Békés, 1872 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1872-10-27 / 30. szám

Uj folyam. 30-ik szám. Hirdetések felvétetnek Gyulán Winkle Gábornál és a szerkesztőségnél. — Dij: 50 szóig egyszeri hirdetésnél 60 kr., 100 szóig 1 frt., kétszeri­ hirdetésnél 25%, háromszori hirdetésnél 50% elengedés. — Nagyobb hirdetéseknél méltányos ár­elengedés. — Nyilttér Garmondsora 10 kr. (Szerkesztőségi iroda: Dobay János könyv­nyomdája, saját házában. Kiadó hivatal: Winkle Gábor könyv­árus üzlete, főtér, Prág-ház.­­­EGYES TARTALMÚ HETILAP. Gyula október 27-én 1872. Előfizetési dij: Három hóra . 1 ft Hat hóra . . 2 ft L Kilencz hóra . 3 ft J ' A Megjeien hetenként egyszer, minden vasárnap. A szédelgések korszaka, ív. Ez előtt két hónappal egy iparosnő lépett be hozzám tanácskérés végett, — „hogy mit tevő legyen". — Egy úri­ember Gyuláról azon tanácsot ad­ta neki, hogy a takarékpénztárba fek­tetett 200 írtját venné ki és vásároljon rajta lose-kat. Mert — úgymond — a los-ék vásárlásánál is megkapja azon kamatot, melyet a takarékpénztárban adnak, és még ezen felül, ha kihúzzák numerusát, sok pénzt is nyerhet". Had­ja ön pénzét a takarékpénztárban, — felelem — jó helyen van az ott. Az­tán az az úri­ember nem is lesz gyu­lai, hanem talán valami jött-ment csa­ló, ki másoktól a faluban kipuhatolta azt, hogy önnek a takarékpénztárban egy kis pénze van, és önt rá akarja szedni. Ha ezen iparosnő nem jön hoz­zám tanácsot kérni, rászedik, mint sok másokat kiknek pénze oda van.­­ Azonban eltekintve e csalókat, tegyük fel, hogy ama iparosnő, vagy bárki is, megtakarított fillérein egy tisztességes bankárnál lo3e-kat vásárolna: vajjon milyen nagy lehet az a kürtőit nye­reség, mellyel a bankárok a közönsé­get, magukhoz édesgetik ? Egy hitel­­intézeti­­ sorsjegynek Ara ma például 188 frt; legkisebb nyereménye 185 frt. Egy-egy húzásban van 1450 ilyen legkisebb nyereményen kivül 32 per 400 frt; 7 per 1000 frt; 4 per 1500 frt; 2 per 3000 frt; 2 per 5000 frt; és 1 per 20000 frt; 1 per 40000; és 1 per 200000 frtnyi nyeremény; úgy hogy a valószínűségi arány a legkisebb, és az 1000 frtos nyeremény közt úgy áll, mint 1 : 200-hoz, az­az : hamarább nyer 200 ember 185 frtot, mint egy 1000 frtot; miért is a vevő mindig azt várhatja, hogy szerencsére utóvég­re is csak 185 frtot fog tenni. Már most ha valaki ma a jelenlegi árke­ret mellett ilyen sorsjegyet vásárol és egyszerre fizeti ki, annak teszi ki ma­gát, hogyha sorsjegyét hamarjába húz­zák, az ő nyeresége abban állott, hogy 3—4 frtot vesztett, mert 188 frton vette, míg a legkisebb nyeremény 185 frt. — Aki tehát ilyen sorsjegyet bit, mindig azt kell óhajtania, hogy jegyét ne mindjárt húzzák, mikor vette , mert az utolsó nyeremény ezeknél minden esztendőben 5 írtjával emelkedvén, csak úgy, ha egy esztendeig vár, van reménye, hogy legalább befektetett tő­kéjét csorbítatlanul visszakapja, a majd­nem 10 írtra menő kamat pedig, me­lyet a takarékpénztárban a 185 forint után kapott volna, oda vész. — De ez semmi ahoz képest, mi a vevővel tör­ténik, ha egy ilyen sorsjegyet részlet­­fizetések mellett vesz. — Ilyen sors­jegyeket szoktak 29 havi, 8 frtos rész­letért, összesen tehát 232 frton eladni; a vevő tehát 47 frttal fizet többet, mint a­mennyit a papir ér. A legvaló­­szinübb esetben, ha kihúzzák 44 frtot veszt, azokb­ól pedig, mig kihúzzák 13 frtot kamat fejében, mit pénze a takarékpéztárban hozott volna. Most lehet képzelni, hogy ezen „Geschäft1" által mily roppant összegek szivárog­nak át a bankárok kezeibe. Valóban itt volna már az ideje, hogy a kor­mány eme részletfizetési szédelgést egyszer mindenkorra betiltsa. Hát az úgynevezett „ígérvényekkel“ (promes­sen) mily roppant csalások, zsarolások rászedések történnek, csakhogy a vevőt is lehet okozni, miért oly bárgyú egy ismeretlen, vagy talán már rég kihú­zott sorsjegynél egy promesen-ért 7 ft. 50 krárt, vagy egy hitelsorsjegynél 3 ft. 50 krajcárt fizetni. Mert csak ne higgje senki, hogy mindazon sorsjegyek, me­lyekre ezen promessek szólnak, való­ban léteznek is, vagy hogy minden sorsjegy után csak egy promesse adat­nék ki. Az eddig mondottakból láthatják t. olvasóink, hogy­­ sorsjegyek“-és „Ígér­vények“-kel mily roppant szédelgése­ket, zsarolásokat követ el a bankár világ; láthatják, hogy akárki, kit a múlt héten Oláhországból kivertek, ha ma Pestre jön, egy krajczár nélkül kezdhet bankári üzletet. Egy pár tu­­czat sorsjegy, melyet jótállás mellett kölcsön kapott, és melyet maga elzálo­gosít, mig viszont részletfizetési iveket s promesseket ad ki rájok , néhány húzás, melynek alkalmával egy pár­­ száz promesset sikerült eladnia, és kész az ember,ki pár év múlva gazdag em­ber, sőt báró lesz. S ezeket az üzelmeket meri Fischer, pesti bankár úr nemzet­­gazdászilag helyeseknek, sőt olyanok­nak mondani, melyek a népet takaré­­­­kosságra ösztönzik. És ezen üzérkedés ellen a magas kormány nem csak hogy nem lép fel, hanem ellenkezőleg az egészet még törvényhozásilag is tudomásul veszi és szabályozza. — Kegyeskedjék a magas kormány a bajt gyökerestől kiirtani, s nem csak a szélső zsiványságot, hanem azt a tetszetőbb alakú, simábbat, de ép azért ezerszer több kárt tevőt is megsemmi­síteni, mely a promessekkel és rész­letivekkel egy­általában fizetik. Hát a biztosításoknál mily tömérdek csalások, zsarolások, szédelgések tör­ténnek. A részvényesek a milliókra menő alaptőkét csak a lapok hasábja­in hirdetik, de tényleg ők azt zsebük­ben hordozzák, mert abból egy kraj­czár sincs befizetve. „Majd csinálnak díjtételeket és tartaléktőkéket a bizto­­sitot­tak" gondolják az alapitó tagok, minek fizettessék be a részvényilleték ?! Hány biztositó intézet alakul pénzet­­len emberek társaságából! Csupán mi­­sk­o-ra összeállnak néhányan, és a la­pokban valamely czím alatt biztosító­intézetet hirdetnek, és minden kitel­hető módon ajánlják azt a közönség­nek. Ha nem képesek a bekövetkező kárt megtéríteni, mi az nekik, ha egy két évig a hűvösön ülnek, mint a borsod-miskolczi Ördög et consortes, —­­ csakhogy a tájékozatlan néptömeg pén­ze az ördögé. Az uzsora-törvények el­­törültettek, s most az uzsora en gros, s az alapítási szédelgés üli arany napjait. Hogy az újkori ipar jólétet teremtsen a szabad polgárok közt, lé­­­­zesült a gyáripar és a nagy tőke, mely TÁRCZA. Theschedik Sámuel, egykori szarvasi evang. papnak önéletírása. Ötven esztendős papi hivatalának alkalmából írva 1817. deczembertől 1819. márcziusig. Hátrahagyott német kéziratából fordította Zsilinszky Mihály. (Folytatás) Nyilvános hivatalba lépésem. A szláv nyelvet, melyet Pozsonyban és Er­­langenben majdnem egészen elfeledtem, kény­telen voltam Szarvason, mint hitjelölt, újra tanulni, s egyházi beszédeimet, melyeket vagy magyar vagy német nyelven dolgoztam ki, nagy fáradsággal fordítottam szlávra és úgy tanultam be könyv nélkül. E mellett egy Becherer nevű derék katonatiszt vezetése mellett gyakoroltam magamat a kertészet­ben.­ Az emberismeretben pedig sokkal több­re haladtam, mint az egyetemeken. Első papi állomásom Surány volt, Nógrád vármegyében, Sréter György kastélyában, ahol mint udvari lelkész félévig tanulmá­nyoztam a magyar földes­urak életét és elveit. Második papi állomásom Szarvas városa Békés vármegyében!*) Itt vizsgáló szemmel tekintettem magam körül, kerestem a köl­tők által oly elragadó színekkel festett fa­lusi élet egyszerűségét és találtam együgyű­­séget, ostobaságot, bizalmatlanságot még a leghasznosabb javaslatok iránt is, hamissá­got, gonoszságot, rögzöttséget és hiányt még a legszükségesebb dolgokban is. Keres­tem cselekvő kereszténységet, és találtam a vallás álcája alatt borzasztó zavart hamis néphitet, babonaságot, előítéletet, ferde val­lásos nézeteket, melyek a földmivelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek. Hogy minő állapotban találtam a népiskolákat, azt megírtam a „Magyar gazda“­­>s.n 11—37. lap. (Der ung. Landmann.) Fő gondomat tehát az képezte, hogy a szar­vasi egyháznál és iskoláknál tapasztalt hi­ányokat kipótoljam, a roszat jóvá tegyem. Megkísérlettem minden lehető eszközt. Ott fogtam a munkához, ahol legégetőbb szük­ség volt. Megkezdtem a házi nevelés nagy munkáját házlátogatásnál a nálam kosztban levő gyermekeknél; különösen német és idő­sebb leányomat igyekeztem bevonni, hogy utóbb munkatársaim lehessenek. És ez ki­tűnően sikerült is. A beteglátogatásokat arra használtam fel, hogy nemcsak a beteget, hanem a jelenlevő egészséges családtagokat is igyekeztem fel­­buzdítani. Nyilvános előadásaimban igyekeztem fel­mutatni a babonaságnak, az uralkodó elő­ítéleteknek és káros szokásoknak esztelen­­ségét, s emellett kimutattam az isten mun­káiban, a természetben nyilatkozó nagyot, szépet és hasznosat. Ki akartam kutatni az emberi nyomorúság forrását, reá mutattam, s a­mennyire lehetett, azon igyekeztem, hogy azt bedugjam. Külön beszédeket tartottam a szülőknek és külön a gyermekeknek. A katechetikai leckéken, a felolvasások és reg­geli könyörgések alkalmával fejtegettem a gazdák, és cselédek, a felsőség és alattva­lók, a tanítók és tanítványok, a szülők és gyermekek, a gazdagok és szegények, az egészségesek, betegek és gyógyulók köteles­ségeit. Ez sem volt egészen haszontalan. Minthogy azonban e munkában arról győ­ződtem meg, a nép között a korosabbak igen nehezen hajlíthatók és javíthatók, azért fő törekvésemet oda fordítottam, hogy jöven­dő hivatásához képest az ifjúságot neveljem. Ez okból a szarvasi tanítókat józanabb pae­­dagogiai elvek ismeretére akartam vezetni. Megszereztem a legkitűnőbb nevelészeti mű­veket, hogy azután, a körülmények szerint majd ennek majd annak a tanítónak adhas­sam kezébe olvasás végett. Kettőnél el is értem czélomat annyira, hogy az eredmény felülmúlta várakozásomat, amennyiben az egyik t. i. Farkas Jónás már több mint hat­van éves ember volt, — de amellett csupa tevékenység, mint azt az egyházi jegyző­könyvek is tanúsítják 1787-ben 187. lapon. Majd tiszttársaimhoz fordultam. Kétszer javasoltam egy olvasó egyletnek alapitását méltányos feltételek mellett, de mind a két­szer megbuktam terveimmel. Ezért ismét visszatértem a paraszt gyer­mekekhez, vagyis azon osztályhoz, mely még legkevésbé romlott. Készítettem a falusi gyermekek szükségei­hez mért olvasókönyvet (a maga nemében el­sőt a magyarországi evang. iskolákban) mely Pozsonyban a szerző és a szarvasi egyház költségein meg is jelent. Ebben a könyvben mindent a gyermekek felfogási tehetségéhez igyekeztem alkalmazni, és csak azt vettem fel, ami a gyermekek értelmét megvilágosít­­hatja, a gondolkodást éleszti és a szivet ne­mesíti s minden jóra alkalmassá teszi; — a tanítónak pedig alkalmat nyújthat arra, hogy a tanítványokkal hasznos és tanulságos beszélgetést kezdjen. Nem sokára a békés megyei evang. iskolák feletti felügyelőséggel az az dekánussággal bízattam meg, és mikor mint dekán hatás­körömet meghatározó utasítást kértem, ak­kor azt nyertem feleletül, hogy a legjobb belátásom szerint egészen szabadon intéz­kedjem, mig alkalmas utasítások készítésére kerül a sor. (Folytatjuk.) *) Ezen állomásomat részletesen leirtam a Becker­­féle Deutsche Zeitung 173. évi folyam 751. és köv. lapjain, A támlányban. (Képek és gondolatok.) Alexander Magnustól. II. Itt ülök ismét e kedves támlányban, mely régi és kényelmes, melyet megunnom nem lehet, mert sok emlék csatol hozzá, mert sok­szor pihentem lágy ölében, mert sokszor de­rült fel arczom, ha bús fejem barátságos kar­jára hajtottam. E támlány több én előttem mint bútor, — ö barátom, ki ép akkor ölelt át leghivebben, ha bánatom vala — — s ha örültem és mosolyogtam, mintha az ő bő­re arcz lenne, vastag mosoly redőkbe látszott vonulni — és gyakran megtörtént, hogy ha örömömben nagyon feszengtem rajta — Ő is mozgott — és nyikorgó kaczagást halla­tott. — — — * * * —-------Nevetség, furaság, kaczajinger­lő dolog az a kapzsiság! Egy szúnyog el­akar nyelni egy szamarat; egy béka ki akar inni egy tavat; egy mopszli fel akar falni egy tevét; egy árok el akarja nyelni a folyót; egy ember magának akarja mind­azt, a­mi nem az övé. — Meglát egy krajczárt a te kezedben — noha az ö zsebében forint van^

Next