Békési Élet, 1978 (13. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László. Justh Zsigmond - naplói és levelei tükrében
a kisiparosok, kiskereskedők, sem az ipari munkások életének és munkakörülményeinek a megismerésével, még kevésbé azok művészi ábrázolásával, noha a róluk készített „tanulmányok" is szervesen beletartoznának a nagy egészt adó társadalmi összképbe. Úgy tűnik, nem volt még kapcsolata hozzájuk, holott másoktól szerzett reflexiók szerint kikerülhetetlen írói feladatának tartotta, hogy róluk is elkészítse a maga portréját. Ismerve Justh nagy felelősségtudatról árulkodó társadalmi vizsgálódásainak időigényességét, nyugodtan megkockáztathatjuk azt is, hogy nagy vállalkozásának hiánytalan elvégzéséhez, a teljes tabló megrajzolásához még nagyon sok időre lett volna szüksége. Felelőtlen, csak felszínt ábrázoló képet ugyanis nem festhetett: ezt az első kötetek filozofikus beállítottsága, analitikus ábrázolásmódja sem engedhette meg. Éppen ezért jogosan következtethetünk arra, hogy az ipari proletáriátus ábrázolására csak a sorozat utolsó köteteiben keríthetett volna sort. Akkorra tudhatta volna csak annyira kiismerni az akkor még nem egységes, életformára, ideológiai fejlettségre, gondolkodásmódra nézve nagyon is heterogén munkásosztályt, hogy valós művészi megjelenítésére vállalkozni merjen. Még ha ismerte is Marx műveit. Hamarabb bizonyára nem (a munkásosztály életformája volt a legtávolabb tőle), bár - saját bevallása szerint - érzelmileg közelebb állt hozzá, mint a földbirtokát eljátszó, esztelenül élő, léha dzsentri: ez az egyetlen társadalmi kör - írta a Hazai naplóban - amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás, kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak. Semmi műveltség és így majd semmi jövő... a világ agarászat, ivás és váltó". Két dolog egyértelműen világos. Egyrészt az, hogy a megkezdett kórkép a mezőgazdaságból élő osztályok és rétegek művészi megjelenítésének a preferenciáját követelte. Vagyis, hogy Justhnak mindenképpen hamarabb kellett volna a dzsentriről írnia, mint a kialakulóban lévő kapitalista társadalom alapvető osztályairól és rétegeiről. Ezt indokolta a dzsentrinek a századvégi magyar életben elfoglalt politikai szerepe is. Másrészt az, hogy az általa készített, dzsentrire vonatkozó látlelet csak komor színnel festett súlyos betegséget, mérhetetlen emberi gyarlóságokat tükrözött volna. Oly távol érezte magától, annyira nem érezte, nem értette meg senn az ernyő nincsen kas - életszemléletét, hogy bármennyire akart volna is a hiteles ábrázolás érdekében érzelmileg közelebb kerülni hozzájuk, arra képtelen lett volna, hogy megbocsátó részvéttel vagy elnéző együttérzéssel írjon róluk. Befejezésül még néhány apró észrevételt kell hozzáfűznünk a három művet összefogó kötet jegyzeteihez. Mindenekelőtt azt, hogy nemes emberi gesztusnak tartjuk, hogy a szerkesztő „Halász Gábor emlékének" hódolt a szép kiadvánnyal. Jobban szerettük volna azonban, ha ezt azzal is aláhúzza, hogy meghagyja - esetleg a mai irodalomtörténeti értékelés szerint kijavítja azokat a megjegyzéseket, amelyekkel annak idején Halász mind a Párizsi, mind a Hazai naplót ellátta. Örvendetesen gondos a Kozocsa Sándor által közölt levelek glosszáriuma is. Néhány dolog azonban elkerülte jegyzetkészítő figyelmét. Vegyük sorba őket: Az 1. levélhez fűzött magyarázatában például a régi Csanád megye battonyai járásához tartozó Tornyát összetéveszti az Orosháza melletti Szenttornyával (mindkét helyen volt birtoka a családnak), holott a levél utolsó bekezdése világosan utal arra, hogy a dátumban alkalmazott Tornya nem lehet a Szenttornya szó rövidített formája. A 35. levélben említett Ugróc nem Kolozs megyei község, hanem a Justh Zsigmonddal közeli kapcsolatban lévő Zay család Trencsén megyei faluja: Zayugróc. Oda mehetett csak 1889. augusztus 31-én a Bars megyei Tajnáról, s onnan utazott le néhány nappal később Szenttornyára. A 155. levélben említett „a falu ajándéká"-nak ismert a neve is: Szentiványi István. Ő kísérte Justhot 457