Békésmegyei Közlöny, 1880. július-december (7. évfolyam, 125-250. szám)

1880-10-10 / 195. szám

„Békésmegyei Közlöny" 1880. 195. szám. e kérdés a szakférfiak­ és a laikus kö­zönséget és a dagályos vezérczikkek egész tábora igyekezett e zugba helye­zett kérdést megvilágítani. Persze e czikkek a szinész-közlö­nyökben láttak napvilágot és igy már ezen körülménynél fogva is hatályukat tévesztők s a színészet ügye ma is azon rendetlenségben leledzik, mint a melyben tengett ezelőtt. (Vége köv.) Politikai hirek. * Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter leg­közelebb megkezdi az egyes ajánlkozókkal a buda­pesti-zimonyi és esetleg a buda-győri vasútvonalak kiépítésére vonatkozó e nyáron félbeszakadt tár­gyalásokat, hogy most e vonalak kiépítésének útja és módja iránt végleges határozatokat hozhasson s az erre vonatkozó előterjesztéseket november hóban a törvényhozásnak megtehesse.­­ Válaszul a porta legutóbbi jegyzékére azt indítványozza az angol kormány, hogy közös erővel foglaljanak el valamit a hatalmak az aegei tengeren, hogy igy záloggal kezükben, kényszeríthessék a portát a Montenegró iránt elvállalt kötelezettségei teljesíté­sére . A kataszterről szóló törvény módosítása végett törvényjavaslatot fog előterjeszteni a pénz­ügyminiszter a képviselőház üléseinek megnyíltával. Az árm­entesített területekre vonatkozó javaslat most készül a pénzügyminisztériumban. Utasítás a fagykárt szenvedett fák orvoslására. A fagykár következményeinek con­statálásával következő eljárás ajánltatik a fák tisztogatására, helyreállítására. Az egészen megromlott, semmi életjelt nem mutató fák kidobandók, azon fiatal fák kivételével, melyeknek kiszáradt ne­mes része alatt, alól a g­­ökkoronából haj­tások sarjadzanak ki; ezen vadsarjak an­nak idejében ott helyben beájtva, jóval hamarább gyümölcsözésre fordulnak, mint a helyükbe ültetett uj csemeték ; a nyár folyamán, elég a kiszáradt fát gyök fö­lött­ lefűrészelni, gyökerét azután majd a betakarítás után, őszkor lehet kiemelni, és a földet új, ellenkező­ természetű (almár helyébe csontár és csontár helyébe almár) gyümölcsfa-ültetésre előkésziteni. A kifakadozott és felujulni látszó, de később leszáradt ágak azonnal leveendő­k és pedig az erősebbek fürésszel, s azután éles késsel simára faragandók s a seb. fatapasszal elzárandó. Kifakadozott és élénk hajtásnak in­duló ágak most már megtisztíthatók, oly formán, hogy a legalkalm­asabban álló és legélénkebb hajtás fölött, a sérült ág le­vágassék és a seb mint mondva volt el­zárassék­nak Ily felújult ágak nagyrészt tele van­helyenként egész csoport uj ol­dalhajtásokkal, míg helyenkint kopaszak; ezen oldalhajtások hogy legfelső, az ág foly­tatására meghagyott uj hajtást tul ne szám­­alják, hogy az >a felső uj hajtás minél erőteljesebben kifejlődjék; az oldal­hajtások hegy­ei becsipendők ; ezen eljá­rással elérjük azt, hogy a becsípett haj­tások tovább növését megszüntettük és talán gyümölcstermésre ösztönözzük, de mindenesetre elérjük azt, hogy az ág foly­tatására szánt legfelsőbb új hajtás izmo­san növekedik, és az ág kopasz részein is hajtások törhetnek ki. Ezen munka az egész nyáron keresz­tül folytatható lehet, mert az oldalhajtá­sok hegyeinek elcsípésével és a főhajtá­sok ritkításával, a fa ájuló szervezetét tá­mogatjuk és a jövő gyümölcstermést elő­mozdítjuk. Ezzel azonban nincs még bevégezve a fagykárt szenvedett fa helyreállítása, mert az elmondott elj­árások még oly szor­galmas alkalmazása mellett is megesik, hogy a felújult fa és annak felújuló ágai hézagosak, rendetlenek és általán a te­nyészet minden kellékének nem felel meg. Ilyeneknél szükségesnek fog mutatkozni, ősszel vagy jövő kora tavaszkor a nedv­keringés szünetelése idejében az ágaknak erős visszametszésével a fa alakjának meg­felelő rendezése, hogy a táplálandó fa szer­vezett megkevesbítésével a fagykárt szen­vedett fa meghagyott szervezetét izmos tenyészetre élénkítsék a gyökér által fel­szolgáltatott tápnedvek. A fagykárt szenvedett fák elmondott gondozása azért is mulhatóan szükséges, mert a fagykár természetes következése a jövő gazdag gyümölcstermés, mely az­után kérlelhetően kimeritné erejét — és megölné a tenyészerőben amúgy is csök­kent fát, ha annak felújuló tenyészetét elő nem mozdítanák és a kilátásba helye­zett gyümölcstermés felismerésével a fát alkalmas trágyázással nem támogatnék. MEGYEI HIREK: — ZE^en^érj­ük­­ lapunk azon tisz­telt előfizetőit, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt e hó 15-éig megújítani szíves­kedjenek, nehogy a szétküldésben fenn­akadás történjék. Az előfizetési díj egy negyedévre 2 frt. A kiadó-hivatal.­­ A következő gyászlapot vettük: „Stojá­novits Szilárdné szül Czingulszky Borbála saját, ugy gyermekei: Izabella és férje: Beck József, Krisztina és férje: Ladits György, Gyula és neje: Terényi Berta; unokái: Beck Stefanie, Dezső, Gé­za Ladits László, Irén, Mari, Gyula, Margit, Stojánov­ts, Erzsi, Ilona, Zoltán és számos rokonok nevében szomorodott szívvel jelenti, felejthetetlen férjének, atyának, apósnak és nagyapának: Stojánovits Szilárdnak több napi szenvedés után, életének 75-ik évében, f. hó 4-én, szélhűdés következtében történt gyászos kimultás. A boldogultnak hűlt tete­mei a g. n. e. szertartás szerint f. hó 6-án, délután 2 órakor fognak a csorvási sírkertbe örök nyuga­lomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldozat pedig f. hó 11-én délelőtt 9 órakor fog a gyulai gör. kel. szentegyházban lelke nyugalmáért az Egek Urának bemutattatni. Kelt Csorváson, október 5-én 1880. Áldás és béke hamvaira !. — Az elhunytban Békés­megye legtekintélyesebb polgárainak egyikét veszté. — A Winkler Ferencz, gyulai gyógysze­rész haláláról szóló családi gyászlap következőké­pen hangzik : „Winkler Ferenczné, szül. Oppenhauser Róza, maga és gyermekei: Elvira, férj Neugebauer Sándorné, Lajos, Ilona és István, valamint testvére Winkler Lujza férj. Züllich Istvánné és számos rokonok nevében mélyen szomorodott szivvel jelenti, felejthetlen emlékű férje, atyjuk, illetőleg testvére Winkler Ferencznek f. évi október hó 6-án, d. e. 9 órakor, rövid szenvedés után, életének 60-ik évében történt gyászos kimultát. A megboldogult­nak halt tetemei f. hó 8-án d. e. 9 órakor fognak a róm­ kath­. szertartás szerint a németvárosi csa­ládi sírboltba örök nyugalomra tétetni Az engesz­at .tengernyi sületlenség egy drámában megfene­kelve." Elismerjük, hogy e szójáték még némi com­mentárra szorulva, de ezúttal megelégszünk annak constatálásával, hogy a látványos jelenetek a helyi viszonyok képest fényesen sikerültek s igy e darab nyújtott is annyi műelvet, a mennyit igért. Kedden a csabai színházat igen distingvált, a­mi — fáradalom — azt jelenti nálunk, hogy cse­kélyszámu közönség tölti meg. Az est vonzerejét leginkább Launer Károly „Oh ti nők" czimü 1 fel­vonásos színmüve képezte. És joggal, mert egy felvonásos színmüvet a világ szinmüirodalma még eddigelé nem ismer, s igy a komoly műv­ész előtt is az újdonság ingerével birhat. Ez inger minden­esetre hatványoztatik azon körülmény által is, hogy e mű­ szerzője a csabai elite társas körök egy ked­velt egyéne, továbbá, hogy már a csabai műked­velők által előadatott, sőt megyei hírlapi debatta tárgyát is képezte. Olvasóink megengedik azonban, hogy mind­ezektől eltekintsünk komoly szavaira hallgatva az irodalmi eseményt (?) m­ég egyszer tollunk hegyére vegyük és sine ira et studio elmondjuk felőle már ismert nézetünket. Lessing segíts! Kérem ezt félre nem magya­rázni, mert nem az iránt óhajtottam igénybe venni a dramaturgok nagymesterének segélyét, hogy köl­csön adja élethátó szellemét, mel­lyel az előttünk fekvő tárgyat izekre bonczolva, valódi értékét meghatározhassam. Nem! Már csak azért sem, mert ennek a kölcsönnek jelen esetben semmi hasz­nát nem tudnám venni. Csak arra akarom az el­hunyt nagy szellemét kérni, hogy megszállva gyarló­ságomat néhány pillanatig komoly arczot legyek képes ölteni. Bírálatról tehát szó sem lehet, mert ahoz első sorban objektum kellene és igy könnyen fel­fogható zavaromban csak is oda igyekezem, hogy sebbel lobbal elmagyarázzam, miszerint a szinköl­­­tészet oly makranczos paripa, mely minden hiva­tás nélküli rovart irgalmatlanul ledobál. A legpritivebb dramaturgiai ismeretekkel biró ember is tudja, hogy a szinmű­ egy erkölcs irány­eszmének drámai alakba öntött kifejezője, melyben a mese és a darab alakjai összhangzatosan oda­m­űködnek, hogy az m­egdönthetlen igazsággá emel­kedjék. Már most hogy kereshetjük azt egy műben, melynek mondva csinált alakjai mintha csak össze­beszéltek volna, ütem szerint pofozgatják a lélek­tant, s a melyben a diadalra juttatott főhősnek összes érdeme abban kulminál, hogy szabóboltot nyit? A darab hiányaival tüzetesen foglalkozni csak egy mód volna, s az: a darabot szóról-szóra köz­zétenni Ezt térszüke miatt nem tehetjük. A dara­bot megmenteni ismét csak egy mód lett volna s az : a darabot elő nem adatni. Szerző ugy látszik a megmentés e módját nem akarta igénybe venni. Ennyit az irodalmi eseményről. Miután azonban mi nagyon is jól tudjuk, hogy Launer úr e művei nem akart a színköltészet Parnassusán magának polgárjogot szerezni, hogy egyedüli czélja az volt, miszerint néhány bohó ötlettel megkaczagtassa, közönségünket mi is elég igazságosak leszünk beismerni, hogy már rosszabb és kevésbé eredeti darabokat is adtak, sőt szíve­sen konstatáljuk azt is, hogy ruganyos szelleme ügyesen cziporkáztat még elcsépelt adomákat is. Miután a mű tartalmáról megemlékeztünk, illő, hogy alakjáról is szóljunk valamit A nyelvezet meglehetősen folyékony sőt némi Csinnal felruházottnak is mondható, kár, hogy e féle germanizmusok,mint­ „hízelegve van neki" azt helyenként döczögőssé teszi. Ezzel elmondtuk nagyjából a darab felöli vé­leményünket, mely darabot a gyulai lap egy lap­pangó dramaturgistája agyba-főbe dicsért. Ugy lát­szik az a jámbor ur, ki e mű olvasására hivatko­zott nem igen olvasgatta Shakespeare Julius Caesar­ját, melyben Brutus emigy szól Cassiusnak: „ . . . „Ne „gyalázz" engem oly érdemekért mikkel én nem birok." Mi nem szeretünk senkit sem félrevezetni, leg­­­kevésbbé pedig egy ügyes tollú embert, ki lapunk hasábjain nem egyszer bizonyította be, hogy a tollforgatásnak érdemes bajnoka Adatott ezenkívül a színlap szerint egy leg­újabb franczia vígjáték „ Melinda" Schveigertől. Szorgos utánjárásunknak azonban sikerült kisütni, hogy e mű czime: „Theodolinda" ; szerzője egy csendes vérű német atyafi, bit ismerősei Dr. Schwei­zernek neveznek s ki tudvalevőleg soha egy betűt nem irt francziául a nyilvánosságnak. E darab lele­ményes conceptiója felette derült kedélyállapotba tartotta a közönséget s dúsan kárpótolt azon unalom­ért, melyet Szépfaludi Ödön „Szükség törvényt ront" czimü egy felvonásos és szintén eredeti víg­játéka okozott.

Next