Békési Élet, 1974 (9. évfolyam, 1-3. szám)

1974 / 2. szám - SZEMLE

messzi, messzi innen . . . Pálmák alatt, más földrész forró napsugarainál hallom a galambturbékolást, mely aztán­­ dalba fakad, elálmodom a szürke elmúlást, s ilyenkor az afrikai virágfakadás nem je­lenti nékem a tavaszt. Csak a dalt hal­lom, édes dalt, mert azokra emlékeztet, kik az otthont, szülőföldemet, hazámat jelentik nékem . .." Justhnak írói tevékenységén kívül nagy műve a parasztszínház megteremtése. Megkapó szeretettel ír azokról a paraszt­fiatalokról, akikkel Shakespeare és Mo­liére drámáit játszatta. „Az én naivám"­nak, „György komám"-nak nevezi őket. Nem úri hobby volt ez Justh részéről, hanem annak az életelvnek a megvalósí­tása, hogy szellemiekben is gyarapítani kell a népet. A próbák és az előadások izgalma testi-lelki felüdülést jelentett szá­mára, olyan megnyugvást, amely az egyre jobban közeledő halált sem sejtette el­viselhetetlenül borzalmasnak. Ide kíván­koznak gyönyörű sorai: „És ha kijövet az egyszerű kis színházból elterül a puszta síkja előttem, s felgyulladnak körültem az anyaföld csillagai, a pásztortüzek, az­tán meg hallom messziről azt a népdalt, amely ennek a népnek a lelkéből fakad, s tudom, hogy ez a nép, mely a mai éj­szakát fáradhatatlanul és amellett oly jó­zanul vigadta át, holnap kora hajnaltól késő estig az aratással lesz elfoglalva: önkéntelenül feltekintek a nagy égboltra, amely olyan fényes és végtelen csillagko­szorúval övezi e földet, és hálát adok an­nak, aki az életet és a halált dobta a mindenségbe, hogy itt élhetek, hol oly szép, szép az élet, s hol ha a nép filozó­fiája szerint élünk, oly természetes és könnyű a­­ halál." A kötet három rövid színpadi játékát is közli. A népszínművek hatását tükrö­ző apró falusi életképek ezek, egy-egy erkölcsi problémára hívják fel a nézők figyelmét tudatosan didaktikus céllal. A „Siralomház"-ban a szeretőjét még a ha­lálba is követő parasztmenyecske állha­tatosságát emeli ki. „Az asszony szava isten szava" - mint ahogy az alcímben írja - epizód a nazarénusok életéből. „A megmutatom, hogy kell" egy helyzetkomi­kumra épített történet, melyben az urával oktalanul perlekedő nagyszájú falusi as­­szonyt nevetteti ki. Nem remekművek ezek, de mint dokumentumok feltétlenül a kötetbe kívánkoztak. Werner Lászlónak­, a kortárs újságíró­nak színes riportja tovább bővíti ismere­teinket Justh parasztszínházáról. Különö­sen érdekesek azok a részletek, amelyek­ben érzékelteti a környék parasztnézői­nek reagálását, naiv elragadtatását Mo­liére „Képzelt beteg" című komédiájának előadása közben. Hiteles színészportrékat rajzol a tehetséges parasztszereplőkről. Az egyikről így ír: „Justh exotikus ötlete ezzel a parasztműkedvelősködéssel egy őseredeti színjátszótehetség talentumának adott teret. Ez Molnár Jánosné. Hogy miként tudhat ez az asszony így előadni? - az rejtély. Hol tanult? Ki volt meste­re? A pointírozásban lefőz tanult, isko­lázott, híres színésznőket. Igazán képte­lenségnek tartottam volna, ha valaki előt­tem így dicséri ..." Néhány sorral ké­sőbb így folytatja: „Nem mosolygok többé a hírnek, midőn tudomásul ve­szem, hogy a társulat a „Makrancos hölgy"-et, Shakespeare vígjátékát adja Szt.­István napra. Ezzel a kis társulat­tal bízvást lehet." Czóbel Minka, az íróbarátnő - ki a népi felfogás szerint Justh menyasszony­jelöltje volt - szép nekrológban búcsúzik az írótól. „A legkiválóbb magyar bellet­risták egyike, az első magyar parasztre­gény írója, Justh Zsigmond, Békés vár­megye szülötte s hű fia meghalt Cannes­ban, csöndes, szelíd halállal ..."„... so­kan siratják őt külföldön, még többen e hazában, és legtöbben Szent-Tornyán, ahol legszívesebben tartózkodott, és amelynek népe valósággal bálványozta" - írja többek között. Rózsa Miklósnak 1895-ben, a „Magyar Szalon"-ban megye- 340

Next