Filatéliai Szemle, 1961 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

cÁz, új hx küszöichi RÉGI SZOKÁS, hogy amikor az esztendőnek végére érünk és új évet kezdünk, számot adunk arról: milyen volt az elmúlt időszak eredménye, milyen munkát végez­tünk, hogyan indulunk neki az új esztendőnek? Szövetségünk számára ez az évvégi számadás azt je­lenti: a vezetőség éppúgy, mint a tagság, visszapillant: mit tett az 1960-as esztendőben a szervezett magyar bé­lyeggyűjtőkért, a magyar bélyeg megismertetéséért, mi­lyen eredményeket ért el a taggyűjtésben é­s — ami legalább olyan fontos — a tagság nevelésében. Először talán néhány számot sorolunk fel. Az 1960. évben a szövetség taglétszáma 40 000­ főré emelkedett. Ez az előző évi létszámhoz viszonyítva 20 °­ C-os emelke­dést jelent. Jelenleg az országban 460 kör működik. A körök számának növekedése egy esztendő alatt 12% (az előző évi számhoz viszonyítva). Helyesnek bizonyult a vezetőségnek az az elhatáro­zása is, hogy elsősorban üzemekben, vállalatoknál, vala­mint sűrűn lakott külső kerületekben (Budapesten) szor­galmazta, ill. segítette, támogatta életképes, új körök alakulását. AZ ELMÚLT esztendőben a szövetség vezetősége igye­kezett érvényesíteni a szervezett gyűjtők jogos és helyes kívánságait a bélyegkiadás terén. Igyekeztünk és igyek­szünk továbbra is minden módon segíteni azt a törek­vést, hogy új bélyegeink minél szebbek, művészi szem­pontból minél értékesebbek legyenek. A NEVELÉS terén az 1960. esztendőben keveset tet­tünk. Igaz, hogy havonta tartottunk Budapesten előadá­sokat, számos előadást szerveztek vidéki köreink is. Országszerte folyt a kezdő gyűjtőknek kérdés—felelet formájában történő felvilágosítása, nevelése. A buda­pesti előadások anyagát sokszorosítva szétküldöttük vi­déki és üzemi köreinknek is, de mindez nem elég. Mozgalmas volt az elmúlt esztendő kiállítások terén. Számos üzemi bélyeggyűjtő kör már működésének első esztendejében kiállítást rendezett s ez nagy segítséget jelentett a szervező munkában. Csaknem valamennyi kiállítás nyomán ugrásszerűen megnőtt a felvételt kérők száma. ORSZÁGSZERTE megrendeztük idén is a szokásos bélyegnapi kiállításokat. Az Országos Kiállítás csaknem minden tekintetben felülmúlta az előző hasonló kiállításokat. Ugyan­csak sok tekintetben fejlődést tapasztaltunk minőségi téren is, bár itt már nem annyira egyértelmű és biztató az eredmény. Külön meg kell emlékeznünk a társadalmi munkások tevékenységéről, akiknek a legszebb dicséret az volt, amikor a kiállítás látogatói elismerték: minden eddiginél szebb volt a kiállítás. ELISMERÉSSEL szólhatunk az ország számos helysé­gében megrendezett kiállításról, amelyek szintén komoly fejlődést tükröztek. Ha most e rövid és korántsem teljes visszapillantás után a jövőbe, az előttünk álló esztendő feladataira pil­lantunk, két nagy feladatról kell megemlékeznünk: az 1961. évi nemzetközi bélyegkiállításról, (hazánkban ez lesz az első bélyeg-világkiállítás) valamint a székházépí­tésről. Minden magyar bélyeggyűjtő, aki az eddigi kiállítá­son már helyezést ért el, nagy gonddal kezdje meg a bemutatásra szánt anyag összeállítását, rendezését, lehe­tőség szerint minél méltóbb, művészibb előkészítését. A SZÉKHÁZZAL kapcsolatosan jól tudjuk, hogy az ingatlant már kijelölte a Fővárosi Tanács, az UVATERV dolgozói társadalmi munkában készítik a székház terveit, s készülnek már a pénzügyi tervek is. Az 1960. ÉV eredményei bizalommal töltenek el vala­mennyiünket. Eredményeink mellett ismerjük azt is, hol vannak még munkánkban, tevékenységünkben gyen­ge pontok, s azt is tudjuk, hogy az 1961. év nagy feladatai megoldására valamennyiünktől minden eddiginél na­gyobb erőfeszítésre és összefogásra van szükség. Frank József 1961 bélyegei Valamennyi olvasónk és gyűjtőtársunk kérésének te­szünk eleget, amikor a KPM illetékes szervének tájékoz­tatása alapján közöljük az 1961. évi bélyegkibocsátási tervet. Természetesen ez a közleményünk tájékoztató jellegű, hiszen köztudomású, hogy évközben előfordul­hatnak olyan események, amelyek szükségessé teszik a terv bizonyos kisebbfokú módosítását. Éppen ezért az 1961. évi tervet csupán negyedéves bontásban közöljük, az egyes sorozatoknál pedig csak azt jelöljük meg, hány névértékből fognak állni. ELSŐ NEGYEDÉV________________ Állatkert sorozat — 9—11 érték. Magyar sajtó napja, Rózsa Ferenc — 1 érték. Vöröskereszt sorozat — 5—6 érték. Magyar várak forgalmi sorozat újabb névértékei — 10 érték. MÁSODIK NEGYEDÉV___________ Arcképsor — 3—4 újabb értéke. Gyógy- és ipari növények sorozat — 8 érték. Budapest 1961. nemzetközi bélyegkiállítás — kisívsor. Sportoló gyermekek sorozat — 7 érték. Közlekedésügyi miniszterek budapesti értekezlete — 1—2 érték. Május 1. sorozat — 2 érték. Postaügyi miniszterek varsói értekezlete — 3 érték. HARMADIK NEGYEDÉV_________ Aquárium sor — 8—10 érték. Lósport sorozat — 7 érték. FIP kongresszus Budapesten — 4 érték. Liszt Ferenc sor — 3 érték + blokk. NEGYEDIK NEGYEDÉV________ Matyó népviselet sor — 7 érték. Éneklő madarak sorozat — 8—10 érték. Házi szárnyasok sorozat — 8 érték. Arckép­sor — újabb 1—2 érték. A megjelenő új bélyegek, ill sorozatok képét és leírá­sát közöljük. 3

Next