Belügyi Közlöny, 1930
1930-08-10 / 36. szám
ElVI JELENTŐSÉGŰ MINISZTERI HATÁROZAT. Férjes, de 24. életévét még be nem töltött és önálló ipart nem fizető szenvedő váltóképessége. M ... F ... szül. Cs ... E ... váltókötelezettség vállalása ügyéből kifolyólag az Árvaszék 44/1930. sz. felterjesztésében azt a kérdést veti fel, hogy a férjhezmenéssel nagykorúvá vált 24 éven aluli nőnek váltó kötelezettség elvállalására a gyámhatóság adhat-e felhatalmazást, és hogy ez a felhatalmazás a férjhez ment nőnek vagy a törvényes képviselőnek adható-e meg. Felterjesztésére a következőkről értesítem az Árvaiszéket. A férjhez ment 24 éven aluli, önálló ipart nem űző nőt a szenvedő váltóképesség szempontjából továbbra is kiskorúnak kell tekinteni, mert ellenkező esetben az a fonák helyzet állana elő, hogy a férjhezmenetel a 24. évet be nem töltött nőt váltókötelezettség vállalása szempontjából kedvezőtlenebb helyzetbe juttatná, mint amilyenben férjhezmenetele előtt volt, mert addig törvényes képviselője útján vállalhatott váltójogi kötelezettséget. Ezt a kétségtelenül helytálló álláspontot azonban a hatályban lévő tételes jogszabályaink alapján nem lehet érvényre juttatni, mert a gyámügyi törvény, amely kimerítően felsorolja azokat az eseteket amelyekben a gyámhatóság eljárhat, illetőleg amelyekben a cselekvőképtelenné vált vagy ügyeinek vitelében egyébként akadályozott nő részére képviselőt lehet kirendelni, nem tartalmaz rendelkezést arra, hogy a férjhezmenetellel nagykorúvá lett, de váltónyilatkozat szempontjából cselekvőképtelen nő részére váltókötelezettség vállalása céljából képviselőt lehessen kirendelni. Az ilyen nő terhére szóló váltókötelezettség vállalásához a gyámhatósági felhatalmazás megadását aggályosnak tartom azért is, mert azt a kérdést, hogy a szenvedő váltóképességgel nem bíró nőnek a gyámhatóság felhatalmazásával kiállított váltónyilatkozata érvényes-e és hogy az ezen alapuló követelés váltójogi úton érvényesíthető-e, a bíróság van hivatva megállapítani. Minthogy pedig nincs törvényes alap arra, hogy a gyámhatóság a váltókötelezettség vállalásához felhatalmazást akár magának a férjes nőnek, akár az ad hoc kirendelendő képviselőnek megadhassa, a gyámhatóság ily rendelkezésével zavaros jogi helyzetet teremthet és esetleg kártérítési követelésnek is kiteheti magát. Ez a kérdés az érintett következmények nélkül akképpen volna megoldható, hogy a gyámhatóság csupán a szenvedő váltóképesség szempontjából kiskorúnak tekintendő nőt — amennyiben a váltókötelezettség vállalása valóban az illető érdekét szolgálja — ebben a vonatkozásában az 1877 : XX. tc. 4., 5. vagy 6. §-ának alkalmazásával nagykorúsltja. Ily intézkedés alapítható arra, hogy az 1876 : XXVII. tc. 1. §-ában foglalt azt a rendelkezést, amely szerint nem szerez szenvedő váltóképességet az a nő, aki kizárólag férjhezmenetellel lett nagykorúvá, egy később alkotott törvény rendelkezése, nevezetesen az 1877 : XX. tc. 7. §-ának 2. bekezdése kiegészítette azzal, hogy szenvedő váltóképességük van azoknak, akik az idézett gyámi törvény 4., 5. vagy 6. §-a szerint váltak nagykorúakká. Ezen az alapon a bírói gyakorlatban is elismerésre talált faz az elv, hogy 24. életévének betöltése előtt is váltóképes az olyan nő, aki nagykorúsítással, iparűzéssel, önálló vagyonkezeléssel vagy önálló háztartás alapításával az 1877 : XX. tc. 4., 5. vagy 6. §-a alapján vált teljes körűvá. (Kúria 714/1885. Grill Dt. V. k. 3., 1.) (157.523/1930. B. M. sz.)