Békés, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886-02-21 / 8. szám

§ ik szám r Szerkesztőség: Újváros, 1301. sz. a. házban, hova a lap szellemi részét illető közlemények külden­dők. Kéziratok nem adatnak vissza. V. évfolyam« Gyula, 1886. február 21-én. f--------------- Kiadó hivatal: Főtér, Prág-féle ház, Dobay­­ János könyvárus üzlete, hova a hirdetések és nyílt­téri közlemények küldendők . Társadalmi és közgazdászati h­etilap. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Kiadja: Gyula városa értelmiségéből alakult társaság. Felelős szerkesztő: Oláh Czyörgy* munkatárs: Szodoky Zoltán. Hirdetése­k szabott áron fogadtatnak el Gyulán a kiadó hivatalban. Nyilttér sora 10 kr. Hirdetések felvétetnek: Budapesten: Goldberger A. V. Dorottya utcza 6. sz. a.; Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyula) Dorottya utcza 11 sz. a./ Lang Lipót Dorottya utcza 8. sz. a.; — Bécsben: Oppelik A., Schalek Henrik, Moose Rudolf és Dukes M. hirdetési irodáiban, a szokott előnyös árakon Előfizetési dij: Egész évre.........5 írt — kr. Félévre .............2 » 5 ° » Évnegyedre .... 1 » 25 „ Egyes szám ára 10 kr.A ks. Törvényhatósági és községi közélet. Ébredjünk!4') — Két közlemény. — I. Nehéz időket élünk. Az állam, hogy magas feladatának és a hatalmi állása által követelt igényeknek megfeleljen, óri­ási terhet ró a népre. A megyék és köz­ségek is ugyanezt teszik, mert a kor kö­vetelményeinek csakis a fokozott és foly­ton fokozandó adóteher és közszolgáltatás­sal lehet megfelelni. És ez igen termé­szetes is. Az ujjáébredés, a nemzeti rena­issance, mely a 48-ban kivívott és a kö­zépkorral szakító elvek alapján az 1867-ki kiegyezéssel kezdődik, sok százados mu­lasztást van hivatva helyrepótolni és sok fejlődésnek indult institutiót támogatni, mely a többi nyugati államokban már megizmosodott és ápolást nem igényelvén nemcsak önálló léttel bír, de uj üdvöthozó intézményeknek képezi alapját. De ez csak egyik oldala az éremnek. Helyzetünket sulyosbitja másrészről a continentális ál­lamok közgazdasági politikája, a prohibi­­tiv és protectionális vámrendszer, az ebből folyó vámhábor és a tengertuli verseny, mely speciálisan hazánk mezőgazdaságát fenyegeti végromlással. Ezek azonban többé kevésbé általánosan ismert dolgok s így azok részletezése, az abból folyó kö­­vetkezmények feltüntetése, teljesen feles­leges. Konstatálható tény, hogy a baj ál­talános, hogy panaszkodik a földmivelő, az iparos, a kereskedő, hogy az elégedet­lenség terjed és bénítólag hat az emberi tevékenység minden ágára. Vész az ön­bizalom, kétkedünk önnön erőnkben, a munka és szorgalom gyümölcsöző voltá­ban és mert a remény és hit soha se vesz ki az emberből, és mindig megtalálja vagy legalább megtalálni véli a mentő szalma­szálat, — mi is keressük azt. Ez a kere­sés azután sajátságos symptómákat hoz a felszínre. Egyik az állam és az annak alapjául szolgáló társadalmi rend felbon­tásában, másik az állam oly irányú tevé­kenységében keresi a panaceát, mely az individualizmus absorbtiójával, a magán­jogok kíméletlen félretételével pótol minden egyéni tevékenységet és gondoskodik mindenkiről. A symtomák alakot is nyertek. Lon­donban utczai harcz, munkás zavargások, Németországban védelem az idegen ipari és mezőgazdasági termékek ellen, munkás­törvények, szeszmonopol és lengyel expro­priate. A mélyebb körültekintés nálunk Ma­gyarországban is szintén fedez fel jelen­ségeket, melyek arra engednek következ­tetni, hogy az említett irányzatok nálunk is keletkezőben vannak. Csak­hogy mi még hiszünk az államban, mi még nem akar­juk feláldozni 1000 éves múlttal bíró álla­munkat és társadalmunkat, hanem megfor­dítva — mindent tőle várunk. Intelligentiánkat s összes erejét leköti a hivatal és annak keresése, a szabad és önálló foglalkozások inproductiveknek te­kintetnek. A mííipar, mely ízlést és szak­értelmet feltételez, nem talál művelőkre; a kereskedelem, melynek sikeres művelésé­hez éber szellem és energia szükséges, tudatlan kezekben van s apró rafinériák­ból, hogy ne mondjam, gyakran a bün­tetőtörvény kijátszásából él; a kézművesség drágán és rosszat produkál; a mezőgazda­ság, illetve földművelés a századok óta kö­vetett utón szánt és búzát termel; a mező­­gazdasági és gyáripar vegetál, de nem sa­ját erejéből, hanem a törvényhozás kedvez­ményes és protectiós intézkedéséből. És mit csinál a tőke? Nyerészkedik a rentén és olcsó speculációra és a takarékpénz­tárakba megy. A coupon nyesés ma a leg­biztosabb és legjövedelmezőbb foglalkozás. Ezen általános bajok közepette a pa­nasz előbb keblünkbe sóhajként visszaszáll, majd a barát és hason foglalkozásunkhoz fordul, végre általános jajgatásban kitör és a kormányt hibáztatva, az örökké élő, a mindent felölelő, a mindent elvevő állam­hoz esedezik orvoslásért. És az állam, mint a jó szülő, segít is a mig lehet. Az intelligentiának hivatal kell — teremt hivatalt. A műiparnak ízlés és szakértelem —felállít műipariskolák­at, mú­zeumokat, segélyez, anyagilag gyámolit törekvő növendékeket. A kereskedés érde­kében — iskolákat, külön törvényt, tör­vénykezési eljárást, bíróságot, c­égjegyzé­­ket, kamarákat és enyhe büntetőtörvényt alkot. A kézművesnek — biztositja a helyi piaczot, testületbe szorítja és üzését quali­­ficatióhoz köti. A földművelőnek — ad gazdasági egyletet s általa hármas ekét, ad kitűnő méneket, érmeket, jutalmakat, nemes fát, több subventióval ellátott föld­hitelintézetet, sőt védvámot. A mezőgazda- és gyáriparnak — cultormérnökök­et, adó­­mentességet, rendjeleket, felsőházi tagságot. A tőkének — millió meg millió állampa­pírt, absolut erejű váltót és kamatgaranciát. És meg sem szűnik a panasz. A tár­sadalom rozzant kerekei, az államot és nem­zetet hordozó ipar, kereskedelem, földmi­­velés, nyikorognak és haladni nem tudnak. Többet ad állam­ abból a socialisticus olajcseppből! És keletkeznek a wagne com­­binatiók és projektumok légiói. Egyiknek külön vámterület, másiknak önálló bank, harmadiknak vizi és talajjavító bank, negye­diknek gazdasági és hitelszövetkezet stb. kell. Elismerem, hogy mind ezen aspiráló­ban van sok jogosultság, a vágyak közt sok van, mely megérdemli a megvalósu­lást. Hiszem és politicai meggyőződésem, hogy az államnak kötelessége és hivatása a társadalmi bajokon sok esetben olyan eszközökkel is segíteni, a­melyek az egyéni jogok rovására a legtöbb esetben meg nem értett és félreértett socialisticus tanok és elvek folyományai, de — és itt ellentétbe helyezem magam az áramlatokkal, — én nem várok mindent az államtól, hanem helyzetünk javulását ön­magunkban, az Önsegélyben, az aides-tól et Dieu t’aidera elv következetes és energikus végrehajtá­sában keresem. A szemeink előtt rémkép elvonuló socializmus erejét és veszedelmét csak társulással önerőnk összetételével há­ríthatjuk el és az államtól nem követelhe­tünk egyebet, mint hogy annak lehetővé tételét megkönnyítse és előmozdítsa. A tör­vényhozás alkotja meg a keretet, de a be­illesztendő kép megfestése a mi feladatunk. Minden sociális bajunk a tőke és munka közti egyenlőtlen harczból keletkezik, köz­tudomású dolog, hogy a munka csak egész­séges hitelviszonyok, olcsó és könyen meg­szerezhető tőke mellett válhatik gyümöl­csözővé. Nos, törvényhozásunk és kormá­nyunk az osztrák-magyar bankkal kötött egyességben és a megyéknek közgazdasági czélok érdekében való megadóztatási jogá­ban megadta azt a keretet, a­melybe ne­künk hitelviszonyaiknak jobb és szebb ké­pét kell megfestenünk. Jelen fejtegetésemben ezt szándékozom én megkísérlem, hitelviszonyaink bajai és orvoslási módjaival foglalkozván. Nem ismeretlen senki előtt, hogy da­c­ára azon körülménynek, miszerint hazánk­ban van a többi európai államokhoz viszo­nyítva, a legtöbb takarékpénztár, népbank, szövetkezet, és más egyéb czímet viselő pénzintézet, a pénz sehol sem oly drága mint nálunk. De nem csak drága a pénz,­­ általános kamatlábnak a 8 °/o vehető — de hozzá­férhetően is. Pedig nem lehet mondanunk, hogy nincs elég pénzünk a hitelszükséglet kielégítésére. A pénzintéze­­tekben elhelyezett betétek összege hozzá­adva az egyesek és testületek által kiköl­csöi ■­ött tőkéket, igen nagy összeget kép­viselnek. Azt sem lehet mondanunk, hogy az osztrák magyar bankkal kötött egyes­ségben az ország hitelérdeke rövidséget szenvedett volna, 50 milliónál több az az összeg, mely nálunk keres elhelyezést. Vannak pénzintézeteink, mint a magyar földhitelintézet, az országos bank, a hazai takarékpénztár, stb. melyek igen olcsó kamatlábbal dolgoznak, és az osztrák-ma­gyar banktól 4 és 4^ % nyer’*­ tőkéket 1/2 vagy 1%-al juttatják a nagy­közönség kezeibe. Mi az oka tehát annak, hogy úgy a jelzálogi kölcsönre szorulók, mi­nt azok akik a személyes hitel jótéteményét kíván­ják élvezni, hitel­hiány miatt panaszkod­nak, vagy ha kölcsönben már részesültek, annak súlyos és elvisel­hetetl­en volta alatt görnyedeznek ? Nézetem szerint ennek oka először a hitel alapforrásait képező intézetek szerve­zetében,­­ másodszor pedig abban kere­sendő, hogy a feleslegesen sok vidéki pénz­intézet a nyújtott hitel drága volta miatt abban a helyzetben van, hogy az elhelye­zést kereső és dispozibilis tőkéket minden munka nélkül oly magas kamatjövedelem­ben részesíti, akár részvény, akár betét alak­jában, mely eleve kizárja azt, hogy a ren­delkezésre álló tőke máshol, például vala­mely életképes vállalatban keressen érté­kesítést Az osztrák-magyar bank, mint tud­juk, csakis a bejegyzett c­égeknek girójá­­val ellátott váltókat számítolja le. Lehet tehát valaki milliomos és a legnagyobb értékű ingatlan birtokosa, ha rövid lejá­ratú személyes hitelre van szüksége és ha azt az említett banknál keresi, a váltóját elébb gir­áltatni­a kell valamely accreditált czéggel. E czégek ezt a királást természe­tesen mégis teszik, de nem ingyen, hanem 1__2 °/C-ért. A budapesti Lipótvárosban bizonyosan vannak oly leszámitolók, kik mert accreditálva vannak, helyzetüket a hitelképes, sőt náloknál képesebb egyének kárára monopolizálják és minden munka és rizikó nélkül fényes jövedelemre tesz­nek szert. Földmivelő, kisiparos, kiskeres­­kedő — a bankhoz hiába fordul, elfogad­­ványa, mégha vagyona tízszeres fedezetet nyújt is, nem fog honoráltatni. Jelzálogi kölcsönöket is ad a közös bank. Feltételei rendkívüli előnyösek, de a minimum 5000 frt, a hypothecának pedig nagynak kell lenni. Végre a beke­belezés is sok formalitással jár, így pél­dául a kötvény kiállítása közjegyzői kény­szer alatt áll. Ezt a kölcsönt tehát csak nagybirtokosok vehet­k igénybe, amilyen a megyében alig van száz. Hasonlóan jár el a magyar földhitelintézet, azzal a kü­­lömbséggel, hogy a minimum 2000 frt. A hazai takarékpénztár, a kereskedelmi bank, a hitel­bank váltókat is leszámítol, de csak az előttök ismert és accreditált c­égek girójára. Ami pedig ezeket a jel­zálogi kölcsönöket illeti, azok mint azt minden józanul gazdálkodó tudja, a czél­­ból szoktak felvétetni, hogy az acquirált föld vagy egyéb hasznos beruházás hoza­mából hosszú évek során fizettessenek vis­­­sza. De a földbirtokos momentán pénz­szükségletének kielégítésére azok egyátal­­jában nem alkalmasak és mint ilyenek nem is igen vétetnek igénybe. A nagy publikum, a kis­iparos és mezőgazda, ha ezen olcsó hitelforrásokhoz hitelképességé­­nél fogva hozzá­juthat is, azt a legtöbb esetben még­sem teszi, mert a kölcsönzés­sel járó formalitások s az intézetek távol­sága a közbenjárókra utalja. Ez a köz­benjárás pedig, mint azt mindenki tudja, még a legolcsóbb pénzt is drágává teszi. Hová fordul tehát hitelért a kis ember ! — A vidéki takarékpénztárakhoz és népbankokhoz, a­melyek minden falu­ban feltalálhatók, a­hol ismerik, a­hol jó ismerősei kormányoznak, kik bajából ok­vetlenül kisegítik. — Ezek a vidéki pénz­intézetek bőven rendelkeznek pénzzel. Hisz náluk helyezik el pénzeiket a me­gyék, a községek, az egyházak és egyéb világi és kegyes alapok, odavonul a munka nélkül élni óhajtó tőke, a nyugalomba lépett hivatalnok, bérlő, kereskedő, iparos meg­takarított fillére. És miért ne tenné? Hi­szen ott biztosan és jól kamatozik. Hiszen ott szívességből s különösen nagyobb ös­­­szegekért és hosszabb időre 5 °/o kamatot is adnak. — Azután meg­ ezek a vidéki pénzintézetek bejegyzett czégek is 8 ha üzletkezelésök reális és renomeéjok jó — ami pedig jó lelkiismerettel elmondható a legtöbbről — kapnak a közös banktól 4_41/26/0.ra 25,000—200,000 írtig, sőt fel­jebb is nyilt hitelre, girójukkal ellátott tárcza váltóik pedig 5—6% leszámitoltat­­nak a hazai takarékpénztár, kisbirtokosok országos földhitelintézete és az országos bank által is. Nos hát normális viszonyok közt pénzben nincs is hiány. Megtörténik azonban, a­minthogy az idén meg is tör­tént több helyen, hogy a rendes betevők elmaradnak, mert gabonájukat az olcsó árak mellett eladni nem akarják és így készpénzzel nem rendelkeznek, sőt esetleg maguk is kölcsönre szorulnak. Ilyenkor azután hetekig nem lehet pénzhez jutni, sőt a már élvezett kölcsönök is félmon­datnak. Hogy ez az állapot milyen visszás közgazdasági helyzetet teremt, azt nem kell bővebben fejtegetni. Ezek a pénzintézetek elégítik ki tehát a nagy­közönség hitelszükségletét, ezek lennének azok az emeltyűk, amelyek az iparnak, kereskedelemnek és földmivelés­­nek a hitel jótékony és áldásos áramával lendületet életet és belterjességet hivat­nák adni. ■ " A kamat fogalmának nemzetgazdá­­szati elemzése meg fogja mutatni, hogy mily mérvben felelnek meg eme sokak, hogy ne mondjam majdnem mindenki által nek­ik imputált feladatnak. A kamat a pénznek, helyesebben a tőkének azon ho­­zadéka, melyet, mint az abban össze­gyűjtött munkának gyümölcsét, a tőke magának követel azon eredményből, a melyet az emberi munkával, ügyességgel és vállalkozással párosulva produkál. Ott nem keletkezik tőke, a­hol az annak elő­állására szükséges és így­et használt .) Lapunkban örömmel nyitunk tért oly közlemé­nyeknek, melyeknek czélj­ a megyénk közművelődés és közgazdászati érdekeinek előmozdítása s közöljük lapunk barátjának ezen közérdekű czikkét is, de miután az abban kifejtett elveket s nézeteket teljes egészükben nem oszt­hatjuk, kötelességüknek ismerjük észrevételeinket annak idején megtenni. A szerk. Hy Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. IKi

Next