Békés, 1921 (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-01-29 / 9. szám

* EIII. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre . . 120 K — f Fél évre . . 60 K­­­f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI LAP Egyes szám­ára 2 korona. Gyula, 1931. január 39. 9. szám. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyíltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám­­ára 2 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC megjelenik szerdán és szombaton­ Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország! Ta­n nem is váratlanul, a február 3-án újra összeülő nem­zetgyűlést előreláthatólag a királykérdés fogja elsősorban foglalkoztatni. Ez a magyar po­litikai helyzetnek lappangó és rejtegetett, de megoldásra nagyon is megérett prob­lémája. Az ország felelős politikusai belátták, hogy a konszolidálás addig meg nem indul­hat, míg ez a kérdés megoldva nincsen. Ad­dig az ország helyzete olyan, mint azé az ásványoldaté, melyet folytonosan nyugtalaní­tanak. Kristályosodni az ilyen oldat nem tud. A magyar közélet jegesedési pontja a koro­nás király. A turáni és a germán szellem egyforma veleszületett ragaszkodással visel­tetik a monarchia iránt. Ezer esztendő alatt sokszor megtörtént, hogy inkább két vagy több királynak is hódolt az ország, de ural­kodó nélkül egy napig sem akart lenni. Az annyira szükséges tekintélyt egy minden­­kép­en széttagolt nemzetben csak az Isten kegyelméből való uralkodó képes képviselni és fentartani. Most sem kellett két eszten­dőnél több idő, hogy ezt Magyarországon mindenki belássa. Ez a belátás tette most sürgős aktuali­táss­á a királykérdést. Tiszteletreméltó okok vezették azokat is, akik óvakodtak eddig a kérdést felvetni; tartottak attól, hogy a kér­dés részletei pártokra osztják a magyarságot, amit szomorú helyzetünkben mindenképen kerülni akartak. Most azonban ezeknek is be kell látniuk, hogy a kérdés megoldásának halogatása még károsabb az országra, mint az esetleg beálló, de a kérdés megoldása után bizonyára ismét elülő pártviszály. Felvetjük azonban a nagyon is helyén való kérdést: okvetlenül szakítania a király kérdésnek pártokra kell-e az országot? Egy csekélyke hazafias megfontolással nem lehetne-e, legalább egy időre, úgy meg­oldani a kérdést, hogy minden komoly, ha­zafias magyar ember meg legyen elégedve a megoldással. Legitimisták és szabad király választók, ez a két tábor tömörül és szervez­kedik. A legitimisták álláspontja világos. Ők azt tartják, hogy Magyarországnak van törvényesen megkoronázott királya, annak kell elfoglalnia a trónt és azután majd vele együtt kell megállapítani az ország új alkot­mányát, kimondani teljes függetlenségét, a dinasztiával és Ausztriával való közössége megszűnését. A szabad királyválasztók ezzel szemben azt vitatják, hogy a koronás király lemondott, a trón megürült és a pragmatika szankció érvénye megszűnvén, a nemzet sza­badon választhatja királyul, akit akar. Ezen elv gyakorlati nehézsége van, keresztülvitelének az a nagy hogy a négyszáz gyakorolt királyválasztásnak módja, éve nem annyira szabályozatlan közjogunkban, — amint hogy közmegelégedésre szolgáló és kellene — századokra érvényes szabályozását ma alig tudná az ország meg­csinálni. A legaggodalmasabb hazafias gonddal kell tehát a királykérdésnek olyan megol­dására törekednünk, mely megnyugtatja a haza jövő sorsán aggódó honfiakat, alkalmas lesz nagyobb erővel idevonzani elszakított országrészeinket és amelynek alkotmányossága, törvényessége és politikai helyessége iránt a későbbi nemzedékek sem támaszthatnak kifogásokat. Remélnünk kell, hogy a nemzetgyűlés megtalálja ezt a megoldást. A királykérdés. TI. Az eddig kifejtettek foglalják magukban az úgynevezett legitimista álláspontot. Mint láttuk, teljesen téves az a felfogás, mintha a legitimitás elve az uralkodóházhoz való ragaszkodást jelentené és a legitimistáknak a Habsburg-dinasztiához ragaszkodók volnának tekint­hetők, akik tehát mint ilyenek ellentétes állás­ponton volnának a szabad királyválasztókkal. Egé­szen hamis és felületes beállítás. Mint elég részletesen kifejtettük, a koronás király jogai csak halálával vagy lemondásával szűnhetnek meg; a megkoronázott Habsburgi ki­rály uralkodói jogai sem szűnhetnek meg annak folytán, hogy uralkodásának tartama alatt esetleg megszűnnek azok a feltételek, melyekhez az 1687-i és 1723-i törvények (a pragmatika szankció) a Habsburg-házból származó elsőszülöttek trónutód­­lási jogát fűzik. Ezeknek a feltételeknek a már megkoronázott király uralkodása alatt való meg­szűnése csak azzal a következménnyel járhat, hogy a trónnak legközelebbi (halál vagy lemon­dás által való) megszűnése után a nemzet többé nincsen kötve az 1687-i és 1723-i törvényekben vállalt ama kötelezettségéhez, hogy szabad királyválasztó joga felfüggesztése mellett a Habsburg-ház legitim sarjadékát fogadja el és koronázza meg királynak. A magyar közjognak ama sarkalatos és mindig féltékenyen őrzött téte­léből, hogy a királyi jogok teljességét a koroná­zás adja meg, törvényes király csak a megkoro­názott lehet, önként következik, hogy azok a jog­igények, melyek a trónutódlás és a megkoronáz­­tatás iránt támaszthatók, a megkoronáztatás után többé jelentőséggel él a koronás király királyi TÁRCA. Tárcalevél. Irta: ARDAI BARNA. Nagyságos asszonyom ! Érthető meglepetéssel vettem levelét, mely­ben »jogosan“ (?) kérdést intéz hozzám azért, mert saját kijelentése szerint immár három hó­napja nem voltam villájukban, egyben számít tehát a legközelebbi „visszanézésre“. Igen, öt nap múlva lesz kilenc hónapja (— tehát nem három), hogy utoljára átléptem barátságos házuk küszöbét s jóllehet a „vissza­nézésre“ történt számítása a burkolt meghívás látszatát tünteti fel — a­mennyiben ez irányban nem tévedtem volna — még ez esetben sem ta­lálkozhatunk négy szem között többé. Tartozom azonban nagyságos asszonyom­nak, de magamnak is azzal, hogy az ügyek ilyetén állásában közöljem végleges elmaradá­somnak komoly okát, — igen, a legkomolyabban és végleg kellett körükből elmaradnom. A közép­iskola padjai között férjével negyedszázad év előtt ismerkedtem meg, — ez időben keletkezett gyermekkori barátságunk, kitartottunk jóban­­rosszban egyaránt, az elviharzott évek hosszú során keresztül nem hogy gyengült volna, ha­nem izmosodott barátságunk. A kilencvenes évek végén nősült meg férje, hasonlóan én is akkor választottam magamnak hitvestársat. Nagyságos asszonyom férjével boldog csa­ládi életet élt, szerelmi házasságukat két szöszke fürtü apró leányka fűzte még szorosabbra. . . én pedig félreismertem azt a leányt, akit tapasz­talatlan fővel, a szerelmes ifjak végzetes hiszé­kenységével eltelve, élettársamnak kijelöltem . . . elkerülhetetlen volt a válóper. Mint elvált férfit vezérelt emgem a sors e tájra, de az egyéni boldogulás érthető vágya ide vezérelte jóravaló férjét, illetve az egész családot is. Egy verőfényes nyári délután — a nagy­erdei népünnepély alkalmával — ismerkedtem meg nagyságos asszonyommal, . . . saját sze­meimmel láttam, személyesen győződtem meg arról, hogy teljes valóság azon kellemes hit, mely Nagyságodékat boldognak tartja. Férje komoly, hűséges, kötelességtudó, gyöngéd hitvestárs, a­kinek minden nemes vágya az, hogy boldognak lássa szeretett feleségét, — még akkor is, ha neje őt nem ugyanoly fok­ban szereti viszont, — ennek az optimisztikusan tiszta boldogságnak, nem lehetünk épen mi ket­ten a megrontói, — annál kevésbbé dúlhatnám én fel a családi élet derűs békéjét, a zavartalan egyetértést. Bizonyára emlékezik még a városligetben tett sétáinkra, valószínűleg azt sem feledte el, amikor „hármas”-ban csónakáztunk, ennek esz­ményi része számomra örökéletű. Ezen együttlétünk alkalmával láttam, hogy a részemről legszentebb, tiszta szándékkal és kizárólag közös lelki szórakozásunkra tett talál­kozásunk utóbb — Nagyságod részéről — olyan fokozódó jelleget öltött, mintha engem „abban a t­ekintetben“ félreérthetetlenül többre értékelne, mint törvényes férjét, aki szeretetből — érthető feltevése szerint — szerelemért vette el feleségül. Csalhatatlan bizonyossággal kellett arról meg­győződést szereznem, hogy — törvényes élet­társa jelenlétében — szemeinek kifejezése, arc­játéka, ügyes kézszoritása egyenes biztatás volt a teljes sikert ígérő hóditó ostromom sürgős megkezdésére. Hogyha tényleg olyan volnék lé­nyem valóságában, amilyennek a külső után induló felületes ismeret tart, ha csakugyan tet­szelegnék magamnak a női feltétlen behódolások nagy számával; talán, esetleg bizonyára, nem térnék ki félre nem magyarázható egészséges óhajának teljesítése elől, de engem nem a lelket­len hiúság, kongó külső és az egyéni önzés ér­dekének parancsszava vezérel tetteimben. Világos Udvari márciusi fiáífcWB különlegesség állandóan kapható Barna Góliát maláta 3WII Weisz Mór és Társánál, Gyulán, a kőbányai Első Magyar Részvény Serfőződe főlerakatában. 250 2-3 Lapnak mai száma 6 oldal.

Next