Békési Élet, 1974 (9. évfolyam, 1-3. szám)
1974 / 2. szám - SZEMLE
lent rövid tanulmánya ismét a kortárs vallomása a korán eltávozott írótól, így kezdi vallomását: „Elment az életet keresni, és a halált találta meg helyette. Halva hozták haza, de halhatatlanul. A teste régen meghalt, itthon már, mikor a hosszantartó nehéz köhögés után az első vércsepp pirosra festette zsebkendőjét, ő maga már régen rálépett a halhatatlanság ösvényére, akkor tán, mikor először ült le az íróasztalához, hogy papírra vesse forrongó agyának hatalmas eszméit, meleg szívének nagy érzéseit." Írásának értéke, hogy a tanú hitelt érdemlő szavaival idézi fel Justh életének utolsó magyarországi heteit, melyek lázas tevékenységben teltek el. Megható, hogy milyen hivatástudattal fáradozott Justh a 19. századi magyar költők francia nyelvű antológiájának összeállításában. A kötet kiemelkedő tanulmánya Elek Lászlónak az Irodalomtörténeti Társaság 1969. április 13-i orosházi vándorgyűlésén elhangzott előadása. Justh Zsigmond életművét kiválóan ismerő irodalomtörténész tömör, mégis igen sokrétű összegezése az író életpályájáról, irodalmi tevékenységéről. Nagyszerűen helyezi bele a korba, a kor irodalmi törekvéseinek hálózatába e korán félbeszakadt életművet. Mélyrehatóan elemzi Justh társadalomszemléletét, annak előremutató elemeire éppúgy ráirányítja a figyelmet, mint „vakvágányaira". Megvédi az írót a kozmopolitizmus vádjától, hangsúlyozza, hogy Justh a szélesebb látókört, a modernséget kívánta az írótól. Éppen ez a tézis juttatta előbbre „társadalomszemléletét a századvég dzsentrit ábrázoló regényíróinál, ha ugyanakkor téves asszociációkra késztette is osztályhelyzete és programja." Szabó Ferenc „Justh Zsigmond szentetornyai napjai a nép emlékezetében" című tanulmánya tárja a kötetet. Alapos gyűjtőmunkával tárja fel, milyennek látta népe „Zsiga nagyságos urat", aki szinte családtagnak érezte magát a parasztoknál. Számos értékes adattal gyarapítja a visszaemlékezések feldolgozásával Justh Zsigmond emberi portréját. Csak a legnagyobb elismeréssel lehet szólni a kötet illusztrálásáról és tipográfiájáról. Wurtz Ádám grafikái nem csupán díszítő elemek, hanem hangulatot teremtő kis képek, amelyek tartalmilag is jól illenek egy-egy szövegrészbe. Kifejező erejük az egyszerűség, felidézik a századforduló előtti évtizedek milliőjét. Petőcz Károly - mint a sorozat tipográfusa -most is kiváló szakmai-művészi munkát végzett. Ugyancsak dicséret illeti a Kner Nyomdát és a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium nyomdaipari tanműhelyét e szép könyvsorozatnak a gondozásáért. 341