Békésmegyei Hírlap, 1939. május (2. évfolyam, 52-67. szám)
1939-05-03 / 52. szám
1939 május 3_________Békésmegyei Hírlap MIREK Ezen héten a Szentháromság gyógyszertár (Vármegye u.) tart ügyeletet. Várható időjárás :_Élénkülő szél, sok helyen, főleg a délnyugati megyékben eső egyes helyeken zivatar. A hőmérsékleteiig változik. Házasság: Dr. Bakó József ügyvéd és Biró Etelka május 6-án délután fél 6 órakor tartják esküvőjüket a r. kath. anyatemplomban. (Külön értesítés helyett.) Kitüntetéssel vizsgázott egy gyulai törvényszéki jegyző. Néhány nappal ezelőtt tette le az egyesitett bírói és ügyvédi vizsgát dr. Deák Géza, gyulai kir. törvényszéki jegyző, a törvényszéki elnök titkára és pedig kiváló sikerrel. A vizsgáztató bizottság tagjai a fényes sikerű vizsga után külön és egyenként is szerencsét kívántak az új bírónak. A Gyulai Öregdiákok Szövetsége ezúton közli a gyulai főgimnázium öregdiákjaival, hogy a szövetség tagjai f. hó - én, csütörtökön este a gyulai Otthon kávéházban ülnek össze találkozóra, ahol meg fog jelenni Dr. Máté Imre, az Orsz. Mezőgazdasági Kamara igazgatója is aki szintén a gyulai gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. Legyünk ott mindnyájan. Gyülekezés 8 órára. Angol—francia - szovjetorosz külügyi tanácskozás Genfben. A Daily News értesülése szerint május 15-én Halifax lord angol, Bonnet francia és Litvinov szovjetorosz külügyérek május 15-én Genfben ülnek össze megbeszélések végett. Nagy földrengés Japánban. Japánban ismét hatalmas földrengés pusztított, melynek során egy egész falu a tengerbe sülyedt. A halottak számát százra becsülik. Mintegy 1000 ház pusztult el. A lakosságon pánik vett erőt. A katonaságot mozgósították. Megszűnt a „Magyar Alföld“ A Független Kisgazdapárt hivatalos lapja, a „Magyar Alföld“ kiadója 8238—1939 szám alatt kérvényt adott be a vármegye alispánjához, melyben bejelentette, hogy a lap további megjelenését beszünteti, így most nincs sajtója a Független Kisgazdapártnak a vármegyében. Valahogy nem értjük ezt, különösen a mai politikai viszonyok között. Illetve nem értjük, hogy akkor, amikor szerintük lázas választási tevékenység folyik mindenfelé, újság nélkül akarnak maradni. De bizonyára tudják, mit cselekszenek. Ügyes női szabó leányt azonnal felvesz Hesz Mária női divatszalon Városház utca 21. Nyaraltassunk ruszin gyermekeket A főispán felhívása a városokhoz és falvakhoz orságszerte Jcó indult, hogy arra rászoruló ruszin gyermekeket vegyenek magukhoz nyaraltatásra, akik tehetik. Ezzel is tanújelét adja a magyar társadalom annak, hogy a visszatért ruszinföld gyermekeit igazán testvéreinek tekinti. Dr. vitéz Ricsey Uhlarik Béla főispán felhívással fordult a vármegye járási főszolgabiráihoz és a városok polgármestereihez az iránt, hogy a joghatóságuk alá tartozó városokban és a községekben igyekezzenek odahatni, hogy ez a szép és nemes elgondolás minél nagyobb sikerrel járjon. Egyetlen lap Gyulán a BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Mindenki ezt olvassa! Mindenki ebben hirdet! Kedd délelőttiig 72 cm-t apadt az ár Sokan talán már meg is feledkeztek róla, hogy még ilyen is van. Azt gondolták talán, hogy mert azt olvassák a földművelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentésében, hogy a Körös Gyoménál 20 cm, tehát alacsony vízállású, itt Gyula közelében is a múlt kellemetlen emléke csupán a nagypénteken a határ egy részére zúdult katasztrófa Sajnos, nem így van, még mindig hatalmas •tengély borítja a termőföldet Még csak 72 centiméteres apadást ért el a naponként 2—4 centiméterrel csökkenő árfelület. Az Ármentesítő Társulattól azt a biztatást kaptuk, hogy egy hét múlva nagyobb arányú lesz az apadás, mert addigra már a sokkal kisebb területre húzódik vissza az az árterület és így az apadás magasságban nagyobb mértékben lesz észrevehető. A víz zöme hihetőleg 4—5 hét múlva leapad. Úgy értesülünk, hogy a Társulat vezetősége a károsultakat rögtönzött értekezletre hívta be, melyen azonban sokan nem tudtak megjelenni éppen a összehívási határidő rövidsége miatt. Az ott történtekre még rátérünk. p Olcsó lakásra nincs gondja,ha megszáll a ( 5 METROPOIEBA A PESTEN, Rákóczi út 5S. t j) Kényelmes, modern, meleg folyóvizes, telefonos szobák 5 pengőtől. ( K Hosszabb tartózkodásnál árengedmény. Patináshirü étterem. Remek cigányzene. 1 !) E hirdetés felmutatója 16 százalék engedményt kap. ( Sok millió egyik napról a másikra Igen, a legpesszimistább számítás szerint is azt jelenti az a 16,1 mm csapadék, amelyik Gyulán az április 30-ról május re virradó éjszaka megöntözte a tikkadt földet. Bizony sok helyen olyan kemény göröngyös volt a föld, hogy a kukoricát nem lehetett elvetni. Most már vetik vígan, a tavaszi vetemények, a kapások ujjongva virulnak a földeken, de a búza is gyönyörűen bokrosodik A kertek is megváltásként vették a jó, csendes esőt. A legelők pedig ott tartottak, hogy teljesen elkopárosodnak és az állatárak éppen emiatt kezdtek már nagymértékben esni, mert a gazdák attól való félelmükben, hogy nem tudják majd a jószágot eltartani, piacra vitték állataikat. Most már ettől a gondtól is megmenekültek egyelőre. Hacsak nem jön valami újabb csapás, a szántók, legelők, kertek nagyon szép ígérettel bátorítják a gazdát. A gyümölcsösöket még mindig kegyetlenül pusztja a hernyóveszedelem, különösen ott, ahol nem volt a hernyóirtás elég lelkiismeretes és ahol a szomszédság nem tett eleget törvényes irtási kötelezettségének. Most még a meglehetős mennyiségben fellépett cserebogárral is meggyűlt a gyümölcsfatenyésztők baja. Hisszük azonban, hogy valahogy megbirkóznak a sok nehézséggel. Ha a hegyközségek működése már teljes ütemű volna, sokkal könynyebben tudnának ezzel az egyiptomi csapással megbirkózni. Megvételre keresünk 1 drb 1 lóerős 1 drb 2-5 lóerős villanymotort Címek Dliver-nyomdában 3 Egyről-másról beszélgettek a világháború poklát megjárt deresedőfejű magyarok Arról esett szó, hogy nehéz az élet sorsa. Dolgozni szeretnének, azután bizony nem igen akad mit, vagy ha akad is, nem igen akad, miért. Mert sok az éhes száj odahaza, viszont kevés a kenyér, amit azért az itt-ott adódó kis keresményért kapni lehet. Arról is felkerült a szó, hogy van törvényes rendelkezés rá, hogy a frontotjártak volnának előnyben részesítendők, amikor valami kis biztos kenyeret jelentő állás volna kilátásban, hanem, há... És mesélik, hogy: A Városerdőben megüresedett egy erdőőri állás. Éppen megfelelt volna. Hiszen, ha nem nagy kereseti lehetőség is, de az a kevés biztos. Pályáztak is rá vagy nyolcan tizen frontharcosok, meg hadigondozottak és pályázott nem frontharcos is. Kinevezték az utóbbit. Aztán nem lett volna nehéz azt a hivatalt ellátni egy ilyen magunkfajta öreg csontnak? — kérdi az egyik csendesszavú hallgató. Hát te mit dolgoztál a múlt nyáron? — kérdi egy másik. Kubikoltam — hangzik a felelet. Hát a télen? Irtottam Dukerékben. Igaz-e, hogy voltunk egynéhányat veled ? Vonatok. Hát az erdőőri puskát nem bírnánk-e el és nem tudnánk-e körüljárni az erdőt? Tudnánk Na látod e? Erre nincs felelet. Mélyebbeket szívnak a cigarettából, mélyet hallgatnak és nekünk valahogy keserű lesz a szánk íze. A sajtókamara békés megyei tagjai Békés vármegyéből a következő hivatásos újságírókat veték fel a sajtókamara tagjai sorába. Az újságírói főosztály I. szakcsoportjába: Petrik József (Orosháza), Branyiszki Dezső (Orosháza) Demarcsik Ferenc (Orosháza), Györgyössi Iván (Gyula), Kovács Géza dr. (Gyula), Migend Dezső (Békéscsaba),Szabó Ferenc (Békéscsaba). A II. szakcsoportban : Darók József dr., Veress Árpád (Bkéscsaba). A IV. csoprtban : Balázs Árpád (Gyula), Miklya János, írói név Mátrai János (Békéscsaba), S. Nagy Dezső (Békéscsaba). Az V. csoportban : Portik Tibor, írói név Pálos Tibor (Békéscsaba). A lapkiadói főosztály I. szakcsoportjába a következő békésmegyei lapkiadókat vették fel: Koppányi Gyula (Békéscsaba), Mitlasovszki János (Orosháza) A II. szakcsoportba : Wagner Márton (Gyoma). Ellensége saját pénzének, ha nem a Komló mögötti telepen szerzi be faszén-szükségletét.