Békési Élet, 1989 (24. évfolyam, 1-4. szám)
1989 / 1. szám
RONGYPOKRÓCSZÖVÉS A MEZŐBERÉNYI SZLOVÁKOKNÁL HENTZ LAJOS A kender (konope) termesztése és feldolgozása régi és mindig eredményesen folytatott házi mestersége volt Békés megye szlovák lakosságának. Fényes Elek jegyezte meg 1839-ben: „Az asszonyok különösen Csabán, Komlóson, Orosházán, Berényben, Szarvason nemcsak jó fonók, hanem szőni is tudnak, úgyhogy takácsokra is kevés szükség van.” Haan Lajos Békéscsabáról írta 1866-ban: „Szép jövedelmet hoz a’ kender is, mellyet a’ csabai nők kiválólag szeretnek termeszteni, magok fonják, szövik, fehérítik ’s csak az eladatni szokott zsákokért és ponyvákért évenként több mint 12 ezer forint foly be.”2 - Mezőberényben ezzel a mondással jellemezték a három népi közösség asszonyait: „A magyar asszony főzni, a német meszelni, a szlovák szőni tud.”3 - Szőni — természetesen — mind a három népi közösség asszonyai tudtak, de kétségtelen, hogy a legintenzívebb kendertermesztés a szlovákok körében folyt. Egyik adatközlő a következőket mondta erről az 1920-as, 1930-as évekre vonatkoztatva: „A faluszéli gödrök közül a legtöbb kender mindig a »tótvégi« gödrökben volt.” A termelés gyakorlatát ők folytatták legtovább, egyes vonatkozásokban szinte napjainkig, és számos szép szőttes beszél a szlovák nők mesterségbeli tudásáról, a szövés szép hagyományairól. Sok szlovák családnak jelentett keresetkiegészítést, néhány esetben - különösen magukra maradt asszonyok számára — szinte megélhetést jelentő foglalkozást a házi szövés. A szlovák házaknál nemcsak sok, jó minőségű és szép kivitelű vászonholmi készült, hanem a szövőmunka jelentékeny részét tette - teszi ma is — a rongy pokrócszövés. (3. kép) A hasított rongyból (driapali ronde) készült házi szövésű pokrócnak, rongypokrócnak (rondovie pokroce) igen sokféle haszna volt mind a gazdaságban, mind a háztartásban. Ezzel terítették le a tiszta szoba padlóját. Rongypokróc került az ülőbútorokra, a kemencepadkára, a lócára, a kanapéra. Ágybéli holmiként is szolgált: a derékaljra terítették a lepedő alá, hogy a derékaljat védje. Ahol nem volt a házban elegendő a drága dunnából, ott takarónak használták. Ha a szobában hideg volt, kettő került egymásra. Magukkal vitték az emberek a mezei munkába. A cséplőgépek részesei rongypokrócot és bundát vittek holmijaik között. A pokrócot a szalmára terítették, amikor lefeküdtek, s a bundával takaróztak a hűvös nyári éjszakákon. A parasztkocsi felszereléséhez is hozzátartozott a két rongypokróc. Míg a kocsi úton volt, az ülésre terítették, ha a kocsi állt, a lovakat takarták le velük. A földre terített, ülőbútorokra tett pokrócot egy szélben használták, a takarónak valót két - de inkább a három szélben. „Úgy kellett a lóra teríteni, hogy leérjen a lovak hasa alá” - emlékeznek ma is. A rongypokrócon kívül készültek a herényi szlovákok körében gyapjúpokrócok is. A gyapjú feldolgozásának hagyományai a múlt század első felére vezethetők vissza, amikor jelentős juhtenyésztés folyt a községben. Nem egy szlovák gazdának 80-100 juha volt. A későbbi időben is tartottak néhány juhot a herényi gazdák, ezeknek a gyapját fonták-szőtték meg a pokrócnak, amire még a mai idős emberek is emlékeznek. Csaknem minden házban volt ilyen. „Sim dostav ’vagyon’, diovka vlneny pokrovec” (A fiú vagyont kapott, a lány gyapjúpokrócot) - így idézgetik ma is a régi örökösödési szokást kifejező mondást. — A gyapjúpokróc előkelőbb takarónak számított, mint a rongypokróc. Akkor került a kocsi ülésére, ha valami ünnepélyes menetben volt, pl. menyasszonyt vitt az esküvőre. 97