Békés, 1924 (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-04-30 / 35. szám

LTI. évfolyam 35. szám Előfizetési Arak: Negyedévre helyben 14000 K Vidékre . . . . 20000 K Szerda Gyula, 1934. április 39. Hirdetési dij előre fizetendő.BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyílt terek intézendők. Kézirat nem­­ adatik vissza Egyes szám­ára 600 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A jövedelem és vagyonadó kiszámítása. A pénzügyminiszter a vagyon és jövedelmi adó vallomások beadási határidejét május 15-ig meghosszabbította. Jövedelemadó vallomást mindenki tartozik adni, akinek 1923-ban 800 aranykoronánál na­gyobb jövedelme volt. A rendelet szerint 800 aranykorona megért 1923-ban 2 millió 800 ezer papírkoronát, vagyis egy aranykorona értékét az állam 1923. évre 2500 papírkoronában számolja el. Tehát, akinek 1923 ban 2 millió 800 ezer koronánál nagyobb jövedelme volt, az a vallomást megtenni tartozik. A vallomásba azonban nem a kell átszámítani aranykoronára az értéket, hanem papírkorona jövedelemösszeggel kell beírni, aranykoronára ezt az összeget a pénzügyigazgató­­ságok, vagy adóhivatalok számítják át. A vagyonadóra az állam más kulcsot alkal­maz. A vagyonadónál már egy aranykoronát 6600 papírkoronára értékeli az állam, még­pedig azért, mert a vagyonadónál az 1923. évi decem­ber 31-iki értékét veszi alapul az aranykoronának, míg a jövedelemnél, melyet az adózó az egész éven át keresett és költött el, az aranykorona átlagos évi értékét veszi alapul, mely a drágulás folytán 1923. januárjától decemberéig 900 papir­­koronáról 6500 papirkoronáig emelkedett. Vagyonadó vallomást e szerint tehát minden polgár tartozik adni, akinek a vagyona 1923. év december hó 31-én legalább 4000 aranykoronát (illetve 4000-szer 6500), azaz 26 millió papír­koronát megér. E szerint tehát, ha valaki egy házat béké­ben megvett 3500 aranykoronáért, vagy az a ház békében megért 3500 koronát, annak az ember­nek, ha egyéb vagyona nincsen, nem kell vagyon­adó vallomást tenni, mert a 3500 aranykorona megszorozva a 6500 papírkorona-alappal, összesen kitesz 22 millió 750 ezer koronát, tehát keveseb­bet, mint 26 milliót, melyről, vagy amelynél több­ről már vallomást adni kell. A földnél szintén így kell eljárni. Ha valaki vett földet, vagy földje békében megért mondjuk szintén 3500 koronát és egyéb vagyona nincsen, annak a vagyona, mint az előbb a háznál is, csak 22 millió 750 ezer­t tesz ki, tehát kevesebbet mint 27 milliót, az vallomást adni nem tartozik. Valakinek van pl. 1 hold szőllője, mely békében megért 2000 koronát, van szikes 5 öd osztályú földje két hold, mely holdanként béké­ben ért 300 koronát van egy haza, mely béké­ben 4000 koronát ért, és van egy tehene, mely békében 200 és egy lova, mely békében szintén ért 200 koronát, akkor az illetőnek összes vagyona békebeli pénzben, illetve aranykoronában ér: 2000, 600, 4000, 200 és 200 koronát, tehát össze­adva összesen 7000 aranykoronát. Ha már most ezt a 7000 aranykoronát megszorozzák a vagyon­adóra megállapított 6500-as papírkulccsal, papír­pénzben ez a vagyon (7000 szer 6500) 45 millió §00 ezer papírkoronát ér, ilyenformán az egyes rubrikákba vezetve, a vallomást meg kell tenni. A gabonatermésre és egyéb jövedelemre a gazda a vallomásban azt az árat vallja be, amelyet pl. a búza akkor megért, amikor azt eladta, vagy elfogyasztotta és a jegyzetrovatra az idén rá is írja, hogy pl. a búzatermésből származott jöve­delem azért szerepel mázsánként 35 ezer koroná­val, mert ezt a búzát ezen az áron 1923. július közepén így adta el a piacon, vagy a kereskedő­nek. Persze a búza nem mint vagyon, csak mint jövedelem szerepel. Egyébként pedig a vagyonadó minden tételé­nél a jegyzetrovatban, vagy a vallomáshoz csato­landó külön ivén mindenki megokolhatja, hogy miért becsüli egyes vagyontárgyát az általa fel­tüntetett összegre, pl. egy hold földet azért becsül csak másfél millióra, mert a szomszédban decem­berben így kelt el holdja, vagy a föld szikes és V. osztálya, vagy a ház nagyon rossz és dülede­­zik stb., de ha külön ívet csatol, akkor a vallo­­mási ívre rá kell írni, hogy külön iven van a megokolás csatolva. A Magyar Nemzeti Bank. A magyar újjáépítő akció immár a meg­valósulás útjára jutott. A kormány felhívást bo­csátott ki, melyben a magyar társadalmat arra szólítja fel, hogy jegyezze a Magyar Nemzeti Bank alapításához szükséges tőkét. A Magyar Nemzeti Bank felállítása jelenti a fedezettel bíró, igazi pénz uralmának visszaiktatását a maga jogaiba, jelenti a fedezetlen bankjegyek kibocsá­tásának megszüntetését, pénzünk értékének állan­dósulását. A Magyar Nemzeti Bank ugyanolyan szerepet fog betölteni és ugyanolyan pénzügyi intézmény lesz, mint volt annak idején az Oszt­rák-Magyar Bank. Az új Nemzeti Bank rész­vényei aranykoronában 8% osztalékot fognak évenkint jövedelmezni. A társaság alaptőkéje 30.000.000, azaz har­minc millió aranykorona, mely 300.000 darab, egyenként 100 aranykorona névértékű részvényre oszlik, s egy egész részvény 25 aranykoronás negyedrészvényekre is osztható. A jegyzett rész­vények névértékének felét a jegyzés alkalmával, másik felét a megalakulást követő két hónapon belül készpénzben kell befizetni. A befizetés tör­ténhetik arany érmekben, vagy északamerikai, angol, svájci, hollandi vagy svéd értékrendszerre szóló fizetési eszközökben. Ez esetben 100 arany­korona 20 dollár és 27 centtel számítandó. Az aláírás 1924. április 28. napján kezdődött és zárnapja 1924. május hó 7. Aláírási helyek vidéken a Pénzintézeti Köz­pont tagjai sorába tartozó pénzintézetek , így Gyulán a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület, mint a M. Kir. Állami Jegyintézet mellékhelye is. M­I BH K. Május. Az esztendőnek kiválasztott legszebb hónapja, a földi növényzet megtermékenyülésének ideje. Jelképesen az emberi élet ifjú korához hasonlítható és megfordítva az ifjúkor mondható az emberi élet májusának. Az ókor pogány népei nagy ünnepet szenteltek a május eljövetelének, melyből a májfák állítása, a leányos házak kapui­nak, ablakainak fel­virágozása, a május királynője, a májusi zeneköszöntések stb. napjainkig fenn­maradtak. A kath. egyházban a május a Boldog­ságos Szűz Mária tiszteletére van szentelve, s naponkint az esti órákban dicséretére litániák tartatnak. Májusi Ajtatosság: A boldogságos Szűz tiszteletére szentelt május hónapban tartatni szo­kott májusi litániák elseje szerdán, április 30 án lesz fél 7 órakor. Az első ájtatosságon a Mária­­kongregációk és a katholikus egyesületek testü­letileg vesznek részt. Az ájtatosságok rendje az eddigieknek megfelelő, nevezetesen vasárnapon és csütörtökön szentbeszéd előzi meg és ezeken a napokon, valamint szombaton is az Oltári­­szentség is imádásra kitétetik. Házasság: Kemény Gábor ev. lelkész és Vdlics Aranka folyó évi május hó 1-én Soltvad­­kerten házasságot kötnek. A gyulai ev. egyház lelkészi hivatala folyó évi április hó 28-tól kezdődőleg Városház-utca 19. szám alatt (bejárat 21. szám alatt) nyert végleges elhelyezést. Az egyház pénztári hivatala Városh­áz-utca 21. szám alá lett áttéve. Az ev. egyházi adó ezentúl Stéberl Mihály egyházi pénz­tárnoknál fizetendő. Esküvő: Deimel Lajos ny. számvevőségi főnök és felesége Bodoky Ilona leánya Deimel Ilonka f. hó 23-án tartotta esküvőjét a gyulai ref. templomban Erkel Bélával a Távirati iroda gyulai igazgatójával, néhai jónevű Erkel János igazgató-főmérnök fiával. Szívből gratulálunk ! Az Ébredők nagygyűlése. Az Ébredő Ma­gyarok gyulai csoportjának vezetősége értesíti a gyulai bajtársakat, hogy a május elsejére tervezett országos nagygyűlés elmarad. A belügyminiszter ugyanis április hó 26-tól május 2-ig minden nyilvános gyűlést az ország egész területén meg­tiltott. Az Ébredő Magyarok május elsejei orszá­gos nagygyűlése impozáns megnyilatkozása lett volna a hazafias magyarságnak és erőteljes ellen­demokrácia májusi tüntetésével szemben. Nem kétséges, hogy az Ébredők eme nagyarányú meg­mozdulása bírta reá a belügyminisztert a májusi gyűlések megtiltására és ezzel mindenesetre az Ébredők mozgalma tette lehetetlenné azt, hogy a szociáldemokraták a vörös májust nemzetközi jellegű tüntetéssel ünnepeljék. Az elmaradó orszá­gos nagygyűlés helyett május 4-én rendkívüli országos közgyűlést tart az Eme, amelyen vala­mennyi vidéki csoport kiküldöttei részt vesznek. A tavasz folyamán minden jelentékenyebb helyi csoport, így a gyulai is nagyobb szabású gyűlést tart, melyen országos elnökség is részt vesz. Pfaff Ferenc építőmester és felesége kedves leányát Margitkát f. hó 28-án vezette az oltárhoz az anyatemplomban Töpfel Pál gyulavidéki takarékpénztár főtisztviselője. Az esketési szertar­tást Brém Lőrinc prelátus-kanonok végezte, gondolatokban gazdag beszédet intézve az új pár­hoz a az örömszülőkhöz, kiknek házasságuk 25. évfordulóját ünnepelték.ugyanekkor Ipartestületi hír- Az ipartestület folyó hó 21-én délelőtt elöljárósági ülést tartott Sál Jó­zsef ipartestületi elnök vezetésével. Elnök öröm­mel jelentette, hogy a járási községek iparosaival felvett tárgyalása sikerre vezetett, amennyiben Gyulavári, Doboz és Kétegyháza községek iparosai bejelentették a külön-külön tartott gyűléseik eredményeként, hogy a gyulai ipartestülethez csatlakoznak, az ipartestület ezzzel kapcsolatos alapszabály módosítások keresztülvitelére jövő hó 26 án rendkívüli közgyűlést fog tartani. A tárgy­sorozat további részében elhatározta az elöljáró­ság, a most már több mint ezer tagot számláló ipartestület helyiségeinek kibővítését, melyhez az anyagi eszközöket az érdekeltek közötti gyűjtés útján kívánja biztosítani, ha a tervet sikerül meg­valósítani, úgy az iparosságnak kulturális társadalmi igényeit kielégítő helyiség fog rendel­és­kezésre állni. Reméljük a szép terv sikerülni is fog. Két új községi orvos. A Gyomán elhalálo­zás folytán megüresedett két községi orvosi állásra a gyomai képviselőtestület megtartotta a válasz­tást. Négy pályázó közül egyhangúlag községi ügyvezető orvosnak dr. Szilágyi Ferencet, második orvosnak dr. Bartha Gusztávot választották meg. Mind a két orvos gyomai születésű, egyben igen ambiciózus, tehetséges tagjai az orvosi karnak. M­anánne ui­ illő részére kere­­■ [UNK] [UNK] ** 24 ^ sok egyszobás utcai szobát mellékhelyiségekkel magas ház» bét* mellett. Cím a kiadóban: 445 1—1 Tiszta búzából dupla nullás grizes és kenyérliszt fJnC7 a legolcsóbb napi áron kapható Lapunk mai száma 2 oldal. őrlött és Kovácsnál ¥

Next