Békési Élet, 1971 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1971 / 1. szám - HÍREK

iDLim SZABÓ PÁL (1893—1970) November 6-án délután vettünk tőle örök búcsút szülőfalujában, Bihar­ugrán. Tájunk egyik legnagyobb írói egyénisége távozott el vele körünkből. Hisszük, az utódok emlékezetében is így, ily nemesen fog majd élni. Ne­künk az a Pali bácsi is emlékezetünkben maradt, aki kezdettől fogva fi­gyelte folyóiratunk kísérletező szárnycsapásait, aki tanácsokkal is segített, s aki első kérésünkre írást is küldött. Négy évig tartó kapcsolatunk szorossá vált. Ú­jra közöltük első nyomta­tásban Békéscsabán 1927. február 18-án megjelent írását, az írógép Bihar­ugrán című glosszáját (1969. 3. szám), két könyvét (Szivárványerdő, 1966. 3. sz., Minden kör bezárul, 1969. 3. sz.) ismertettük, s közzétettük Biharból Békésbe című lírai visszaemlékezését (1967. 2. sz.) A kiadóhoz, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Szervezetéhez is erős szálak fűzték: 1968-ban Zsadányban, Békéscsabán, 1969-ben Mezőkovácsházán rendeztünk emlékezetes találkozókat olvasóival. Újabb írásra is kaptunk ígéretet, de a kegyetlen halál megakadályozta teljesítését. Visszatért abba a földbe, melytől oly szívhez szólóan búcsúzott a Békési Életben megjelent emlékező írásában: „Köszönök hát Tőled, Békés megye. Beh sokért nem adnám, ha biciklim gumija még egyszer keresztül­kasul száguldozhatna egyik faluból ki, a másikba be. . . De nem lehet. Mert semmi sincs immár tovább. . ." Nyugodalmas, békés örök pihenést kívánunk szeretett szülőföldjében. A gyászmenet, a gyászoló család

Next