Filatéliai Szemle, 1979 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
Bélyegbefizetések A bélyeggyűjtő körök és bélyeggyűjtő szakkörök tagjai az alábbi táblázatban ismertetett újdonságokat igényelhetik az itt közölt feltételekkel. 1. A bélyeggyűjtő körök tagjai a táblázatban szereplő bélyegeket - a 8. kódszámig - az 1978. II. félévi tagdíj, a 9. kódszámtól az 1979. évi első félévi tagdíj befizetése után igényelhetik. A tagok a fogazott használatlan motívumsorozatokból az igénybejelentés szerint vagy egy sorozatot, vagy egy sorozatot és egy négyes tömb-sorozatot fizethetnek be a körnél. Blokkból és kisivből egy példány igényelhető. Az „évforduló-események" bélyeg az igénybejelentés szerint egy-öt példányban igényelhető. A használt és a fogazatlan újdonságokból azok igényelhetnek egy példányt, akik ezekre igénybejelentést tettek, és minden kibocsátást folyamatosan befizetnek. 2. Az ifjúsági szakkörök tagjai a táb-téli díj alapján igényelhetik. A szakkörök tagjai az újdonságokból egy példányt igényelhetnek, az igény a bejelentés szerint vagy használtan, vagy használatlanul. 3. A szövetség vezetősége kéri a tagokat, hogy a meghirdetett újdonságokat mindenkor már az első meghirdetés után fizessék be a köri (szakköri) pénztárba. 4. A körök és szakkörök a tagok újdonságigénylését és befizetését minden hónap utolsó összejöveteli napján összesítsék, és azt követően 8 napon belül küldjék be a területi iroda címére. A megállapított határidő lejárta után feladott igényléseket a területi iroda nem teljesítheti. 5. A bélyeggyűjtő körök és szakkörök a bélyegújdonság befizetéséről a befizető tag részére tételes pénztári elismervényt (nyugtát) tartoznak adni, az ügyviteli szabályok előírása szerint. Címlapunkhoz Kass János rajzolta azt a három bélyeget, amely a Nemzetközi Gyermekévet köszönti január végén. Mindhárom névértéke 1 forint. A posta technikai okokból elhalasztotta a decemberi bélyegkiadásokat, így az emberi jogok nyilatkozata aláírásának évfordulóját köszöntő bélyeg, a Dürer-sorozat és -blokk is ebben a hónapban jelenik meg. Az emberi jogok-bélyeg olyan ívben készül, amelyben 12 bélyeg és 4 szelvény helyezkedik el. Minden gyűjtő egy csikót - 3 bélyeg, s egy szelvény - igényelhet. Erről a bélyegről külön körlevelet is kapnak a bélyeggyűjtő körök. A három gyermekbélyegen kívül 1979 első negyedében megjelenik egy hét bélyegből álló sorozat - névértéke 16 forint -, amely XX. századi magyar festők műveiből ad válogatást, kiadják a tájvédelmi területeket bemutató sorozat hat bélyegét, 14 forint névértékben. Egy bélyeg köszönti a Tanácsköztársaság 60. évfordulóját - névértéke 1 Ft -, s március 31-én megjelenik az ifjúsági bélyeg (3 f 1,30 Ft). VEZETŐSÉGI ÜLÉS December 9-én összeült a MABÉOSZ országos vezetősége, megtárgyalta és jóváhagyta a szövetség jövő évi költségvetését, a főtitkár beszámolóját az 1978-ban végzett munkáról. Az ülést Horn Dezső, szövetségünk elnöke vezette, a költségvetést Wessely Vilmos, a pénzügyi bizottság elnöke terjesztette elő. A MABÉOSZ 1978-as tevékenységéről, 1979-es terveiről dr. Wurm Ferenc főtitkár tartott beszámolót. A vitában felszólalt dr. Makkai László, Bér Andor, dr. Nemesi Konrád, Schrenk Lajos, Gergely József, Bojtos István, Nemes Ernő és Magyar Pál. Bélyegújdonságok Egyéb filatelista kiadványok Igénylési megnevezés VI. osztálya számára Bélyegnapi emléklap A Szovjet Posta 1979. évi használtan (vágott blokk nélkül) A Csehszlovák Posta összes Igénylési megnevezés Kódszám Korona-blokk Évfordulók (ÉE) (Thököly és Krúdy emlékbélyeg; csak együtt igényelhető) Események (Szt. László, Czabán —Berzeviczi; a KMP megalakulásának éO. évf., csak együtt igényelhető)6 Kőszeg-bélyeg Kovács Margit kerámiái sorozat (MOT)8 Emberi jogok bélyeg (KE)9 Dürer-sorozat (MOT) Dürer-blokk Korona-blokk Történelmi tantárgyi bélyegösszeállítás az általános iskolák Vili. osztálya számára Postai levelezőlapok (Galambkiállítás, Bábszínház, használtan A Csehszlovák Posta 1979. évi összes újdonsága használtan Felnőtt körök tagjai Ifi- szel«körök !»i Igénylési határidő• □ * ® 4 20,--100,-20,-1*,-1. 31. s 1,-1.*0 40,-4,-1.20 1. 31. 3,-1.10 10,-3,-.90 II. 21. 71,— 0,40 Ю,-1,—,30 II. 28. 1,40 40,-6,-1,n. u. 3,-1,20 30,-3,-.90 III. 31. 10 lé,»,*0 160,-16,-0,III. 31. 11 20.mm 200,-20,-18.in. n. Gyermekév-sorozat (MOT)и 3,-1,00 30,-3,-1,И IV. 30. * használatlan fogazott, ® használt fogazott, П fogazatlan V. osztálya számára VII. osztálya számára Hatvani ifj. kiállítás, SZOCFILEX, MTA, Iparművészet, Mezőtúr, Képes Újság, Népstadion — csak együtt igényelhető!) összes újdonsága használatlanul használatlanul (vágott blokk nélkül) 1979. évi újdonsága (vágott blokkal együtt) használatlanul Évfordulók (Szocfilek, Thököly, Krúdy, Kőszeg, Szt. László) (csak együtt igényelhető) Felnőtt körök és ifjúsági szakkörök tagjai is Kódszám emléklap CM egyéb igénylési határidő 04 26,-1. 11. 05 20,-1. 31. 06 20,-1. 31. 07 18,-32,-1. 31. 08 1. 31. 09 4,30 XII. 11. 010 24,XII. 11. 011_ _ 420,-1. 31. 012 210,-1. 31. 013 —. 270,-1. 31. 014-200,-1. 31. 015— — 400,-1. 31. 016— mm 330,-1. 31. 017 V 27,50 II. 2«. Korona-blokk 018— Sz 34,II. 28 Kovács Margit kerámiái 019— Sí 1»,II. 28. Philatelica 78/1 A magyar munkásmozgalom 020— — 1»,II. 28. története, ifjúsági bélyegcsomag 021— — 32,1. 31. Philatelica 78/2 022— 18,III. 31. Motívumkiállítás Útmutató szakkörvezetéshez. 023— — III. 31. bélyeggyűjtéshez 025— — i,IV. 30. F « fekete-fehér fotólapon, SZ * színes lapon, V ** fekete-fehér és szinas lapon. A tantárgyi csomagokat csak ifjúsági tagok igényelhetik. Az előjegyzett 197?. évi szovjet és csehszlovák újdonságokat 197?. május, augusztus, november és 1990. március hónapban, négy részben osztja ki a kör.