Békésmegyei Hírlap, 1938. szeptember (1. évfolyam, 1-9. szám)
1938-09-02 / 1. szám
Ara S fillér Békésmegyei Hírlap 1938 SZEPTEMBER 2 PÉNTEK I. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JJL3L " Lássunk nyitott szemmel Immár 20 esztendeje lesz, hogy Magyarország a trianoni úgynevezett békeszerződés súlya alatt görnyed. Azóta hiába emelte fel szavát ennek egyetlen , mondjuk, emberséges pontja: a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása érdekében. Az érdekeltek fölényes válasza mindig egy volt: Magyarország ne avatkozzék más államok belügyeibe! Ezt az önkényes, fennhéjázó választ fogcsikorgatva bár, de tudomásul kellett vennünk, mert mi voltunk a „legyőzöttek“ és az ököljog uralkodott egész Európán. A nyugati nagyhatalmak, elsősorban Franciaország még bátorítólag bólongattak a kisántant államok embertelen eljárásához. Mussolini volt az első, aki nyíltan Magyarország pártjára állott és kemény szavakkal ostorozta a magyarság kiirtását célzó balkáni eszközök alkalmazását, amelyekkel lassan, de biztosan megfosztották volna a magyarságot nemcsak vagyonától, de iskoláitól, kultúrájától és kiforgatták volna még nyelvéből is. Akkor még pusztában elhangzó kiáltás volt a nagy Mussolini hangja is, bár sok ellenfelünket gondolkozóba ejtett. Hiába irt hosszú hasábokat lapjaiban őszinte barátunk, Rothermere, hiába emeltek panaszt maguk a kisebbségi sorsra szorult elszakított magyar véreink a Népszövetség előtt, panaszukat még tárgyalás alá sem vette ez a nemes testület. Méltán és elfogultság nélkül elmondhatjuk erről a fórumról, hogy a békeszerződések igazságtalanságainak megrögzítésére alakult vállalkozás, mely egyrészt a status quo-ért élt és halt, de buzgalmában elfelejtett síkraszállani azért a kevés paragrafusért, mely nem éppen a „legyőzöttek“ ellen irányul a békeszerződésekben. Ezalatt a a kisebbségi jogok biztosítását értem és a 19. §-t, mely békés revízióra ad módot. De — amint mondottam — a népszövetség a békeszerződések védelméért élt és halt, sőt meg is halt — hála Istennek — és védencein kívül senki sincs, aki könnyet hullatna utána. Olyan testület, mely letér az igazság útjáról, holott éppen az volt keletkezésének jogcíme, hogy pártatlan és független legfelsőbb bíróság legyen, nem is érdemel mást, minthogy dicstelenül kimúljon. Csoda, hogy agóniája eddig tartott. Olyan fórumnak amúgy sincs létjogosultsága, amely akarata, vagy ítélete végrehajtásához semmi kényszerítő eszközzel nem rendelkezik. Csak természetes, hogy mindig az erősebb fél mellé áll, mert akaratát csak a gyengébbel szemben tudja érvényesíteni. Ilyen volt a helyzet mindaddig, amíg Németország fel nem fegyverkezett és ott nem hagyta a a Népszövetséget. Követték ezen az útón az olaszok és a japánok. Ezek a nemzetek azóta sokszor talán önkényesen döntöttek külpolitikai kérdésekben, így jött létre a Ruhr-vidék visszaszerzése, Abeszinia elfoglalása, Ausztriának Németországhoz való csatolása, így indult meg a japán—kínai háború. Ezekkel a hatalmi cselekedetekkel szemben végleg levizsgázott a Népszövetség, bebizonyította teljes tehetetlenségét, elvesztette látszólagos létalapját is. Most végre belátták legkitartóbb hívei is, hogy ebben az öszszetételében való fennmaradása semmivel sem indokolható. Az így kialakult légkör teremtette meg azután a jelenlegi állapotokat. Az Anschluss kellett ahhoz, hogy — először Csehszlovákiában — felfedezzék a nemzetiségi kérdés aktualitását és a kisantant-államok bábái nem győzték e körülmény felismerése percétől felhívni világra segített gyermekeik figyelmét arra, hogy keressenek sürgősen megoldást az úgynevezett kisebbségi kérdésekben. Ehhez valószínűleg hozzátették még, hogy amennyiben figyelmeztetésükre nem hajlanának, további segítségükre ne számítsanak. Felteszem a kérdést: vájjon miért esett meg a protektorok szíve egyszerre a kisebbségeken ? Talán eddig nem tudtak létezésükről, vagy azt hitték eddig, hogy ezen a téren minden rendben van ? Miért lett ez a probléma hirtelen olyan sürgős? Talán a jobb belátás kerekedett felül, vagy a szivük lágyult meg egyszerre ? Nem, ne álltassuk magunkat, hiszen a kisebbségi kérdésben semmi olyan új körülmény nem merült fel, amely ne állott volna fenn már húsz esztendő óta. A különbség az, hogy az Anschluss óta a hatalmas Németország délről is átölelte kedvencét és — igenis — a kényszer és a félelem bírta őket jobb belátásra. Ezt a körülményt legjobban igazolja az, hogy pontosan a csehszudétanémet kisebbség kérdése került előtérbe — Anglia külön megbízottat küldött ennek a kérdésnek tanulmányozására — holott köztudomású, hogy éppen a szudétanémet kisebbség élvezte aránylag a legtöbb jogokat, szenvedett aránylag a legkevésbé a csehek elnyomatása alatt. Csak annyira vagyunk hajlandók észretévésüket értékelni, amennyire azok egyáltalán értékelhetők. A szudétanémet kisebbség kérdése tehát a legsürgősebb kérdéssé vált; mellesleg a magyar, tót, és többi nemzetiségek is bevonattak a tárgyalásokba, nehogy túl feltűnő legyen az a váratlan buzgóság. Ha tehát a nemzetiségek végre emberségesebb bánásmódhoz jutnak, amit most már joggal remélhetünk, azt nem a humánus érzés feltámadásának lehet betudni, de nem is a Népszövetségnek, hanem Németország talpra állásának. Ennek ránk nézve kedvező hatását nemcsak cseh, de román viszonylatban is megállapíthattuk, kulminált pedig ez a hatás a bledi konferencia alkalmával. Romániában az új kisebbségi törvény és katonai egyenjogúságunk bledi elismerése nem véletlenül jött létre 1938-ban. örülünk, ha elszakított magyar véreink helyzete kedvezőbbé alakul, de sokkal jobban szerettük és sokkal többre értékeltük volna, ha ez egyrészt húsz évvel ezelőtt, másrészt pedig kényszerítő körülmények közrejötte nélkül, a becsületes megértés, az emberi belátás és az őszinte békülékenység jegyében történt volna. Csak abban az egyben reménykedhetünk, hogy ez a korszerűség által teremtett helyzet lassan kint jobb belátáshoz fog vezetni és megindítója lesz annak a folyamatnak, mely a magyar igazság teljes érvényesüléséhez vezet. gróf Pongrácz Jenő ÚTRAVALÓ A magyar, mégpedig a szó igaz értelmében vett magyar politika útja nem lehet más, mint az az út, amelyet Szent István kijelölt nemzetének, amely után jártak nagy királyaink és amely út a Krisztus keresztjét követő magyar fajvédelem útja. Ez az út nincs rózsalevelekkel puhára burkolva, sokszor göröngyös, köves, tövises, sokszor áztatta magyar vér- és könnyözön, de ez az út a magyar feltámadás útja. A magyar feltámadásé, amelyen haladnunk kell még akkor is, ha az utón összeroskadunk is. Az ezen az útón elinduló Békés megyei Hírlapot dr. vitéz Ricsey-Uhlarik Béla Békés vármegye főispánja alábbi szavakkal bocsátotta útjára: Meleg szeretettel ajánlom a most meginduló Békésmegyei Hírlapot Békés vármegye és elsősorban Gyula város közönsége figyelmébe és megértő támogatásába. A magyar nemzet és a magyar haza újjászületése érdekében fennen lobogó zászlót, a Békés megyei Hírlap vette fel és tartja azoknak az eszméknek jelképéül, melyek meggyőződésünk szerint a nemzet megerősödése szempontjából egyedül célra vezetők. Ezeket az eszméket fogja a Békésvármegyei Hírlap képviselni és ezekért az eszmékért fog harcolni. ÚJBÓL ITTHON A KORMÁNYZÓI PÁR Kilenc napig állott a világtörténelem leggrandiózusabb színpadán a nemzetközi érdeklődés homlokterében a széttépett, ezernyi igazságtalansággal annyiszor megalázott,külső és belső politikai, valamint gazdasági nehézségeknek kívülről való mesterséges felidézésével annyiszor megkínzott kicsinyke Csonkamagyarország. A nagy, lenyűgöző hatalmú Németbirodalom fogadta és ünnepelte ennek a kis országnak, ennek a kis népnek, melynek azelőtt még a létezését sem tudták, kormányzóját , vitéz nagybányai Horthy Miklóst és árva magyarok drága nagyasszonyát, a kormányzó hitvesét. Emlékezzünk: 1920. nyarán egy kétségbeejtően nyomott és elkeseredett hangulatú küldöttség ment Trianonba. Köztük volt minden idők egyik legnagyobb és legtiszteletreméltóbb államférfia, a magyar