Belügyi Közlöny, 1935

1935-02-05 / 5. szám

ÜKLÜGII bekezdés gyanánt az alábbi szöveget iktatta: 1. Tekintettel arra, hogy ez időszerint a finomí­tott szesz és szeszesitalok adásvételére szolgáló üvegtartályok a fenti előírás­oknak általában nem felelnek meg, átmenetileg megengedem, hogy az eddig használatban volt üvegtartályok 1935. évi december hó 31-ig hitelesíttessenek, ha azok az ezen rendelet által hatályon kívül helyezett 61.113/1926. K. M. számú rendelet 1. §-ában meg­határozott követelményeknek megfelelnek. A rendelet a „Budapesti Közlöny" 1935. évi ja­nuár hó 24-i (20) számában jelent meg és ugyan­akkor hatályba is lépett. Folyamrendészeti szolgálati karszalag rendsze­resítése. A m. kir. belügyminiszter az 1934. évi december hó 11-én kelt 169.989/1934. B. M. számú rendelettel a folyamrendészeti szolgálatban álló folyamőr egyének részére az alább leírt folyam­rendészeti karszalagot rendszeresítette. Ez a kar­szalag csakis a folyamrendészeti szolgálatot el­látó folyamőr egyének által, kizárólag csak az említett szolgálat ideje alatt viselendő. A karszalag leírása: A felső kar kerületének megfelelő méretben és 8 cm széles, sötétkék posz­tóból készült karszalag, mely középen egy 6 cm magas és 4 cm széles — fehér posztóból készült — nagy nyomtatott „R" betűvel látandó el. A betű szélessége minden irányban egyenletesen 6 milliméter. (150.015/1935. B. M. sz.) A budapesti szovjet­ követség helyiségei. A Szo­cialista Szovjet Köztársaságok Uniója budapesti követségének hivatalos helyiségei VII., Stefániz­át 33. szám alatt nyertek elhelyezést. (410/1935. B. M. eln. sz.) Polgári alkalmazásra jogosultak részére kiállí­tott igazolványok érvénytelenítése. Az 1931:111. tc. értelmében polgári alkalmazásra jogosultaknak a m. kir. honvédelmi miniszter úr részéről kiállított igazolványok közül az 1934. év IV. negyedében különböző okok miatt érvénytelenné vált Fülöp Dezső (2.810/1923), Lers József (9.050/1923), László István (40.514/1926), Aláczi István (79.439/ 1927), Fodor József (50.321/1927), Wetternek Ru­dolf (22.295/1928), Jakab József (50.311/1928), Szalai Imre (88.516/1929), Walter Róbert (19.503/ 1930), Bodó József (19.038/1931), Torjai Sándor (75.556/1931), Szabó István (47.357/1931), Szeleczki Imre (57.548/1931), Hudák György (80.596/1931), Makai Sándor (76.312/1931), Elsner Ernő (96.690/ 1932), Frayer Gyula (53.353/1932), Légrádi János (47.220/1932), Kaposvári István (1­02.729/1932), Horváth András (13.547/1932), Börcsök István (81.539/1­932), Miklós Péter (10.236/1932), Bohot András (60.146/1932), Fülöp Gyula (104.139/1932), Jávor János (95.356/1932), Egyed Sándor (13.595/ 1932), Göbel Sebestyén (36.667/1932), Radovics János (13.594/1932), Fekete Sándor (93.429/1933), Horváth Jenő (72.835/1933), Hugyec Ferenc (96.779/1933), Kiss István (33.096/1933), Munkácsi Jenő (45.467/1933), Bertók Gyula (1.264/1933), Sáry István (23.846/1933), Sej­ben József (1­8.983/ 1933), Gyócsi László (23.797/1933), Sándor István (12.342/1933), Hauslik Miklós (65.742/1933), Soós István (31.338/1933), F. Tóth Imre (73.668/1933), Fóka János (81.709/1933), Braczkó Károly (32.988/ 1933), Fodor János (24.924/1933), Buzi Sándor (19.948/1933), Lóránd Sándor (14.780/1933), Fried­rich Géza (34.676/1933), Szalai Imre (90.208/1933), Darabos György (91.388/1933), Kranicz Ferenc (23.100/1933), Békési János (84.320/1933), Roho­vics Károly (32.513/1933), Cziikora István (35.623/ 1933), Kerekes Lajos (497.617/1934), Péter György (479.751/1934), Tőzsér Lajos (487.213/1934), Fa­ragó István (431.156/1934), Horváth Pál (406.447/ 1934), Frank János (443.368/1934), Álló József (83.321/1934), Jakab Imre (498.893/1934) igazol­ványa. A belügyminiszter ezen az úton hívja fel az érdekelt hatóságokat és intézményeket, hogy az idézett törvénycikk és a végrehajtása tárgyá­ban 11.720/17/1931. H. M. szám alatt kiadott rendelet értelmében netán teljesített előjegyzése­ket fentieknek megfelelően módosítsák, illetőleg helyesbitsék. (477/1935. B. M. eln. szám.) Feleslegessé vált gépek értékesítése. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter úr közlése szerint a m. kir. állami vas-, acél- és gépgyárak budapesti telepén az alább felsorolt munkagépek váltak feleslegessé: 19. II. 1, 4, 8, 59, 64, 65, 79, 295, 297, 299. sz. esztergapad, 19. II. 70, 245, 280, 281, 282. sz. re­volverpad, 19. II. 162, 23. II. 62. sz. fúrógép, 19. II. 146, 150, 327, 337. sz. csiszológép, 19 II. 129, 132, 141, 126. sz. marógép és végül a 19. II. 318, 319. és 320. sz. körfűrész, 19. II. 322. sz. shaping és 19. II. 304. sz. hengerfúrógép. A felsorolt 20—40 éves gépek teljesen elhaszná­lódott állapotban vannak, korszerűtlenek és a mai nagyteljesítményű gépekkel szemben sem versenyképesek, miért is az állami vasgy­árak azo­kat selejtezni és a lehető legjobban értékesíteni szándékoznak. Amennyiben valamely hatóság, hivatal, intéz- KÖZLÖNY

Next