Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-14 / 7. szám

Közművelődés, társadalom és közgazdaság. Bákés megye gazdasági tanintézete i. A társadalmi és közgazdasági élet fejlődésének kétségtelenül vannak oly jelentékeny — országos akadályai— minők a közlekedési és közművelődési eszközök és intézmények hiányai, melyeket csak országosan, kormányzati erőkkel győzhetünk le, sok évek alatt, lankadatlan tevékenységgel. Elmaradtunk Európa a békésebb viszonyok között fejlődött nemzeteitől, de felismertük elmaradott állapotunkat, felismertük azon okokat, melyek elmaradásunkat előidézték. Megfeszített képességeinket csaknem kimerítő erővel igyekszik nemzetünk s különösen két évtized óta pótolni a mult veszteségeit, — s felemelni nemzetünk kulturális állapotát azon fokra, melyen más fejlődöttebb nemzetek állanak, s melyet elérni tehetségünk képesit, kitartó munkásságunk megérdemel. Oly sok irányban vár fejlődésünk országos tevékenység kifejtésére, hogy teljes tehetetlenség minden tért, hol felburbánzott a gyom, egyszerre bevonni munkálkodásunk körébe; lehetetlen, hogy mindenütt, hol további előhaladásunk tevékenységet igényel, az államkormány egyengesse országos erővel az utat, —s , törje fel a terméketlen rögöt. A társadalomnak is ki kell fejteni mindazon tevékenységet, mely a haza kulturális állapotának fejlesztésére hathat. A nemzet egy nagy család, az állami területe egy nagy gazdaság, melyen a család tagjai, a társulatok, megyék, községek kell, hogy a közérdeket szem előtt tartva minden irányban tevékenykedjenek, s hogy ott is építsenek, hova a családfő , az állami kormány figyelme, tevékenysége ki nem terjedhet. Minden családtag munkássága kihat s az egész család jólétének megteremtésére, a — s nem mentheti fel a családfő gondosskodása, tevékenykedése a munkálkodásra képességgel biró családtagokat erejök minél szorgosabb kifejtése alól. |k Ily tevékenységi kötelezettségekkel terhelt családtagnak tekintjük az állam e gazdaságában megyénket is. — Örömmel is jelezzük, hogy Békés megye számottevő erővel foglalja el a munka terét, s igyekszik előmozdítani a nemzet kulturális fejlődését, de kétségtelen az is, hogy ereje nagyobb tevékenység kifejtésére is képesíti. n Az erő teljétől duzzadó izmok, melyeket lí férfiainak értelmességében, szorgalmában, b s „arany kalásszal hullámzó rónáiban“ bii, g kötelezi is arra, hogy a családtagok munkájából az idősb testvér részt vegyen ki magának. Békés megye sokkal kedvezőbb szelle nlemi és anyagi viszonyok között van, ti mint az ország legtöbb megyéje s ezen erő túlsúlyánál fogva vezérszerepre van hivatva. v Minek tulajdonítható mégis, hogy ezen erőteljes megye, a magyar elem fészke, értelmes népének rendezett gazdasági viszonyai mellett, mind ez ideig kegyes óhajtásként tekinti a gazdasági tanintézetet? Megyénk népe kiválóan földmiveléssel foglalkozó munkás nép. Kiterjedtebb birtokok — (uradalmak) megyénk területén láiig vannak, — a termékeny rónaság tájképen a földmives nép közt oszlik meg, 3 — s igy a közgazdászai értelem szakszerű kifejtése indokoltabb s kívánatosabb i s alig lehet valahol, mint megyénkben. Az állam, mely létesének erejét az ■j alföld, az ország szive véréből nyeri,nem veszi talán észre azon közszükségletet, mely egy gazdasági tanintézetnek s megyénkben leendő felállásában nyilvánul ? Alig hihető. De az állam feladatai, s oly sok irányban kiterjedők s az állami kormányzat rendelkezésére álló erő a feladatok mérvéhez képest oly csekély, hogy a megyénknek a gazdasági tanintézetet állami felállítására vonatkozó — lehet jogos igényei — a fontosabb feladatok teljesítése mellett kell, hogy jó időre háttérbe szoruljanak. De nekünk nem lehet várni a bizonytalan időre, van elég szellemi és anyagi erőnk érdekeink szolgálatára, megteremthetjük azt magunk, mi jóllétünk emelésére, felette szükséges. S talán erőinknek ismerésében rejlik az ok, hogy az állam nem állítja fel megyénkben a szükségelt tanintézetet s megvárja tőlünk, hogy fejtsük ki magunk tevékenységünket; — s tevékenységünk erős akarattal párosulva képes is lenne előállítani azt, minek szükségét oly nagyon érezzük. Tegyük meg mi magunk saját előnyünkre s ezáltal a nemzet előhaladására is ez ügyben mindazt mit tehetünk s a kormány bizonynyal örömmel fogja tekinteni s elő i segíteni példaadó törekvésünket. Évek óta foglalkozunk már a gazdasági tanintézet felállításának eszméjével s s az eszme kivitelre erőt mind ez ideig sem talált. Mi feladatunkkal tekintjük az eszmét i s újra felszínre hozni, s felemeljük szavunkat, hogy megyénkben a gazdasági tanintézet felállítása elodázhatlan szükséglet, s ennek hangoztatásában kifáradni nem fogunk. Foglalkozzunk a kérdéssel behatóbiban, s gazdászatunk vezérférfiai tömörüljjenek, tervezzenek és alkossanak. Részünkről óhajtanánk, ha Békés- 13 megye törvényhatósága foglalkoznék főként a kérdéssel, vegye kezébe az az ügyet s teremtse meg a megyei s gazdasági tanintézetet a rendelkezésére álló erővel, felhasználható közvagyonnal, 1 mely úgy is nagyrészben a közönségre nézve inproduktiv módon használatlanul hever a pénzintézeteknél, vagy a közpénztárakban. " Társadalmi, egyesületi utón gazdasági tanintézetet létesíteni felette nehéz. ] varrv talán Ifilifttfitlp.n • Ha a mprrtro « sokkal könnyebben teheti, s közelebb kifejtjük azon irányelveket, módozatokat, vázlatosan, melyek szerint lehetségesnek, kivihetőnek tartjuk : „Békésmegye gazdasági tanintézetének“ felállítását. F Híjába küzdünk . . . (Sonett.) Híjába küzdünk ádáz sorsunk ellen A régi vágy ma újra mind kihajt. S a melyről azt hittük már hogy kihalt: Kisértni visszajár a gonosz szellem. Szivemben újra lángra gyuladott A már elhamvadt lobbanó parázs, S mely újra ur lett rajtam a varázs, Jó elvemen mind csuful túladott. Mi könnyen győzött uramisten, rajtam! Mert meghódolni sehogy sem akartam. Kerültem, tudva, fenyeget a vész. S hogy egyszer szemtül szembe álltam véle, Érzem, mint sáppad arczomnak a vére. Nem szólt, csak nézett — ez volt az egész 1 Gyomai Zsigmond. Börtöni házasság. Angolból. C. grófnő szép hölgy volt, de tékozló. Még nem ment férjhez, ámbár túl volt a virágzó ifjúságon. S mint a legtöbb szép asszony túlságosan nagyralátó. Túlbecsülte szépségét s nem akarta elhinni, hogy nem olyan bájoló mint valaha, így nincs rajta mit csodálkozni, ha nem ment férjhez. Volt C. grófnőnek ötezer fontja, tartozott negyvenezer font körül s igy minden szépsége daczára az adósok börtönébe került s valószínű vala, hogy ott is marad. Azon időben, melyről beszélek, minden nő borbélylyal fésültette magát, s e börtön borbélya legszebb volt londoni kartársai között O’Philan Patrick, a borbély, nagy tisztelője vala a szép nemnek, — nem csoda, hiszen ithoni volt. Egy szép reggelen, midőn O’Philan a grófnő bájos fejét fésülte, ő nagysága beszélni akart vele, s Patrick nagyon el volt ragadtatva, mivel szemeiben C. grófné fogai valának legfehérebbek s az ő mosolya a legbájolabb az egész világon. — Tehát ön nőtlen, szólt a grófné. Minden bizonynyal, szolgálatára nagyságának, mondá emez. — S nem szeretne megházasodni ? szólt ismét az előbbi. — Szeret a kacsa magában úszni ?* — Van kiválasztottja? — Meglehet, asszonyom, szólt a borbély, nem hallott valaha O’Reilly Katalinról túl Doneraileon ? atyja . . — Elég nem akarom tudni, hogy ki ő. De öné lenne-e ha megkérné ? — Ah, azt szeretném éppen, ha hozzá intéztem volna már kérdést. — S miért nem teszi meg? —1 * * * S *■ Mert nagyon szegény vagyok. S Philanból egy rettentő sóhaj tört elő. Nyilt levél Chrisztó Miklós úrhoz. A „Békés-gyulai Híradó“ czim alatt városunkban megjelenni készülő társadalmi lap szerkesztője Chrisztó Miklós hozzám is a többek között azon kéréssel fordult, hogy lapját, dolgozataimmal felkeressem, s..beleegyezésemet adjam abba , hogy f. évi márczius hó 4-én megjelenendő lapjának munkatársául megnevezhessen. Bármennyire megtisztelőnek kell is tekintenem azon bizalmat, mellyel igénytelen személyemet a leendő szerkesztő megtisztelni sziveskedett, de éppen ezen bizalom arra hív fel, hogy elmondjam nézetemet általában a vidéki hírlap, irodalom és különösen az egyes községekben együttesen megjelenő társ-lapok működéséről továbbá azon befolyásról, melyet azok a társadalomra gyakorolnak. — Ha a Gyulán már megjelenő lap valamely politikai pártnak volna közlönye, ha vele szemben a polgárok között létező ellentétes politikai párt a maga speciális pártállását féltve a maga részéről amannak ellensúlyozására, egy lap megindítását tenné folyamatba, ez eljárást egészen a dolog természetéből folyónak találnám, habár egyáltalán nem osztom azon nézetet, hogy vidéki lapjaink valami jelentősebb befolyást gyakorolnának az országos pártok alakulására vagy a megalakult pártok nézeteinek módosítására. E tekintetben a nemzet a lendületet az országos nagyszabású lapoktól kapja, melyeket joggal úgy tekinthetünk, mint az ország szivének mint megannyi lüktetését. És mert a vidéki politikai lapokat ezen fennálló speciális iszony e feladattól mintegy felmentette, ha csak éppen üres visszhangjaivá nem akartak lenni oly czikkeknek, melyeket előttük és helyettük az országos lapok több szakismerettel és alapossággal elmondottak: nem maradt rájuk nézve egyéb, mint az elvi nagyszabású nemes harczok helyett egtöbb esetben személyes okokra visszavezethető gyűlöletes küzdelem színterévé tenni a társadalmat s ezáltal sok tekintetben megmétélyezni, úgy a politikai, mint ami még sajnosabb, én sokszor magát a társadalmi morált. — A példák hozzánk, úgy térben mint időben, sokkal közelebb állanak, mintsem azokra való hivatkozás ne volna elengedhető. Vajon különben állunk-e az úgynevezett társadalmi lapokkal? Alig hiszem! — Politikai párt lapok között nemes eszmecserére, a lenálló nagy kérdések mindig adhatnak tárgyakat, melyek tárgyilagos és higgadt vitatása — ha ehhez meg van a jellem, értelem és szellem higgadt fölénye — nem sért személyt, nem sért társadalmat. De ott hol a megvitatandó kérdéseket magából a társadalom életéből kell mintegy kiragadni; ott hol szellemi termékek hiányában a szerkesztő sokszor juthat azon helyzetbe, hogy felszínre hoz valamely kérdést csupán azért, hogy a lap hasábjai megteljenek ! ott aztán, hol az ugyanazon egy helyen megjelenő két lap a kérdés felett, mintegy harczot provokál: miután a nyilvánosság előtt folyó tellharcz kétségtelenül bizonyos érdeklődést kelt a közönségnél, ez érdeklődés pro és contra pártállásfoglalására készteti a nagy közönséget ott állunk, hogy nem politikai, hanem a mi — Szeretne ön gazdag lenni? — Ugat a kutya ? — Ha gazdaggá teszem, megteszi amit kívánok ? — Az Istenért, ne tegyen bolonddá egy szegény fiút! — Egyáltalán nem, mond C. grófnő. Figyeljen. Szeretne nőül venni engem ? — Ah asszonyom, hiszen maga a muszka czár is büszke lehetne önre, mennyivel inkább egy olyan szegény ördög, mint Philan Patrick. — Jó, O’Philan, ha most mindjárt nőül vesz, adok önnek ezer fontot. — Ó 1 uram Isteni uram Isten! vagy belond vagyok, vagy elbűvöltek a jó szellemek — kiáltott Patrik körül tánczolva a szobát. — De vannak ám feltételek is mondá C. grófnő; házasságunk első napja után soha sem fog többé látni, sem igényt nem fog tartani reám. — Ezt már nem szeretem — mondá Patrick — nagy lehangoltsággal, mivel szerelmesen kacsingatott ő nagyságára. — Emlékezzék csak O’Reilly Katalinra. Azon pénzzel, melyet önnek adok elmehet és elveheti őt. — Az igaz, szólt a borbély. De , hisz akkor nekem két feleségem lesz. — Én sohasem fogok többé föllépni, mondá ő nagysága. De esküvel kell ígérnie, hogy sohsem hív nejének holnaptól kezdve s senkinek sem mondja el a történetet. — Az ördög vigyen el minden szót, ennél mindig rosszabb, mert nehezebben gyógyítható, társadalmi meghasonlás áll be, amikor aztán a társadalmi pártok valóságos Montechi és Capuletti harczot folytatnak egymással, anélkül, hogy sokszor tudnák hogy tulajdonképen miért. Távol van tőlem uram azon feltevés, hogy községünkben két lap megjelenésének esetén ez valósággal be is áll; — bízom ön lapjának megjelenése esetén is úgy az illető szerkesztők tapintatosságában, mint még inkább a közönség józan érzékében, hogy bármely felmerülhető kontraversus kérdésnél, pártállásának erős színezésével nem fog tápot nyújtani lapjaink tengődéséhez. De aminek feltevése távol áll, annak lehetősége még absolute kizárva nincs. — Az efféle dolgok és viszonyok sokszor az egyének akarata ellen teremnek meg s úgy a szerkesztők mint a nagy közönség akkor veszik magukat észre midőn az áradatban már nyakig vannak, amikor aztán a kölcsönösen ütött sajgó sebeket, csak évek hosszú sora hegeszti be. — Exompla sunt odiosa; de azért figyelmeztetek mindenkit, megyénk egyik tekintélyes községének sorsára, amelyben a kettős lap miseriája, mint féreg rágódik a község életfájának gyökerén. — Ily helyzetet nem óhajthat senki s még az alkalmat is gondosan kell készítnünk, mely ennek lehetőségét megteremtse. Hivatkozik továbbá ön 10 év alatt szerzett újságírói gyakorlatra! Helyes. — Én részemről mindig becsültem és becsülöm ma is a nemes ambitiót s ennek irodalmi működését figyelemmel kísérve elismerésemet nem tagadhatom meg. — De egyet bátor vagyok szives figyelmébe ajánlani. Szerkesztőség és szellemi műtermék előállítása két különböző dolog. — Az első puszta bablon, ha van mit a lap keretébe beilleszünk, az utóbbi a tulajdonképeni érték és becs. Azonban a vidéki lapoknál épen az a baj hogy a szerkesztő sokszor találja magát azon keserű helyzetben — tapasztalatból beszélek *) — hogy munkatársai által cserbe hagyva hamarjában kénytelen összetákolni valamit, hogy megteljék a lap. De mert a fércz munkának rendesen a közönség gazdáját keresi, a fércz munka a szerkesztő művének tekintetik már csak azért is, mert ha nem ő irta s értéktelensége daczára is felvette, felelőséget vállalt az irat műbecse iránt s ha e felelősség a nagy közönség előtt nem bir meg állam, az egész dolog a maga ódiumával a szerkesztő nyakába rogy, s bíráló képessége iránti hitet rendíti meg. — így könnyen beállhat önre nézve azon eset, hogy a szerkesztő eltörpíti önben az Írót! Nem lapszerkesztőség adja meg az iró értékét s nem az biztosítja számára az iró babérját hanem a neve alatt megjelenő szellemi termék valódi tartalmai értéke és műbecse. Jókai és Mikszát czikkeit szívesen olvassuk, bármelyik lapban jelenjenek meg azok s nem a hírlap emeli értéküket, hanem ők emelik a hirlap értékét. Kevesen vagyunk szellemileg és anyagilag ahhoz, hogy Gyulán két társadalmi irányú lapot fentarthassunk; nálunk az erők tömörítésére van szükség, hogy tisztességesen megállam biró lapot adhassunk a közönségnek. Ebből láthatja ön, hogy becses felhívásának nem csak az általam fentebb kifejtett elvi alapból kiindulva nem felelhetek meg, de azért sem, mert hiszen a másik lapot fentartó társulat igazgató választmányának tagja lévén a zászló iránt hűtlenséget nem követhetek el a nélkül, hogy úgy ön előtt, mint azok előtt, kikkel együttesen *) Magam tán jobban tapasztaltam. A DAUnnff .X_ m__1.~_ melyet valaha erről szóllok. — Jól van tehát — mondá a grófné, itt van tiz font. Menjen s szerezze be az engedély okmányokat s a többit bízza rám; s azután megmagyarázta neki hogy hova menjen, mit tegyen, stb. A legközelebbi napon Patrick hű volt ígéretéhez s már két urat talált ő nagyságával. — Megkapta az engedélyt? — kérdezé a grófnő. — Itt van asszonyom, mondá átnyújtva az okmányt. A grófnő odaadta az egyik urnak, ki figyelmesen megvizsgálta. Azután behívott két szolgát s azon úrhoz fordult, a ki olvasott. — Végezze be, kérem, a szertartást. S tiz percz múlva O’Philan Patrick férje, törvényes férje vala a szép grófnőnek. — Elég ennyi, mondá a grófnő uj férjének, amint egy szívélyes csókot nyomott ajkára. Most pedig uram, adja ki házassági okmányomat. Az öreg ur megírta s tiszteletteljesen hajolván az ötfontos bankjegy után, ki is adta s azután elment az egyházfival, mert elfeledém megmondani, hogy az öreg ur plébános volt. — Menj s hivd be a börtönőrt, monda grófnőnk egyik szolgájának, — Igen asszonyom, szólt — s a börtönőr tüstént bejött. — Nem tenne egy kis szivességet velem,— mond a grófnő oly hangon, mely a régi madarat is megszéditené. — lesz szí * Irhoniak szokása: kérdésre uj kérdéssel felelni.