Békésmegyei Közlöny, 1897. július-december (24. évfolyam, 52-104. szám)
1897-08-12 / 64. szám
Hanem ezzel a kedélyes obstrukcióval a Treuga Dei ismét előállott. A kir. tanfelügyelői jelentések végén Haviár Dániel indítványt terjesztett be, hogy a főszolgabíróságok révén az iskolafenntartók a gyermekek rendes iskolába való felvezetésére a tanév elején, még szeptemberben hivassanak föl. Egyben kijelenti, hogy sajnálattal nélkülözi az eddigi gyakorlattól eltérően a tanfelügyelő részéről a rendszerinti havi jelentéseket. Bezeg tanfelügyelőnek az indítvány ellen kifogása nincs, ellenben hivatkozással a miniszter körrendeletére, mely a rendszerinti havi jelentésektől őt és kollegáit felmentette, miután a fontosabb ügyek úgy is bemutattatnak, kéri a havi jelentések elmaradásának okát tudomásul venni. Lukács György dr. főispán a közigazgatási bizottságról szóló olvassa ki, hogy az előadók törvényből ügyeikről rendszeres havi jelentéseket tartoznak bemutatni. Miniszteri rendelet pedig a törvény rendelkezéseit meg nem szüntetheti. Ezek szerint kir. tanfelügyelő a havi jelentésekre fölkéretett. Békés község iskolaszékének azon határozatát, hogy Király óvónő ellen tett panaszra az eljárást beszüntette, — feloldatott és az iskolaszék új határozatra lett utasítva. A tiszti ügyészi előadmányokból kiemeljük a következőket: Domény Lajos ny. jegyző a gyulai közkórházban ápoltatott és meghalt. 119 frt gyógyköltségét Békés községe nem akarván megfizetni, a nyugdij-választmány felhívta Békés községet, legyen szives viselni a költségeket. A község kifizette az összeget, de egyben óvást emelt a hang ellen, mellyel kötelességére figyelmeztették A tiszti nyugdij-választmány tudomásul vette a község határozatát, de egyben sajnálkozását fejezte ki, hogy ilyen érzékenyek a békésiek. A képviselt újra foglalkozván a dologgal, tovább duzzogott s folytatta a kanapé processust, mire a nyugdíjválasztmány beterjesztette az ügyet a közigazgatási bizottsághoz azzal a kéréssel, hogy védje meg a bizottságot a jogtalan hang ellen. Erre a bizottság kimondotta, hogy a nyugdíj-választmány jogkörét nem lépte túl s Békés község panasza tárgytalan A szarvasi puhatolások: két Ismeretes dolog, hogy a mult évben kat m. kir. pénzügyi biztos vizsgálatafoganatosított Szarvason annak a kiderítésére, folytatnak-e ott vételári eltitkolásokat, hogy az illetéket az államtól elvonják ? Az eljáró közegek házrólházra jártak, a közigazgatási bizottság zaklatást látott az eljárásban és a pénzügyminiszterhez felterjesztéssel élt. A miniszter lefolytatta a vizsgálatot és most ír le az ügyben a közig. bizottsághoz Kijelenti a rendelet, hogy a folyamatba tett vizsgálatok a Szarvason házmotozások jellegével nem bírtak, de miután egy sem tett panaszt magánlak megsértése czimén és miután a foganatosított módzerű vizsgálat határozottan nincs tiltva, de még Szarvason tényleg nagy vételári eltitkolások voltak, az ügyben az eljárókat komolyabb felelősségre nem kívánja vonnni. Mindazonáltal miután mindezek előrebocsájtásával a vizsgálat szabatosnak nem mondható, arra tekintettel, hogy a jóhiszeműség el nem vitatható, azt helytelennek minősíti és a megtorló intézkedéseket folyamatba tette. Balogh biztos időközben meghalván, másik biztos eljárása, tekintettel, hogy ő a feljebbvalójának rendelkezését hajtotta végre, enyhébb beszámítás alá esik, éppen azért a közigazgatási rosszalást alkalmazza és az egyébként megillető kipuhatolási jutalékból való kizárását kimondja. A pénzügyminiszteri rendeletet tudomásul vették. Haviár Lajos főmérnök a folyamatban levő utmunkálatokról tett jelentést A békési, berényi utak kavics munkálata folyik. Sajnálattal jelenti, hogy a lerény-békési út aligha lesz készen, e tekintetben a közlekedés fenntartása érdekében legalább részben való hengerezést szerződésileg elvégzendőnek tartja. A hidakról szóló jelentést más helyen találja meg az olvasó. Ausztria a magyar osztálysorsjáték ellen. Budapest, augusztus 11. (Sat. tud. táv.) Itt nem csekély megbotránkozást kelt az osztrák pénzügyminiszter rendelete, melyben a magyar osztálysorsjáték sorsjegyeinek elárusitását Ausztriában megtiltotta. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Az anarkisták ellen. Budapest, aug. 11. (Saját tudós, táv ) Parisban az anarkisták legutóbbi spanyolországi gyilkossága adta meg az impulzust, hogy nemzetközi szövetséget alakítanak az anarkisták ellen. Az akczió kezdeményezőjéül Spanyolország királyát, vagy a német császárt kérik fel. Monarchiánk és Bulgária, Budapest, aug. 11. (Saját tudós, táv.) Erősen hirlik, hogy Bulgáriával monarchiánk viszonya meghidegült. Annak tekintik, hogy Calice nagykövet vissza hivatott. ÚJDONSÁGOK. — Személyi hirek. Lukács György dr. főispán, dr. Zöldy János megyei főorvos, Duttkay polgármester, dr. Drechsel rendőrkapitány és városi orvos társaságában f. hó 4-én mgszemlélte a gyulai gyufa , cognacgyánt, ápoldát, járványkórházat, fertőtlenítő gé azet, vágóhidat, a németvárosi óvodát és utóbbi kivételével, melyről újólag konstatáltatott, hogy a helyiség az óvoda czéljainak meg nem felelő s okvetlen feladandó, a látottak és tapasztaltak feletti megelégedésének adott kifejezést. — Keller Gyula, a földmivelési miniszteriumnál alkalmazott gazdasági tanintézeti segédtanárt, az 1900-ik évi párisi világkiállítás I. csoport (szakoktatás) bizottságának tagjává nevezte ki a kereskedelmi miniszter. — Br. Gerliczy Félixné csillagkeresztes hölgy, a nagyváradi nőegylet elnöke Gyulán időzött a gyulai árvaház megtekintése végett. Ez idő alatt a gyulai róm. kath. plébániának volt szívesen látott vendége. — Csák György kir. pénzügyigazgató 1 hó 6-án két heti szabadságidőre utazott a ránki fürdőbe. — Szekér Károly, a kétegyházi uradalom tevékeny tisztje számtartóvá léptettetett elő. — Képviseleti közgyűlés. Csaba képviselőtestülete csütörtökön délelőtt 9 órakor rendes havi közgyűlését tartja, a következő tárgysorozattal: I. Havi jelentések : adóbehajtás, pénztárvizsgálat, kórház és szegényház, népmozgalomról. II. Rsmeletek, átiratok : Megyei árvaház létesítése ügyében alispáni felhívás, honvéd hadapród-iskolába alapítványi hely létesítésére miniszteri felhívás, alispáni felhívás a magánkórházakban ápoltak gyógykezelési díjai megtérítése tárgyában. III. Jelentések, előterjesztések : Sasko Kálmán végrehajtó ügyében főszolgabírói határozat, 1897 évre szóló kémény összeirás, 1898 évre szóló költségelőirányzat, köz 8étsi közmunka előirányzat, és összeirás 1898 évre. Helybeli ág. algymnasiumnak 1896/97. évi számadása és 1897/98. évre szóló költségelőirányzata. IV. Kérvények : Kun Miksa és fia háztelek vétele, Fehér Flóris fényirda felállítása, Tományi Sámuel haszonbérlet meghosszabbítása iránt. V. Később érkező ügyek. — Kinevezés. Gáthy Bálint gyulai törvényszéki jegyzőt, kinek oly sok szép czikkét közöltük s ki lapunknak évek óta munkatársa volt, a király Gyulafehérvárra albiróvá nevezte ki. Gáthy jövőben sem szünteti meg hírlapi munkásságát, mely eddig is széles körben oly elismeréssel találkozott! — Küldöttség Gerlán. Abból az alkalomból, hogy a békésmegyei esp. kerület az országos autonomiai congresszusra küldendő képviselőül Wenckheim Géza gróf választatott meg, Grócz Béla endrődi prépost pleb., Kny Antal békési esperes, Szirmay L. Árpád szarvasi és Gróh Ferencz gyulai plébánosok megjelentek Gerlán a népszerű gróf üdvözlésére. A fényes ebédnél Kny Antal békési esperes tolmácsolta a békésmegyei klérus és hivek bizalmát, mire a gróf igen szép válaszban köszönte meg a megválasztást és tett ígéretet, hogy a megbízatásnak legjobb tehetségével fog eleget tenni. — Egyházi gyűlések. A békés-bánáti reform, egyházmegye Ráday Gedeon világi és Szabó János esperes egyházi elnöklete alatt e hó 24-én tartják meg közgyűlésüket Vásárhelyen. A békési ág. hitv. ev. egyházmegye I. évi aug. 31-én Kondoroson tartja meg rendes közgyűlését. A közgyűlés d. e. 9 órakor kezdődik, a gyámintézeti isteni tisztelet bevégezte után. Aug. 30 án d. e. 8 órakor az iskolaszék tart ülést, d. u. 6 órakor előértekezlet. A közgyűlés főbb tárgyai: A felügyelő megnyitja a közgyűlést. Megalakulás , igazolás. Az esperes jelentése: ezzel kapcsolatos ügyek. Bizottságok kiküldése : költségvetés, gyámintézet, hiványok, kérvények ügyében. A szarvasi főgymnásium felügyelő bizottságának, az egyházmegyei iskolaszéknek, az egyházmegyei számvevőszék, a segélyegylet és számvizsgáló bizottság, a közpénztár, a bizottságok, a gyámintézet, a szabályrendeletkészítő bizottság jelentései. Theologiai intézeteink egyesítése. — Vegyesek. — Netáni indítványok; ezek legalább öt nappal a gyűlés előtt adandók be az elnökségnél. A kerületi gyűlésre küldöttek választása. — A gyulai törvényszéki bíró esküvője. Irtuk, hogy Lehóczky Vilmos gyulai törvényszéki bírót esküvőjénél milyen meglepetés érte. Cenner Lajos káplán amiatt, hogy a vegyes vallású házaspár születendő gyermekeik katholikus vallásban való neveltetésének irásos megigérése nélkül akarták az egyházi áldást, nem volt hajlandó teljes egyházi diszben és szertartással megesketni A „passiva assistenciá"-val a sekrestyében történt egybekelésnél Lehóczky Vilmos násznagya heves kifejezésekkel illette ugy az egyháznak ezt az intézkedését, mint különösen a szabályhoz szigorúan ragaszkodó káplánt, a ki állásához nem illő hangon feleselgetett. Az ügyet azonnal a herczegprimás elé terjesztették, a ki vizsgálatot is tartatott. A káplánt hittanárnak tették át, de egyben Boltizár püspök általános érseki helynök leiratot intézett Cenner Lajos erzsébetvárosi káplánhoz, a mely szerint az egybekelésnél történt, eljárását helyesli s „állandó jóindulata jeléül és zálogául" főpapi áldását küldi. — Justh Zsigmond síremléke. Tudvalevő, hogy Justh Zsigmondnak síremléket állítanak barátai s bronztáblával jelölik meg Szabad Szent-Tornyán levő szülőházát. Az annak idején kibocsátott felhívást Czóbel Minka fogalmazta, Jókai és többen írták alá. — Az ügy élére most Feszty Árpád állott a a Műpártoló-egyesülettel együtt küldik szét a gyüjtőíveket. Stróbl Alajos már el is készítette a síremlék modelljét. Magas, sárga márványoszlopon áll Justh karrarai márványból faragott szobra s muskátlik — a poéta kedvencz virágai között — csillog arany betűkkel mottója: „Valahogy csak lesz, sehogy még nem volt !" Az oszlop alján nyolcz méter fehér márványpad nyúlik el a legtisztább görög stylben tartva. A síremlék disze lesz a Szabad szt. tornyai tuskulanumnak. — Eljegyzés: Békésen Wa 1finger Péter városi tisztviselő eljegyezte S a 11 József bájos és kedves leányát, Mariskát. — Dalestély Csabán. Az iparos daloskör estélye szombaton folyt le a Széchenyiligetben. Az intelligenczia,mintha csak összebeszélt volna, nem jelent meg az előadáson. Pedig nagy szellemi élvezettől fosztotta meg magát és a daloskör valóban nem érdemelte meg az intelligenciától, melynek minden mozgalmát szívesen segíti és mindenütt ott van, hogy ez viszont távollétével tündököljön s magára hagyván, a részvétlenség közben szétrobbantassák. Számítunk rá, hogy a dalkör legközelebbi feléptén rekompenzálja az elmaradt pártolást. A férfikar szabadságdala, úgy a vegyeskar, mint a férfikar népdalegyvelege nemcsak a tagok buzgalmát, de azt is bizonyítja, hogy Gally János karnagy a régi ügyszeretettel vezeti a dalárdát. Előadták még az „Esernyőt", egy pajkos angol bohóságot, melyben ifj. Horváth a nővadász férjet mesterien vitte Mihály deszkákra, vele jeleskedtek Sztraka Mariska, Havran Lajos, Dubravcsik Etel, Michnay Mariska és Kertész Lajos. A közreműködő hölgyek több csokrot, mindannyian zajos tapsot arattak. Leszich Endre nagy hatással adta elő Rudnyánszky Gyula szép költeményét „A gyávát". Az előadás után jókedélyü vigalom folyt reggelig. Felülfizettek : Beliczey Gézáné zászlóanya 5 frt, „Corvina" nyomda 2 frt, Leviusz Mihály, Priskiny András 11 frt. A rendezőség és a dalegylet elnöksége köszönetet mond a közreműködőknek és a süives felülfizetőknek. — Papválasztás Az aradmegyei Agga községben, mint levelezőnk írja, a napokban volt a református papválasztás. Négy pályázó volt: Nagy Dániel mándi pap, Szabó János gyoroki káplán, Józsa Károly gyulai káplán és Váczi Dezső belzerindi pap. Nagy szótöbbséggel Józsa Károlyt választották meg. — A megyei fahidak átalakítása, A mult hó 9-én leszakadt békési fahid arra ösztönzi a hatóságot, hogy a hidakat sürgősen javíttassa meg és rövid időn belől vasszerkezetükkel váltsa föl. Haviár Lajos, az államépitészeti hivatal főnöke hosszabb előterjesztést tett ugy a békési fahid leszakadásáról, mint az összes fahidak tüzetes megvizsgálásával szerzett tapasztalatairól. A fahídon csupán egy, az is jelentéktelenül megkorhadt gerenda volt, a leszakadást ez nem okozta; okozta azonban az, hogy a hídfők kimozdultak, az ékek tágultak , így a híd, mint a kártyavár szokott, badőlt. Nemcsak nagy vízállás, de a rajta előtte való nap a átszállított 6—6 tonna erejű vasművek szállítása is okozhatta a leszakadást. Miután a gépek szállításának törvény által előírt bejelentését úgy ebben az esetben, mint utánna elmulasztották, a hatóság a megbírságolás érdekében az eljárást megindította. Jelenti, hogy a hidak és pedig az öcsödi, remetei három év előtt vasszerkezettel látandók el, a többiek öt éven belül átalakítandók. A békési hid helyreállítása 4300 frtot igényel, ez évben a fahidak helyreállítása 12.000 frttal terheli meg az úti alapot, mert éppen a békési hídnál történt esetből az eddigi takarékosság nem látszott alkalmazhatónak. Az útalapot ért rendkívüli kiadás az átmeneti tételekből nyer fedezetet. A bizottság kimondotta, hogy a fahidak biztonsága érdekében szigorúan betartatni kívánja, miként a nagyobb teherrel bíró gépek hídon való átszállítása bejelentendő. Az ez ellen vétők ellen minden esetben megindítja az eljárást. — Az egyetemiek mulatsága. Békésen a mult héten volt kitűnő kedélyű mulatság, melyet a békési felsőbb tanuló ifjúság rendezett. A négyeseket tánczolta és már fényesen sütött 32 pár a nap be az ablakon, mikor még mindig húzta a talp alá valót Tóth testvérek gyulai kitűnő zenekara. Ez alkalommal felül fizettek : özv. Benedicty Józsefné, Benedicty Gyula, Debreczeni Károly, dr. Frey Géza, Kralik Pál, Kun Vilmos 50-50 kr. dr. Hajnal István, Konkoly Jenő 1—1 frt. A rendezőség a felülfizetőknek köszönetet mond. — A gyulai közkórház kibővítése. Lukács György dr.Békésmegye főispánja, fölterjesztést intézett a gyulai közkórház elmebeteg osztályának érdekében, melyre a belügyminiszter következő választ küldte : Elismeréssel vettem Méltóságodnak felterjesztését, nagyon méltánylom gondolkodását az elmebetegek elhelyezése tárgyában s a vármegyei közkórház tébolydai osztályának kibővítése ügyében folyó évi julius 23-án 369. sz. alatt kelt jelentése folytán értesítem Méltóságodat, hogy nem forog fenn akadály az ellen, hogy az esetben, ha az említet osztály a közegészségügyi és közbiztonsági követelményeknek megfelelőleg felépíttetik, ott 200 elmebeteg esetleg az államkincstár terhére napi 70 kv. ápolási díj mellet elhelyezést nyerjen. Azonban e részben érdemlegesen csak akkor fogok nyilatkozni, ha az építésre vonatkozó, tehát úgy a műszaki, mint a fedezetisebre tartozó összes ügyiratok és kérdőhatározatok felterjesztetnek az építkezésnek engedélyezése végett; már most szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az állam költségén ott ápolandó elmebetegek ápolási napidíjait 70 krajczárnál magasabb összegben még akkor sem állapíthatnám meg, ha idők folytán a nem elmebetegek drágább ellátása a kórház napi ápolási díjának felemelését tenné szükségessé, mert nagyobb számú elmebetegnek együttes ápolása mindig aránytalanul olcsóbb, mint más testi betegekké. A gyulai kórház kibővítése tehát lényeges lesz. Kétszáz elmebeteg elhelyezése biztosíttatik és pedig olyan ápolási díjjal, mely az építési hányadot biztosítja. Ezek szerint az építés bizonyosnak tekinthető. — Katona világ. Szombaton délben ment el külön vonaton, a Temesvárról jött 37-ik ezreddel, mely délben Csabán ebédelt a 101-ik ezred negyedik zászlóalja. Kedden este, szerdán délelőtt s ma csütörtökön a 15-ik huszárezred két két százada tartott Csabán fél napi pihenőt s ugy a legénységen, mint a lovakon meglátszott az egy hónapi gyakorlatozás. Nagykikindáról indultak s állomásukra, Nagyváradra tartanak. — A kereskedői világból. Fiamra Bertalan, gyulai bőrkereskedő 16,000 frt passzívával fizetésképtelenséget jelentett. — Grósz Henrik vésztői örökösei ellen a gyulai kir. törvényszék csődmegszüntetést mondott. — Rendkívüli közgyűlés. A gyulai olvasókör vasárnap délután 2 órakor rendkívüli közgyűlést tartott, nagyon díszes újonnan épült helyiségében. Rácz János