Belpolitikai Szemle, 1959 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-01 / 3. szám

50 A lakások száma Európában kásviszonyok, mint a gazdaságilag el­maradt dél-európai államokban vagy a kapitalizmustól igen rossz lakásvi­szonyokat öröklő népi demokratikus országokban. Még a fejlett kapitalis­ta országokban, mint pl. Franciaor­szágban, Belgiumban és Angliában sem ismeretlen azonban az az ellentmon­dás, mely a nyomortanyák és­­ az üresen álló lakások nagy száma kö­zött fennáll. A telekspekuláció, a bel­ső körzetek óriási felárai, az új la­kásoknál alkalmazott „belépő díjak” stb. szülik ezt a jelenséget, mely a Horthy-Magyarországon is hasonló formában (Mária-Valéria-telep — Auguszta-telep) 1945-ig fennállt. A lakások nagyságának vagy akár az egy szobára jutó lakók számának alakulásánál, mely utóbbi Magyaror­szágon 2 fő — több nyugat-európai országban azonban ennél alacsonyabb — számításba kell venni azt, hogy a tőkés országokban igen nagyok az el­lentétek a luxuslakások és a kis ke­resetű dolgozók lakásai között. Mind­ezeket a körülményeket a statisztikai átlagok természetesen nem tükrözik. Az 1954-től 1957-ig terjedő időszak­ban az európai országok túlnyomó ré­szében a lakásépítési tevékenység fel­lendült. Egyes tőkésországokban , a konjunkturális jelenségek következté­ben a befejezett lakások száma egyik évről a másikra nagymértékben meg­nőtt, a következő évben azonban je­lentősen, több esetben az 1950. évi színvonal alá esett vissza. A népi de­mokratikus országokban ugyanakkor a lakásépítés — kivéve az ellenforra­dalom következtében Magyarország 1956. évi adatait — a tervek szerint évről évre növekedett. Ország Lakások száma ezerben Lakosság (ezer fő) 1000 lakosra jutó lakások száma Nyugat- és Közép-Európa_ _ 270 Anglia 14 386 50 954 282 Ausztria 2 100 6 957 320 Belgium 3 050 8 798 347 Dánia 1 380 4 420 312 Finnország 1 080 4 163 260 Franciaország 12 300 42 775 288 Hollandia 2 490 10 680 233 Írország 700 2 955 238 Nyugat-Németország 11 500 49 870 233 Norvégia 1 040 3 408 305 Svájc 1 384 4 904 282 Svédország 2 464 7 236 342 Dél-Európa 224 Görögország 1 710 8 010 213 Jugoszlávia 3 510 16 927 207 Olaszország 11 955 47 783 250 Portugália 2 208 8 441 262 Spanyolország 6 154 27 978 220 Törökország 3 750 20 935 179 Népi demokratikus országok 251 Bulgária 1 719 7 500 229 Csehszlovákia 3 613 12 340 293 Lengyelország 5 873 24 977 235 Magyarország 2 540 9 693 262

Next