Filatéliai Szemle, 1962 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

Az új esztendő küszöbén szokás: visszapillantani a megtett útra, s aztán levonva a tanulságokat az eredményekből és a hibákból, meghatározni az előttünk álló év legfontosabb tennivalóit. A szervezett magyar bélyeggyűjtők számára az 1961-es esztendő különös jelentőséggel bír. A BU­DAPEST 1961. nemzetközi bélyegkiállítás és a FIP kong­resszus megrendezése az egész nemzetközi filatelista köz­vélemény figyelmét hazánkra irányította. Nem akarunk itt most visszatérni e nagy jelentőségű eseménynek az értékelésére, méltatására, az elmúlt hónapokban a kiállí­tást követően, megtettük már ezt. Egyet azonban meg kell említenünk: nemcsak a magyar filatelisták életében volt ez nagy esemény, nemcsak a nemzetközi filatelista életében, a Világkiállítások sorozatában is mérföldkő, hanem most már elmondhatjuk, hogy sok szempont­ból számos eddiginél jelentősebb és értékesebb volt ez a kiállítás. Idehaza is sok tíz- és százezer — eddig nem bélyeggyűjtő — érdeklődését mozgatta meg, keltette fel a bélyeg és a bélyeggyűjtés iránt. A világkiállítást követő hetek, hónapok eseményei kö­zött most egy olyan másik tényezőre szeretnénk felhívni a figyelmet, amelynek fontossága az új esztendőben csak növekszik. Ez az új tényező szövetségünk életében, hogy a MABÉOSZ központja, a Szövetség vezetői immár rend­szeres közvetlen, személyes kapcsolatot teremtenek a vi­déki körökkel. Jól tudjuk, milyen nagy segítséget adott kormányunk Szövetségünknek a világkiállítás megrende­zéséhez, annak méltóvá tételéhez. Nagy segítség szá­munkra, hogy ma már autóval járhatjuk az országot, s ezzel lehetővé vált, hogy rendszeresen, az ország minden részében, fokozatosan felvegyük a közvetlen személyes kapcsolatot. I Milyen jelentősége van ennek, bizonyítja az a sok látogatás, amelyet az elmúlt hetekben végeztünk. (A Szervezeti élet rovatban ezután rendszeresen hírt adunk, hogy mikor és hol jártak a Szövetség képviselői.) Minden meglátogatott körnél, minden megbeszélésen tapasztaltuk azt az őszinte örömet, amellyel a helyi gyűj­tők fogadták a közvetlen személyes kapcsolat felvételét, a közvetlen tájékoztatást, feleletet minden feltett kér­désre, s fogadták azt az igyekezetet, hogy a felmerülő problémákat lehetőség szerint megelégedésre sikerüljön elintézni. Van ezeknek a látogatásoknak egy másik tapasztalata is. Mind több helyen fordult elő, hogy a bélyeggyűjtő kör taggyűlésén képviseltették magukat a helyi párt- és állami szervek vezetői, s értékelték a bélyeggyűjtés n­agy pedagógiai jelentőségét. Számos helyen tapasztaltuk, hogy a Hazafias Népfront, valamint a KISZ is mind nagyobb fontosságot tulajdonít a filatelistákkal való fog­lalkozásnak. Üzemi köröket látogatva a helyi párt- és szakszervezeti vezetők biztosították munkánkat támoga­tásukról, segítő szándékukról. A közvetlen kapcsolat e formájának van másik nagy előnye is. Nemcsak a vidéki körök vezetőinek és tagságának hasznos, ha közvetlen választ kapnak prob­lémáikra, ha tájékozottságuk valamennyi aktuális filate­lista kérdésben egy szintre kerül a budapesti gyűjtőkével. Hasznosak ezek az utak a Szövetség vezetőségének is. Igaz, hogy nem kis fáradságot jelent száz és száz kilo­méteres utakat megtenni, gondosan ügyelni arra, hogy egy nap alatt lehetőség szerint minél több gyűjtővel lehes­sen felvenni a kapcsolatot. De jóleső fáradság ez, s min­dennél többet ér az eredményes munka tudata. Kárpó­tol minden fáradságért az az öröm és őszinte barátság, amellyel mindenütt fogadják küldötteinket. S mindennél többet ér az, ha látjuk és tudjuk: a néhány esztendővel ezelőtti pár ezres kis filatelista táborból hogyan vált ma már olyan országos mozgalom, amely városon és falun, munkásokat és értelmiségieket, különféle gondolkozású világnézetű embereket kapcsol össze. Nemcsak a gyűjtés szenvedélye az összefűző kapocs, hanem valami más is. Az a tudat, hogy a bélyeggyűjtéssel tágul, bővül tudá­sunk, gazdagszik ismeretünk. A bélyeggyűjtés is megér­teti mindenkivel a maga nyelvén, mennyir­e ismerik világszerte szocializmust építő hazánk szorgalmas és tehetséges népének eredményeit, mennyire közös törek­vés szerte a világon minden emberben a béke megvaló­sítására irányuló tevékenység. Lehet-e fontosabb feladatunk az új esztendőben, mint ennek a munkának a folytatása, szélesítése? Lehet-e fon­tosabb feladat minden egyes bélyeggyűjtő kör vezetősége és tagsága számára, minthogy közös igyekezettel dolgoz­zunk együtt most, amikor a világkiállítás nagy nemzet­közi és hazai sikere ránk irányította a közérdeklődés fényszóróit. Lehet-e fontosabb feladata most az új esz­tendőben minden egyes kör tagsága és vezetősége szá­mára, mint úgy foglalkozni a bélyeggyűjtéssel, hogy annak nemcsak anyagi oldalát, hanem a lényegét, mon­danivalóját, jelentőségét is értsék, gyarapítsák. em lenne teljes és őszinte ez a vissza- és előrepil­­lantásunk, ha nem foglalkoznánk azzal is, ami számos vidéki köri látogatásnál előkerül: akadnak még hibák, zökkenők a központi adminisztrációban, akadnak problémák egyes bélyegekkel kapcsolatosan, amelyekre vagy megnyugtató elintézést, vagy legalább kielégítő, ért­hető és megnyugtató, elfogadható magyarázatot kell adni. Az elmúlt esztendő egyik nagy tanulsága e téren, hogy amikor a BUDAPEST 1961. napjaiban megértést, segítsé­get, támogatást kértünk, mindig számíthattunk önzetlen, társadalmi munkásokra. Amikor járva az elmúlt hetek­ben az országot, őszintén megmondtuk azt is, ha valamit nem lehet elintézni, ha valamilyen kérésnek nem lehet eleget tenni, megértik az okokat, megértik az őszinte, nyílt beszédet, sehol nem találkoztunk értetlenséggel, okoskodással. Bár még csak a kezdetén vagyunk annak, hogy komo­lyabb áttekintésünk legyen országos viszonylatban köz­vetlen kapcsolatok segítségével legalább a jelentősebb körökről, de Szolnoktól Szombathelyig, Szegedtől Sal­gótarjánig mindenütt tapasztalhattuk vidéken, ami bizony —, s mondjuk meg ezt is őszintén — nem min­den körnél, és nem minden esetben tapasztalható Buda­pesten. Bár vidéken sokkal több a kezdő gyűjtő, bár ott is akad, akit csak anyagi szempontok vonzottak a bé­lyeggyűjtők táborába, de sokkal nagyobb a tanulni vágyás, a filatelista tudás elmélyítésére irányuló törekvés. Csak­nem mindenütt felmerült az igény, hogy rendszere­sen biztosítsuk előadások megtartását, akár központi elő­adóval, akár központból megküldött sokszorosított anya­gokkal. A­z 1962. esztendő nem állítja a Szövetséget olyan nemzetközi jelentőségű feladat elé, mint volt ta­valy a BUDAPEST 1961. megrendezése, bár ez év őszén, ha kisebb méretben is, de rendezünk Budapesten nem­zetközi bélyegkiállítást. Szeretnénk — és igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget is megadni —, hogy a vidéki körök eddigi tevékenységüket, eredményeiket (Folytatás a következő oldalon)

Next