Bér és norma, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
erejüket minél drágábban értékesíteni, vagy legalább is a kapitalisták féktelen kizsákmányolási törekvéseivel szemben az életszínvonalukat fenntartani, hogy „helyettesíthetetlenek" próbáltak lenni. A műszaki és adminisztratív vezetők monopolizálni igyekeztek szaktudásukat, lehetőleg elzárkóztak a tapasztalatátadástól, hogy ezzel biztosítsák a magán pozícióját. A kaohaizmusban a dolgozók e rétegében állandó volt a,,mindenki mindenki ellen"* folytatott harca. Ez,'hi nemigen nézzén jó szemmel, ha valami akár beosztott hivatalnok, akár fizikai dolgozó — a saját személyes kezdeményezése alapján nyújtott be észszerűsítési javaslatot A kezdeményezők rendszerint magukra vonták felettesein haragját, akik féltették saját pozíciójukat, konkurrenst láttak a kezdeményezőben és lehetőleg igyekeztek túladni rajta. A kapitalista üzem tehát a legkülönbözőbb ellentétek színhelye, ahol megállás nélkül folyik az osztályharc. Ennek a helyzetnek felelnek meg a kapitalista üzemvezetés jellegzetes elemei: az igazgatóság merev, direktív utasításai lefelé, az erőszakra, basáskodásra, hajcsárságra alapozott műhelyvezetés, a fizikai dolgozók passiv érdektelensége a termelés eredményessége iránt és állandó, hol lappangó, hol pedig nyílt harca a tőkés kizsákmányolás, az egész kapitalista rendszer ellen. A felszabadulás után az üzemek államosítása döntő változást jelentett hazánkban a társadalmi viszonyok terén. Az ipari termelés területén uralkodó lett a szocialista szektor és a szocialista társadalmi viszonyok egészen más módszereket követelnek, mint a kapitalista társadalom viszonyai. Az üzemek állami tulajdonba vételével hozzá kellett fognunk az üzemvezetés szocialista módszereinek meghonossításához. A szocialista üzemvezetés egyik döntő fontosságú eleme a felelős eggyszemélyi vezetés Az üemek tízbmrslását követően, mikor még nagyrészt a termelés vezetésében járatlan, de öntudatos, politikailag képzett, a népi demokráciához Hű dolgozók kerültek az üzemek élére, átmenetileg bele lehetett nyugodni abba, hogy az üzem irányítását az üzemi háromszög: a párttitkár, a szakszervezeti titkár és a vállalatvezető kollektíven gyakorolja. Népgazdaságunk fejlődése azonban egyre sürgetőbben követelte a felelős egyszemélyi vezetés megvalósítását. Rákosi elvtárs már 1919-ben, a Nagybudapesti Pártválasztmány értekezletén felhívta erre a figyelmet: „Itt az ideje — mondotta —, hogy munkásigazgatóink megértsék: egyéni felelősséggel tartoznak a termelésért és hogy megtanuljunk élni azokkal a jogokkal, amelyeket a demokrácia nekik erre a célra adott. Mindjárt hozzátehetem, hogy itt nemcsak a munkásigazgatókról van szó. Hasonlót tapasztalunk a mestereknél és a művezetőknél is.” (Rákosi: A békéért és a szocializmus építéséért, Szikra, 1951. 43. old.) Az egyszemélyi vezetés szükségességét a modern termelésben Lenin a következőkben fogalmazta meg: „Minden gépüzemű nagyipar — vagyiis a szocializmusnak éppen anyagi termelési forrása és alapja — az emberek százainak, ezreinek és tízezreinek együttes munkáját irányító akarat feltétlen és legszigorúbb egységét követeli meg. Ennek a szükségessége technikailag is, gazdaságilag is, történetileg is nyilvánvaló és mindazok, akik a szocializmusról gondolkoztak, mindig elismerték, hogy ez előfeltétele a szocializmusnak. De hogyan lehet biztosítani az akarat legszigorúbb egységét? Úgy, hogy ezrek akaratát egy ember akaratának rendeljük alá. Ez az alárendeltség, a közös munkában résztvevők ideális öntudatossága és fegyelmezettsége esetén, inkább a karmester lágy vezénylésére emlékeztethet. Ha nincs meg az ideális fegyelmezettség és öntudatosság , felveheti a diktátorság éles formáit is. De bármikép van is, a gépüzemű nagyipar mintájára megszervezett munkafolyamat sikere érdekében feltétlenül szükséges az ellentmondás nélküli alárendeltség egy egységes akaratnak.” (Lenin: Válogatott művek II. köt. Szikra, 1949. 388—389. old.) A szocialista üzem szervezete tehát a legmesszebbmenően biztosítja a vezető felelős elhatározásain, rendelkezésein nyugvó tervszerű központi vezetést. Ez a vezetés azonban nemcsak a vállalat legfelsőbb igazgatásában érvényesül, hanem érvényesülnie kell az összes alsóbb parancsnoki óvásokban a műszaki középkádereken keresztül egészen a mesterekig és csoportvezetőkig. A vezetők számára — legyenek azok igazgatók, mérnökök, művezetők vagy mesterek — messzemenő rendelkezési jogot kell biztosítani a maguk területén. A termelési feladatok végrehajtása, terveink teljesítése és túlteljesítése nagymértékben azokon a műszaki közép- és alsókádereken múlik, akik közvetlenül kapcsolatban vannak a terveket végrehajtó munkásokkal. Nem szabad csorbítani ezek rendelkezési jogát, mert az egyes üzemrészlegekben, műhelyekben közvetlenül ők a felelősek a terv végrehajtásáért és ahhoz, hogy ezt a munkát jól végezzék, biztosítani kell számukra a megfelelő hatáskört is. Ezenkívül a művezetők és mesterek felelősek a műhelyben a munkafegyelem biztosításáért és ők tudják elérni azt, hogy a végzett munkájáért és munkaidejének teljes kihasználásáért minden egyes munkás felelősnek érezze magát. A szocialista üzemvezetés szervezete tehát nem korlátozza az alsóbb beosztásban dolgozó vezetőket merev igazgatói utasítások gépies végrehajtására, nem engedelmes bábokká akarja nevelni őket, hanem saját munkaterületükön messzemenő rendelkezési jogot biztosít számukra, ami egyrészt növeli a felelősség súlyát, másrészt állandóan új kezdeményezésre ösztönzi őket. ★ A szocialista üzemvezetés módszereinek meghonosítása az üzemek állami tulajdonba vétele utn nem egycsapásra történt meg, hanem lépésről lépésre. Egyik igen jelentős állomása volt például a profilozás, amelynk eredményeként megszüntettük a tőkés rend anarchiájának maradványát és lehetővé tettük, hogy üzemeink ne számtalan, hanem csak egy, vagy néhányfajta cikk termelésére rendezkedjenek be, amivel nagymértékben növelték termelésüket. A termelés háború előtti szóvonalának gyors eléréséhez és túlhaladásához, hároméves tervünk határidő előtti felfestéséhez jelentősen hozzájárult a profilozás és még néhány más intézkedés bevezetése. Erre az időre azonban az is jelemző volt, hogy a vezető ipari szervekben döntő pozíciókat foglaló, valamint a későbbi Munkatudományi Intézet köré csoportosult műszakiak tevékenysége következtében, szésen elterjedtek hazánkban a különböző „munkatudományi”, „időelemzési” és „bérezési” elméletek. Ezeknek az elméleteknek az volt a döntő fogyatékosságuk, hogy egyáltalán nem vették tekintetbe mindazt, ami a felszabadulás után az ország iparában végbement. A konkrét helyzettel ellentétben, szívósan törekedtek arra, hogy mghonosítsák a munka egyes mozzanatait elemző és mérő módszereket. Tevékenységük túlnyomó részét az elvont fizikai munka tanulmányozására fordították, például azt vizsgálták, hogyan kell észszerűen felemelni és vinni egy zsák homokot, vagy, hogy mlyek valamely vasipari munka legészszerűbb fogásai és hogyan kell azokat lemérni stb. Ezeknek a munkaelemeknek kidolgozására törekedve akarták „bevezetni” az egész iparban az átaluk oly sokat hangoztatott „szabatos normákat”, miközben teljesen figyelmen kívül hagyták az iparban akkor meglévő konkrét viszonyokat. Az üzemvezetés központi alakjaként a kalkulátort állították be, a stopperóra pedig a műszaki fejlesztés egyik legfontosabb eszközévé vált. Az ilyen alapon kidolgozott bérezési rendszerek bonyolultságuk miatt nem segítették, hanem gátolták a munka temelékenységének növekedését. Sajnos, a „munkatudomány” képviselői mindaz ipari, mind a szakszervezeti vezetők fölött igen nagy befolyásra tettek szert, és több évig érvényesülő befolyásuknak csupán a párt legfelsőbb vezetőinek közvetlen beavatkozása vetett véget. Ennek a sajátságos munkatudománynak hívei legnagyobbrészt jól képzett mérnökök voltak és éppen közismert műszaki tekintélyük adott lehetőséget elméleteik előterjesztésére. Meg kell azonban állapítani, hogy ezek a műszaki értelmiségiek túlnyomó többségükben jóakaratú, a népi demokráciához hű szakemberek voltak, akiknek döntő tévedése — és velük együtt az iparban dolgozó vezetők nagy többségének tévedése — abból adódott, hogy az iparban akkor fennállott konkrét helyzetet nem tudták politikailag felmérni és ennek következtében teljesen helytelen műszaki módszereket akartak megvalósítni. Nem értették meg, hogy a hároméves terv, az újjáépítés 2