Békés, 1925 (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-07-22 / 57. szám

2 Békés Nem lesz forgalmi adóbélyeg. Ismeretes, hogy az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek küzdelmet indítottak az egy fázisos forgalmi adó bevezetése érdekében. A pénzügyminiszter tervbe vette, hogy a forgalmi adóbélyegek nyomdai előállítását beszün­teti, amiből önként következik a forgalmi adó­nak a jövőben az egész vonalon készpénzben történő lerovása. A kisebb adóalanyok részére a az átalányozási rendszer vezettetett be, míg bejegyzett cégek, amelyek eddig szin­tén bélyegben rótták le a forgalmi adót, felhí­vást kaptak, amely szerint tartoznak 15 nap alatt bejelenteni, hogy a jövőben három hónapon­ként, vagy pedig havonként kí­­vánják-e az utolsó hónap forgal­mának megfelelő adót előlegként leróni. A Gyáripari Képviseletek Országos Testü­lete, miután az érdekeltekre a „könnyítés“ sé­relmes, mert az előlegfizetés újabb megterhelést jelent, illetékes helyen eljárt, ahol azt a felvilá­gosítást kapta, hogy a kellő időben felhívott cégeknek a pénzügyminiszterhez, vagy a kir. Adóügyi Útmutatóhoz intézett kérelmükre haj­landó a miniszter megengedni, hogy minden hó­nap végén a ténylegesen lerovandó forgalmi adóról készített és bemutatandó kimutatás alapján a következő hó 15-ig, tehát utólag rovassák le az általános forgalmi adó. A kérvényezés azért fon­­­tos, mert a kerületi adóhivatalok a lerovás ezen módja szerint csak akkor fogadhatják el a for­galmi adó ilyen kedvező lerovását, ha erre vo­natkozólag felsőbb helyről utasítást kapnak. Temesváry képviselő találkozása a főispánnal. Temesváry Imre nemzetgyűlési képviselő, a pénzügyi bizottság előadója a napokban Békés­csabán átutazott és az állomáson elbeszélgetett az ugyancsak átutazó vármegyénk főispánjával. Majd tudósítónknak a magyar olasz, valamint az osztrák magyar tárgyalásokról a következőket mondotta: “ A kereskedelmi tárgyalásokat legkésőbb két hónapon belül tető alá kell hozni, mert kü­lönben a magyar termés értékesítése elé nagy nehézségek gördülnek, ami következményeiben rendkívül káros hatással volna reánk, de nem felelne meg a környező államok érdekeinek sem. Tudok a tárgyalások bizonyos nehézségeiről, de bízom abban, hogy ezek a nehézségek kölcsönös jóakarattal ki lesznek küszöbölhetők. Temesváry képviselő egyébiránt a parlament szünete alatt is a legintenzívebb munkát fejti ki, mint a parlamenti pénzügyi bizottság kiváló előadója. A kormány a kereskedelem és ipar segítségére siet. Sürgősen végrehajtja a beruházási programmot. Nagyarányú út- és kislakásépítő akció. Vass József helyettes miniszterelnök, aki augusztus végéig fogja gróf Bethlen István mi­niszterelnököt helyettesíteni, kijelentette, hogy a kormány a lehető leggyorsabban végrehajtja a beruházási programmot. Most folynak a tárgya­lások a pénzügyminiszterrel a beruházási szük­ségletek fedezésére. A kormány a lehető leggyorsab­ban óhajt a szorongatott keres­kedelmi és ipari érdekeltség se­gítségére sietni és nagy szerep jut ezen a téren az ármentesítő, útépítő és a kislakásépítő akciónak. Az állami kislakásépítő akció jelenlegi állá­sáról szóló hiteles információnk szerint Horváth Emil báró népjóléti államtitkár az állami lakás­építő akció folytatásaként ezer kislakás építését vette tervbe. A nyáron azonban aligha fog megkezdődni az építkezés, valószínű, hogy az egész akció őszre marad. Ötvenezer* új zsák égett el. A Tóth-malom kára 15 milliárd. (Sat. tud.) Közöltük, hogy a napokban bor­zalmas tűz pusztított az orosházi ismert Tót’n­­malomban. A tűzkatasztrófa ügyében most meg­tartották a tűzvizsgálatot. A tűzvizsgálat alkalmával számos tanút hallgattak ki s részletes helyszíni szemlét tartot­tak. Lázár Lajos tűzoltóparancsnok szakértő vé­leménye szerint a hengerek közé valami idegen tárgy kerülhetett és a súrlódás következtében szikra keletkezett, amely gyúlékony anyagra ta­lált, a gyúlékony anyag hirtelen tüzet fogott s így rohamosan terjedt a tűz. A tüzet csírájában elfojtani lehetetlenség lett volna. A tanúkihallgatások és szakértői vélemé­nyek, valamint a megtartott helyszíni szemle alkalmával az államrendőrség megállapította, hogy sem gondatlanságból, sem szándékosságból eredő bűncselekmény nem forog fenn. A Tóth-malom kára hozzávetőleges számítás szerint 15 milliárd korona. Az épület berendezésén kívül elégett mintegy 40—50 ezer új zsák, amely a régi ma­lomban volt felhalmozva, nagymennyiségű búza és liszt. 1925. julius 22. Szakálls­zárító. Írta : Juhász Gyula. Az állatok általában szomorúak. Talán fáj nekik az emberek gonoszsága és ostobasága. * Egy kezdő koldust láttam a napokban. Először állott ki a sarokra és meghatóan nagy lámpaláza volt. Olyan testvérnek éreztem szegény kedves öreget. Elpirult, mikor kinyújtotta a kezét. Minden kezdet nehéz, talán ez mégis a legnehe­zebb ! A kezdő gazdagok nem ilyen szemérmesek. * Ferenc József, Erzsébet, Tisza István, ezek magyar egyetemek nevei a husza­dik század harmadik évtizedében. Nem lehetett volna magyar tudósokról elnevezni őket, például a nagy Bolyaiakról, a dicső Körösi Csom­áról, a jeles Eötvös Józsefről? Nálunk a szervilismust elkeresztelték lojalitásnak. * Nevelni annyit tesz, mint emberré térni. De ehhez az kell, hogy a nevelő is a gerincesek közé tartozzék. * Alb­et Krímet, a merész rntkabil ve­zért egy magyar lap vezetőhelyen Héjjas Ivánhoz hasonlítja. Ez a hasonlat úgy hat, mint a derűs égből lecsapó istennyila. * A sajtóhibának néha ördöge van, de néha angyala is van. Egy derék, öreg magyar színész gyökeresen magyar Calderon alakításáról például egy vidéki lapban egyszer ez jelent meg: „Igazi zalamegyei bíró volt tetőtől talpig“. Colderon bírája persze za­la­meni, de a színész ábrázolására ez a sajtóhiba kitünően ráhibázott. * • Egy gondolat bánt engemet — mondotta­­ Petőfi Sándor. Némely közéleti nagyságok sohase szenvednek ilyen bántalomban. A női útlevelek kiállításának megszorítása. A belügyminiszter rendeletet adott ki, amely­ben megszigorítja az útlevelek kiállításának fel­tételeit a 12—40 évben levő nőknél. A rendelet utal arra, hogy a Népszövetségtől nyert érte­sülés szerint azon nők, akik magyar illető­ségük és alkalmazás céljából egyes külföldi államokba, főleg a SHS. országba, Romániába, Bulgáriába, Törökországba, nagy általánosságban keletre, sőt Oroszországba is utaznak, ott er­kölcstelen életmódot kezdenek. A belügyminiszter úgy rendelkezett, hogy az egyes európai államok bármelyikébe, bármi­lyen címen útlevelet kérelmező 12—40 év kö­zötti nők részére, amidőn az a gyanú merül fel, hogy a külföldön olyan foglalkozást szándékoz­nak folytatni, amely az erkölcsiség veszélyezte­tésével járna, útlevelet csak az esetben állíthat­nak ki a hatóságok, ha a folyamodó az illető állam külképviseleti hatósága által kiállított iga­zolványban alkalmaztatásuknak minőségét, az üzlet tisztességes voltát, továbbá azt is igazolja, hogy a munkabér által megélhetése biztosítva van, valamint azt, hogy az alkalmazó egyén er­kölcsi megbízhatósága ellen nincs kifogás. A legjobb ns?*-s kenyér- és réteslisztek Gémes-féle kenyér-üzletben kaphatók. Egy tanuló felvétetik Megyeház­ utca 7. szám alatti hentesüzletben. 745 1-1 szept. 8-án ki lesz sorsolva. Minden vevő 10 000 K vásárlásnál 1, 75.000 K vásárlásnál 10 drb ingyen sorsjegyet kap.

Next