Békés, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-01-05 / 1. szám

a fentebbi előzménnyel, a támasztott inge­rültséggel megtörténhetik, hogy a csabai iskolától majd ez is el fog vonulni. S mind­ezt a presbyterium qualificálatlan eljárása eredményezi. De részben ennek a csabai intelligentia is az oka, miért nem igyekszik a presby­­teriumba be­jutni, ott többségre vergődni. § részvételével hasonló sajnos eljárásoknak, erélyesen elejét venni. Egyébiránt mi e kérdést a kaszinó kény­szerű határozatával elintézettnek nem tart­juk, az egyháznak nincsen joga a nevelé­si ügy elé akadályt gördíteni, nincsen jo­ga valamely alapítót a díjak kiosztásába való befolyástól feltartóztatni, hiszen bár­kinek joga van bármelyik vizsgán megje­lenni s valamelyik tanulót tetszése szerint jutalmazni —ellenkezőleg tehát, ha a csa­bai egyház hivatását felfogja nemes feladata, különben pedig kötelessége a szárnyai alatt levő real-tanodát minden módon emelni, tehát készséggel nyújtani alkalmat a Ka­­zinczy-alapítványt kezelő kaszinónak, hogy az alapítók nemes intenziojának megfelel­hessen. A­mi minket illet, mi ez ügyet figyelem­mel fogjuk kisérni és annak idején el nem mulasztandjuk a közönséget értesíteni vaj­jon a csabai presbyteriumnál mi lett el­végre győztes, eddigi eljárása-e, melyet min­den argumentum csak elitélendőbbnek tün­tet fel, vagy egy józanabb, hazafiasabb el­határozás, mely felett kétségbe esni még mindég nem akarunk. d) Szarvasra rendes tagokul: Vitályos Márton, Kollár János; póttagokul: Klausz Lázár, Debre­­czeni Endre. II. A jövedelmi adó felszólamlási bi­zottsághoz: Reök István és Farkas Béla nevez­tettek ki. A folyó évi ápril 20-án Pesten tartott dohány kiállítás alkalmával, a békésmegyei kiállítók kö­zül jutalom dijakban részesittettek névsora felol­vastatott, a Beliczey Istvánnak ítélt arany-, Reök Istvánnak ítélt ezüst-érem nevezetteknek a köz­gyűlés szine előtt, éljenekbe kitört tetszés nyilat­kozatok közt kézbesittetett. (A többi érmek s ok­levelek kézbesítése posta utján eszközöltetett.) A legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeál­­lítására hivatott igazolási választmány jelenleg kö­vetkező tagokból áll: Ormos János elnök, Beliczey Rezső, Vidovszky János, Laczay József kinevezett, Boros István, Thaisz Gyula, Ferenczy Alajos, Keb­­lovszky Lajos, Kertay Zsigmond választott tagok. Békésmegye bizottságának 1872. évi de­­czember h­ó 16-án s folytatva tartott közgyűlése. Elnöklő főispán az egybe gyűlt bizottsági tago­kat üdvözölvén a gyűlést megnyitá, s miután a törvényhatóság állapotáról — s időközben tett al­­ispáni intézkedésekről szóló évnegyedes alispáni je­lentés felolvastatott, — következők határoztattak A jelentésnek a közegészségi viszonyokra vo­natkozó része, s illetőleg a cholera járvány meg­­gátlására nézve tett óvintézkedések; a csabai pos­tarablás tettesének kinyomozása, — a szerbtövis kiirtása, a vadvizek leeresztése s a viz védgátak helyrehozása — tekintetében tett intézkedéssel — helyeslőleg tudomásul vétettek. A folyó 1873. évi ujonczozásra a megye részé­ről sorozó bizottsági polgári elnökül, az alispán, főjegyző s ezek akadályoztatása esetén Nagy Ká­roly árvaszéki elnök jelöltettek ki. A magyar ezredek által a törvényhatóságokkal való érintkezéseiknél, a magyar állam nyelvének használata, s az e részben fenálló hazai törvényeink­nek melegen óhajtott érvényesitése iránt hatható­san és sikeresen intézkedni, a m. kir. ministerel­­nök felkéretni határoztatott. A megyében elszálásolva levő lovaskatonaság­nak 1873. évre állomási helyekül, továbbra Oros­háza és Tót-Komlós községek jelöltettek ki. A bach-rendszer alatt elárusított megyei épüle­tek árának megtérítése tárgyában tett intézkedé­sek, miután semmi eredményre sem vezettek , — a m. kir. belügyministerium — hivatkozással az előbb több ízben tett felterjesztésekre, — még egyszer és utószor oly kijelentéssel lesz megsürgetendő, — hogyha ezen felszólamlás sem vezetne érdemleges intézkedésre, — a megye közönsége jogszerű kö­vetelésének érvényesítésére, a törvény rendes út­jához fog folyamodni. A feloszlatott, de még ipartársulatokká nem ala­kult czéhek vagyonaiknak törvény által rendelt czélokra leendő fordítása iránt, a szolgabírák uta­­sí­tainak kellő erélyességgel eljárni. A közgyűlés határozata folytán a jövedelmi adó­­kiveté­s jövedelmi adó felszólamlási­ bizottságok­hoz kiküldendő tagok javaslatba hozatala iránt az alispán elnöklete alatt menesztett küldöttség javasla­tát bemutatván. Az elfogadott javaslat szerint: I. A jövedelmi­adó-kivető bizottsághoz: a) Gyulára rendes tago­kul: Ambrus Lajos és Nagy Károly; póttagokul: Kalmár Mihály és Ferenczy Alajos, b) Csabára ren­des tagokul: Laczay József, Fikker Lipót; pótta­gokul : Polner Lajos és Praznovszky Gyula, o) Bé­késre rendes tagokul: Szánthó Albert, Borsothy József; póttagokul: Jantyik Mihály és Kis Mihály. A szabadkőmivesség: „Egy világitó fáklya“ czimü czikk jelent meg a „Békés“ több számában, nem tudni kitől. E czikk írója vagy szabadkőmives, vagy nem. Ha szabad­­kőmives akkor hitelt adunk szavainak, de ha nem az, akkor azon czikke nem „világító fáklya“ de jég­esővel terhelt felhő, mely megtámadja, meg­rontja az ember egész reményét. Akkor a „világi­tó fáklya“ olyan valami, mi ugyan nem világit, de gyújtani lehet vele, mint a tolvaj lámpásba zárt égő gyertyával. Ha szabadkőmives a „világitó fáklya“ szerzője, hogy meri azokat napfényre hozni, miket irt, mert e sorai által a társaságból kilépettnek tekintetik; s bár nem irta ki nevét, majd a szabadkőmiv­ek „hiszen fortélyosak“ kifürkészik, s a „világitó fák­lyádnak ezen kilépésért a szabadkőmivesek tár­saságából, hogy saját szavait idézzem ,meg kell halni.“ Ha nem szabadkőmives, honnan tudja mind­ezeket ? Ki árulta el ? Ki juttatta kezébe ezen tit­kok kulcsát. Hiszen saját szavai azok, hogy a sza­badkőmivesek fortélyosak, és titoktartók. Csodála­tos, hogy minden titoktartásuk daczára a „világi­tó fáklya“ olyan sokat tud róluk mondani és in­éz­­ni, mikor ők „maguk sem tudnak mindent. Azt mondja a „világitó fáklya“ írója „A társa­ság egy az egész világon, de azért mégis kétféle tagokat lehet benne megkülönböztetni. A tagok­nak legnagyobb része ismerhető, de vannak olya­nok, kik még titokban vannak, kiket maguk a sza­badkőmivesek sem ismernek.“ Hogyan lehet az ? „Azok jót tesznek, vallásosoknak mutatják magu­kat, könyörületesek, ezek azonban gonoszok, min­dent felforgatni igyekeznek“ és mégis egyek. Ez érthetetlen. A „világitó fáklya azt mondja „a sza­badkőmivesek esküt tesznek, borzasztó esküt.“ Ugyan ne ámítsuk magunkat, de másokat sem, hogy lehet valakinek arra esküt tenni, mit nem tud, nem ismer, pedig hát „az inasok is esküt tesz­nek“ és nem ismerik azon láthatlan és ismeretlen szabadkőmivesek czéljait. Vagy talán, ha én arra megesküszöm, a­mit most tudok és hiszek s tenni akarok, akkor ezen eskü engem arra is köt mit később fogok megtudni? Kissé nevetséges, és le­hetetlen. „Esküt tesznek“ — „semmit nem hisz­nek a szabadkőmivesek“ ugyan kérem a „világí­tó fáklya“ Íróját nem értem azt, hogyan lehet va­lakinek esküt tenni, ha semmit nem hisz ? mire esküszik ? A szabadkőmivesség igen helyesen, és nem fél­­revezetési szándékból, volt ismertetve e lap 34—35 számában, azokkal az ismeretlenekkel ne törőd­jünk, azok nincsenek körünkben s talán azon go­noszok nem is léteznek. Hogy a szabadkömivesség pálctát tör a jezui­­tismus felett a „világító fáklya“ írója abban val­lási dolgokkal való foglalkozást lát részükről. Mi nem. A szabadkömivesség az összes emberi nem érdekeit előmozdítani törekszik jó irányban ez tet­teikből látszik. Mik a jezuitismus elvei. Ismeri ön? Ha igen akkor nem szükséges a magyarázat, mert akkor tudni fogja, hogy a jezuitismus elvei mel­lett a közös jó ügy nem virágozhatik. S igy in­kább ezer szabadkőmives mint egy jezsuita. Én nem vagyok szabadkőmives, s mégis ezt mondom. Mondja ön tovább „a szabadkömivesség a vallás­sal foglalkozik és czélja a kath. vallást eltörölni“ mert a csalhatatlanság és a vakhit ellen fellép­és dolgozik. Nem kell ahoz szabadkömivesség, hogy ez ellen fellépjen, fellép ellene mindenütt a józan­ság. A szabadkőmivesek nem vallási szempontból lépnek fel ellene, de mert czéljuknak, a minden tökéletes és jó elérésében gátat látnak bennük. S az „egy világitó fáklya“ jobban gyújtsa fel kanó­­czát, ha bennünket arról meg akar győzni, hogy a szabadkőmivesek roszul teszik, ha a vakhitet ki akarják irtani. Ha, mint Ön mondja a szabadkő­­m­ivesek* „Isten tagadók“ és „vallástalanok“ vol­nának, akkor nagyon ostobák lennének, ha a vak­hitet üldöznék. Ők a semmit hivők azt üldöznék, mi nekik legjobban malmukra hajtana. Annyira csak nem lennének elfogultak, hogy azt ne tud­­nák, miszerint a vakhit és hitetlenség közt csak egy lépés van. Ha ők semmit nem hinnének a vakhitüeket könnyen maguk után csábíthatnák; de mert igazán hivők, mert czéljaik nemesek, azért törekednek oda hatni, hogy még vallás dol­gában is tudjon minden ember saját lábán járni. Én megtettem mindent, hogy a szabadkőmives­­ség titkaiba valamikép behatolhassak, s mily meg­győződést szereztem magamnak felölök, elmondom. A szabadkőmivesek vallásosak. Mindenik saját­egyházának hű tagja, gyermekeiket szigorúan ne­veli és nevelteti azon vallásban melyhez tartozik. Nem isten­káromlók. Ez pedig nem lehet tettetés mert nincs emberi erő, mely folyton annyira tud­ná visszatartani a belső meggyőződést, hogy soha legkevésbé sem árulná el magát. E szerint nem lehetnek isten tagadók. A szabadkőmivesek nem büszkék, vagy gorom­bák. A­hány szabadkőmivest ismerek, mind nép­szerű ember, — és pedig azért, mert leereszkedő, nyájas, magánál gyengébbet felemelni szeret, felvi­lágosítja egyről-másról, beszél vele, inti, roszra nem csábítja, de attól elriasztani igyekszik min­denkit. Senkinek kárát nem akarja, hazáját egy­házát szereti s erre másokat is int. És ezt nem fondorkodásból ravaszságból teszi, de azért mert a szó teljes értelemben ember, s most is annak akar látszani, minek lennie kellene. A szabadkőmivesek könyörületesek, s adakozók. Ha valamely család szerencsétlenségének enyhíté­sére adakozni kell, ott látjuk őket, első­sorban. Ha valakinek baja van, forduljon a szabadkőmi­vesek közül bár­melyikéhez, s ha tehetségében van ez rögtön segít. Áldoznak a haza- egyház­művészet oltárára éo pedig sokat. Ha a szabadkőmiveseknek czéljuk volna min­dent felforgatni, valljon hogy lehetnének ilyenek s hogy tehetnék mindezeket, mik oly szép oly ne­mes jellemvonások. A szabadkőmivesek vallásosak, nyájasak könyö­rületesek, és mint ilyeneknek nem lehetnek más czéljaik, mint azok, melyeket a „Legyen világos­­ság“-gal aláirt czikkíró felemlitett a „Békés“ 34— 35. számában, s a világitó fáklyák ezreinek sugarai sem fognak bennünket fellovalni a szabad­­kőmivesek iránti gyűlöletre addig, mig az ő tetteik a világosság, civilisatio, tudomány művészet, hu­­manismus, tiszta erkölcs stb. elveivel egyek. Mert tettek után szoktuk megismerni és elitélni akár egyes társulatokat akár egyes embereket, s nem képzelhetek embert ki roszat akarva jót tegyen. M. L. melynek hiánya mellett ezen tér olyan, mint a kert, melyből ki van s zakgatva a virág, mint az ég, melyen nem fénylenek csillagok, mint a sivatag, melynek nincsenek vázai. (Itt igen jó alkalmam volna ugyan a fűzfa­sipba fújni és elkeseregni, hogy milyen sivár volna nők nélkül a világ, ha például úgy teremnénk, mint a gomba, melynek apja a vihar, anyja a föld, vagy mint az infosoriák, melyeket a napsugár teremt, de sietek megnyugtatni a tisztelt olvasót, hogy e tárgy fejtegetésébe nem bocsátkozom.) A földszinten mindenki állni kénytelen. Midőn e földszinti statuak fáradt mozdulatait, helyzet vál­toztatását látom, mindig Arany János fogoly gó­lyája jut eszembe, mely lábait „váltogatja, cserélgeti, abban áll a mulatsága, s ha megunta, újra kezdi.“ Fárasztó élvezet. Hanem azért karzatra nem megyünk. Hja: Profanum vulgus arceol Pesti levél. Színházi tollrajzok. (Pest, 1872 deczember közepén) — Vége — N­. A. földszinten. Aesopus egyik meséjében azt beszéli, hogy a vízbe hullt fűzfa-almák, midőn nehány vad gyü­mölcsöt sodort feléjük a viz, elkezdtek kiabálni: nos, poma, natamus! (mi, almák, úszunk !) — ne­hogy azt vélje valaki, hogy azokkal növényorszá­gi atyafiságban állanak. A földszinten sok másolatot találunk Aesopus almái után, a­hol csaknem általános jelszó: Odi profanum vulgus et arceo, a­mi magyarul annyit jelent: ki nem áshatom a parasztot és inkább jö­vök földszintre, hol kevesebbet látok ugyan, de annál többet fizetek érte, mint fel. Itt egészen más typus uralkodik, mint fent a karzaton: itt érintkezik a demokrata kék vérű az aristokratikus veres vérűekkel, itt látjuk a fél­­jegyes színház látogatók csoportozatát, ide járnak a vidéki emberek, kik azt hiszik, hogy karzatra Pesten is csak szolgálók és kapusok járnak, mint a komédiások karzatára Vámos-Pircsen, Mikalakán, (ha ugyan vannak kapusok ott is, a­hol könnyű megszámolni a kapukat is) A földszintről a szokás száműzte a nő­nemet, III. A zártszék-sorokban. A­ki szereti a szín vegyületeket, legkedvesebb helynek fogja tartani a földszinti zárt székek helyét, hol a közép társadalmi állású intelligentia gyűlik össze. Ott látjuk a pesti „Hausherr“ szőke kis leányát kacér mosollyal ajkain; ott látjuk a kopasz kép­viselőt, családjával együtt, kiknek arczán látszik az öröm, hogy élvezik a művészetet, a művészetet, mely magyarul alkot; ott látjuk elmerengve a költőt, kinek szemei előtt talán egy szebb jövő derült álom-képei vonulnak el, ha esetleg nem a szabók romlottságáról gondolkozik, a­kik számlá­val állnak elő minduntalan; ott látjuk az ifjú ze­neszerzőt, a­ki affectálni jött ide, makacs kitartás­sal verve lábaival az ütemyt; ott látjuk a megő­szült orvost, ki azon gondolkozik, milyen kéj vol­na felbonczolni P .... nét; ott látjuk élénk zűrben a társadalom hasonló szabású alakjait. Hallgassuk ki nehány helyen a felvonásközi tár­­salkodást: Egy fiatal dandy udvarol. — Én a színházban bizonyos rendszert követek : szokás szerint a vén matrónákra szabad szemmel nézek, a másod­rendű szépségekre lorgnetten át, az elsőrendűekre hollandi távcsővön. Gondolom Balsac is ezen rendszert követte, pedig az ő ko­rában még nem volt divat a rövid­látás. — Az Ön rendszerét kitűnőnek tartom, csak az fáj nekem, hogy ön szabad szemmel nézett reám, midőn kifejtette azt. E­miatt majd egy üres órám­ban sírni fogok. — Itt rendszerem kezdetlegességében rejlik a hiba. Ha sejtem nagyságod itt létét, akkor valami refractori készletet hozok, és így kikerülöm e zavart. — De uram, én úgy emlékezem, hogy a refrac­tor csillagászati készlet ? ! — Nos, nagyságod szemeiben nem lehet kém­lelni csillagokat? Miután a dandy divatos szépelgésre gyújtott, vonuljunk tovább. A mai kor bűnei közzé tartozik, hogy a nőkben sivár édelgés által akarnak von­zalmat fejleszteni a férfiak, mely társadalmi kór­ból nem fogunk kigyógyulni soha. Más helyen a társalgás egészen más irányban folyik . Bizonyos, hogy Fanny valóságos Ueberall kisasszony. Neki jelen kell lenni mindenütt. Én nem beszélek roszat senkiről, de az a luxus, mi­kor alig van mit aprítani a tejbe, kissé gyanús. — Igaz kedves Léni, de a mint hallom valami gazdag porosz tüzér-hadnagy.... — Értem, kedvesem! Ezek a nők nem beszélnek roszat senkiről. Men­jünk tovább. Hátuk megett politikáról folyik a vita. — Bizony, 1867 fogja megbuktatni a magyart! — Az nem áll (Még: moderato) — De igen! (Crescendo, non poco a poco) — De nem! (Sempre erese.) —■ De igen! (Már: staccato) És így folyik tovább az „érvelés“ Mindkét politikus túl akarja kiabálni a másikat, mig végre túl kiabálja mindkettőt az orchesteri bőgő és nagy dob. IV. Zárszavak. Befejeztem soraimat és bűnbánattal kérek azo­kért bocsánatot!

Next