Békésmegyei Közlöny, 1877. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1877-11-22 / 93. szám

részét helyben hagyta; Lanczky Sándort, Gál Endrét, Gál Istvánt, Horváth Ignáczot, Szűcs Mihályt, Csődör Andrást és Bözsi Györgyöt pedig szabadlábra helyezte.­­ A boszniai fölkelés nem létezik többé. Skobla János boszniai „kormányzó" kénytelen volt kereket ol­dani s elhagyni Boszniát, hol általános gyűlölet tárgya. Tény, hogy néhány rablón kívü­l, kik azzal szépítik mes­terségüket, hogy „felkelőknek" nevezik magukat, csupán egy felkelőcsapat létezik még, mintegy 220 emberrel. A legtekintélyesebb „vezérek" azonban elhagyták az orszá­got s maga Petkovics is — ki legtöbb tiszteletben ré­szesült — letette a fegyvert. „BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY." IB77. 93. SZÁM. Mi az igazi hazafiság ? Még ma is a magyar ember egyik nemzeti hibája, mit azonban némelyek még mindig erény­nek szeretnek nevezni, — nagy, lármás szavak­ban nyilvánitani ki a hazafiságot. Általában örök­lött szokásunk a bőbeszédűség, a hangzatos dik­czió, a czifra oráczió, karöltve a legtúlzottabb pártoskodási szenvedél­lyel. Hisz tagadhatlanul szép dolog az és helyén is van, ha egy szabad, alkotmányos nemzet­ében figyelemmel és hazafiúi érdeklődéssel viseltetik a hazai közügyek iránt s részt vesz a közszellem nyilvánulásaiban, ez kötelessége is minden jóra­való polgárnak, de túlságba vinni e hajlamot, s a hosszú évek során át folyton csak a politizá­lással foglalkozni, az ország kül- és beldolgait végezni otthon úgy, mint a piaczon, a község­házánál, népgyűléseken, egetverő paszomántos be­szédekben opponálni minden fenálló kormány­hatalom és intézkedés ellen, éles gyanúsítással vonni kétségbe a szereplő politikai egyéniségek szándékait, jellemeit, minden reform­törekvéseket bizalmatlanul fogni — ez már a mai kor szelle­mének többé nem felel meg. Mert az az ember, ki mindig a más dolgával foglalkozik, rendb­en a magáét hanyagolja el s maga vallja kárát! Nagyot fordult a világ a sarkán. Elmúlt az az idő, midőn az ingyen napszámot egy kis jó kosztért meg lehetett kapni, s midőn derüre­borura „ne bántsd a magyart" róvatu rézfoko­sunk nyelével olyanokat demonstráltunk a két­fejű sasos policzáj boszantására, hogy az egész ország megrendülni látszott belé. Abban az időben hazafiság volt a sok be­széd s ha a kezünk nem is mozgott, legalább a szánkat kell jártatni. De ma már a paszománt annyira lekopott a ruhánkról, hogy a bélése is kilátszik. Még pén­zért sem kapunk napszámot, nem hogy ingyért. A henyélés porát az idő elverte rajtunk. Dikcziózhatunk a kormányok s egyik-másik párt ellen, mert azért azt sem kérdik, méltózta­tunk-e fizetni vagy nem, s mégis úgy kiolvassák adó fejében esztendő végével a pénzt a zsebünk­ből, mintha ott se lett volna! És ez nagyon is természetes. Most már önmagunk vagyunk saját sorsunk intézői. Az ál­lam vezetését, fentartását reánk bízták. Azt mond­ták, hogy Magyarország a miénk, elődeink sze­rezték meg drága véren, hát mi, hálás utódokul tartsuk is meg azt s fejles­szük anyagilag, szel­lemileg a jövő számára is! Bizony pedig, ha nemzet akarunk maradni és pedig magyar, kultúr fejlődő állam, közleke­dési eszközökkel, vasúthálózattal, népiskolákkal, különböző szaki tanintézetekkel, egyetemekkel, iparral, kereskedéssel akarunk a szomszéd apró társnemzetek fölött uralkodni, ha mi akarunk ez államban a vezérnemzet lenni és maradni, akkor bizony a valódi, komoly hazafiság nem a sem­mittevésből, s az olcsó, izgató kortesbeszédek­ből áll, melynek annyi hatása sincs, hogy egy egészséges magot elhintsen az aratásra, hanem a kitartó, megfeszített munkásságban, jó és rend­szeres gazdálkodásban. Régi igazság az, hogy valamint az egyes, ugy egy nemzet és állam csak akkor lehet iga­zán boldog, szabad és erős, ha gazdag s önma­gában bírja a lét fentartására szükséges anyagi forrásokat! Már­pedig hogy legyen egy állam, egy or­szág jólétben akkor, ha az egyesek, a családok, melyek együttvéve teszik a nemzetet, szegény­ségben, nyomorban tengenek ? Ha gyenge az alap, összedűl az épület! Szeretünk lépten-nyomon Anglia, Amerika, Sweitz szabad intézményeire, politikai szabadsá­gára hivatkozni. Igen, de e nemzetek fiai a pol­gári erények legnagyobbikának a munkát tart­ják ! Ama nemzetek fiai tudják, hogy nemcsak jogaik de kötelességeik is vannak az állam iránt. Ha védőjének tekinti magát a közrendnek, köz­erkölcsiségnek. Védője és tisztelője a törvény­nek, atyja a családjának s nevelést igyekszik adni gyermekeinek. E végből kitartó szorgalom­mal lát munkája, keresete után. S tisztes fogla­latosságára a legbüszkébb. E czimen jut köz­ségében, városában politikai és társadalmi állá­sokra, tisztségekre, polgártársainak bizalma és tisztelete folytán. A szabad, mivelt népek társa­dalmai gyűlölik a heréket s nem adnak a köz­ügyekben való részvevősre jogokat nekik. Ama népek hazafiúi kötelességeiknek tartják, az államtól élvezett javakért, közbiztonság, hon­védelem, nevelésügy, ipar, kereskedelem fejlesz­tésére tett beruházások létesítéséért lelkiismere­tesen megfizetni adójukat, mert tudják, hogy azon befektetés az ő érdekök és jólétek, vagyonossá­guk érdekében történtek. Sőt be sem várva mindenre az állam segélyzését, ők maguk, társu­latokká alakulva, emelnek maguknak iskolákat, templomokat, szeretetházakat, színházakat, mag­tárakat, alkotnak olvasó- és közművelődési egy­leteket. Józan, munkás élet ott az egyesek és a családok alapja, ennélfogva teremtenek és al­kotnak ! Francziaország közeli példája is mutatja, hogy nem lehet egy oly nemzetet letiporni, mely tud és akar dolgozni és munkálkodni. Nem a dikézió, hanem a megtakarított fillérek, a munka­erő és szelleme tette újra nag­gyá és hatalmassá Francziaországot . Legyen a magyar hazafiság is ilyen Véd­jük meg — ha kell — vérünkkel, életünkkel hazánk lételét, tartsuk fönn munkás kezekkel je­lenét, hogy jövője legyen. Munkaképes vállakon lesz nag­gyá a hon. Tegye meg minden polgár a kötelességét, azon szélesebb vagy szűkebb kör­ben, melyben él s akkor beteljesül nagy Széche­nyink azon jövendölése, hogy : Magyarország nem volt, de lesz ! M. N. N. MEGYEI KÖZÜGYEK. Alispáni jelentés. Felolvastatott Békésmegye közigaz. bizottságának nov. 5-én tartott rendes gyűlésén. (Folytatás.) Ezen adatokat előrebocsátván, a szemle alkalmával szerzett tapasztalataim alapján mindenekelőtt sajnosan kell kijelentenem, hogy miután a szomszéd aradmegyei tölté­seken majdnem semmi javítás nem létezik, a saját töl­tésein­k­ által biztosított árterület az aradi töltéseken kön­­nyen kitörhető árvizek ellen megótalmazva nincs. Igaz ugyan, hogy a fekete­gyarmati határnál kezdődő fekete­körösi védtöltések mintegy 400 méternyire a szőlős ker­tekig magasíthatnak , azontúl azonban a régi töltéseken az idei árvíz-rongálások sem igazíttattak ki. Hasonlókép a fehér Körös gy.­varsándi töltései a régi állapotban ten­genek, mely tétlenség annál inkább meg nem fogható, mert ezen aradi töltések szintén kormánybiztosi gyám­kodás alá helyezték. Az alsó fehér Körös csatorna balparti vonala a gy.­varsándi határtól, valamint a jobb parti vonala a gy.­vári határtól az alföldi vasútig Gyula város erejével lévén ki­javítandó, minthogy e töltések megerősítése nagyobb erő­kifejtést igényelt. Gyula város polgármesterét figyelmez­tettem, hogy különösen a város körsánczát képező bal­parti töltések tervszerű megszilárdításának alkalmas idő­ben való esz­közlésére minden gondot, erőt és hatalmat fordítani s felhasználni legfontosabb feladatának ismerje, mely figyelmeztetés után örömmel vettem észre, hogy a védmunkálatok nagyobb mérvben megindultak és befeje­zésük e hónapban remélhető. A fekete Körös balparti töltésein a vállalkozók által folytatott erődítések és emelések is oly mérvben töltetvén, mely a kívánt eredmény elérésére biztos eszkö­kilá­tást nem nyújtott, különösen a sitka-ördöngösi leggyen­gébb és legveszélyesebb vonal rosszasága oly aggasztó lévén, hogy e vonal felépítése legsürgősebben mutatko­zott : mindezeknél fogva a kormánybiztos urat felkértem, hogy a vállalkozókat nagyobb erő kifejtésére s gyorsabb eljárásra hatalmának egész súlyával kényszeríteni méltóz­tassék , mely felhívás folytán tett kormánybiztosi intézke­dés a védmunkálatok nagyobb mérvű s gyorsaságú foly­tatását eredményezte. Az 1876-iki vízálláshoz mérten társulati erővel még tavaly, de nem kellő lábakkal ki­épített 965 méter hosszúságú ördöngös-lévai vonal meg­erősítésére az idén költség előirányozva nem lévén , a társulati mérnök úr figyelmeztetése nyomán e vonal, va­lamint a békési hídtól a porádig terjedő fehér körösi balparti töltés megerősítésének elrendelésére a kormány­biztos urat felhívandónak tartom. — Ezeken kívül el nem hallgathatok némely szabálytalanságokat, miket a gát­rendszer következtében tapasztaltam. Ezek közé sorozom azt, hogy az alsó fehér Körös csatornán levő vasúti híd mellett a vasúti vonalon átjárók nincsenek, a­miért vész idején a töltés­vonalakon a járás-kelés lehetetlen, mi a védintézkedéseket igen megnehezíti. Törvényellenes aka­dályt képez a gy.­vári híd melletti hullámtérben létező besövényezett temető; a fekete Körös mind a két oldalú hullámtérben fenálló gyümölcsös fehér, mint főkép a fekete Körös „Farkaskert" ; ugy a hullámterének sürü füzes bokrokkal és fákkal való elboritása, s Hollósi And­rásnénak a fekete Körös szanuzugi hullámterében fekvő lakháza és gyümölcsöskertje, mely akadályok a viz sza­bad lefolyását gátolva s iszapodását idézve elő, eltávoli­tandók. Meg kell még említenem, hogy a töltések men­tében az átmentett oldalon például a gyulavári határban létező szőlők egész a gát lábáig terjedjenek, mi a sza­bad járás-kelést akadályozza, a­miért e szőlőknek a gát Úthosszát lakadalmas karavánok. Fülszakgató zsika kétségbeejtő diszharmóniája kiséri mindeniket. mu-Ma már vagy ti­zenhatodszor vonul el ablakom alatt a réz­trombitás zenekar beharsogva az utczát obligát marsaival, melyekre ugy eljárja a jámbor tótlegény a csárdást, hogy jobban se kell. Lakodalmak szezonját értük meg. Termés volt az idén, borban búzában, s hogy fogy­jon, összeadják a derék Gyúró úrfit, a kellemekben gaz­dag Marka leányzóval, kiket végtelen hosszú lajstromában vasárnap oly szépen hirdet ki a pán otyecz, hogy az atyafiság csak ugy olvadoz bele. A „pocztyiví világye­nyecz meg a poeztyivá panna" olyan szende arczczal ha­ladnak végig a széles utcza kellős közepén, mintha a vi­zet se tudnák felzavarni. Az esküvő után aztán álló egy esztendeig „affek­tálja" még az uj menyecske leányi minőségét, s ha a csabai hagyományokban járatlan „gólya" már az első év­ben röpül a háztetőre s megereszti kelepelőjét, az uj me­nyecske majd a föld al­á sülyed szégyenletében s az ese­ményre ugy összesúgnak-bugnak a jó szomszéd asszonyok s ugy „elsajnálkoznak" a peches menyecskén, hogy egy ép hajszálat sem hagynak a szegényen. De nemcsak a föld népébe ütött a házasodhatnám mániája. Az uri rend körében is olyan mozgalom kapott lábra, hogy egy régi czikkemben az 50-ekről kinyomatott soha meg nem történt hírem, kétségbeejtő módon megvalósul. Egy szép reggel azon vesszük észre magunkat, hogy nem is Csabán, de valahol egy uj-hollandi kolónián vagyunk a­hol a nők többé nem export hanem import czikkét ké­pezik az élet mozgalmas vásárának. Nincs Csabán leány a ki ne menyasszony volna (!) Olyat is hallottunk már, hogy egy szép kisasszonykát „egy nap­­ „ketten­ kérték meg, ő meg ő. (Árkádiás állapotok!) Hymen istenke, lobogtasd csak tovább rózsaszínű zászlódat, s mi pedig, a kik elkéstünk, várjuk be, mig az apróbb babák megnőnek. * * * jesítenünk. Városunk egy érdemekben megőszült jeles és kedves fiának Krcsmárik János jegyző urnak halálát gyászoljuk meg, melynek hire városunk minden körére fájdalmas ujdonságúl szolgált. A munkás és „pótolhatlan" hivatalnokot, a párat­lan apát szokatlan részvéttel kísértük ki tegnapelőtt nyug­helyére. Legyen neki könnyű a föld s hátrahagyott csa­ládja leljen vigaszt a közérzület azon osztatlan nyilatko­zatában, melyet városunk tanusít, felejthetlen jegyzője temetésekor. A városháza kapuja fölött csüng itt le a fekete lo­bogó, jelezve ama veszteséget, mely a nagy­községet érte, így a „Népbank ” is gyászlobogó kitűzésével áldozott leg­régibb igazgatója emlékének. A halottak tanyájáról visszatérve, azt kérdeztük aztán magunktól, vajjon lesz-e egyhamar más, ki oly hi­vatással tudja majd a megürült helyet betölteni ? K­útu s­­ junkat elfoglalt : be van fejezve s a „közművelődésnek áldozó közbirtokosság" „potom"áron engedi átuj épületének helyiségeit. Czikkünk végén egy szomorú kötelességet kell fel­

Next