Békés, 1919 (51. évfolyam, 1-76. szám)

1919-11-08 / 63. szám

Censurat; Dr. MUNTEAN.? JLII. évfolyam. fogula, 1919. november 8. 03. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. politikai, társadalmi és közgazdászati lap. Egyes szám ára 50 fillér. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dohár János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­­sek és nyílt terek­ intézendők. Kézirat nem adatik vissza. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton azoknak, akik az ő választása után is kirekednek a hatalomból, azoknak — ismét a Phaedrus me­séje amely szerint — a gólyát kell királyul küldenie, mindnyájukat felfalja, az már az ő saját munkája eredménye iránt is kötelessége. Ne a múlt erőszaka hozza össze a fillére­ket, hanem a szívbeli önkéntes adomány! Lapunk mai száma 4 oldal. 1 V­agy tíz napon át nem kaptunk budapesti lapokat. Inkább most se kaptunk volna. Valósággal jótéteményt cseleke­dett velünk, aki nem engedte őket ide. Lelkünk nyugalmát kimérte. Jelen sorsunk bizonytalansá­gának érzete nem nagyobb, ha nem olvassuk a budapesti újságokat, de a jövőt illető reménysé­­­geink határozottan a fagypontra szállanak­ alá, ha a budapesti lapok kerülnek kezünkbe. Beléjük tekintünk és nem bosszankodva, de kétségbeesve csapjuk le őket. Mert mit olvasunk bennük ? Egy tucat pártnak a nevét, melyek mindenike szünte­len azt hangoztatja, hogy egyesíteni, egy táborba kell tömöríteni Magyarország minden polgárát, de mindenik gondosan ügyel arra, hogy a maga kü­lönállását fentartsa, ő maga külön utakon járjon. Olvassuk azután több tucat úgynevezett politikus nevét, akik tanácskoznak jobbra-balra, meghívást kapnak sir George Clerkhez, nyilatkoznak, szóno­kolnak, talán még cselekedni és képesek volnának, csak egy nagy cselekedetre nem képesek, hogy ambícióikat alárendeljék országuk érdekeinek. Ismételve kell kérdeznünk, van-e ma Ma­­gyarországnak értelmes, józan, gondolkozó pol­gára, aki meg tudná érteni, hogy miért van szük­ség egy tucatnál több pártra, aki fel tudná érni ésszel, miért Andrássy és miért nem Apponyi, miért Giesswein és miért nem Friedrich. Ha azt olvashatnók, hogy nem akad ember, aki Magyar­­ország mai rettentően válságos, óriási feladatok megoldását váró korszakában a kormányzásra mer vállalkozni, nem akad a súlyos felelősség vállalá­sára politikus, akár kevésbbé aggódnánk Magyar­­ország jövőjéért, mint hogy azt kell olvasnunk, hogy tucatszám akadnak vágyakozók a hatalomra és az uralkodásra és a legfurfangosabb program­­mokat eszelik ki, csakhogy ne kelljen magukat alá­rendelniük másoknak, főkép­pe azoknak, akik épen a hatalmon van­nak. Ilyen nagyszerű produkció a kiváló, nagyképességű államférfiakban egy tízszer akkora államban is lehetetlenség volna ; ha való­ban is ily fényesen volna ellátva nagyságokkal Magyarország, az is veszedelem, mert mint lát­juk, nem hagyják egymást dolgozni, nem enge­dik egymást érvényesülni. Vajjon mi lehet annak a sok pártnak a kü­lönféle programmjában, mi lehet a sok miniszer­­ségre vágyó férfiú tarsolyában. Mi lehet, hogy mindenik azt állítja, hogy az övében a boldogul panacaea ? Hát mire van ma szüksége Magyar­­országnak? Szénre, lokomotivra, vasúti kocsira és jó időjárásra. Aki ezt tud adni, az m­egteheti Magyarországon királynak vagy ministerelnöknek — a Phaedrus mese példájára — akár a lécet is, aki ezeket nem tudja adni, annak uralma csak ideig-óráig tarthat. D­e mivel ma semmiféle politikus nem tud ezekkel szolgálni, valakinek pe­dig csak kell kormányozni, hát igazán felesleges és káros a­miatt tülekedni, hogy ki üljön a ha­talomhoz. Helyesebb, hasznosabb, ha azokat hagy­ják ott ülni, akik már ott ülnek, mert minden változás újabb felfordulással jár. Sir George Clerk úrnak pedig bizonyára módjában van, hogy a felsorolt szükségletek egyikét-másikat annyira-mennyire kielégítse és joga van ahhoz, hogy annak a férfiúnak juttassa a hatalmat és adja hozzá neki a szenet és más egyebet, aki legjobban megnyerte a szimpátiáját és akiben a legjobban megbízik. De hogy azután ilj szabadság. Lapunk egyik utóbbi számában alkalmat találtunk Wilson egyik világhírű könyvéből vett idézetnek a közlésére. Az idézet a közép­kori egyház demokráciáját magasztalta és úgy állította azt elénk, mint követendő példáját az igazi, a békét és haladást biztosító demokrá­ciának. Hasznosnak véljük, hogy Wilsonnak azokat a nagyszerű gondolatait és törekvéseit, melyeknek a szóban forgó könyvében kifeje­zést ad, olvasóinkkal tüzetesebben­ megismer­tessük, egyrészt azért, hogy Wilson egyéni­sége tisztábban álljon a magyar közönség előtt, másrészt, hogy jobban megérthessük azokat a törekvéseket és célokat, melyek Wilsont — legalább őt magát — az európai háborúba való beavatkozáskor vezették. Ez a könyv néhány évvel Wilson elnökké választása előtt jelent meg Amerikában „New liberty“ (Új Szabadság) cím alatt és Wilson nevét a legszélesebb körökben népszerűvé tette és az elnöki székbe vivő útját igen nagy mérték­ben egyengette. Wilson politikai egyéniségéről a legellen­­tétesebb felfogások uralkodnak minálunk.­­ Némelyek valósággal uj megváltóként ünne­pelték, míg mások hajlandók voltak őt az európai antant puszta eszközének tekinteni. Egyesek nagyszabású zseninek tartották, ki új eszméket hirdet a világ minden népének, ismét mások egy szürke elméleti professzornak látták, kit az antant politikusai beugrattak egy politikai szemfényvesztés komédiájába. Egyéniségéről és cselekedeteinek legbenső egyéni rugóiról tisztább fogalmunk lesz, ha idézett könyvének gondolatait, eszméit végig követjük. Látni fogjuk, hogy nemcsak Wilsont értjük meg, de a magunk dolgaira is sok hasznos igazságot ismerünk meg munkájából. Wilson megállapítja művének bevezeté­sében, hogy az Egyesült Államok mér nem az a szabad haza, mely Washington és Lincoln korában volt. Polgárai már nem élvezik azt a demokratikus szabadságot, nem pedig azért, mert a törvények, melyeket az Egyesült Ál­lamok nagy alapítói készítettek, már elavul­tak, mert nem a mai viszonyokhoz, az ural­kodó és alárendelt osztályoknak nem a mai nap fenálló viszonyához vannak szabva. Eme törvények alkotásai idejében az egyes embe­rek voltak a munkaadók, a tőkések, ezeknek önkénye ellen kellett megvédelmezni a va­gyontalant, ma azonban hatalmas vállalatok a munkaadók, melyeknek óriási hatalma ös­­­sze sem hasonlítható azzal a hatalommal, melyet a régi világban egy gazdagabb föld­­birtokos vagy gyáros ki tudott fejteni. Ezek­kel a mai hatalmasságokkal szemben nemcsak az egyszerű testi munkás, kaliberű vállalkozó is olyan de még a kisebb alárendelt hely­zetben van, melyből nem képes felemelkedni. De az elavult törvények „nem akadályozzák meg a hatalmast, hogy a gyengét összezúzza; ez az oka, hogy az erősek uralkodnak országunk iparában és gazdasági életében.“ „Amire ennek az országnak mindenek felett szüksége van, nem egyéb, mint egy csomó törvény, mely inkább azokra van tekintettel, akik még az érvényesülés előtt vannak és nem azokra, kik már révb­e értek. Mert azok, akik már révben vannak, nem örök életűek és nem mindig oly kegye­sek, hogy oly tehetséges és becsületes ifjakat hagyjanak hátra, mint ők . Vagyis Wilson azt az igazságot állapítja itt meg, amit már innen Európából is kezdtünk észrevenni, hogy Amerika addig volt a demokrácia, az egyéni korlátlan érvényesülés irigyelt, boldog hazája, amíg olyan terített asztal volt, mely mellett mindenki megtalálta a maga megérdemelt falatját. Mikor azonban már minden hely megtelt az asztal körül, nem egy érdemes ki­szorult az asztal mellől és ha meg-megürült egy hely, bizony nem az érdem, az arra hi­­vatottság, a nagyobb ügyesség juttatott abba utódot, hanem a rokonság, az összeköttetés. A milliárdos gyáros, aki minden vagyonát eszével, élelmességével és szorgalmával ke­reste, bizony nem a munkásai és tisztviselői, hanem a fiai között keresett magának utódot nemcsak vagyonában, de vállalatának igaz­gatásában is. Abban az elmúlt korszakban — fejtegeti Wilson — elegendő volt az a tör­vény, hogy senki ne bántsa embertársát; ma ez a törvény igen kevés embert elégíthet ki. Hogy hasonlatunkat folytassuk, ma, mikor számtalan ember nem juthat már a térített asztalhoz és a tálak ürülni kezdenek, aligha lehet elégséges rendszabály, hogy senki se vegye el a szomszédja elől a falatot, hanem nyúljon maga a tálba. A legtöbb emberre nézve egészen közömbös ez a szabály, hiszen oda se juthatott az asztalhoz. Mit érdekli a tulajdon nagyszerű védelme azt, akinek sem­mije sincsen ! Szükség van melyek a gyökeresen tehát olyan törvényekre, megváltozott gazdasági viszonyokra tekintettel vannak, különösen te­kintettel vannak arra, hogy a bonyolult gaz­dasági viszonyok mellett az egyén ma sokkal jobban reá van utalva az összes ég, az állam védelmére és számos oly téren szükséges az állam beavatkozása, amelyet azelőtt nyugod­tan engedhetett át az egyén gondoskodásá­nak. Példa világítja meg legjobban e fejtege­téseket. Az angol a legnagyobb tiszteletben tartja a magánlak sérthetetlenséget. My house, my castle. Az én házam, az én vá­ram, mondja. De a mai angol már belátta, hogy a ház fogalmát nem lehet átvinni a hatemeletes, több száz lakásos kórházra és nem ehet azt is a tulajdonos sérthetetlen várának tekinteni, hanem igenis Glasgow városban kimondották, hogy az ilyen házak udvarai bejáratai, folyosói utcáknak tekintendők és ehez képest kiterjesztendő rájuk a hatóság, a rendőrség ellenőrzése, őrködése Hogy más példát mondjunk : a kisipar és a szabad ver­seny korában elegendőképen volt biztosítva a munkás vagy a megrendelő joga azzal, hogy elmehetett más iparoshoz, ki feltételeinek eleget tett, de ma a kartellek és trösztök ko­rában, mikor a munkás más hasonló üzem­ben nem kap munkát, a megrendelő nem kap árut, ha az egyik gyárat otthagyta és ha a kartellnek úgy tetszik, ma másféle nyekre, másféle szabályokra van szükség.törvé­De Wilson elfogulatlan és igazságos. Nem mondja, hogy ezt a helyzetet valami gazság, különös önzés, túltengő kapzsiság te­remtette. „Céltalan volna bármit is megvádol­­nuk, az emberi természetet kivéve“ mondja. Emez igazság alapján állva nem is hirdet osztályharcot, csak kívánja, követeli a válto­zott viszonyok felismerését, az ezeknek meg­felelő törvények meghozatalát és azoknak részvételét a törvényhozásban, akik ezeknek, a törvényeknek meghozására képesek. (Folytatjuk.) Ne mond ki a nemet a jótékonyság gyakor­lásánál, mivel szived ellent mond! Ki a szükölködökön segit, a Krisztusi tanokat istápolja !

Next