Békésmegyei Közlöny, 1904. január-június (31. évfolyam, 18-53. szám)

1904-03-24 / 25. szám

másodosztályú és hat harmadik osztályú cirkálóhajói, végül nyolc torpedónaszád három csoportban hat órakor kezdte el­hagyni hajóhadunk a belső kikötőt. Az Askold zászlóval ment és a pán­célosok követték Az ellenséges páncélos­­hajók közeledtek Liaoticsang felé 112 hüvelykes löveget lőttek Port-Arturra és 108 löveget annak környékére. Lövegeink, amelyet 80 kábelnyi távolságra lőttek ki, igen jól találtak. 10 órakor egyik japán páncéloshajót gránát találta, mire ez meg­szüntette a tüzelést és visszavonult. 11 órakor egyesült az ellenséges hajóhad és a külső kikötő partja mentén távozott anélkül, hogy megtámadta volna hajó­hadunkat. Gromon Dezső intendáns, Budapest, márc. 23. (Saj. tud távirata.) A­­ m­agyar királyi opera és Nemzeti szinház intendásává Gromon Dezső, volt hon­védelmi miniszteri államtitkárt nevezik ki. Elfogott sikkasztok. Budapest, március 23. (Saját tud. táv.) Szófiából jelentik, hogy a brüsszeli bank volt két fiatal hivatalnokát, kik még a mult évben 130,000 frankot sikkasztottak, itt végre elfogták. Birtokukban még százezer frankot találtak. ÚJDONSÁGOK. Megrövidített szolgálati idő. A honvédelmi kormánynak egy üdvös és minden tekintetben dicséretet érdemlő intézkedéséről van módunkban ezúttal hírt adni. Azokra az újoncokra vonatkozik ez, akiket most soroznak, s akik május 9-én vonulnak be szolgálatra. N­y­i­r­i honvédelmi miniszter ugyanis rendeletet adott ki az összes csapatparancs­noksághoz, amelyben úgy intézkedik, hogy a május 9-én bevonuló újoncok szolgálati kötelezettsége a közös hadsereg­nél csupán 1906 december 31-ig, a honvédségnél pedig csak 1905 december 31-ig tartson. Ilyen módon ezeknek az újoncoknak szolgálati kötelezettségéből négy hó el­e­s­i­k. Minthogy pedig a szabadságolás ren­des körülmények között már az illető év szeptemberének végén, vagy október ele­jén, a nagy gyakorlatok lefújása után szo­kott bekövetkezni, még három hónappal, tehát összesen hat hónappal kevesebb szol­gálati időt kell számítani. Amenyiben a képviselőház már meg­szavazta az 1904 évi újoncjutalékról szóló törvényjavaslatot is, s honvédelmi minisz­tériumban már megtörténtek az összes előintézkedések az 1904-ik év újonckontin­gens sorozására nézve is. A minisztérium úgy tervezi, hogy a sorozó bizottságok rövid pihenő után azonnal hozzáfognak az 1904. évi kontingens sorozásához. Értesülésünk szerint az uj sorozás május hó 20-án kezdődik és junius végével nyer befejezést. Ezek az újoncok október elején vonulnak be csapataikhoz. — Uj püspök. A képviselőház tegnapi ülésén beavatott körökben beszélték, hogy­ az üresedésben levő besztercebányai püs­pökségre R­a­d­n­a­y Farkas nagyváradi címzetes püspök, Csaba szülötte van kine­vezésre a királynak felterjesztve. — Ipartestületi közgyűlés. A csabai ipartestület közgyűlése múlt vasárnap dél­utánra volt összehíva, de megtartani nem lehetett, mert dacára annak, hogy az el­nökség az évi jelentést és közgyűlési meghívót az összes tagoknak kiküldte, a kézbesítő közeg azonban lelkiismeretlenül teljesítette feladatát s csak nagyon kevés ipartestületi tag kapott meghívót, így a közgyűlés nem volt határozatképes. Az ipartestület elöljárósága tegnap ülést tar­tott, melyen elhatározta, hogy az utabbi közgyűlés április 10-én, délután 3 órakor fog megtartatni s arra a tagokat a jelen­tés és meghívó kapcsán posta utján fog­ják meghívni. — Előléptetés. A pénzügyminiszter Kiss István gyulai számvevőségi főnö­köt, kir. számtanácsossá nevezte ki. A pénzügyigazgatóság mellé beosztott szám­vevőség tisztikara a kiváló főnök és kar­társ tiszteletére a megérdemelt előléptetés örömére szombaton este a Komló étter­mében bankettet rendez. — Juszt Gyula gyásza. Juszt István, Pusztaszenttornya, nagybirtokosa, tegnap elhunyt Szenttamáson,­­Csanádmegyében helyezik örök nyugalomra. — A csabai vöröskereszt egyletből. Az országos vöröskereszt egylet csabai fiókjá­nak újonnan választott tisztikara vasárnap délelőtt V­a­r­s­á­g­h Béla elnöklete alat ülést tartott, különösebben azért, hogy a pénztári teendők mikénti ellátásáról s a zárszámadás elkészítéséről tanácskozzék. Ezzel kapcsolatban múlt számunk közle­ményének kiegészítéseképpen megemlítjük, hogy a vöröskereszt egylet múlt választ­mányi gyűlése Beliczey Istvánné elnök­letével nyittatott meg, aki a gyűlés folya­mán arra kérte a választmányt, hogy az elnöki állást is választás alá bocsássa; azonban a választmány osztatlan ragasz­kodással kifejezett azon kérésének, hogy az elnöki tisztet az egylet díszére továbbra is tartsa meg, engedvén, ezen elhatározása a választmány részéről egyhangú lelkese­déssel és köszönettel fogadtatott. — A békési nőegylet, mely Wenck­h­e­i­m Krisztina grófnő védnöksége alatt áll, vasárnap tartotta Kecskeméti Ferencné elnöklete alatt évzáró közgyűlé­sét. A felolvasott elnöki jelentés szerint az egyletnek 64 tagja van s a mult évben 44 szűkölködő egyén 131 korona segélyben részesült. A közgyűlés elhatározta, hogy felhívást intéz Békés község közönségéhez, hogy az egylet kötelékébe való tömeges belépése által tegye lehetővé az egylet gyarapodását s a segélyezésre szoruló szű­kölködők fokozottabb istápolását. A tag­sági dij évi 4 korona, pártoló tagoké 2 korona. — Csendör szárnyparancsnokság me­gyénkben. Békés megye csendőrőrsparancs­nokságai az aradi csendőrszárnyparancsnok­ság alá tartoztak. A belügyminisztérium most Békés megyében, Gyula székhel­lyel, egy külön szándékozik csendőrszárnyparancsnokságot már legközelebb felállítani a közbiztonság érdekében. Az aradi szárny­parancsnokság hatásköre ezután kizárólag csak Arad megyére fog kiterjedni. — Új ügyvéd. Christián Kálmán, csabai ügyvédjelölt a budapesti ügyvéd vizsgáló bizottság előtt tegnap jeles siker­rel letette az ügyvédi vizsgát. — Soroznak. Újra bebizonyosodott, hogy egyszer csak vége szakad minden jónak, megszűnik az ex-lex is, újra kezdő­dik az adófizetés, katonáskodás. Két eszten­deig tartott szünet után hétfőn újra meg­népesedett hadkötelesekkel Gyulán a város­háza, Szeghalmon a községháza környéke. Gyulán a sorozó bizottság polgári elnöke F­á­b­ry Sándor dr. alispán, orvos Z­ö­l­d­y János dr. vármegyei főorvos. Hétfőn és kedden a gyulai, szerdán és csütörtökön a járásbeli ifjak állottak a mérték alá. Al­kalmasnak találtatott 243 hadköteles közül 121, tehát 50%. Szeghalmon a járásbeli hadköteleseket három napon át sorozták. A sorozóbizott­ság polgári elnöke Bertóthy István dr., tb. főjegyző, orvos Nuszbaum Károly dr. járási orvos volt. Besoroztak : az első napon 64, a második napon 46, a h­arma­dikon 64 újoncot.­­ A nőegylet felolvasó délutánján va­sárnap nagy és díszes közönség jelent meg a városháza közgyűlési termében ; az érde­kes műsor teljesen lekötötte a­­ figyelmet. K­a­b ó­s Bálint, a főgimnázium kiváló történettanára, egy rege keretében az első­­ magyar menyecskéről olvasott fel. G­a­l 1­i • Erzsike Kiss József : „ Agotha kisasszony" című remek költeményét szavalta hatással. L­i­n­d­e­r Károly dr. most is hű maradt értékes kedvteléséhez, a madárvilág életé­nek megfigyeléséhez. A madarak udvarlá­sáról olvasta fel lapunk mai tárcarovatá­ban közölt értekezését. Seres Jolánka művésziesen, sok érzéssel játszotta zongo­rán Gál magyar ábrándját, majd a közönség zajos tapsaira ráadással toldotta meg a műsort. — A harmadik felolvasó délután húsvét hétfőjén lesz. — Esküvő. D­r­u­c­k­e­r Arankát Druc­ker Simon orosházi fakereskedő leányát vasárnap d. e. 10 órakor vezeti oltárhoz Weisz Lipót kereskedő Temesvárról. — Eljegyzés: B­o­r­k­ó Géza békési uradalmi gazdatiszt vasárnap jegyezte el Morvai Mihály békén birtokos leányát Mariskát. — Bálint Ferenc, gyulai járási írnok, lapunk tudósítója, vasárnap eljegyezte özv. B­auer Lipótné leányát Margitot. — A csabai kőmives és ácssegédek bér­mozgalma most a helyes irányba terelődött W­a­g­n­e­r József ipartestületi h. elnök tegnap délután értekezletre hívta a segé­dek tizenkét kiküldöttét s a mesterek bi­zalmi férfiait. A közös értekezleten elha­tározták, hogy a békés kiegyeztetésre fel­kérik az ipartestület útján z elsőfokú iparhatóságot. A segédek e békéltető illésre kiküldötték Fabulya Mihályt, Gyurkó Jánost, Patay Györgyöt, Jagyi Jánost, Zsiga Györgyöt és Koritár Mihályt; a mesterek részéről Hugyecz János, Nye­mec Lajos, Molnár János, Áchim László, Klenk István, Satraczinszky Pál a bizalmi férfiak. — Halálozás. Ókígyóson Ruff János, a gróf­­ Wenckheim uradalom kán­tor-tanítója, ki több mint 34 éven át működött becsület­tel, nagy odaadással a népnevelés terén, vasárnap délután elte 56-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Nején kivül hét­yermeke gyászolja. — Az országos színművészeti akadémia Csabán. Az országos színművésze akadémia pénteki előadása iránt a csabai közönség körében mind nagyobb az érdeklődés. A a Corvina főtéri könyvkereskedésben ro­hamosan kelnek a jegyek , azért jó lesz mihamarabb a jegyeket megváltani, mert az előadás napján már csak a megmaradó jegyekkel kell a közönségnek megelégednie. Az akadémia növendékei pénteken a dél­utáni gyorsvonattal érkeznek Csabára s a vasútról egyenesen a színházhoz hajtatnak ; ugyanakkor érkeznek a múzeumegyesület illusztris vendégei is. Fogadásukra a mu­zeumegyesület­ és kaszinó kebeléből bizott­ság alakult; ugyanez a bizottság teljesiti a rendezéshez tartozó egyéb összes teendő­ket. A társasvacsora bizonnyal népes lesz, az ívet mind többen és többen írják alá; a kaszinó egylet tagjai családostul vesznek részt a banketten, így fesztelen, kedves mulatságra van kilátás. Purcsi jubiláris zenekara kéznél lesz, s asztalbontás után a fiatalok vig táncra kelnek. — Sztrájk Orosházán. A tél befejezté­vel kezdődik a munkaidő ; e tavaszon egyes szakmabeli ipari munkások jobb megélhe­tésük biztosítása céljából vármegyénk több községében harcot indítottak. Így Oroshá­zán a szobafestő és mázoló segédek, össze­sen 13-án, jelentették be a hatóságnak, hogy sztrájkot kezdtek. Itt is az az eset áll, mint Csabán az ács és kőmivesek bér­mozgalmában : a sztrájkolók az esetleg bekövetkező munkára kérik a bér­emelést. — Uj nemes. A hivatalos lap jelenti, hogy a király Haraszti Tivadar szele­vényi földbirtokos és törvényes utódainak, a közgazdaság terén szerzett érdemei elis­meréseül a magyar nemességet „szelevényi" előnévvel adományozta. — Föld a munkásoknak. Említettük lapunkban, hogy a vásárhelyi gróf Károlyi Mihály-féle birtokból eladás alkalmával 1 fenmaradt 350 hold földet 5—L0 holdas parcellákban, vármegyénk főispánja, L­u­k­á­c­s György dr. és Vásárhely törvény­hatósága mezei munkásoknak akarta jut­tatni. Széleskörű akció indult meg a siker érdekében, a vásárhelyi öreg takarékpénztár ajánlatot tett, hogy a vételár 70 százalé­kát hajlandó lesz a munkásoknak évi 5*35 százlék annuitás mellett kölcsönözni. Bár­mily előnyös volt azonban a takarékpénz­tár nem ezen ajánlata, az ügy megoldására vezethetett, mert amint kitűnt, S­z­a­l­a­y József dr. főkapitány a munká­sok közül nem tudott oly csoportot össze­alakítani, mely a vételár 30 százalékát kifizetni tudná, anélkül pedig a vételár többi részére jelzálog-kölcsön fedezet nem szerezhető. — Halált okozó óra. Fazekas Ferenc öcsödi 16 éves kocsis legény pénteken dél­ben, szolgálatadó gazdájának istállójában felakasztotta magát; mire tettét észrevették, már nem lehetett rajta segíteni. Végzetes tettének oka állítólag az volt, hogy egy zsebórát vett, amiért testvérnénje alaposan megszidta; ez Fazekas Ferencet annyira elkeserítette, hogy emiatt megvált az élettől. — Írnok­választás. Füzesgyarmat kép­viselőtestülete hétfőn 11 pályázó közül egyhangúlag Nagy József, horgosi okle­veles jegyzőt választotta meg írnokul. — Újraéledt kereskedő egyesület.Szarva­son a kereskedők egyesülete két év óta tetszhalott volt. Az elnökség és választmány a tagok részvétlensége folytán felfüggesz­teni volt kénytelen működését; a tagok legnagyobb része még a tagdíjat sem fi­zette. E hó elején H­o­l­ó­c­z­y Gusztáv, a volt elnök értekezletre hívta egybe szarvasi kereskedőket ; ez alkalommal bár csak huszonheten jelentek meg, kimondot­ták az egyesületnek újra­szervezését. Múlt vasárnap volt az egyesület tisztújító köz­gyűlése, melyen egyhangú felkiálltással, nagy lelkesedés mellett elnöknek Nagy Lászlót, a „Szarvasi Hitelbank" vezérigaz­gatóját, alelnöknek Róthy Sándort, tit­kárnak R­o­b­i­c­s­e­k Sándort, pénztáros­nak W­o­l­f Gyulát választották meg. Vá­lasztmányi tagok lettek : Bárány Béla, Beléczy Gusztáv, Robicsek Soma, Fülöpp Henrik, Grimm Mór, Kalmár Ignác, Hajnal Béla, Buck Adolf, Farkas Soma, Silber­stein Fülöp, Simkó Gyula, Ungár Jónos, Szichta Tivadar, Scheiner József, Lövi Simon, Waldner Ignác, Grósz Mór Breit­ner Zsigmond, Vitális János. Kimondotta a közgyűlés, hogy a tagok tagdíjhátralé­kát törli, s hogy az egylet tagul lép be a kereskedők országos egyesületébe. — Népszámlálás. Egész kis népszám­lálást csinál a belügyminiszter, a statisz­tikai hivatal, meg Békés vármegye. Abban a gyönyörűségben, hogy megnépszámlálják, a húsz esztendőnél idősebb ifjak részesül­nek, tudvalevőleg azért, hogy a választói jog tervezett reformjához adatokat kapjon a kormány. Ezért folyik mostanában a nép­számlálás az egész országban. A nagy munkát gőzerővel folytatják a néptanítók. Néhány nap alatt be is fejezik és hozzá­kezdenek az adatok feldolgozásához, amely után az egész adatcsomó ápril közepén a statisztikai hivatalhoz kerül. — Az időjárás. Meteor jelenti: Az ál­landó, tartós tavaszi időjárás még ezután sem remélhető, egy­részt a csomópontok mennyisége, másrészt pedig mivel a 24-iki csomópont még kissé hideg jellegű s csak a 27-ikin várható oly erős kitörés a napon, hogy ez a melegebb időt van hivatva l­evezetni, mit erősen segít ebben az április 2-iki, amelynek hatáskörében vihar vagy nyári zivatar is valószínű. Az abnormis változások azonban ezzel még nem érnek véget, mivel az április 10 iki hideg jellegű csomópont még zavart fog előhozni s nem lehetetlen, hogy fagypontra is sülyezti a hőmérsékletet, legjobb esetben azonban leg­főlebb csak hűvösebb esőt hoz, amiért is a szőlőgazdák jól teszik, ha a metszéssel nem sietnek nagyon. Ezt követőleg április hónap enyhének, melegnek igérkezik és csomó­pontjai legfelebb ezen jellegben vagy szél­ben hoznak változatokat. Veszedelmes nap a gazdákra nézve május 8-ika hideg jelle­génél fogva, ha valamely napkitörés nem enyhíti azt. Március hó hátralevő csomó­pontjai : 24, 26, 27, 29 és 31-re esnek. — Ellopott ünnepi bankett. A tolvajlá­sok krónikájában párját ritkítja az az eset, ami március 15-én este történt Újkígyóson. Az esett meg ugyanis, hogy a felbérelt su­hancok ellopták egy nagy társaságnak halvacsoráját. Kedden este történt, hogy a a G­r­ü­n-féle vendéglőben meg volt rakva az asztal jóféle halpaprikással ; a terítékek készen várták a szabadságlakomára gyü­lekvő kígyósiakat. Mikor aztán Grün ven­déglős az első vendégeket bevezette a nagy­terembe, álmélkodva látta, hogy a halva­csorának hűlt helye van. Eltűnt minden, tálastul, tányérostul. A tolvaj­lást hét suhanc követte el. — Orosháza községe és a tűzoltó-egylet, Orosháza községe az önkéntes tűzoltó­egyesületnek évi 3000 korona segélyt nyújt, melyért az egylet tüzérségi szolgálatot teljesít, tűzoltószereket szerez be, fedezi a tagok egyenruha költségeit és fizeti a bal­eset elleni biztosítást a tagokért. A község egyik vezető embere elaborátumot nyújtott be a tanácshoz, melyben azt javasolja, hogy a község szüntesse be a tűzoltó-egyletnek szánt 3000 korona szubvenciót; ez összeget fordítsa a rendőrség számának 20 egyén­nel való felemelésére, kik egyúttal tűzoltók is lennének. Ez a javaslat meglehetős ka­varodást idézett elő a tanács és az egylet tagjai körében s az egyletnek ez évi szub­venciója tényleg csak nagy utánjárás után lett folyósítva. A benyújtott javaslat leg­közelebb a képviselőtestület elé kerül. — A bűnös asszony, Major Simon, gyulai ügyvédjelölt népszínművét vasár­nap mutatta be Aradon a színtársulat a közönségnek. A darab Gyulán nagy sikert aratott, de bizonyára feltétlenül nagyob­bat, mint nálunk, írják az aradi lapok. Ha másért nem, már csak azért is, mert a népszínműveknek mi felénk is már csak a múltját szeretik. A Bűnös as­­szony meséje invenciót árul el, — a feldolgozása azonban gyakorlatlan szín­máiró kézre vall. Nagy vonásokban élvezetesnek mondható a darab, kivált ha valamivel összevágóbb előadásban mint a­hogy vasárnap este láttuk, megy. — Ki épiti a kondorosi ev. templomot? Megírtuk volt annak idején azon verseny­tárgyalás eredményét, melyet a kondorosi evang. egyház hirdetett az uj templom építésére vonatkozólag. A versenytágya­láskor nem történt döntés a munka át­adását illetőleg, mivel még a szerződéshez szükséges némely felszerelés hiányzott. Március 21-én végre az egyházmegyei épitő­bizottság ott a helyszínen megjelent s H­a­v­i­á­r Lajos kir főmérnök, békési egyhm. épitő-bizottsági elnök elnöklése mel­lett elhárította az utolsó akadályokat s az építéssel az egyházi templom épitő bizott­ság Szabó és Koncz hódmezővásár­helyi céget bizta meg. A szerződés március 26-án köttetik. Az építésnél művezető G­e­r­e­y Ernő budapesti műépítész, épí­tés­vezetővé pedig Ponyiczky Kálmán Szarvas városi mérnök lett megválasztva. Az uj templom a jelenlegi imaház mellé épül. — Talált — lopott holmi. A csabai rendőrség az őrjárat alkalmával szerdán hajnalban tH­a­n­n­e­s­z József vasút­ utcai háza kapuja előtt egy zsák tollat és egy nagyobb zacskó kukoricát talált. Az isme­retlen tolvaj a rendőrség közeledtét hall­hatta meg, s hogy hurokra ne kerüljön,­fel­dobta a lopott holmit. A károsult a rend­őrségnél jelentkezzék.

Next