Békési Élet, 1979 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1979 / 3. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - A 6. vörös hadosztály egyik politikai biztosának önéletrajzából: Fehér Pál visszaemlékezései

A műszaki beosztásba helyezés indokolta a vasas szakszervezetből átlépésemet a műszakiak szakszerve­zetébe, az Iktoszba. Estéim a szakszervezetben teltek el. Szerveztük nemcsak a gyári műszakiakat és tiszt­viselőket, hanem minden magánalkalmazottat: al­kalmazott mérnököt, gyógyszerészt, magán- és keres­kedelmi alkalmazottat, pénzintézeti tisztviselőt, mun­kásbiztosítási tisztviselőt, biztosítási intézeti tisztvise­lőt. Ezeknek voltak országos szakszervezeteik és aradi helyi csoportjai is. A 7 különböző szakszervezeti köz­pont az ún. Magánalkalmazotti Blokkban egyesült, s a blokknak is volt Aradon helyi csoportja s annak is titkára voltam. Nekem azonban szívügyem az Iktosz-ban végzett munka volt. Ez elsősorban a háború ellen politikai irányban, párhuzamosan a dolgozók anyagi jólétéért folyt. Ennek központja a legnagyobb aradi üzemek­ben, gyárakban, az automobilgyárban és vagongyár­ban volt, ahol többször került sor kisebb-nagyobb munkabeszüntetésre is, amit indokolt a pénz vásárló­erejének fokozódó csökkenése, az élelmiszerek drá­gulása is. A háborús veszteségek mellett 1918 nyarán megje­lent Magyarországon a spanyolnátha, ami Aradon is sok halálos esetet okozott a lakosság soraiban. A gyár­ban munkatársaink között is több esetben halállal végződött a ragály. Élesedett az osztályharc és a háborúellenes küzdelem, melyet látszólag bérharc címén kellett foly­tatni. Bérköveteléssel fordultunk az automobilgyár igazgatóságához a műszaki és adminisztratív alkalmazottak nevében, 1918 március táján. Követelésünket elutasították s mi erre kimondtuk a sztráj­kot. Lelassult, csaknem teljesen megszűnt egy fontos hadiüzemben a termelés, mert a fizikai dolgozók szolidárisak voltak velünk. Egy hétig tartott a sztrájk, mikor is az 5 sztrájkvezért és szervezőt a vállalat elbocsátotta, ill. állásaikat felmondta. Két mérnöknek, egy főművezetőnek és két művezetőnek - köztük nekem is - mondtak fel. Egyidejűleg a gyár katonai parancsnoka megszüntette valamennyiünk felmentését, s átadta a behívó parancsokat, miszerint csapattesteinkhez be kell vonulni. A szakszervezet vezetősége tárgyalást folytatott a gyárvezetőséggel, az intézkedés az lett, hogy a két művezető felmondását visszavonták. Ezek közül az egyik én voltam. Lényegében a helyzet nem változott, a szakszervezetek szervezték a háborúellenes tüntetéseket. A háború és a spanyolnátha tovább szedte áldozatait. 1918 vége felé a Szociáldemokrata Párt aradi szervezete engem is vezetőségi taggá választott. A veze­tőség alábbi tagjaira emlékszem: Csepely László famunkás, elnök, Bodnár Jakab vasmunkás,Winkler József hírlapíró, Kucsera János vasmunkás és Fehér Pál szakszervezeti titkár. (Nem tartom kizártnak, hogy Kappner József vasmunkás is.) 1918. október 31-én a háború összeomlott s győzött a polgári forradalom. A kormányzást a koa­líciós pártok vették át, melyben fontos szerepet játszott a Szociáldemokrata Párt is. Aradon a párt és szakszervezetek tagjaiból azonnal fegyveres rendgárda alakult a gyárak, a közleke­dés és a közvagyon őrzésére. Ennek én is tagja lettem s egy hetet a Neumann-szeszgyárban őrködtem. A szakszervezeti szervező munka ezután visszaszólított a szakszervezeti titkári székbe. Megalakult Aradon az új városi tanács és képviselőtestület. Az SZDP részéről én is két bizottságba lettem beválasztva. Fehér Pál 353

Next