Bélyegvilág, 2010 (63. évfolyam, 1-12. szám)
2010-11-01 / 11. szám
Előzmények: Az 1920 VI. 4.-én aláírt, az I. világháborút követő Békeszerződésben kimondták, hogy a vesztes államok nem rendelkezhetnek katonai repülőszerkezetekkel. Megtiltották azt is, hogy repülőmotorokat, nagy alkatrészeket vásároljanak. Tilos volt polgári repülőgépek gyártása is. A békeszerződés értelmében repülőgépeink és repülőgépiparunk is megsemmisült. Filatéliai rész: A magyar postaigazgatóság a légiposta küldemények számára 1920 november 7.-én 3 címletből álló, felülnyomott bélyeget adott ki. 3 K (zöld)/10 K. MPIK 349 8 K (piros)/10 K. 350 12 K (kék)/10 K. 351 Ilyen zavaró előzmények után került sor a háború utáni első nagyobb nyilvános bemutatkozásra 1920. november 7.-én Rákosmezőn. A repülőnapon részt vett: a MAEFORT 8 Phönix C I utasgép és 4 Berg 150 LE-s gyorspostagép, amelyeket az Aviatik D I vadászgépekből alakítottak át. A tervezett műsorból hiányoztak az eltiltott pilóták. A Rákosi Repülőnap műsora: 1./ Megnyitó repülés (Bendik József, Krisztinkovics Béla), 2.1 Műrepülés Phönix-gépen (Minár Gyula), 3. / Magassági és sebességi verseny négy géppel (A győztes Minár Gyula lett.) 4. 1 Látványos repülés négy Berg-géppel, 5.1 Ejtőernyős ugrás 2000 m-ről (Kovács Endre) 6.1 Sasviadal (Légiharc-bemutató) Berggépekkel (Fejes István és Risztics János), 7.1 Látványos csoportrepülés 8 géppel, 8.1 Összes résztvevők tisztelgő elvonulása, 9.1 Az első szombathelyi postajárat 3 gépének indítása Szombathelyre küldött levél Parlament bélyegekkel (2. ábra) Győrbe ejtőernyővel ledobott levél (3. ábra) Pápára ejtőernyővel ledobott levél (4. ábra) BÉLYEGVILÁG A második magyar sportbélyegzés 90 éves A megjelenés napján - kivételesen - de 10 órától déli 12 óráig a repülőnap színhelyén „légi posta” feliratú sátorban lehetett a küldeményeket feladni. A küldeményekre ragasztott bélyegeket „LÉGI POSTA MEGNYITÁS / RÁKOSI REPÜLŐ NAP” angyalos-címeres, ovális bélyegzővel látták el. A kiadott bélyegek kizárólag légipostás küldemények bérmentesítésére voltak használhatók. Légipostás küldeményeket Budapest 4, Budapest 72, Szombathely 2, Sopron 1, Szeged 1, Debrecen 1, Békéscsaba 1, Kecskemét és Kiskunfélegyháza postákon lehetett feladni (1924. VI.15-től kezdve a Budapest 2. és Budapest 62. hivataloknál is fel lehetett adni légi postaküldeményeket). Az első légi postai járat 1920. november 7-én 13 órakor elindult 3 géppel Szombathelyre Rákosmezőről, de a Dunántúlon olyan hóviharba kerültek, hogy szétszóródtak és mindhárman kényszerleszállást hajtottak végre. Csak másnap reggel tudtak tovább repülni és megérkezni Szombathelyre. Egyébként a légi útvonal közbeeső állomásaira - Győr, Sopron, Pápa városokba - szóló küldeményeket a gép pilótája ejtőernyővel dobta le. Felhasznált irodalom: Csanádi-Nagyváradi-Winkler: A magyar repülés története, Petur László: Ikarusz szárnyain 1962 (Móra F. Kiadó), Simoné Avarosy Éva: A repülősárkányoktól a sárkányrepülésig (Gondolat), Bélyegmúzeumi Évkönyv, 1989 (Közdok) Nikodém Gabriella: A Magyar Posta sport témájú alkalmi bélyegzői: 1910- 1998 (ISBN) Szekeres Sándor Szombathelyre küldött levél a teljes repülő sorral (1. ábra) BÉLYEGVILÁG - FILATÉLIAI SZEMLE 2010/11 7