Békés, 1875 (4. évfolyam, 3-52. szám)

1875-02-21 / 8. szám

A család a tanítót nagyobbára alig-alig veszi egyébnek, mint első cselédnek, vagy ha ritka humánusságánál fogva ennél több­nek veszi is, a család tagjának semmi eset­re sem tekinti, iránta bizalmas nem lesz, ragaszkodására nem törekszik, idegen és fizetéses voltát érezteti vele. Ezen lealázó helyzet és velebánás különösen a finomabb érzésű, miveltöbb, talán magánál a család­nál is miveltebb s természetnél fogva ki­­válólag az érzelmek világára alkotott ne­­tanitót lehangolja, leveri, magába zárkóz­tatja, munkakedvét csökkenti, tépelődések­­re készteti, benne a család gyermekei iránt szükséges szeretet lábra kapni s a tanítás segédeszközéül szolgálni nem engedi. Pe­dig a tanító és a tanítvány közti meleg vonzalom nélkül még magában a puszta tudásban is nehéz boldogulni; az érzelmek nemesbítéséről, a nő­iség ezen leglényege­sebb alkatrészéről pedig még csak szó sem lehet, mert az elkeseredett szívből megnyerő, szívbeható hangokat kisajtolni a legjobb, legerőíbb akaratnak is lehetetlen. Hátha még a tanító nem is nemze­tünkben, ha a mi számunkra egyetlen­egy érülése sincs, ha reá a mi nemzeti geniu­­sunk még csak rá sem lehelt, mi történik akkor ? honnan kerül elő a honleány ak­kor? honnan kerül elő a házi asszony ak­kor, az a házi asszony, a­ki nemzetének legnemesb sajátságait a családban képvi­selje, ápolja, gyermekeibe átültesse ? Mert hát minden nemzetnek meg van a maga genuusa; két geniusu embert képzelni is képtelenség. A bonne vagy gonvemante a mi geniusunkat a legjobb esetben alva hagyja; aludni pedig miveltségi szempont­ból annyi, mint nem lenni. (Folyt. köv.) Békésmegye bizottságának f. évi február hó 8-án s folytatva tartott közgyűléséből. (Második s utolsó közlés.) Olvastatott a vallás és közoktatási minister­­nek rendelete, melylyel a nazarénusok, mint tény­leg létező, de törvény által el nem ismert feleke­zet irányában gyakorlandó hatósági felügyelet, a törvényhozás ez ügybeni intézkedéséig szabályoz­­tatik.­­ E rendelet foganatosítás végett már idő­közben alispánilag a szolgabiráknak kiadva lévén, a közgyűlés által tudomásul vétetik. Kapcsolatban ez ügyel azonban, az alispán indítványt tesz: ke­ressék fel az országgyűlés, hogy a vallás szabad gyakorlatának törvény által leendő mielőbbi sza­bályozása iránt intézkedjék. Elnöklő főispán fel­említi, hogy egy ily felirat intézése teljesen feles­legesleges azon mindenki által ismert ténynél fog­va, miszerint a vallás szabad gyakorlatának bizto­sítása értelmében a képviselőház kebelében épen most folynak a bizottsági tárgyalások, de indít­ványozó nemes hevét nem lohasztja e megnyug­tató kijelentés, köti magát indítványa elfogadásá­hoz, s így a szent békesség kedvéért elhatározta­­tik a felírás, néhány jelenvolt nazarénus pedig nagy megnyugvással távozik a gyűlésből. Tárgyalás alá vétetik a földmivelés- ipar és kereskedelmi miniszernek a mértékhitelesítő hiva­talok felállítására vonatkozó rendelete. — A me­gye már régebben elhatározta, hogy ilyetén hiva­talt a megyében egy helyen, Gyulán állít fel, s a mértékminták beszerzése iránt is intézkedett.­­ Most már a hivatali személyzet létszáma és a fi­zetése révén megállapítandó, e tekintetben határoz­­tatik, hogy hitelesítő 500 frt, egy segéd 300 frt s egy szolga 160 frt fizetéssel rendszeresíttessék, ki­mondatván, hogy a hitelesítő és a segédi hivatal­ra véglegesen csak oly egyén alkalmazható, a ki a mértékhitelesitési vizsgát már letette, vagy egy év leforgása alatt leteendi. A személyzet kineve­zése s a hivatali helyiség iránti gondoskodás az alispánra bizatik. A megye 1875-ik évre szóló költségvetését a m. kir. belügyminister megállapítva visszaküldi. E költségvetés a megye által 83026 frtban tervez­tetett, a minister azonban 81130 frtban állapítja meg. A költségvetés ekként tudomás és alkalmaz­kodásul az alispánnak, a pénztárnak s a számve­vőségnek adatik ki. A főispán előterjeszti Foltényi Ignácz oros­házi járási szolgabirónak az állomásról leköszöné­sét tárgyazó jelentését. — A leköszönés tudomá­sul vétetvén, szolgabiróul Eördögh Lajos aljegyző ennek helyére Justh Gyula t. aljegyző egyhangú­lag megválasztattak. A törvényhatósági megkeresések kerülvén tárgyalás alá, ezek között kiválóbb érdekű egy sem volt, s így a közgyűlés is tudomásul vette azokat. A küldöttségi jelentések közül felemlítjük: A megyei székház kibővítése tárgyában mű­­­ködött küldöttségét, mely mellett az építési tervek s a költségvetés terjesztetik be. E tárgy hossza­sabb vitára adott alkalmat; némelyek az építés elhalasztását kívánták, mások sürgették az építke­zést, s a többség az utóbbi nézet mellett nyilat­kozott.­­ Ekként a kiépítés hosszú vajúdás után elhatároztatott, s a további szükséges teendőkre nézve egy számos tagból álló küldöttség nevezte­tett ki, élén az e végre felkért főispánnal, s oly hatáskörrel, hogy az építésre szükséges tőkepénze­­ket felmondhassa, utal­vány­ozhasson, szerződéseket köthessen, mindezt persze a megye nevében s utó­lagos számadás mellett. Az építkezés egyébiránt a költségvetés szerint 42000 frtba kerülne, s csak akkor kezdethetik meg, ha erre a belügyminister engedélyt ad. Az 1875-ik évi közmunka miképeni felhasz­nálására vonatkozó tervezetek vétetvén fel, az ál­landó választmány véleménye nyomán a váltsági bevétel 38823 frt 30 krban, a kiadás 18110 frt 2 krban, s így a maradvány 20183 frt 28 krban állapíttatott meg. A rendelkezésre álló természet­beni közmunkaerő 9127 igás és 69608 kézi nap­számból áll. Az igazoló választmány jelentése alapján a kisorsolás folytán késett megyebizottsági tagok he­lyett választottak névsora végleg megállapíttatott. E névsor, illetőleg a megyei bizottság valamen­­­nyi tagjának névsora, külön lenyomatban is meg fog jelenni. A 34 tagból álló állandó választmány is új­ból megalakittatott, a fegyelmi választmány tagjai sorában beállott hézag betöltetett. A legközelebbi közgyűlés határidejéül 1. évi május hó 10-ik s következő napjai tűzettek ki.­czey István, Kalmár Mihály, Plank Alajos, Berndt János, Herberth Alajos, igazgató választmányi ta­gok ; továbbá Hajóssy Ottó, Justh Gyula, Szánthó Albert, Pollner Lajos, Róth János, Metz József, Papp Alajos, Miskey-Jugovics Béla, Gróh Jakab, Gróh Mátyás, Kutschera Jakab, Becker Antal, Kneifel János, Japport József, Balog Sándor, So­mogyi József sat. egyleti tagok. Göndöcs Benedek egyleti elnök úr, szívélye­sen üdvözölvén az egybegyűlteket, elnöki jelenté­sét következőkben terjeszté elő : hajóra ülvén, a Körös vizén Sarkad felé vette uw­ját, itt kiszállott, valószínűleg, hogy valamely váj rába menekülhessen, de Kölesér táján elfogatott­ s Nagyváradra kisértetvén, ott börtönbe vettetett! Erről igy ir az egykorú Tinódy Sebestyén: Patnóczy Ferencz Gyula várába érte, Feleségét, gyermekét ő hamar felkelte, A vízre rakodék Sarkadon kiszálla, bölesérett a föld népe rátalála, Ott ő mind népével akada fogságba, Fogva öt bevivék az jó Bihar Váradba, íme igy folyt le a gyulai országgyűlés, a ezek voltak határozatai s határozatainak, erélyes fellépésének következményei Szomorú képét nyújtja ezen országgyűlés a haza akkori zilált állapotá­nak. És mindezt az önérdek, a hazafiatlanság, s a magyarnak azon százados átka, az egyenetlen­ség és visszavonás, pártoskodás okozta s csak az isteni gondviselés mentette meg hazánkat ily ál­lapotok közt a végképeni elpusztulástól. Adjunk hálát az istennek, hogy ezen gyász­idők már hátunk megett vannak, s legyen jelsza­vunk, — ne az, mit a gyulai országgyűlés méltán megrótt, a rút önérdek, — hanem az, a­mit ko­szorús költőnk ajánl: „A haza minden előtt.“ Nekem pedig örömömre szolgál, hogy ezen eddig ismeretlen országgyűlést békés megyei hon­fitársaimmal megismertethettem. Ha eddig kegye­lettel tekintettünk a fenmaradt gyulai várnégyszög mohos falaira, ezóta egygyel több okunk lesz an­nak tiszteletre méltó romjaihoz a kegyelet érze­teivel közelednünk, mint olyanokhoz, melyeknek falai közt országgyűlés is, és pedig nevezetes or­­szággyűlés tartatott A békésmegyei okszerű méhész-egylet közgyűlése. (Gyulán 1875. február 10.) (M.) A megyeháza nagy­terme, az elmúlt hé­ten változatos események,színhelye volt. A me­gyebizottsági komoly tanácskozásoknak mondhat­ni egyhangú menetét, délutánonként más jellegű gyülésezések váltották fel, — melyeken nem el­lenzék­eskedés, és egyoldalú felfogás, hanem a köz­jó előmozdítása ügyében, egyenlő jóakaratú buz­galom, és a folytonos előre törekvés nemes szán­déka, valának a fő motívumok. — És ez igen he­lyesen és jól van így. — Ha már politikai köz­életünknek egyes eseteinél szétszakítva, s egy­mással szemközt állani vagyunk kénytelenek, kell, hogy más tekintetekben tömörülésünk általános le­gyen. A hétfőn délutáni művelődéstörténelmi egy­leti gyűlés a szellemnek, a szerdán délutáni mé­hész-egyleti közgyűlés a megye anyagi helyzeté­nek, egy hasznos iparág általi emelésének volt ün­nepélye. A méhész-egylet, bár lassan, de biztosan és következetesen halad saját pályáján, megtéve a si­ker elérhetésére nézve mindazt, a­mi időnként szükségszerűnek tűnik fel, s mely által az egylet, eddigi jó nevét, még jobbá tenni képes lehet. A jelen közgyűlés is, több életre való eszmét fejtegetett, s azok létesítését határozta el. Jelen voltak az egyleti tagok közül Göndöcs Be­nedek apát és lelkész egyleti elnök, — Nieder­­mayer Antal pénztárnok,­­ Brózik Károly meg­választott új titkár, — Jancsovics Pál, — Beli­ Elnöki beszéd a békésmegyei méhész egylet 1875. február 10-én tartott közgyűlésen. Igen tisztelt közgyűlés! Az 1873. év deczem­­ber 4-én, a békésmegyei okszerű méhész-egylet megalakult, s az egyleti alapszabályok értelmé­ben voltam­ bátor ma összehívni a tisztelt közgyű­lést, hogy elősoroljam mindazt, ami a megalaku­lás óta, a méhész-egylet ügyében történt, — s hogy felhívjam a tisztelt közgyűlést, a további szükséges teendők feletti tanácskozás végett. Sajnos én vagyok kénytelen jelezni, hogy mé­hész-egyletünk, fen­állása első évében nem hozha­­tó létre mindazt, amit óhajtott volna; — nem pe­dig azért, mert az 1874-ik száraz, virágtalan év, a méh tenyésztésre alkalmatlan volta miatt, a szor­galmas méhecskéknek igen kevés táplálékot nyúj­tott; — úgy annyira, hogy a legkitűnőbb méhé­szetekben is, a méhcsaládok nem hogy gyarapod­tak volna, hanem a táplálék­hiány miatt igen sok kihalt és fogyott. S az elemi csapáson kívül, egy másik érzé­keny veszteség is sujta egyletünket, — és pedig a szakképzett minta-méhész, és derék egyleti he­lyettes titkár — Merkl Alajos uj-kigyósi tanító­nak, 1874. november 26-án, váratlanul és hirte­len történt elhalálozása ; —­ ki Domonkos János tanitó és egyleti titkár urnak leköszönése után, az egyleti választmányi gyűlés által, egyhangú­lag jön helyettes titkárnak megválasztva. Úgy a tanügy és népnevelés, valamint mé­hész-egyletünk, — egy alapos készültségü, szak­képzett, derék férfiút veszte el a boldogultban; — s midőn ezt a közgyűlésnek méltán szomorú tu­domására hozom: áldást kívánok a korán elhunyt­nak emlékezetére! Azonban — egyletünk veszteségeit felemlítve, nem mulaszthatom el megemlékezni egyleti éle­tünk szebb, derültebb napjairól is, melyek a mé­hész egyletnek életrevalóságáról a legszebb bizo­nyítványt adák. Ezen örvendetes tény, a méhész egyletnek nagy eredményű kiállítása volt, — Gyulán, a vár­­megyeháza nagy kertjében, 1874. év október 11-én. Különféle rendszerű és szerkezetű méhlakok, legczélszerű­bb kezelési eszközök, legszebb méz- és viasz termények, a legkitűnőbb szakkönyvek és szaklapok, a legtöbb méz-, viasz-, és bimport tartalmazó virágok magvai, és csinos méhész­ há­zak ter­vei voltak itt a nagy közönségnek bemu­tatva; e kiállításnak különösen neveli érdekét a megjelent szaktudósoknak értekezései és ma­gyarázó előadásaik. — így a délmagyarországi méhész egylet, Grand Miklós titkárja által, — a biharmegyei gazdasági egylet méhészeti szakosz­tálya Gubóczy Károly titkárja által, — saját egy­letünk pedig boldogult néhai Merkl Alajos, Bró­zik Károly és Zih Károly által volt képviselve. Nevezetteknek tanulságos és érdekes érteke­zéseit követé a tekintélyes bíráló bizottság szem­léje, melynek tagjai voltak — Kalmár Mihály ügyvéd ur elnöklete alatt: Brózik Károly, Gubóczy Károly, Grand Miklós, néb. Merkl Alajos, Para­­deuser Lajos, és Zih Károly urak, — kik azon­ban az önmaguk által kiállított tárgyak bírálása­kor visszavonultak, és ezen esetekben a bírálatba nem folytak be. A bíráló bizottság által jutalmazandóknak találtattak — és dicsérő okmánnyal kitüntetést nyertek: Grand Miklósnak — különösen a nép számára olcsósága — és czélszerüségénél fogva ajánlt kaptárja egy darab aranyat; — Steier Fe­rencz legkitűnőbb csorgatott mézterméke egy db aranyat; — Batta György — a méhekkek­ rend­szeres bánásmódja — és czélszerü kezeléséért 1 db 2 frtos ezüst tallért; — Göndöcs Benedek apát mézcsorgató készüléke, és táblás mézterméke di­csérő oklevelet; — Merkl Alajosnak,­­ brüni rendszer után általa módosított kaptárja dicsérő oklevelet; — Kövér Gusztáv kaptárja s méz és viasz terméke dicsérő oklevelet; — a délmagyar­országi méhész-egyletnek Berlepsch-féle kaptárja dicsérő oklevelet, —viasz olvasztó készüléke pedig elismerő oklevelet; Grand Miklósnak here-fogó ké­szüléke dicsérő oklevelet; — Gubóczy Károlynak kaptárja dicsérő oklevelet; — Brózik Károlynak kaptárja dicsérő oklevelet; Steyer Ferencznek Schmiedl-féle szalmakaptárja elismerő oklevelet; Felsmann Jánosnak méz és viasz csorgató-készü­­léke elismerő oklevelet. Délelőtt 10 órától az est beálltáig egész nap, a társadalom minden osztályához tartozó díszes és nagy számú közönség látogatá a kiállítást. Ezen fényesen sikerült első egyleti kiállítá­son, a biráló bizottság által Grand Miklós kap­tárja találtatott a legczélszerübbnek, — s megyei méhterm­elő közönségünk számára ez ajánltatik leginkább, melyet egyletünk, tagjai közül bárki­nek kivánatára, a legnagyobb készséggel, és ju­tányosnak mondható áron megkészíttet. Fölemlítendőnek tartom még, miszerint egy­letünk pénzerejének és jelenleg még szűkebb anyagi helyzetének tekintetbe vételével, kérvényileg meg­kerestem a földművelés- ipar- és kereskedelemügyi miniszer urat, hogy egyletünk hivatalos levelei és szállítmányaira, a posta díj fizetése alóli fölment­­vényt kegyeskednék megadni, —­mit azonban azon indokolással tagadott meg, hogy’ hasonló ked­vezményben csakis az állam által fentartott és se­gélyezett egyletek részesülhetnek. Ennyiben lehet körvonalazni röviden, egyle­tünk egy évi működését, s ezeket előterjesztve, ezennel felkérem a tisztelt közgyűlést, méltóztatnék egy új titkárt választani, megbízván öt, jelen gyű­lésünk jegyzőkönyvének vezetésével. Én ezen állásra bátor vagyok két szakkép­zett, jeles méhészt, u. m. Brózik Károly és Zih Károly urakat ajánlani; — meg lévén győződve arról, hogy bármelyiknek megválasztásával, egy­leti ügyeink szellemi vezetése, a legjobb kezek­ben leend letéve. Göndöcs Benedek apát és lelkész egyleti elnök (Folytatás). Levelezés. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves barátom ! a „Békésmegyei Közlöny “­­nek szerkesztője lapjának idei 7. számában reád koppint: miért közlöttél, megegyezésiek ellenére, oly tárgyat, „melynek előzménye a másik lapban jelent meg.“ Az ütést, a mennyiben magyarázatod után még ütés marad, mivel én okoztam, magam­ra vállalom s ezzel neked szívesen elégtételt szol­gáltatok. Engedd meg azonban, hogy az általatok kö­zött „holt békét“ elvileg helytelenítsem. Igaz ugyan és őszintén előre bocsátom, — hogy ezen „ily“­­be személyes indok is vegyül, a men­nyiben már most Binder urnak a buzanemesités ügyében elle­nem intézett megrovására, hacsak azt más lapban nem ismétli, válaszolnom teljes lehetetlen és igy kellemetlenül tűrnöm kell, hogy a „paródia“ raj­tam száradjon. De ez indokot meggyöngiti Rimler ur lovagiassága iránt táplált azon jogos várakozá­som, mely szerint támadásával ezentúl más lapban, pl. a „Békés“-ben, tisztel­etid meg. A személyes — általam mindig hitványolt — indokon kívül azonban egy sokkal m­agabb „elv“ látszik kárhoztatni azon alakot és feltételt, melyek alatt a két csabai lap egymással előre „örök bé­két“ kötött. Ne érts félre. Tisztult ízlésre nézve nincs kellemetlenebb látvány, mint két lapot kakas mód­ra, kipirult tarajjal, a megsemmisítés ádáz dühé­vel egymás ellen megújulva ágaskodni látni; én legalább nem irigylem azok ízlését, a­kik ebben gyönyörködnek, mert a sajtó nemesb feladatának vagyok tudatában s tudom, te is azt tartod, hogy a mely szerkesztő lapjának a személyeskedés rend­szerével akar érdeket és elterjedést szerezni, job­ban tenné, ha rokka mellé ülne. Ámde, ha a harc nemesb oldalát tekintjük, ép oly szomorú, sőt még szomorúbb lesz az a látvány melyet „a szellemek közti örök béke“ támaszt. Mivé lenne a szellemi fejlődés s nem ma­radnának-e eltemetve a szellemnek gyémántjai az igazságok, ha megszüntetünk az eszme súrlódáso­kat ?! És hol folynak e súrlódások a közönség­nek általános­ érdekével és okulásával, mint a sajtó terén ? Ily eszmevitát is lehetetlenné tenni két lap között, ezt én „áldástalan, holt békének“ tartom. Köztetek pedig ily béke lett kötve, mert közmegegyezéstek szerint tilos oly közleményt ven­ni fel, melynek előzménye a másik lapban jelent meg. Igaz, hogy egy feltétel van hozzá kötve: ha a másik lap a közlést meg nem tagadta. Azonban engedd meg, hogy e feltételnek helytelenségét is kimutassam. Gyarlók vagyunk, szerkesztők és mun­katársak egyetemben E gyarlóságnak egyszerre megszűnését követelni botorság, e helyett —s sze­rintem — inkább e gyarlóság számbavételével kell munkálkodni az igazságok felderítésén. Ha egy különben becses munkatárs, vagy még inkább, ha maga a szerkesztő véletlenül nagy bolondot mond (a mi bizony megeshetik édes mindnyájunkon), ugyan kérlek, melyik szerkesztő veszi fel a leg­­objectivebb, de kérlelhetlen kritikát szívesen s melyik nem tompítja el sonverain vörös ironjával annak élét annnyira, hogy lesz belőle, ha akaróim

Next