Békés, 1871 (3. évfolyam, 1-105. szám)

1871-03-26 / 25. szám

lyek a községi iskoláról szólnak. Ugyanazon tör­­­vénycikk 121 és 136. §-ai feljogosítják az iskolai széket a tanítóknak a tankerületi iskolai tanács küldöttjének elnöklete és vezetése alatti szabad választására. Arról, hogy a felekezeti iskola tanítójával az iskola jellegének megváltoztatása esetében mi tör­ténjék, a törvény egy betűvel sem emlékezik meg; csak az 1869. jan. 6. kelt, az iskolai székek szá­mára kibocsátott ministeri rendelet 38. §-a pótol­ja a törvény hiányát annyiban, amennyiben az is­kolai székeket utasítja, hogy ily esetben a feleke­zeti tanító vagy a községi iskolánál alkalmaztas­sák, vagy nyugdíjaztassék, vagy legalább addig, míg másutt állomást szerez, a község és az illető felekezet által valamely módon eltartassék. Feltevén már, hogy az illető iskolai szék ezen miniszeri rendeletet csakugyan figyelembe venné, de a felekezeti tanítót bármely oknál fogva át nem helyezné: a rendelet fugékonysága és a tanítói hi­vatal iránt meggyökerezett tekintetnélkü­liség meg­engedi a lehetőséget, sőt valószínűséget, hogy a saját hibája nélkül állását vesztett tanító akár a nyugdíj, akár a más módon való ellátás csekély­sége miatt éhen hal. Ha a felekezeti tanutó jövőjének ezen kétessége csak magát az egyént súlytaná, találnánk vigaszt azon szomorú tudatban, mely szerint minden átala­kulás megkívánja áldozatát; ámde a legmélyebb meggyőződésünk, hogy sulytatván a tanító, arány­lag szenved azon ügy is, amelyet ő képvisel. Szen­ved pedig a mi felfogásunk szerint ily módon: a. , a felekezeti tanító csak felekezeti állásában érezvén magát biztosnak, a községi iskolát még azon esetben sem igyekezhetik népszerűsíteni, ha annak célszerübbségétől teljesen át van hatva; b. , miután a felekezeti iskola jellege tanítója akaratja nélkül is, bármikor megváltoztathatik, — miután tehát a felekezeti tanító hivatala csak má­tól holnapig bizonyos, sem a szakjában való, költ­séggel és munkával járó alapos önképzés szüksé­gességét nem érezheti, sem iskolai óráit azon kedv­vel és önfeláldozó eréllyel nem végezheti, mely a tanítás sikerét egyedül teszi lehetségessé; c. , a jól készült és már gyakorlott felekezeti tanerő, lesodortatván működési teréről, mig egyfe­lől az elégedetlen és ingyen fogyasztók számát szaporítja, másfelől őt a jóravaló tanerőkben kü­lönben is elég szegény hazai tanügy veszteséggel nélkülözi; d. , a különben is elég tekintélytelen felekezeti tanító, mihelyt a községi iskola lehetősége fenfo­­rog, kénytelen a helység minden szavazatképes tagja előtt meghajolni, szeszélyeiknek bókolni, sa­ját nézetei érvényesítéséről lemondani, s még isko­lájában is, a tanügy rovására, mások kedvét ke­resni ; e­ , ha elvetheti a község a felekezet tanítóját, még bizonyosabban elveti a felekezet a községét a midőn a községi iskola — mint már divatba jött — ismét felekezetivé lesz , mely esetben aztán az 1868. XXXVIII. törvénycikk IX. fejezetének leg­nagyobb része, különösen 138. §-a, mely szerint a községi tanitók élethosszig választatnak, súlytalan­ná a felekezeti tanitó jövőjének kétességéből folyó baj pedig általánossá lett. Mélyen tisztelt képviselőház ! Nem a személyünk hanem a tanügy iránti aggodalmunk által indíttat­va könyörgünk, méltóztassék intézkedni, hogy bár­mely, még hasznavehető népiskolai tanító, iskolája jellegének megváltoztatása esetében, tanítói állás nélkül ne hagyassák. Kiváló tisztelettel vagyunk s. a. t. Mit fog az országgyűlés ezen kiváló fontosságú ügyben határozni, nem tudjuk, de hogy az a leg­­bölcsebb, legkielégitőbb legyen, őszintén óhajtjuk. Országgyűlési tudósítás, Márc. 20. Napirend a budget vita. Eber II. helyesli a kormány külügyi politikáját, Helfy I. nem. Horn E. míg egyrészről a német egységet üdvözöljük ne vonjuk meg részvétünket a szeren­csétlen Franciaországtól, melynek fennmaradása Eu­rópában a szabadság kérdése. Henszlmann I. pártolja Irányit, Patay I. minthogy a kormány­ úgy táncol, a­hogy Bécsben hegedülnek, pártolja Irányit. A részletes vitánál kisebb módositások mellett a t. javaslat elfogadtatott. Márc. 21. Az 1871-iki államköltségvetési 1. ja­vaslat véglegesen megszavaztatik. Szögyényi L. a Svéd- és Norvégországgal kötött államszerződésre vonatkozó 1. javaslat elfogadását ajánlja. Várady G. azt kérdi : valjon szabadságában állott-e a kor­mánynak oly szerződést megerősíteni, mely a ház előtt nem fordult meg, s hogy mért késett a kor­mány 2 évig a már meglevő szerződést csak most bemutatni. Horváth B. kijelenti, hogy e szerződések csak akkor fognak életbelépni, ha e javaslatok törvényekké váltak. — A ház elfogadja a t. javaslatot részletes tárgyalás alapjául. Az Olasz­országgal kötött szerződést szintén, valamint a pesti kir. tábla biráinak szaporításáról szóló t. ja­vaslatot is. A felnőttek oktatásáról szóló t. javaslat elfogadását a k. bizottság nem ajánlja. — A községek rendezéséről szóló t. javaslat tár­gyalásával Simonyi indokolja 4 osztály külön vé­leményét. Szüllő Géza a t. javaslat mellett Schwarcz Gy. ellene szól. Márc. 22. A községek rendezéséről szóló t. ja­vaslat tárgyalásának folytatása. Nehrebeczky S. elfogadja, a t. javaslatot. Gond­a L. rászalja, hogy a kormány mindig végre nem hajtható t. ja­vaslatokat terjeszt elő. Zichy N. elfogadja kiin­dulási pontul a javaslatot, Simonyi E. részletes tárgyalás alapjául sem fogadja el ezt. Hoffman P. a virilis szavazatot elfogadja a községekre néz­ve, de nem az önhatósággal bíró városok, külö­nösen Buda-Pestre és a megyékre. Tisza K. előt­te szólók beszédjeire reflektálva indítványt ad be, hogy a községek rendezéséről szóló t. javaslat akkor léptettessék életbe, midőn az urbériség s hasontermészetü birtokviszonyok meg fognak szün­tettetni. Tóth Vilmos miniszer kéri a t. javaslat elfogadását. — A t. javaslat részletes tárgyalás alapjául elfogadtatott. Franciaországi események. A párisi események oly fordulatot kezdenek ad­ni a földig sújtott ország állapotának, melyek a véres harc okozta nyomorok mellett most már­­ kétségbeesetté teszik a helyzetet. A párisi központi bizottmány oly férfiakból áll, kiknek nevei csupán a csőcselék előtt ismeretes, s ezek vezetik a töme­get, mely a nyomorban sem képes felfogni a hely­zet komolyságát, s ma már a főváros oly esemé­nyek színhelye, melyek csak undorral töltik el, a rokon érzelmet is. Vinoy tábornok nem lévén ké­pes az árt feltartóztatni 40,000-nyi seregével ki­vonult a fővárosból, hogy legalább a Versailles­Térjünk vissza Eötvösünk politikai működésére. Mint szónok itt Pozsonyban, 1840-ben, a főrendi­ház ülésén lépett föl nyilvánosan először, vagy jobban mondva : e téren itt fűződött homlokára az első babérlevél; az alsóház igyekezeteinek volt buzgó szószólója a főrendieknél. Legjelesebb be­szédei e korból: a vallás ügyében (1846. mart. 6.), a zsidók egyenjogositásáról (1840. mart. 31), a szólásszabadságról (1840. ápr. 22.)*) . A zsi­dók em­ancipátioját pártolása alá vette a sajtó te­rén is a „Budapesti szemlében“, hol a. (1840) év­ben egy más jeles értekezése is megjelent t. i. : a „Szegénység Izlandban. —De a koronát röpirataira „Kelet népe s a Pesti hirlap“ cím­ű, Kossuthnak Széchenyi által megtámadott lapja vé­delmére szerkesztett iratával tette. — Részt vett az 1843—44 országgyűlésen is, hol lángoló szónok­latokat tartott, többi közt a magyar nyelv *­­s a sajtószabadság **) ügyében. — Ekkor már Batthyá­nyival a főrendi ház ellenzéki vezére volt. — A politikai hírlapirodalomnak szentelte ezután tevé­kenységét; Szalay által, Kossuthnak a laptól tör­tént megválása után, uj irányban megindított „Pesti hírlap“ buzgó s igen jeles ■ munkatársa lett; — itt közölt cikkei 1846. Lipcsében külön is meg­jelentek, „Reform“ cím alatt, — ugyanazon évben bocsátá nyilvánosságra irány — regényét , a „Fa­lu jegyzőjét“ is. — Művében a megyei rendszer fogyatkozásait gáncsolta főleg s pedig bírálói állí­tása szerint nagyon is élesen. — Azt hányták sze­mére, hogy művét politikai nézeteinek népszerű­sítésére irta, mintha bizony a politika nem szö­vődnék az ember életén át, hogy a költő ily alakban még csak regényt se merhetne írni!! A „falu jegy­­zője“ nem képezi ifjúságunk kedvenc olvasmá­nyát, hiszen tagadhatlan, hogy a Dumas-k, Pon­­sonok, Gaborián­ k stb. regényei több élvezetet biz­tosítanak, azoknak, kik csak azért olvasnak, hogy legyen mivel ölniök az időt s legyen mit elfelej­teniük; de az idéztem írók s társaik művei úgy­szólván csak is eddig foglalkoztatnak bennünket, míg soraik szemeink előtt lebegnek s a cselekvé­­nyek tulnyomósága ekkor is jobbára elvon a ko­molyabb gondolkodástól. — Alkalmasak tehát az ifjú képzelet megvesztegetésére , de nem arra, hogy szivünket nemesítsék; nem, hogy elvei, mintegy baráti csókok, irányadóinkul szolgáljanak; nem hogy nemesebb foglalkozások felé vonjanak. — Hogy tehát Eötvöst ifjúságunk egy igen nagy része nem olvassa, oka, hogy ő nem divatos re­gényeket, vagy, hogy nem is az ifjúság­nak irt. — A külföld nagyobb lelkesedéssel fogadta művét, mint saját honfitársai. — A né­meteknél kiadás kiadást ért, az angolok szintén magasztalták, a­mi szerintem természetes, mert a német, mint bölcselkedő, az angol, mint gyakor­lati nép oly regényt, mely életbevágó dolgokat a bölcsészet érveivel fejt ki, inkább kedvelhet, mint oly nemzet (minő mi valánk), mely ép e két tulajdont igen kevéssé egyesíti magában. — „Eöt­vös a természet kedvese; — — nála gyakran előtérben áll a hazafiai s művészeti irány, cél és szándék.“ így ítélt a falu jegyzőjéről, Svájcban, Stentsfild Károly, Európának akkor egyik, igen kedvelt regényírója.*) — Alig száradt meg Eötvös e művén a nyomda­festék, már újat bocsátott sajtó alá: „Magyarország 1514-ben“ című regényét, 9 füzetben. — O itt, a történetet melyet — hibásan — regény alakban vélt népszerűsíthetni véve segítségül, tért engedett magának, hogy a századokkal előbb történt ese­mények folyamában, hel­lyel-közzel elmondhassa nézeteit a jobbágysági viszonyokról, melyek a nem­zetet ép ez időben kezdék komolyabban foglalkoz­tatni. — Se­regény alkalmasint sokat tett arra, hogy az országgyűlés egy elnyomott osztályt vég­re valahára ismét a társadalom tagjává tett vala. —• Művében mindenütt a legelevenebb phantásia, mely történeti hűséggel idézi élénkbe a múlt alak­jait, a­nélkül, hogy istenítene, vagy mi a másik tulság, torzítana. — S hogy az egyhangúságtól ment maradjon, vegyitve az egész regényen át a komoly és nevetséges, a magasztos és grotesz.“**) Időközönként Eötvös, ez oly sokoldalú férfiú, szépirodalmunkat is gazdagitá. — Mint tragoedia iró, Vörösmarty, — vigjátékaiban pedig Kisfaludy Károly és Szigligeti nyomdokait követte. — Itt azonban, bár lángszelleme ezeken is elömlött, ke­vesebb sikert aratott. Vigjátékai közül alkalmasint az „Éljen az egyenlőség!“ címü a legbecsesebb, de színpadaink deszkáiról már ez is rég lemaradt. *) És az itt idézettek olvashatók Toldy a „Magyar pol. szónoklatok kézikönyve“ cimü gyűjteményében, Pest 1867. 304—314 lapokon. **) A főrendeknél, 1843. aug. 17-én **) Illetőleg a napló kinyomása ügyében 1843. nov. 23-án. *) „Irodalmunk túl a határokon,“ Kertbenytől L. „Szépiro­dalmi lapok,“ 20. szám. Szerk. Ráth 1853. **) Id. Csengery müvében, 215. lap. (Vége következik.)

Next