Békés, 1872 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1872-10-20 / 29. szám
Uj folyam. 29-ik szám. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Dij : 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos árelengedés. — Nyilttér Garmandsora 10 kr. Winkle Gábor könyvárus üzlete, főtér, Prág-ház.J BÉKÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. (* Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyvnyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Előfizetési felhívás a „BÉKES“ 1872-ik évi utolsó negyedére. Előfizetési ár: octóber—deczemberre 1 frt o. é. Gyula október 20-án 1872. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft Kilencz hóra . 3 ft 7" ' Megjelen hetenként egyszer, minden vasárnap. A szédelgések korszaka. Első cikkünkben jelzett ama kérdésünkre : „ A szédelgések ezen korszakában a nép hova helyezheti megtakarított filléreit legbiztosabban gyümölcsöztetés végett?“ —csak akkor fogunk válaszolni, ha majd bővebben feltártuk bankáraink szédelgési törekvéseit, és a titkos vagy álnév alatt idestova lappangó ügynökök csalásait. Egy adatot már közöltünk, melyből t. olvasóink láthatták, mennyire károsulnak azok, kik sorsjegyeket vásárolnak. Így például láttuk, miként Fischer, pesti bankár ur 110 írtba került 5 db. eredeti sorsjegyet 65 frtért váltott vissza. És ez az ur a kormány körrendelete ellen emelt tiltakozásában még azt meri állítani, hogy a bankházi üzletek nemzetgazdászati szempontból is igen előnyösek a népre nézve. Ugyan már mire való ez az ámítás! Ha már a magas kormány is kénytelen sietett magát kézbe vetni, és körrendeletével a szédelgéseket megakadályozni! el lehet képzelni ama visszaéléseket, melyeket bizonyos bankárok ígérvényeikkel és részletfizetési iveikkel a tájékozatlanok rovására országszerte elkövettek. — Hatványozott arányokban növekszik a sorsjegy árulásnak, nemzetgazdászilag káros hatása azon számtalan zsarolás által, melyet bankáraink a részletivek által a vevőkön elkövetnek. Egész halmaza fekszik előttem a részletiveknek, melyeket Pestről, Bécsből s más városokból is, nem csak nekem, hanem még földmivelő gazdáknak, és iparosoknak is a postán küldenek. A lapok tervék az efféle részletives sorsjegy-vételekre való felhívásokkal. Sokszor kezembe veszem azokat, ismét leteszem, és el-el gondolkodom, hogy mi akar ez lenni. Mások is kérdeznek, hogy mi az a cifra papiros, melyet a postán kaptak, íróasztalomhoz ülök, és számítgatok. Számítgatásomnál azon eredményre jutok, hogy a részletívés sorsjegy-vétel nemzetgazdászilag reám nézve káros, a bankárra vagy az eladóra nézve pedig nagyon előnyös, így például előttem fekszik egy bankár által hozzám küldött részletive, mely „Kais türkische 400 Frankos — Lose,hát kínál 24 havi, 4 frtnyi részletfizetésekért. Ez tesz 96 irtot összesen, a sorsjegy pedig soha sem áll magasabban 75 frtnál , és mire a vevő két évi folytonos fizetés után az eredeti sorsjegyet kezébe kapja, máris legalább 21 irtot vesztett, de még többet is, mert ha a befizetett 96 frtot hasonló részletben a takarékpénztárba teszi, akkor a 24-ik hónap végével körülbelül 98 frtja leendett, melynek igy még azon előnye is van, hogy a takarékpénztárba betett és növekedett pénzével minden perczben rendelkezhetett, mit sorsjegyére nézve nem tehet, hacsak eladván azt, nem akar 21—23 frtot veszteni. Az ekként felülfizetett 21—23 frt. tisztán az illető bankár zsebébe vándorol. A bankár pedig ebből annál több hasznot húz, minthogy az egyes részletfizetések alkalmával beérkező pénzt, anélkül, hogy a sorsjegyet kiadná, annál tovább forgathatja üzletében, minél tovább húzódik a részletfizetés, így például felvett esetben a 75 frtnyi sorsjegynek teljes ára már a 19-ik részletfizetéssel ki van fizetve . A bankár pedig csak a 24-ik részletfizetés után adja ki nekem azt; tehát, miután a sorsjegynek teljes árát már majdnem egy álló félévig kamatoztatta, és ezen felül tőlem még további 20 frtot kapott volna De ő még többet is nyer rajtam, mert az első részletfizetés alkalmával nekem assignált, de ki nem adott sorsjegyet ő sem tartja otthon, hanem csekély díjért valamely közintézetnél elzálogosítván azt, az ekként kapott pénzzel megint két egész évig dolgozhatik, minthogy csak az utolsó részletfizetés alkalmával adja ki nekem sorsjegyemet, melyet akkor hamarjában ilyenkor is gyakran addig kivált. De húzza és halasztja a dolgot, hogy az utolsó részletfizetés után hetekig, hónapokig kell a vevőnek várni, míg a bankár a már kétszeresen megfizetett arasznyi papirszeletet kezeiből kiadja , ami ismét csak a bankárnak hozza a nyereséget. Már most lehet képzelni mily roppant összeg pénzt zsarolhat egy bankárház, mely az országban tömérdek sorsjegyet elárusít részletiveivel, és amely a közönség előtt pénznyerhetés tekintetéből oly nagyon kapós. Igaz, hogy a például felvett török sorjegyek ez idő szerint 12 frankot kamatoznak aranyban ,mi a mai árkeret szerint körülbelül 5 f. 30 krt. teszen. De épen ez mutatja, mennyit veszt a vevő az ilyen részletfizetések által. Mert ugyanezen kamatot, ha a jegyet egyszerre veszi, 75 írt után is kapná, mi akkor 6 és fél száztólit tenne, holott most: TÁRCZA. Theschedik Sámuel, egykori szarvasi evang. papnak önéletírása. Ötven esztendős papi hivatalának alkalmából írva 1817. deczembertől 1819. márcziusig. Hátrahagyott német kéziratából fordította Zsilinszky Mihály. (Folytatás) Akadémiai utam, tanáraim. 1763-ban indultam el Erlangenbe. Ezen egyetemet azért választottam magamnak, mivel ott amint tapasztalásból is meggyőződtem — minden tanszakokban kitűnő tanárok működtek, az ifjúság nem féktelen, a város egyike a legszebbeknek Németországban, és a gyári ipar és művészet is igen virágzó állapotban volt. A költségeket, minden stipendium és convictus élvezete nélkül, az én gondos jó anyám viselte, aki egy pozsonyi zsidónőnek segítségével minden évnegyedben 15—18 aranyat küldött. Ezen szereztem magamnak taneszközöket Camerer antiquariusnál, élelmet és ruhát; amellett maradt is néhány krajcárom. Tanáraim voltak: Dr. Pfaciffer, Buttstadt, Kiszling és Kraft a theologiából, Arnold és Müller a természettudományból, Isenflamm és Delius a mediczinából és anatómiából, Lucan, Harless, Federe és Windheim a bölcsészetből. Ezek a reális tudományoknak legjózanabb elveit csepegtették szivembe. Nehány erlangeni és nürnbergi művésznek, kézművesnek és gyárosnak gyakori meglátogatása által figyelmessé lettem az általuk létrehozott nagy haszonra. Utazásaim. Miután Erlangenben két évet töltöttem, azon vágy keletkezett bennem hogy más egyetemeket is meglátogassak. Megindultam tehát mindenekelőtt Koburgon át Jénába, még pedig gyalog; onnét pedig Lipcsébe, Halléba, s Dessauon, Potsdambrn, Spandauon és Charlottenburgon át Berlinbe mentem. Halléban láttam a nagyszerű árvaházat, mint szóló tanúbizonyságát annak, mennyi jót tehet az emberiségnek egy oly jó szivű és éles eszű férfiú, mint amiyen volt Franke H. A. Jénában láttam a szép viz szabályozást, tanúbizonyságául annak, hogy egy bölcs fejedelem vezetése alatt mit képes felmutatni az emberi ész és kéz vizjárta vidéken, hogy egyszerű gát emelése által mily nagyszerű gépezetet lehet a víz által mozgásba hozni, mily nagy darab földet lehet vizmentesiteni és mesterséges kiöntés által termővé tenni. Berlinbe láttam a csinos és hasznos kanálisokat, melyeken oly kevés embererővel gyakran egy vagy két lóval oly gyorsan igen nehéz árucikkek, minden veszedelem nélkül szállhatnak a kereskedő házához vagy raktárához, s a kéznél levő ladikokon — minők Magyarországban még a folyóvíz mellett fekvő városokban sem találtatnak — zaj nélkül olcsón hordják ki a hajóból rendeltetésük helyére. É s mégis vannak emberek, akik a tadvágyó ifjaknak tiltani akarják az oly hasznos utazást! Itt éreztem csak, hogy mért nevezi a német nép nagy Frigyest joggal igazán nagynak, és mért szerették őt annyira alattvalói. Charlottenburgban és Berlinben láttam a gyönyörű, bűs árnyékkal kínálkozó kellemes erdőket az egykori homokpusztaságon, és elgondolkoztam a tiszavidéki puszták felett, ahol egész napon át hiába keres az utazó egy-egy fát, melynek árnyékában megpihenhetne. „Nagy termékeny földdarabok mértföldeken keresztül miveletlenül hevernek, nem használtatva sem gabonatermesztésre sem marhatenyésztésre; nincs ember! nincs egymáshoz közelfekvő kunyhó! puszta vagy mocsár van ott, hol népes városok vagy falvak virágozhatnának.“ (Jeniseh Geist und Charakter des XVIII. Jahrhunderts II. 2191.) Kedves hazám! vajon e rajzban nem ismered-e föl tulajdon képedet? Potsdamban bámultam a Sans-sauci kertet a királynak uj palotáját kincseivel, a katonai hadgyakorlatot a braunschweigi herczeg által vezetve és a Pregel folyócska ügyes felhasználását. Itt fogamzott meg bennem a kanális-építés, a folyók és mocsárok szabályozása és helyesebb felhasználása iránti előszeretet, itt saját szemeimmel győződtem meg ezeknek országos nagy hasznáról. Azért szóllaltam fel oly gyakran és oly melegen a szolnoki és szegedi csatorna ügyében, de fájdalom haszontalanul. Innét eredt az én előszeretetem a faszegény alföldi vidéken való fatenyésztés iránt; innét az én bő óhajtásom a magyar folyók és káros mocsarak rendezése után, melyet b. Vay Miklós kir. biztos ez előtt 8 esztendővel Békés és Bihar vármegyékben mérnök fiam által foganatba is vett, lelkesen és eredménydúsan folytat, de még ez ideig be nem fejezett. Szvoboda főhadnagy elnöksége alatt 1817. szép. havában összeült bizottmány tiszta fényben állítja elő ez ügyet Visszatérésem a hazába. Láttam, hogy némely koldusszegény, az iskolába énekléssel, kéregetéssel, bókolással kenyeret kereső, alumneumokban felnevelt, stipendiumokkal támogatott hitjelöltek hazájukba való visszatérés után azonnal kényelmes életet folytatnak, kávét, csokoládét, és pálinkafélét iszogatnak. Itt eszembe jut egy adoma: Egy falusi kovácsnak a fia hazajött a külföldi egyetemekről s a faluban egy egykori iskolatársa e szavakkal jelentette megérkezését a többi pajtásoknak: „Hazajött már Kovács Pista túrós zsacskó a fejébe, tarka pokrócz a nyakába, tinta levet iszik. (Kávét)“ Az ilyen alig ül be a paplakba, már az ifjú tiszteletes asszonynak disszobát, tükröt, toilettet, kanapét, kocsist és lovat kell tartania, hogy kikocsikázhassék és látogatásokat tehessen! És aztán panaszkodik, hogy alig lehet megélni, alig van mindennapi kenyere. Lásd Salzmann „Elementar Werk“ I. Kész. 53—62 11. a gyönyörű párbeszédet. Én mint szarvasi pap tizenöt esztendeig nem ittam kávét, sem csokoládét sem pálinkaféle italt; dohányért és pipás társaságért ötven éven keresztül 50 krajczárt sem adtam ki; cselédeim és lovaim kénytelenek voltak magok bekeresni béröket, szénásokat és abrakjokat; látogatásokat nem tettem soha, kivéve legbizalmasabb barátaimnál, s így viszont látogatásoktól is meg lettem kímélve. Ekképen takarítottam meg az időt és pénzt arra, hogy egy félszázadon át oly sokféle munkát végezhettem, hogy beszerezhettem a szükséges eszközöket iskolai, egyházi és gazdászati dolgozataimhoz, hogy ama kor szükségeihez képest gyarapíthattam nevelészeti és gazdasági könyvtáromat, hogy a magasabb nevelés érdekében utazásokat és kellő gyakorlati kísérleteket tehettem. (Folyt. köv.) Patt. — Humoreszk. — Ha Hugo Viktor a párisi csonkákba, Julius Verne a holdba, Jókai a hetedik világrészbe, Sue a párisi cité legaljasabb bűnfészkeibe vezethette olvasóit, talán nekem is szabad elhívni őket Gvadányinak „Sziksavashoz“ — akarom mondani Sziksavas urnák „Gvadányihoz“ czímzett kávéházába, ami igen barátságos helyiség. Már az utcára kihallatszik a billiárd Iapták csattogása, s azon két naplopó boltos legény lármája, kik carambole-preférance-ot játsza-