Békési Élet, 1966 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - SZEMLE
suit a költő és életműve a népével. A közérdeklődést természetesen befolyásolta az ötvenes években végzett közös magyar-román tudományos kutatás a költő halála körülményeinek a tisztázására, és az ügynek oly fáradhatatlan és avatott, népszerű írója, mint a nemrég elhunyt Dienes András. Irodalompolitikai oka is van a felfrissülésnek. Az a törekvés, mely Petőfi költészetének és a mai irodalomnak viszonyát kívánta rendezni, megszabadítván e kapcsolatot a korábbi voluntarista és félreértelmezhető nézetektől, Petőfinek, mint példaképnek a helyét, igazi fenségét, jelentőségét, megnyugtatóan tisztázta. Az országos mozgásnak egyik része Irányi István Petőfi Zoltánja. Élettörténet, de elsősorban a tragikus sorsú fiú Békés megyei éveinek sokoldalú bemutatása, az író saját kutató eredményeire alapozva. A fiúról szól, ki sem nagy ember, sem nagy költő nem volt, de vele az apa halhatatlansága előtt tiszteleg. Az a szenvedély ösztönözte őt is, mint azokat, akik azzal a tudattal gyűjtik és őrzik Petőfi relikviáinak minden egyes darabját, hogy ami a költőé volt, vele összefügg, s megmarad az utókornak, az csak az ő nagyságát emelheti. Petőfinek és minden családtagjának van valamilyen kapcsolata Békés megyével: szüleinek rokonai, Petricsék Mezőberényben éltek; a költő egyik dajkája, Kernách Zsuzsanna Szarvason Zvarinyi Lajos tanító neje; apósa, Szendrey Ignác egy ideig Csorvás környékén hasznárkodott és lánya, Júlia tízéves korában Mezőberényben volt „nevelőben". Petőfi többször járt és tartózkodott Mezőberényben Orlay-Petrics Soma másodunokatestvérénél, barátjánál, és Gyulán. Okányt, Körösladányt Úti leveleiben említi. A hagyomány szerint utolsó politikai beszédét Gyulán mondta el. Utolsó útjára pedig Mezőberényből indult el. A megyében, Csákón intéző a haláláig öccse, István, s nála tölti vakációit Petőfi Zoltán, majd a szarvasi gimnáziumban fejezi be a VI. osztályt, és kezdi meg a VII-et. Az utókor őrzi az emlékeket. Gyulán áll Ferenczy Béni híres Petőfi-szobra, a mezőberényi Körös-parton egy emlékmű, ahonnan utoljára tekinthetett vissza a költő a községre. Az emlékművet annak az Irányi Istvánnak közreműködésével állították fel, ki az emlékápolás szép példáját nyújtotta ezzel a művével is. Petőfi hozzártartozóinak életsorsáról különkülön kötetben adóztak annak idején a Petőfi Könyvtár szerkesztői. Petőfi Zoltán életét máig is legátfogóbb műben Déri Gyula dolgozta fel. Színvonalasabban a Szendrey Júliáról, Petőfi Istvánról írt tanulmányoknál is, de nem volt mentes a tévedésektől. Ezért cselekedett helyesen Szarvas község tanácsa, amikor anyagi támogatásával hozzájárult Irányi művének megjelenéséhez, mely tisztázza a félreértéseket. Petőfi István 1859-ben Csákon kapott önálló állást, ekkor bízta meg Szendrey Júlia, hogy gyámja legyen Zoltánnak. Ez időtől kezdve Zoltán több ízben is ellátogat nagybátyjához, először 1861-ben tölti itt a nyári vakációját. Irányi részletesen elemzi a fiú fejlődését, a különböző kapcsolatokat. Láthatóan az a cél vezérli, hogy a fellelhető adatok alapján színtézist teremtsen, melyek voltak azok az okok, amelyek a viszonylag megfelelő környezet ellenére a mélységbe, a korai halálba taszították Zoltánt. A pesti piarista gimnázium nevelésmódjától kezdve - a bukott tanuló csákói gazdászi kísérletein át a szarvasi gimnáziumi tanulmányaiig (sőt, még azon is túl) mikroszkopikus gonddal kíséri végig Petőfi árvájának a sorsát. Sorba veszi a tanúkat: Zoltán, Szendrey Júlia, Petőfi István leveleit; Zoltán verseit, a baráti körének későbbi visszaemlékezéseit (közülük különösen értékes Kicska Mórnak, a szarvasi iskolatársnak, barátnak a naplója), a gimnáziumok jegyzőkönyveit és a szemtanúk ma élő utódainak - érzésünk szerint szépített, koncepciózus - vallomásait. Feltérképezi a helyet és a környezetet. Érdekes módon ebben az időben a szarvasi tanári kar jórészt olyan emberekből állt, akik személyes ismerősei voltak Petőfi Sándornak. (Ezért is került ide a fia.) Itt tanított Koren István, a költő híres aszódi tanára, az igazgató, Patay István, az egykori barát. Szarvason élt két aszódi iskolatársa is: Dorhányi Zsigmond és Horváth Károly (nála lakott Petőfi Zoltán), valamint Kollár János, a költő Selmecbányai iskolatársa. Érdekfeszítő képet kapunk mindenről, különösen költői megfogalmazású a tanulság levonása, az összegzés: „Zoltán pályafutásában az 55