Békésmegyei Közlöny, 1937. április-június (64. évfolyam, 72-145. szám)
1937-04-01 / 72. szám
Ára 6 fillér BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY békéscsabai 1137 április 1. csütörtök 64. évfolyam 72. mxám A keresztkifüggesztés vitája a kecskeméti kisgyülésen (A B. K. tudósítója A kecskeméti városi iskolák jelenti.) tantermeiben történt keresztkifüggesztés ügye tegnap délután a „hirös város" törvényhatósági bizottságának kisgyülése elé került. Joó Gyula dr. református főgondnok deklarációt olvasott fel, amely szerint a református egyetemes zsinat 1929 április havi ülésén kimondotta, hogy történelmi és az ebből származó lélektani okoknál fogva a református egyház nem használja a keresztet, mint szimbólumot, ezért a református egyházközség tiltakozik olyan jelvényeknek a községi iskolákban való elhelyezése ellen, amelyeket nem minden keresztény vallásfelekezet fogad el szimbóllmnak. A bejelentést mély csend fogadja. Kiss Endre dr. polgármester válaszolt a deklarációra: — Intézkedésemet fenntartom, magas nemzeti és krisztusi gondolatok esendő emberi eszközeként cselekedtem. Meggyőződésem az, hogy állásfoglalásom előbb utóbb igazolódni fog. A polgármester szavait nagy tapssal fogadták a kisgyűlési tagok. Illetékes körök szerint a keresztügy ezzel remélhetőleg nyugvópontra jutott. APIREND ELŐTT A ma rohanó, kavargó eseményeinek robotos krónikását ugyancsak elfáíszotta az idő. Az irógép gyors tempóban forgó hengeréről napról-napra olyan anyag pereg le, hogy ha írója mindennél megdöbbenne, ami döbbenetes, mindenen elszörnyülködne, ami szörnyülködtető, nem maradna ideje a munkára. Mégis, minden mesterségbe fásultság, minden védekező tartózkodás mellett is vannak események, amelyeknek az ember nem csak névtelen-szenvtelen lejegyzője, hanem szenvedő veleérzője. Vannak ügyek, amelyek felkavarják a máskor hűvös krónikás nyugalmát is, megreszkettetik kezét, amikor beszámolóját írja róluk, szeretné letagadni, elkenni őket, mert fájnak neki, szégyeli őket, hogy vannak, hogy olyan égetően, kínzóan és letagadhatatlanul vannak. Huszonnégy órája — amióta tudomást szereztem róla — gyötör a szörnyűség, ami az állástalan diplomások ügye körül kavarog. Nem lutozunk, ha szörnyűségnek mondjuk. Hosszú hónapok, mondhatnánk évek óta visszhangzik az ország az állástalan diplomások ügyétől. Da olyan hangosan, hogy az eléggé ki nem finomult fül azt hihette, ennek a szerencsétlen országnak ez az egyetlen komoly, megoldásra váró problémája. (A kérdés jelentőségét nem akarjuk, nem is tudnak kisebbíteni. Ez is olyan probléma, amelyet meg kell sürgősen oldani, mert rendezése nélkül nincs remény nyugodalmasabb jövő kialakulására.) És ez az egetverő, politikai beavatkozást kitermelt, szélsőséges hullámokat is felkavaró kérdés odáig laposodott, hogy amikor első próbaképen 500 állást bocsátott az ifjúság rendelkezésére két érdekcsoport, ezeket az állásokat nem lehet betölteni. Részben azért, mert — állítólag — nincs elég diplomás a listán, részben, mert a jelentkezők képzettsége nem felel meg a kívánalmaknak, részben pedig, mert olyanok is akadtak, akik nem voltak hajlandók magukat előzetes képességvizsgálatnak alávetni és inkább eltekintettek az állás elfoglalásától. Azt, hogy nincs annyi állástalan diplomás, amennyi a felkínált állások betöltésére elegendő volna, nem hisszük. Egészen bizonyos, hogy a névsor összeállítása körül voltak hiányosságok, de az is bizonyos, hogy akik ezt az akciót szervezik és lebonyolítják, sürgősen pótolni fogják ezeket a hiányokat. Sokkal szomorúbb jelenség, hogy az elhelyezkedni kívánó fiatalság tudós tekintetében nem üti meg a mértéket. Pedig azok a követelmények, amelyeket velük szemben támasztanak, nem lehetnek túlzottak, hiszen a magángazdaság csak alapismereteket kíván, meg rátermettséget és maga neveli ki kitűnő szakembereit. Annál vigasztalanabb s az ország jövő sorsa szempontjából is módfelelt aggasztó, ha a magyar ifjúság elitje nem áll azon a szellemi s tudásbeli magaslaton, amelyet a mai élet megkövetel. De legsúlyosabb tünetnek azt a jelenséget tartjuk, hogy az elhelyezkedésre váró diplomás ifjúság egy része nem volt hajlandó alávetni magát annak a minősítő vizsgának, amelyet az állást nyújtó cégek megkívántak. Teljesen érthetetlennek tartjuk ezt az élet realitásával való szembehelyezkedést és nem tudunk másként vélekedni, mint hogy azok az ifjak, akiknek ez az álláspontjuk, vagy tudják magukról, hogy használhatatlanok, vagy egyszerűen nem akarnak dolgozni. Csak lármáznak munkáért, mindaddig, amíg komoly alkalom nem kínálkozik a dologra. Azután félreállnak, valamilyen ürüggyel, mert úgy látszik, mégis csak jobb lármázni, mint dolgozni. Sziklay Jenő színtársulata a jövő szezonban még nem jöhet Békéscsabára (A B. K. tudósítója A békéscsabai Városi Színház jelenti) jövő téli szezonjának sorsa egyelőre teljességgel bizonytalannak látszik. A színügyi bizottság legutóbb úgy határozott — mint megírtuk —, hogy addig, ameddig Sziklay Jenő nem válaszol a hozai intézeti kérdésre, további lépéseket nem tesz. Most Sziklay Jenő elküldötte levelét a város átiratára és közölte, hogy eddigi érvényes kötelezettségei miatt nem lehetséges a most következő szezonban társulatának Békéscsabára való jövetele. Egy év múlva azonban már másként alakul a helyzet és akkor készséggel vállalkozik arra, hogy Békéscsabát is felvegye állandó városai sorába. Ideiglenes megoldásként pedig ajánlja, hogy engedje be a város a következő szezonban ismét Károlyi János színigazgatót, akinek társulata két éven keresztül volt Békéscsabán. Sziklay Jenő nem tér ki arra, hogy társulata Békéscsabára jövetelének miért kell elhalasztódnia, holott amikor Korniss Géza dr. kulturtanécsnokkal személyesen tárgyalt, kijelentette : szívesen játszik társulatával Békéscsabán abban az esetben, ha a Színkör bérletét nem kapná Budai meg nyár óta. Ebben a vonatkozásban tehát az ügy még tisztázásra szorul. Sziklay Jenő levele a szinügyi bizottság elé kerül s az ülésen határozzák meg a további lépéseket. Lehet hogy addigra tisztázódik a helyzet, mert Horváth Árpád debreceni színigazgató érdeklődésével is komolyan kell számolni, amint azt legutóbb ismertetett telefonbeszélgetése alkalmával leszögezte. Nagyban készül Budapest a királyi vendégek fogadására (A B. K. tudósítója jelenti.) A magyar főváros nagy ünnepséggel készül az olasz uralkodó fogadására, annál is inkább, mert a háború óta ez az első eset, hogy királyi látogatással tisztelik meg. Az uralkodópárt a pályaudvaron Horthy Miklós kormányzó és felesége fogadja. A fogadáson teljes számban megjelennek a kormány tagjai, a képviselőház és a felsőház elnöksége, a hadseregparancsnokság, az egyházi méltóságok, továbbá Németország, Ausztria és Jugoszlávia diplomáciai képviselői. III. Vittorio Emánuel király és a császárt és feleségét magyarországi ujára elkíséri Mária hercegnő is, ugyancsak Magyarországra jön Ciano külügyminiszter is. Az olasz uralkodó, amikor magyar területre lép, magyar gyalogsági ezredegy egyenruhát fog tekintve, hogy viselni, 1931 óta tulajdonosa a Kaposvárott székelő 6. gyalogezrednek. Az előkészületek máris lázas tempóban folynak a baráti nemzet uralkodójának ünnepélyes fogadására. Gumibotos csendélet után általános verekedés és lövöldözés Konstantinápolyban (A B. K. tudósítója jelenti) Konstantinápolyban, a belső város negyedében letartóztattak egy kereskedőt. A kereskedőt rendőrállomásra kisérték, ahol a rendőrök gumibotjukkal agybafőbe verték. A felháborodott tömeg megtámedta a rendőrállomást, a rendőrök rálőttek a tömegre. Általános lövöldözés támadt, melynek során több polgári személy és rendőr életét vesztette. A rendőrség a tömeget szétkergette. 3