Filatéliai Szemle, 1979 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
XIX.—XX. századi magyar festők ben telepedett le, főként közvetlen környezetét, az újpesti piacot, a kofák és vásárosok nyüzsgését, az állatvásárokat, a lovakat festette, alig két tenyérnyi nagyságú falemezekre. Legények lovon című (18,8X26,8 cm) olajképe az 1 forintos, a Lóvásár című 15,5X 22,5 cm nagyságú festménye a 3 forintos bélyegen látható. A nagybányai művésztelep egyik alapító mesterének, Iványi Grünwald Bélának (1867—1940) Itatás című, a nagybányai táj szépségét és hangulatát megörökítő remek festménye látható a 4 forintos bélyegen. Iványi Grünwald Béla is Somogy megyei, mint Vaszary János, akivel egy esztendőben is született, ő is Székely Bertalan tanítványaként kezdte Pesten, a Mintarajziskolában festői tanulmányait, és 1886-tól Münchenben folytatta, ahol szintén a Hollósy-körhöz kapcsolódott. Járt Párizsban, tanult a Julian Akadémián, ösztöndíjjal pedig Rómában. 1896-ban Hollósy Simonnal, Réti Istvánnal, Ferenczy Károllyal, Thorma Jánossal együtt ment Nagybányára, ahova több mint egy évtizedig visszajárt. 1901-től a nagybányai Szabadiskola tanára lett. Nagybányai korszakának egyik kitűnő alkotása az 1902-ben festett Itatás (130,5X 151,5 cm), mely derűs hangvételével, ízes festőiségével a legszebb magyar tájképek közé tartozik. A napsütötte lankás tájban egy szürke és egy per lovat itat egy parasztlegény — mindössze ennyi a kép témája — a művész a nyár hangulatát, a napsütés szikrázó erejét, fény és árnyék játékát, feszültségét festői gazdagsággal ábrázolta. A bélyegsorozat utolsó, legmagasabb értékére az 5 forintos bélyegre Sterio Károly (1821—1862) Indulás vadászatra című (50X63 cm nagyságú) életképe került. A sorozatban Sterio képe a legkorábbi, 1856-ban készült. Sterio Károly a magyar művészet nagy korszakának, a reformkornak, a szabadságharc és az elnyomatás éveinek egyik igen jelentős művésze volt, méltó társa Barabás Miklósnak, Borsos Józsefnek, Györgyi Alajosnak. Sterio Károly 1838-ban került a bécsi akadémiára, majd Münchenbe, az akadémia nagynevű tanára, Wilhelm von Kaulbach osztályára. Sterio, mint kitűnő arckép- és életképfestő vált ismertté. Pozsonyban majd Pesten lakott. Az 1850-es években sokat dolgozott Szolnokon, a Jászságban. Kapcsolatba került August von Pettenkofen osztrák festővel, aki Szolnok festői szépségét először fedezte fel. Sterio számos vadászképet festett. Gondos kivitelű, biztos rajztudású, tükörfényes sima technikával készült képei között egyik legszebb az Indulás a vadászatra. Dr. Bodnár Éva Nemzeti Galéria Pest, Buda és Óbuda postatörténetének érdekes, méltatlanul elfelejtett színfoltja a budai kisposta története. Legrégebbi adatát 1786. január 10-én találjuk, mikor is egy bizonyos Joachim Götzel Spitzer, pozsonyi lakos folyamodványt küldött a budai helytartótanácshoz, melyben kérte, hogy Budán ún. Klepper- Post-ot állíthasson fel. Dehát, miért „Klepper-Post”-ot írt a nyilván német ajkú pozsonyi honpolgár, mikor ez az elnevezés magyarul tulajdonképpen „kereplő” vagy „kereplős” postát jelent? Ilyen nevű posta már 1786 előtt működött néhány nagyobb városban és elnevezését valószínűleg onnan kapta, hogy levélhordóik útjuk során fakereplővel (Klepper) hívták fel magukra a figyelmet, így már érthető, hogy megnyitása után Klepper-Post néven ismerték mindenütt, és még hivatalos írásokban is gyakran „Kleine, oder Klepper- Post” (kis, vagy kereplős posta) néven szerepelt. A közönség kényelmére A budai helytartótanács Joachim Götzel Spitzer kérelmét az udvari kancellária útján felterjesztette császárhoz, de teljesítését nem jaavasolta, azzal az indokkal, hogy az ilyen jellegű posta Bécsben és Prágában sem önálló intézmény. Az engedélyt valóban megtagadták, de úgy látszik a bécsi udvarnál mégis jónak tarthatták az ötletet, mert még az év (1786) április 10-én, a 18 380 sz. alatti rendeletben utasították a budai postaprefektust (Postverwalter), tegyen javaslatot a „közönség kényelmére” Budán és Pesten létesítendő kisposta felállítására. A postagondnok — vagy intéző — a kívánt javaslatot, és vele együtt egy Stadler nevű budai polgárnak a tervezetét is június 30-án felterjesztette. A két tervezet között lényeges különbség volt, mert míg a postagondnok a budai főposta vezetőjének alárendelt kispostát javasolt, Stadler önálló „Stadt- oder Klepper-Postt”-ot (városi, vagy kereplős postát) ajánlott. Abban az időben a mai Budapest területén csak Budán, a Vízivárosban volt postahivatal, azonkívül a Várban és Pesten 1—1 postai levélgyűjtő (collectura) működött. Érdekes, hogy Óbudán, mely abban az időben önálló és jelentős lélekszámú település volt, nem volt még levélgyűjtő sem. A levélgyűjtőben egy alkalmazott és egy levélhordó dolgozott, elég szerény jövedelemért. Pl. a levélgyűjtő tisztviselőjének évi 100 forint volt a fizetése, ezenfelül minden levél után 1 krajcárt kapott. Ezért a javadalmazásért neki kellett fizetni minden kiadás, beleértve a hivatali helyiség bérét és a levélhordó fizetését is, ami havi 6 forint volt, és ehhez járt még a levelek kézbesítéséért járó 5 krajcár negyedrésze. A postaszolgálat akkor még sok kívánnivalót hagyott maga után. A levelet csak a postán lehetett fel- A budai kisposta CSÁSZÁRI és KIRÁLYI FELSÉGE ENGEDELMÉVEL