Békési Élet, 1986 (21. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 4. szám
Az öreg bútort a háború után „beszolgáltatásba” odaadták a szomszédok, a Pestről 1940-ben hozott modern, diófa bútort mentették. Ma is sajnálom. Ámbár a „zöld huzatú” rekamiénak is megvan a maga történelme: amikor Apám átvette a Szabad Szót Mezőfi Vilmostól - 75 000 pengőért —, váltóra vette, s ezen a rekamién voltak kiteregetve, száradás végett. Természetesen az öreg ház nádfedeles volt, amit 1919 húsvétkor egy vihar leszórt, így ír róla Apám a Nyugtalan Élet Nehéz idők c. kötetében: „...Én már tudtam, hogy nagy baj van nagyon, mert maréknyi nád gyűrődött a szomszéd ház háta mögé, mintha láthatatlan seprűvel seperték volna oda. S ekkor leszakadt a veszedelem. Vagyis a vihar pillanatok alatt leszórta a házunk tetejét... A lánynéző legény sápadozott, a húgom kesernyésen vigyorgott... ” De hát... a háború alatt ki vágott nádat? Senki. Nincs nád. Ha nád nincs, van gyékény! „A gyékényvágás nem sokáig tart, jó pár nap mindössze, hiszen nagyon értettem én az efféle dolgokhoz, aztán pár napot fonnyadni hagyni, aztán tűzvesszőből gúzst csinálni, aztán a gyékényt borogatni, rákarcolni... Jöhet az eső, egyelőre megbnja már úgy, ahogyan van...” Ebbe a házba hozta 1922. október 22-én Lakatospeterdről — 4 km-re lévő uradalomból — Szenvedésének néma tanúja a budai házból való fotel, amelyben hosszú betegsége alatt tudott csak aludni A dolgozószobája, ahova beköszöntenek ma is a fák, az ugrai nyár zsongása, amit annyira szeretett! Itthon tartózkodásakor itt is hált. S ezen a heverőn halt meg Szabó Pálné 1982. júl. 16-án 497