Békésmegyei Közlöny, 1886. január-december (13. évfolyam, 3-103. szám)
1886-10-10 / 81. szám
B.-Csabán, 1886. XIII. évfolyam, 67. szám. Vasárnap, augusztus hó 22-én. in Sft Éj KUI jssSm&i já'i. Politikai, társadalmi, közgazdászati és vegyes tartalmú lap. Megjelen heten, l*.ént kétszer : vasárnap és csütörtökön. Előfizetési dij : helyben házhoz hordva vagy postán bérmentve küldve . Egész évre . 6 írt Fél évre 3 „ Évnegyedre . 1 „ 50 kr. Lapunk számára hirdetések felvételére fel van jogosítva : HAASENSTEIN és V0GLER czég, Bécs, Prága, Budapest, Németország és Svájcz minden fővárosaiban is vétetnek fel hirdetések. Szerkesztőség: Apponyi utcza, 891. számú ház, hová a lap szellemi részét illető minden közleményt czimezni kérünk. Kiadóhivatal: Kishid-utcza, 988. sz. ház, Povázsay Testvérek nyomdája. Kéziratok nem adatóak vissza. Kapható a nyomdában és Lepage Lajos ur könyvkereskedésében Hirdetések jutányos áron vétetnek fel. „Nyilttér"-ben egy sor közlési dija 25 kr. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, Povázsay Testvérek nyomdájában. Ugyanitt hirdetések is elfogadtatnak. Vidéken a postahivataloknál 6kros postautalvánnyal lehet előfizetni. A hirdetésekért járó összeg helyben fűtendő. Egyes számára 10 br. A koczka el van vetve, (*#*) Ha Tisza Kálmán művész volna, azóta pártkülönbség nélkül ünnepelné az egész ország, feltéve, hogy oly nagy lett volna művésznek, amilytikusnak és diplomatának. Szerencsétlenségére nagy polcazonban nem művésznek született, nem mehetett a külföldre hírnevet szerezni, hogy aztán magát ünnepeltetni haza jöjjön, hanem mindig itthon levén, természetes, hogy prófétává nem lehetett s így meg kell azzal elégednie, hogy kit az egész világ nagynak tart, itthon nem érik fel ésszel. Még csak tudomásul sem veszik ama válaszát, mely ügyesség tekintetében ritkítja párját, mert míg az orosz terjeszkedésnek sakkot mond, a Balkán nemzeteit egytől-egyig kik egy szóval, hogy kijózanítja s megmagyarázza nefüggetlenségüket csakis Ausztria-Magyarország egise alatt lelhetik föl. De mert hát a miniszterelnöki szók nem khatedra és a képviselők nem diszczipulusok, Tisza nem tartotta szükségesnek, hogy szavait szétbonczolva a szájukba rágja, mert jól tudta, hogy igy is nagyon sokat mondott s megértik azt azok, kik megérteni akarják, akik pedig nem akarják megérteni, azoknak hiába, ha tízszer annyit beszél is. És mert ismét bebizonyult, hogy a mi ellenzékünk a se ő pártszenvedélyét semmi szin alatt és semmi körülmények közt nem képes a küszöbön kivül hagyni, hanem kötekedik ahányszor a kötekedésre alkalma nyilik s amig kötekednie lehet De bezzeg megmutatták a bolgárok, hogy megértették Tiszát, mert százat lehet tenni egy ellen, hogy a Kaufbars követelését a Tisza nyilatkozata s Ausztria-Magyarország ügyvivőjének magatartása következtében utasították vissza. És hogy most már eme visszautasítás következtében mi lesz ? — bajos megmondani. Könnyű lenne ugyan megmondani, ha Oroszország minden eséllyel szemben elég erősnek érezné magát, de meggondolva, hogy egy európai háború őt éppen úgy semmivé teheti, mint tehetné ellenfelét, még mindig Tamások vagyunk abban, hogy erőszakhoz merjen nyúlni. Lesz nagy zenebona, kardcsörtetés, ágyútöltés, már-már azt hinnéd, hogy lő is, de hihetőleg nem történik nagyobb baj egy diplomácziai akciónál. Így képzeljük legalább mi. Lehet azonban, hogy csalódunk. Ha ez a dolog ezelőtt 20—30 évvel, mikor egy háborút szőrmentén is el lehetett történik, végezni, már indulnának Bulgáriába az orosz hadak, de mikor a jelszó: „Egy birodalmat egy háborúért", húszszor is elgondolják, amíg megkezdik, huszonegyedikszer pedig kibékülnek. Lehetséges azonban, sőt van benne sok valószínűség, hogy Bulgária ezen eljárását nem lesz képes bevenni a vak engedelmességhez szokott orosz gyomor, hogy sokkal nagyobb megaláztatásnak veszik, mintsem hogy eltűrni lehessen, és akkor megyünk ! Vannak körülmények mikor nem lehet kitérni még a halál elől sem, s ez a bulgáriai körülmény az orosz nézve bizony olyan forma, s lehet, hogy mire hatalomra e sorok megjelennek, itt ott már meg is harsant a riadó. Tisza Kálmán tehát annyit mert, hogy világháború lehet belőle, s hogy ellenzéki interpellálóink mégis kevésnek tartották, valóban furcsa gusztus. Na de ha mert, igen okosan és igen jól merte, s okunk van hinni, hogy az orosz befolyásnak a Balkánon vége s ha e befolyás visszaszerzésére fegyverhez nyúl, Montenegrót kivéve, a Balkán összes nemzeteit szemben találja magával. És a koczkát Tisza Kálmán vetette el. Az ő válaszán fog megfordulni a kelet sorsa. Vagy átadatik Bulgária saját függetlenségének, és akkor az orosz ki van zárva, vagy erőszakhoz nyúl és akkor lángba borul Európa. És ha most borul lángba, hát ismerjük barátainkat és ismerjük ellenfeleinket, a bennünk őszinte barátokat látó balkáni szlávok hihetőleg körültünk fognak csoportosulni, fel fogjuk venni az eldobott kesztyűt, s aztán: Isten velünk! — Korizmics László. A magyar közélet zajtalanul működő derék munkáját vesztette el Korizmics Lászlóban, kinek halála hírét küldik Kis-Tétényből, ahová száműzte őt betegsége. Testi ereje régen megtörött a betegség súlya alatt, de szelleme mindvégig megőrizte alkotó erejét. A boldogult még utolsó napjaiban is terveket szőtt ama nagy érdekek előmozdítására, melyeknek áldásos életét szentelte, noha már évekkel ezelőtt nyugalomba térhetett volna a híven teljesített kötelesség tudatával. A magyar közgazdaságnak nem volt nálánál buzgóbb apostola. Mint okleveles mérnök már fiatal korában is a mezőgazdaság fejlesztésére fordította erejét és külföldön szerzett tapasztalatait, melyeket hézagpótló könyvekben ismertetett meg a közönséggel. Legutolsó műve, mely a magyar kereskedelmi és vámügynek Ausztriával közös és általános nemzetközi viszonyait tárgyalja, még ma is megbecsülendő statisztikai munka. Tagja volt régóta a parlamentnek is, nyílt üléseken ritkán szólalt fel, de annál nagyobb hasznát szorgalmának és szakértelmének a bizottságok. Az vették utolsó időben a földhitelintézet és a magyar gazdasági egyesület osztozott áldásos tevékenységén. Új főrendiházi tagok kinevezését hozta a hivatalos lap. Karap Ferencz a királyi tábla nemrég nyugalomba lépett tanácselnöke, Hollán Ernő a honvédség egyik legkiválóbb főtisztje és Grraefl József Szabolcs megye főispánja az uj főrendiházi tagok, kik eddigi érdemeik elismeréséül részesültek e kiváló kitüntetésben. Folitikai Imre fet. — A spanyol forradalom. A legutóbbi forradalom részeseinek megkegyelmezését a hadi törvényszék, a régenskirálynő közbelépésére csak hosszas vita után határozta el A hadügyminiszter, ki a megkegyelmezés ellen szavazott, benyújtotta lemondását. Hir szerint Castillo fog be laczi ura. — Rajz. — Laczi úrfi gyerek volt még, de telve regényes hajlamokkal. Szerinte az ember már a tizenhat évnél kezdődik. Szülei gazdag, de egyszerű emberek voltak, kik gyönyörködve nézték a szépen fejlődő ifjút, s mit se tettek volna ellenére. A Laczi úrfi tehát bőven el volt látva pénzzel. De ne gondolják önök, kik talán fiatalabb éveikre mosolyogva visszaemlékeznek most, hogy a Laczika — lumpolt volna, vagy egy a pajkos és könnyelmű ifjú egyéb bohóc veszélyeire költötte volna a pénzt. A világért sem. És mégis az öreg úr, a Laczika apja, gyakran jutott arra a gondolatra, hogy vájjon hova is tűnik el a Laczika zsebeiből az a tenger zsebpénz. Kérdezősködött is az öreg fűtől fától, amúgy titokban, de hát senki nem tudott felelni. Persze mert épen attól az egytől nem kérdezte, aki tudott volna a dologról valamit. A Laczika ép a hatodik osztályt végezte el. Hatodik osztály! Hohó uraim, ne tekintsenek önök oly fitymálólag Laczikára. Gondoljanak csak önök arra az időre, nadön szinte a hatodikat végezték. Nem töltötte-e el keblöket a méltó büszkeség érzete, nem gondolták-e, hogy egy éjjel nagyobbak, s hogy az egész városban bámulat tárgyát képezik? Az a szeszélyes, rózsaszínben ragyogó jövő pedig nem festett-e szemeik elé ezer és ezer bűvös ábrándképet, mosolygó tündér alakokat, kik meghódolt szívvel terjesztik karjaikat, s nyújtják eper ajkukat? A Laczika azonkívül, hogy a hatodik osztályt végezte , még szerelmes is volt. Szerelmes, miként csak egy tizenhat éves ifjú szívképes. Ideálja egy csinos tizenöt tavaszt látott kis hölgyecske, aki azonban már mosolygott ha „nagysád" nak szólították s nagyon restelte azt, hogy könyvestáskáját karján kellett a növeldébe vinnie. A kis „Erzsike nagysám" is nagyon szerette a Laczikát. Hogy is ne! Olyan kedves és jó fiu az a Laczika, zsebei mindig telve finom czukorkákkal. (A tizenöt tavaszt látott „nagysám"-ok szemeiben ez roppant nagy előny.) A táncziskolában pedig mindig őt tánczoltatja, de ami fő, amit a nagy lányok is irigyelhetnek, mindennap gyönyörű virágcsokorral lepi meg. Az azok a gyönyörű rózsák, azok a gyönyörű szebbnél szebb virágok! S a Liczika jól tudta ezt s gondoskodott is csokorról minden nap. Hanem hát régi dolog már az, hogy a hölgyek szeszélyesek, ha midjárt olyan piczinyek is, mint Erzsike „nagysám." Egy szép délután, midőn Laczika az iskolából kiséró haza törzsikét, s udvariasan karján vivé a könyvtáskát, a bájos Erzsike „nagysám" duzzogni kezdett. Ha Laczika nem 16 éves és nem oly nagyon szerelmes, rögtön kiábrándul, de így fejét lesütve, szomorúan ballagott Erzsike mellett. De Erzsike, mondja, miért haragszik? kardó félénken. — Nem, én nem haragszom — felelte a „nagysám". — De akkor mért nem beszél hozzám oly szívélyes hangon mint előbb ? — Miért ? Miért ? És ezt maga kérdheti ? (A kis Erzsike nagysám úgy látszik sokszor lehetett a színházban) Nem kértem-e én, hogy hozzon nekem szebb virágot, tudja . . . amilyen a . . . szomszédjok kertjében van, kérjen olyant a kertésztől. Laczika megrémül, olyan virág nincs a kertésznél. — Oh maga nem is szeret engem, — susogtatörzsike Laczikának. — Erzsike nagysám, Erzsike nagysám, az égre kérem, könyörüljön rajtam . . . nézzen reám, ... ne haragudjék ... ne öljön meg . . . Erzsike nagysám szemeiben az öröm villant meg. — Fog olyan virágot hozni ? — kardó. — Fogok, fogok ... ha életem is áldozom fel — sietett Lacsika felelni — csak ne haragudjék,