
1871-10-19 / 84. szám
bizottság az egész kérdést pénzügyi oldaláról tekinti, s e szempontból szól ahoz, és miután a dolgok jelen állásában a határőrvidékre vonatkozó költségek részletes átvizsgálása alig eszközölhető, azoknak minden egyes ministériumra eső tételét átalányképen megszavazta. Holnap a pénzügyministérium költségvetését fogja tárgyalás alá venni. Az ipartörvényjavaslat átvizsgálására kiküldött 15-ös bizottság hétfői ülésén a következő elveket állapította meg : valamely iparhatóság engedélye folytán fölállított üzlettelep káros befolyásával szemben az érdekelt szomszédok csakis ezen káros befolyás elhárítását, de soha az üzlet megszüntetését nem követelhetik. Ha a káros befolyás el nem távolítható, a nyújtandó kárpótlás iránt a rendes bíróság dönt. A 28 -ik szakasznál azon módosítás tétetett, hogy fontosabb üzletek megindításának határideje kivételesen 3 évre is kiterjeszthető. Végül utasíttatott a kormány, miszerint az első fejezethez egy új szakaszt szövegezzen, melyben azon személyek neveztessenek meg, kik az iparüzlet és kereskedelem gyakorlásából ki vannak zárva. A bizottság feljogosította az iparosokat bármely iparágat az ország több helyein is űzni, kötelességgé tévén az illetőnek fióktelepek megindítását az illető kereskedelmi hatóságnál bejelenteni. A bizottság azon tételt, mely az iparosokat csak saját vagy hasonló iparkészítmények eladására korlátozta, kitörölte és az iparosokat feljogosította nemcsak saját, hanem mások készítményeivel is szabadon folytatni üzletet. Gyula október 17-én. A népnevelés tőkelétesítését és általánosítását oly égető szükségnek ismeri már ma minden józan gondolkozása ember, melynek elhanyagolása, vagy ferde irányba vezetése az állami célok elérését lehetleníti. Mert a miveletlen nép a tapasztalás mai tanítása szerint nem lévén képes az anyagi és szellemi elhaladásának útjára vezető eszközöket felismerni sem, bármily tejjel és mézzel folyó Kánaán föld legyen is hazája, szegény marad; s buta szellemi tehetetlenségén a legcélszerűbb állami intézkedések is megtörnek, s a politikai szabadság s önkormányzat minden előnyei reá nézve hasznavehetlenekké lettek; — s igy nem csak független s az európai állam-concertben helyet foglaló nép nem lehet, de még csak tekintélyes névre sem vergődhetik. Hazánk, habár nem utolsó is Európában az általános műveltség terén, de hogy mégis mennyire hátra maradtunk a szomszéd német, angol s francia nemzetektől, be kell ismerni annak, aki tudja és látja, hogy azon nevelési intézetek, melyek ott már évtizedek óta virágzásnak örvendenek, nálunk még ma csak a kezdetlegesség első lépcsőjén vannak s hogy életbe léptetésük közelebb elhalt közoktatási miniszerünk Eötvös József nagybecsű végjelentése szerint a viszonyok lehetetlensége miatt egyhamar nem is foganatosítható. Minthogy azonban törvényhozásunk már kimondotta az egyenjogúság elvét, s minhhogy a valódi jóléthez, a való szabadsághoz, a tiszta erkölcsi élethez csak egy út vezet, mely az iskolákon visz keresztül, — s minthogy napjainkban már a köznép úgy a jogaira, mint a kötelességeire vonatkozó eszméket kezdi fontolgatni és azokat igyekszik a törvény és társadalmi irányban magának fejtegetni; — elodázhatlan kötelességünkké lett a tömegnek oly mérvbeni nevelését minden áron legelső helyen foganatba venni, hogy az állami célok elérése ne szenvedjen hajótörést, épen azon elem által, melyet az állam a célhoz jutás tökéletesebb volta indokából a szabadságnak átadott. De ha a nép általában jobban, áldozatkészebben nem pártolja a tanítókat, mint azt most teszi, felette hosszú lesz az út, mely a józan szabadságra s nemzeti nagyságra vezet. Az 1868-ai törvényhozás ez érdemben már megtette kötelességét, de minthogy látnunk, tapasztalnunk kell, hogy ennek üdvös volta megtörik részint azon, mert a községi iskolák a felekezetek makacs ragaszkodásán a régihez megtörik; részint mert a felekezetek megtartott iskoláikba a törvényileg parancsolt rendet behozni vonakodnak vagy erőtelenek; — az államnak tenni kell, hogy a törvény ily, a nemzet állami életét, nemzeti létét gyökerében érdeklő törvény foganatba is vétessék s életet nyerjen. Nem célunk jelenleg fejtegetni azon intézkedéseket, melyeket kormányunk a népnevelés és néptanítók érdekében tett s tehetne még, csak rá akarunk mutatni azon legfőbb akadályra, illetőleg hátrányára a nevelési ügynek, mely szerintünk a néptanítók díjazásának oly csekély mélyűségében leli indokát, hogy azok sorsa javítása halaszthatlanná lett, mert a mostani állapot általános orvosolatlan hagyása nemcsak annyiban hat kártékonyan a közmivelődésre, hogy a szegény néptanító anyagi vergődése közepette, természetszerűleg nem töltheti be teljes mértékben nagyszerű hivatását, hanem annyiban is, hogy — mint tapasztaljuk napjainkban már — a tehetségesebbek mindinkább elvonják magukat ezen háladatlanul jutalmazott nehéz pályától. — Ha az állam úgy az igazságkiszolgáltatás, mint a közigazgatás terén gondoskodott tisztviselőiről, hogy azok a megélés gondjai által kínozva ne legyenek; — szükséges kép itt az ideje, hogy azoktól, kiknek munkásságától várja, hogy népe a müveletlenség posványába szét ne máljon, hanem virágozzék s fényijén a miveltség dicső sugarával; várja azon helyes irányt, mely ez országot hatalmassá s boldoggá teheti egyedül; szóval : várja a jövő boldogságot valahára komolyan gondoskodjék. « Igen, mert bátrak vagyunk nyíltan kimondani, hogy a közelebb szemünk előtt történt véres események tanúbizonysága szerint nem a hatalom polcán álló s milliónyi sereget uraló, a népek pénz és vér ereje felett rendelkező koronás fejek, nem is az állam ügyeivel megbízott országjárok tekintélyei között készül a népek boldog jövője és nagysága; nem a hatalom terjesztését, szilárdítását célzó politika biztosítja a népek jövőjét; ó nem hanem a népmivelődés lássa, de biztos fejlődése volt a titkos rugó, mely hosszadalmasan bár, de biztosan hozta helyre évszázadok látszólagos hátrányait. Ezért ezt figyelemmel kísérni, az ebben működőket támogatni, jólétben tartani, szaporítani, legfőbb kötelme azoknak, kik a hatalom mostani közvetlen tényezői, — hogy a népmivelődés üdvös terjedése által oszoljék a babonás vakhit; terjedjen a munkaszeretet, szorgalom és a törvényes rend tisztelete erős gyökeret verjen a hitfelekezetet nem ismerő polgári és hazaszeretet, mely tényezők nélkül általános jólét és nemzeti nagyság nem lehet. it- Külföld. Benedetti leleplezéseire vonatkozólag, a „Journal des Debats“ ezeket írja: „Mi emlékezünk rá, hogy midőn a hadüzenet vészteljes pillanatában sokan oly nagy zajt csináltak egy követünknek az emsi sétatéren történt bosszantásából és megsértéséből, némi kétséget fejeztünk ki a tény valósága iránt; most a követ maga mondja: „Hozzá kell tennem, hogy Emsben sem szégyenítő, sem megszégyenített nem volt, és hogy a király nagyon meg volt lepetve, midőn a bizonyos lapokban közölt mesét olvasta s ezen lapok mégis szemtanukra hivatkozni hitték magukat jogosítottnak.“ Valóban minél több világosság terjed ez ügy fölött, annál inkább meg vagyunk lepetve azon könnyelműség, azon esztelenség és azon vakság által, melyet beleugrattak bennünket e gyalázatos kalandba. A gyönge fő, mely fölöttünk uralkodott, megkezdte az új kor legnagyobb háborúját, mintha nem; az anya az állatokhoz hasonlóan csak kezdetben törődik gyermekeivel; később az eredeti kötelék egészen feledésbe megy. A tulajdon tekintetében teljes communismus uralkodik, úgy hogy minden folytonosan elajándékoztatik. Még roszabbul hangzanak Burton jelentései Kelet-Afrika négereiről. Ezek gondolkozása nem olyan, mint a mienk; minden logikai egybefüggést nélkülöz s csupa ellentmondással van teli. Részvét, becsületességhála, gondosság, családi szeretet, szemérem, jóakarat, lelkiismeret stb. előttük teljesen ismeretlen dolgok. Nekik nincs történelmük, költészetük, elbeszéléseik, erkölcsük, emlékezetük; nincs az érzékek által fölfogható dolgok keretén kivül menő gondolkozásuk, nincs sejtelmük az élet és halál nagy titkairól, nincs hitük, nincs vallásuk, kivéve a durva fetis-tiszteletet. Nem ismerik a rokonuk elhalta fölötti bánatot, szülő és gyermek között nincs ragaszkodás, ellenkezőleg atya és fiú egymás között ellenségeskedésben élnek, miként az állatok. A kelet-afrikai néger gyilkol, rabol, lop, hazudik, játszik, iszik és koldul, amint teheti. Ugyancsak a fentebb említett Lubbock J. szerint, az australiai nyelvek csak a négyesig fejeznek ki számot; a már érintett dammarák s az abepoinok csak háromig, néhány brazíliai törzs pedig csak kettőig számlál. Igen sok amerikai és afrikai vad törzsek az ötös számot e kifejezéssel jelzik: egy egész kéz; a hatot: egy a másik kézből ; a tizet: mindkét kéz; tizenegyet: egyet a lábból; húszat: egy indul; vagy rövidebben tizenegyet : láb egy; tizenketőt: láb kettő; húszat: egész ember stb. De a mivelt népeknél is az erkölcsi fogalmak tudvalevőleg a legszélsőbb végletekig különbözők s annyira visszonylagosak ellentmondók és különnemű külső és egyéni nézetektől függők, hogy minden időben lehetlennek tetszhetett s mindig lehetlen lesz a jóvóli fogalom valamely absolut értékű meghatározását lehetővé tenni. A mindennapi élet ezer meg ezer jelensége könnyen igazolja ezt. Ha az erkölcsiség főtételei mindazáltal első tekintetre megingathatlanoknak látszanak, úgy ennek oka azon társadalmi szokások és szabályok határozott formájában keresendő, melyeket az emberi társaság önfentartására szükségeseknek lát és melyeket lassankint a tapasztalásokhoz képest megállapított, de e szokások és szabályok is a külső körülmények, különböző idők és nézetekhez képest nagyon váltakozók. Ezenfelül az állam, a társadalom sok oly dolgot is bűnül tekint, ami erkölcsileg dicséretes is lehet. Átalában a „törvényes“ és „erkölcsi“ közötti különbség külső okok és körülmények következménye, mi legerősebb bizonyítéka annak, hogy a jó eszméje nem lesz absolut becsesei. Az ember egész, erkölcsi természete a legbensőbb összefüggésben áll külső körülményeivel. — A „veleszületett“ jogeszme létezéséről még kevésbé lehet szó. Ha valóban léteznék e jogeszme, miként lehetne akkor különbség a jog és törvény között? Mindezekből következik, hogy nem lehet fogalmunk oly dolgokról, melyek a bennünket környező érzéki világ keretén kívül esnek. Minden tudományunk és fogalmunk viszonylagos és a bennünket környező érzéki dolgok kölcsönös egybehasonlításának kifolyása. A világosság nélkül nem lehetne fogalmuk a homályról, az alacsony nélkül a magasról, meleg nélkül a hidegről stb. Az „örök“ és „végtelen“-ről sem vagyunk képesek magunknak fogalmat alkotni, mert az emberi ész érzéki határainál fogva a tér és időben áthághatlan akadályba talál. Tehát semmi irányban sem bírunk oly határozott tudományos tényekkel, melyek a „veleszületett“ eszmék tételének elfogadására kényszeríthetnének. A természet sem szándéklatokat, sem célokat, sem pedig külső vagy magasabb helyről ráerőszakolt szellemi vagy anyagi feltételeket nem ismer, nem ismerhet. A természet kezdettől fogva önmagából fejlődött s önmagából fejlődik szünet nélkül.