Békés, 1920 (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-05-26 / 43. szám

LII. évfolyam Előfizetési árak: Egész évre . . 50 K — f Fél évre . . 25 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP, C Gyula, 1930. május 30 Egyes szám ára 60 fillér. 43. szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyílt terek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 60 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Aláírjuk a békefeltételeket. Kormányunk jegyzéke a békekonferenciához. Hivatalosan jelentik lapunknak, hogy Praz­­novszky meghatalmazott miniszter május 21-én két jegyzéket nyújtott át Párisban a békekonfe­rencia elnökségének. Az elsőt a magyar békekül­döttség nevében Apponyi intézte a békekonferen­ciához és ebben kijelenti, hogy miután a most átnyújtott végleges békefeltételek nem különböz­nek a január havában átnyújtottaktól, melyeket el­­fogadhatatlanoknak jelentettünk ki, a magyar békeküldöttség nem érzi magát feljogosítottnak, hogy ezeket a szigorú és változatlan békefeltéte­leket aláírja, ezért lemond és megbízatását vissza­adja kormányának. A másik jegyzéket a magyar kormány ne­vében Simonyi miniszterelnök és Teleki gr. kül­ügyminiszter írták alá és ez így szól : »A ma­gyar kormány teljesen osztja a békeküldöttség lemondó levelében kifejezésre juttatott tiltako­zást. A kormány szintén tiltakozik a népek ön­rendelkezési jogának nyílt megsértése ellen. Nem kerülték el azonban a magyar békeküldöttség figyelmét a szövetséges és társult hatalmak kísérő levelének ama részei, melyek szerint a békeszer­ződés kikötései a közel­jövőben enyhíttetni fognak. Nem kételkedik a magyar kormány abban, hogy a népszövetség tanácsa megszüntet min­den igazságtalanságot és méltánytalanságot. A békefeltételeket kísérő levél szerint Ma­gyarországot a népszövetségbe egyenlő jogú tagként fogják fölvenni, ha híven teljesiti köte­lességeit. Ámde e téren a legjobb akarat is le­győzhetetlen nehézségekbe ütközik. Az igazság­talanságok megszüntetésének feltevésében és az ország sulyos helyzetének teljes tudatában úgy HÍREK. Népünnepély az erdélyi menekültek javára. Fényesen sikerült, ritka lélekemelő népünnepséget rendezett Gyula város ifjúsága és egész közönsége pünkösd másodnapján a Göndöcs-kertben az Er­délyből menekült honfitársaink segítésére. D­lután 2 órakor kezdődött az ünnep a Szegedről­ vendég­ként jött katonai zenekar indulójával. Majd 3 órakor 36 déli­g lovas bandérista által kisért fo­gatán érkezett meg az ünnepélyre a védnöknő, gróf Almásy Dénesné. Ekkor már zsúfolásig telve volt a népkört ünneplő közönséggel és az egyes sátrak előtt nagy tömegekben tolongott, megvá­sárolva rövid idő alatt a jótékony célra úgyszól­ván mindent, ami kapható volt. Az eladásra, tom­bolán kisorsolásra kerülő tárgyakat, az elárusításra szánt élelmiszereket a város tehetős polgárai és asszonyai adták össze igazán olyan bőkezűséggel, mely a legvérmesebb várakozásokat is fölülmúlta. Tombola tárgy közel kétezer darab gyűlt össze, közötte igen értékes tárgyak és a rendező­ség abban a szerencsés helyzetben volt, hogy minden második számnak biztosíthatott nyere­ményt. A kertben két zenekar szórakoztatta a közönséget, a színházban pedig apró gyermek­sereg produkált pompás táncokat, melyeket Panyik Tóth Józsefné és Dundler Ferencné tanítottak be. A közönség egész délután kitünően szórakozott és késő estig megtöltötte a kertet. Este 8 órakor az Erkel-színkörben nagyszabású hazafias műsorral kabaré-előadás volt. A színkört a közönség zsúfolásig megtöltötte és igen sokan kiszorultak az előadásról. Városunk és a környék társadalmának minden rétege képviselve volt, az élén gróf Almásy és gróf Széchenyi családokkal, véli a magyar kormány, hogy nem térhet ki a békeszerződés aláírása elől. Mihelyt tudomására jut a béke aláírásának időpontja, Magyarország haladéktalanul ki fogja küldeni megbízottait, hogy a szerződést aláírják.* A magyar kormány ezt a jegyzékét azzal a magyarázattal hozza a nyilvánosságra, hogy a kormány a döntés előtt a legalaposabban mérle­gelte a külpolitikai, gazdasági és katonai követ­kezményeket, melyek a békefeltételek aláírásának megtagadásából az országra háramolhatnak. El­tekintve közvetlen szomszédaink katonai készülő­déseitől, az ország közgazdasági helyzete sem engedi meg, hogy a kormány közvetlenül aratás előtt az országot kalandokba vigye bele. Az aláírásnak egyébként is csak formai jelentősége van, mert miként azt a kormány jegyzéke is kifejezi, erkölcsileg és anyagilag is lehetetlen feltételek a legnagyobb jóhiszeműség mellett sem hajthatók végre. Párisból jelentik, hogy a nagykövetek ta­nácsa szombaton tartott értekezleten a magyar békeszerződés aláírásának napjául június hó 4-ét állapította meg. A szertartás a versaillesi palota nagy trianonjában fog lefolyni. A magyar kormányt felhívták, hogy a lemondott küldöttség elnökének helyébe más személyiséget delegáljon. Budapest május 25. d. u. 2 óra 10 perc. Praznovszky Iván miniszteri kiküldött sürgönyzi Párisból, hogy a békekonferencián kérelmet ter­jesztett elő Pécs és Baranya megye kiürítésére, miután ezek Magyarországnak ítéltettek. Az ünneplő lelkületű nagy­közönség egységes volt a hazaszeretet érzésében, a nemzeti össze­tartás szükségének tudatában és a látottak és hallottak feletti nagyszerű lelkesedésében. A pompás katonai zenekar elsőrendű készültséggel előadott nyitányával vette kezdetét az előadás, mely után az Erkel daloskor énekelt el egy ked­ves magyar dalt. Ezután Tabakovits Mária erdélyi menekült urleány szavalta el a már országszerte ismert gyönyörű költeményt: »Üzenet az Öltről”. A gyönyörű költemény és a sikerült szavalat nagy tetszést aratott. Erre a szép költeményre már választ is irt egy másik a jeles poétánk »Vá­lasz a Tiszától” címmel. Ezt az erőteljes költői művet dr. Gyarmathy Béla szavalta el nemes pátosszal, mély átérzéssel és a közönség percekig ünnepelte az előadót. Gyepes Rózsika bájos éneke után 12 úri leány táncolta el a gyönyörű, régi, magyar úri táncot, a palotást. Ezt az eredeti magyar, finom táncot oly graciózusan járták el a párok, hogy a közönség valósággal lázba jött és megismételtette a táncot, majd lelkesedve ünne­pelte Kaufmann Ödönnét, ki a párokat fáradságos munkával betanította. Ezt a számot egy monológ követte, melyet a menekült véreinket jelképező allegorikus csoport közepette adott elő Wagner Etuska és amely a menekültek keserveit panaszolja gyönyörű költői nyelven. A monológ után meg­elevenedtek a csoport alakjai és hat deli pár járta el a régi magyar táncoknak egy szintén feledésbe ment pompás kompozícióját. Szünet után a fő­gimnázium énekkara adott elő néhány dalt, majd az est legszebb száma következett. Bodnár István hazafias jelenetét adták elő, melynek címe : »Hungária él.« A jelenet értelme az, hogy a gyermekeitől elhagyott Hungária meghal és Clio, a történelem múzsája már elparentálja. Akkor érkeznek meg a hazáról megfeledkezett honfiak és mikor újból készségüket fejezik ki, hogy ha fiai lesznek a hazának, akkor Hungária feléled és most már Clió örök életet jósol Magyarország­nak. A jól betanult tűzzel és lelkesedéssel elő­adott darab nagy hatást keltett. Egy idevaló jeles tárogatásunk, Sajti Mátyás játékában gyönyörködhetett ezután a közönség, aki igaz kuruc lelkesedéssel is kezeli ezt a gyönyörű magyar hangszert. Benkő József gyönyörű haza­fias szavalata után három szépen rendezett élő­képben volt alkalmunk gyönyörködni és ezzel a fényesen sikerült hazafias, művészi est jóval éjfél után véget ért. A hosszúra nyúlt műsorba derűt és jókedvet vitt bele Nizsalovszky István szellemes, kellően eltalált hangon tartott konfe­­rálása. Neki is, valamint a rendezőség minden egyes tagjának hálás köszönetet mondunk fárad­ságot nem ismerő buzgalmakért, a magunk részéről elnézést kérünk a helyszűke miatti szűkszavú referálásért és az ünnepély egyéb sikereit később lesz módunk a közönséggel megismertetni. Békés megye pénzügyi igazgatása. Buda­pestről jelentik lapunknak, hogy a pénzügyminisz­ter Oltványi Ferenc miniszteri tanácsost Buda­pest székhel­lyel a gyulai pénzügyigazgatóság hatósága alá tartozó területekre miniszteri biz­tossá nevezte ki. Mindenkinek figyelmét és érdeklődését fel­hívjuk Bíró Ferenc Jézustársasági atya konferen­ciáira, melyeket szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 8 órakor nők részére, esti 6 órakor pedig férfiak részére fog tartani a belvárosi kath. tem­plomban. Nem hittérítői beszédek lesznek ezek, hanem valláskülönbség nélkül mindenkit érdeklő gazdasági és társadalmi kérdések fejtegetései a keresztény igazságok szempontjából. Csak épüle­tes és hasznos tanításokat nyerhetünk a lelkes atya beszédeiből. Gyilkos napsugár szárító északi széllel árad a zsenge növényzetre egész május hónapban és végpusztulással fenyegeti az idei főzelékfélét, krumplit, babot, borsót, lencsét. A búza még állja, de az árpa és tengeri lényegesen sínyli. A gyulai határban csak a szentbenedek-szabadkai részen volt kiadósabb eső, a többi részen a föld nem ázott át a gyökérzetig. Az ország egyéb vi­dékein, vármegyénkben is a gyomai határtól kezdve nyugatra mindenütt kitünően áll a ter­més, egyedül mi vagyunk sújtva szárazsággal. A Körösök vidékén volt nagyobb esőzést az ismét­lődő áradások mutatják. A szellő csodálatosan szép, a gyümölcsök azonban a cseresznyétől kezdve mind fejletlenek és lehullanak. Barack közepes, meggy, körte, dió bő termést igér és dacolnak a szárazsággal. Egy kiadós eső milliár­­dokat érne és elsőrangú valutajavító segítség volna. Sorozás: A tényleges szolgálatban álló idő­sebb születésű évfolyamok felváltására az 1898, 1897, 1896, 1895 születésű gyulai illetőségű vagy tartózkodó hadkötelesek alkalmassági szempontból Gyulán a városházán, a nagyteremben május 31-én és junius 1-én megvizsgáltatnak és pedig május 31-én az 1898 és 1897. junius 1-én az 1896 ás 1895 évi születésűek. Kötelező ez volt katonákra, felmentettekre és annak idején alkalmatlanoknak osztályozottakra is. A behívás csupán ideiglenes lesz, egy évet valószínűleg nem fog meghaladni. Bővebbet a megjelenő falragaszok. Megrendszabályozzák a piacot. Már régóta tapasztaltuk, hogy a vidékről bejövő termelők szekereit a kora reggeli órákban ellepik a kofák és minden képzeletet felülmúló árat megadnak az élelmiszerekért, különösen pedig a baromfiakért. Ezen a bajon segít most a gyulai államrendőrség akként, hogy a piacra behozott élelmicikkeket Lapunk mai száma 2 oldal.

Next