Békésmegyei Közlöny, 1878. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1878-10-20 / 84. szám
i IV. évfolyam. 1878. 84. M.óm. B.-Csaba, október 20-án. BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY: Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve, egy évre 6 frt; félévre 3 frt; évnegyedre 1 frt 50 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Főtér, Schwarcz-féle ház, a postával szemben. Egyes számára 10 kr. kapható Biener B urnái B.Csabán. Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadó hivatalban, Biener B. urnál és a nyomdában, vidéken minden postahivatalnál 5 kros postautalványnyal. A jegybankokról és bankjegyekről. i. Azt hisszük hogy olvasóink nagyon szívesen veszik, ha egyet-mást elmondunk azon tárgyról, amely most mind Magyarországban, mind pedig Ausztriában annyira foglalkoztatja az embereket, hogy alig van társaság, ahol róla ne beszélnének. Ezen c cikkben lehető rövidséggel beszélni fogunk : a bankok eredetéről, a jegybankokról, a bankjegyek beváltásáról, bankjegy és papírpénz közötti különbségről és a bankjegyek kibocsátási jogáról. Már a legrégibb időben, az ókorban, mind azon városokban, amelyek az akkori kereskedelmi világ középpontjai voltak (mint például Tyrus Phoeniciában, Athenae Görögországban) jártak külföldi kereskedők, akik ott áruikat eladták ; természetes, hogy ezek eladott áruikért csakis olyan pénzt kaphattak, amely az illető ország forgalmi pénze volt ; ezen pénzt a külföldi kereskedők saját országukban nem használhatták, s hogy ezen a bajon segítve legyen, minden nagyobb kereskedelmi városban voltak úgynevezett pénzváltók, akik az illető ország forgalmi pénzét külföldi pénzre és a külföldi pénzt saját országuk pénzére felváltották. A rómaiak idejében ezen pénzváltók közül némelyiknek oly nagy hitele volt a közönségnél, hogy a gazdagabb rómaiak arany és ezüst pénzeiken ékszereket elhelyezték nála, nem azért, hogy kamatot fizessen tőle, hanem mert biztosítottabbnak vélték (lopás, rablás stb. ellen) értékes holmijukat ily pénzváltónál, mint saját házukban. Később a középkorban, mikor Olaszország állott a műveltség tetőpontján, a nagyobb olasz városokban ily pénzváltók a piaczon asztal mellett szoktak árulni : ily pénzváltó asztalt olaszul banco-nak neveztek, s ezen szóból megrövidítve lett a bank és bankár. De a gazdagabb emberek nemcsak, mint lenebb említettük, az ókorban, hanem a középkorban is elhelyezték arany-és ezüst-készleteiket ily pénzváltóknál és nagyobb kereskedőknél. Ha az illető gazdag embernek, akinek pénze ily kereskedőnél, bankárnál volt letéve, nagyobb fizetni valója volt, nem készpénzt adott a hitelezőnek, hanem utalványt, amellyel a pénzváltótól a követelés fölvehető volt. Később azután a bankárok a náluk letett pénzekről, különböző értékekben jegyeket adtak ki, s ezeknek előmutatására történt a visszafizetés s ezen jegyek tekinthetők a legelső bankjegyeknek. A mostani időben összeáll egy társulat, több vagy kevesebb ércz-pénzt, arany és ezüst rudakat szerez össze s erre mint alapra, nyomtatott jegyeket, czédulákat ad ki, a melyekre rá van nyomtatva, hogy az illető czédulán megjelölt összeget (10, 100, 1000 frtot) a társulat ezen czédula előmutatójának csengő pénzben (tehát aranyban vagy ezüstben) kész kifizetni. Az ily társulat által fentartott intézetet jegybanknak, a kiadott czédulákat pedig banjegyeknek nevezzük. Most legelőbb azt kell előadnunk, hogy a jegybank saját bankjegyeit miként hozza forgalomba ? Egy kereskedő (nevezzük ezt A-nak) elmegy ily bankba, itt nem pénzt kér kölcsön, hanem csak arra kéri a bankot, hogy ez saját hitelével legyen közbenjárója a közönségnél, például 10,000 forintig. Ha a kereskedő jó anyagi helyzetben van, akkor ezen közbenjárást a bank elfogadja és jegyeiből átad neki 10,000 forint értéket, azaz bocsánat nem annyit, mert három hónapra eső kamatot levon belőle, ami pl. 6 százalékkal 150 forintot tesz ki, így tehát A kereskedő 10,000 forintról vállal ugyan magára kötelezettséget, de a banktól nem kap többet csak 9850 forint értékű bankjegyet. A kereskedőnek többfelé kell fizetnie, s fizetni fog a bank által kiadott jegyekkel ; ha a hitelezők bíznak a bankban, akkor elfogadják az általa kiadott jegyeket, ha nem bíznak benne, nem fogadják el. Ebből most már kitűnik, hogy a bankjegy tulajdonképen nem pénz, hanem csak pótléka a pénznek, s úgy tekinthető mint utalvány, amellyel bármikor elmehet az ember az illető bankba, s itt azonnal érezpénzben kapja meg a rajta megjelölt összeget. De egyszersmind az is látható, hogy a bankjegynek legfőbb jó tulajdonsága épen abban áll, hogy éret pénzért akármikor felváltható, mégpedig éppen oly összegért, amennyit képvisel ; ha a bankjegy ezen tulajdonsága megszűnik, akkor nem lesz az többé bankjegy, hanem csak papírpénz, amint később meg fogjuk látni. A bankjegynek tehát, mint a készpénz pótlékának csaknem olyan szerepe van a közforgalomban, mint a váltónak, amelyet szintén úgy tekinthetünk, mint a készpénz helyettesét, mert hiszen a nagyobb mivelségű országokban a váltóval való fizetés jóval felülmúlja készpénzbeli fizetések összegét ; továbbá a bankjegy és a váltó még abban is rokonneműek egymással, hogy mindkettőnek alapja a magán hitelben áll , de mindezen rokonság mellett is lényeges különbségek vannak a váltó és bankjegy között , mégpedig a következők : a) A váltóért kamatot fizetnek, a bankjegyért nem fizetnek kamatot, b) A váltó alá van írva az elfogadó, kibocsátó és forgató által ; a bankjegyen ezen aláírás hiánya a magánhitelre ü „Békésmegyei Közlöny" Ma, Vásárfia, [G—és P—1 barátom lakodalmára.] — Október 19. — Uramfia, Ez már aztán vásárfia ! Vásárfia, — szép menyasszony ; ilyen kincsen, — Kinek nincsen, — Hogy a szive lángra kapjon. Uramfia, Ez már aztán vásárfia! Kis feleség nem kis dolog : A kebele Gyönggyel tele, Mely körül egy világ forog. Uramfia, Ez már aztán vásárfia ! Rend szobádban, ugy van, malaszt. A világba Fut a kába : Rád az otthon édes malaszt. Uramfia, Ez már aztán vásárfia Pirult arczczal süt, főz kedvvel, S a mit főzött, Alig győzöd „Dicsérő oklevelek"-kel. Uramfia, Ez már aztán vásárfia ! Nem hiányzik gomb az ingen S ha mi feslik. Nem marad lik : Meg lesz szó nélkül, — ingyen. Uramfia, Ez már aztán vásárfia ! Nagy világ picziny lakodban A mi öröm Itt a földön Boldogulni minden ott van. Uramfia, Ez már aztán vásárfia! Vásárfia, szép menyasszony; Hogy az Isten, Kinek nincsen, Ilyen vásárfiát adjon ! P. Franczia levele l t. IV. Női toiletteczikkek. II. Czipősarkak. Az a minutiozitás, mely a divatczikkekben minden részletekre kiterjed, legkiválóban a párisi divatkereskedőknél érvényesíti magát. Ugyan hol gondolnának arra, hogy a toilette azon részei, melyek legkevésbé szánnák a nyilvánosság elé, pl. a czipősarkok, szintúgy pazarul és gazdagon legyenek ériítve, mint a csillogásra, ragyogásra hivatott ruhák, nyakékek stb . A czipősarkak egész szekrényhalmaza tárult elém. Vannak gyárak, melyek kizárólag czipősarkak gyártásával foglalkoznak s igy ezek előállításában természetesen oly verseny keletkezik, melynek bámulatraméltó gyártmányok a következményei. Íme egy sarok rubinokkal, topázokkal s csillogó drágakövekkel gazdagon megrakva, oly vakító fényt terjeszt maga körül, mintha sugarait a ragyogó napból kölcsönözte volna. És ilyen drágaköves sarkak roppant nagy számban és változatosságban láthatók. Mellette egy másik arany-lemezzel, emellett egy 3-dik finom ezüst-lemezzel átvonva, melyekre ékes reliefalakok vannak vésve. Arany- és ezüst-sarkak, díszes filigrán-munkában, nem kevésbé vonják magukra a figyelmet. Némelyek ugy látszanak, mintha ezüst vagy arany-szálakból volnának összeszőve, természetesen a mászlós legmerészebb követelményei szerint. Az elefántcsontokból készült sarkak is méltó figyelem tárgyát képezik. Az a művészi faragás, melyet a chinaiak s japániak az elefántcsonton megejtenek, itt utánozva van és pedig oly sikerrel, hogy az ily sarok, 4