Bereg, 1876 (3. évfolyam, 1-18. szám)

1876-09-17 / 4. szám

Ösmerjük azon nemes buzgólkodást a­mely gazdasági egyesületünknek életet adott bizton reméljük tehát, hogy a mostoha év nem lesz képes működését teljesen meg­­zsibbasztani. Gr. K. 14 A nőnevelés kérdéséhez. Sokat s sokszor beszéltek már szóval úgy, mint írásban arról: miként kell a nőket szellemileg növelni; miként kell nekik olyan kiképzést adni, hogy — ha házassági összeköttetés által jövőjük nem biztosítható — szerény anyagi körülmények között önerejökből is megélhessenek, ne legyenek más kegyére szorulva, vagy a társadalom himpel­­lérjeinek áldozatul odadobva, vagy hogy végre mi­­módon szükséges külső, úgy, mint belső fogékony­ságukat oly niveau-ra emelni, hogy ha a családi összeköttetésben a család fen­tarás anyagi költségeihez oly módon nem képesek járulni, miként az ebéd és vacsora árai viszonyulnak egymáshoz, legaláb tudják méltányolni azon férfi küzdelmeit, kit velők sorsuk összekötött; ismerjék el annak munkássága nehézségeit, ki nagy küzdelmek s valódi önfeláldo­zás árán képes gyakran csak a mindennapi élet szükségeit fedezni, s ez elismerés és méltánylat folytán törekedjenek arra, hogy a küzdelmes pályán haladó férfi gondmentes percei legalább minél éde­sebbekké tétessenek s az otthonlét órái kárpótolni tudják az élet kellemetlenségeinek nehézségeit, a munka által gyöngyöző homlok a műveit lelkű, gyöngéd érzelmű feleség által letöröltessék, s a gyakran feltünedező aggodalom redői a homlokról a családi életben szeretettel elsimittatván az édes öröm ragyogása tündököljön a borús arculaton. Szóval: Sok oldalról volt már eddig is fejte­getve a nőnevelés kérdése. S e körülményből kifolyólag már elmondot­takat uj gyanánt felmutatni sem természetünk, sem kívánságunk nem lévén, legjobb volna letenni e tollatt, s a már úgy is eléggé megvitatott kérdés­hez hozzá sem szólani. Azonban van mégis egy oldala e kérdésnek, mely — ha talán tudomásunk nélkül valaha és va­lahol fejtegetve volt, és oly általános elismerést, s illetőleg hatást nem keltett, hogy a nyilvánosság közzé dobott indítványozó eszme hullámgyűrűi hoz­zánk is eljutottak volna, vagy köznyelven szólva, hogy annak eredménye nálunk is meglátszanék. Értjük­ a nőnövelésnek a test kifejlesztésére vonatkozó oldalát, mely a fiúgyermekek nevelésé­nél már hazánk tanintézeteiben általánosan párhu­zamos haladási fokozatot mutat fel az értelmi ne­veléssel s a megyénk városai s községeiben levő finevelő intézetekben is mindenütt behozatott már ez idő szerint; de annak általános behozatala a leány­iskolákban, már csak városunkban is, igen nehezen megy. Sokan a mi családanyáink közül, midőn gyer­mekeiket nevelő intézetbe adják s a gyermeki test­gyakorlására ösztönöztetnek az illető szaknevelők által, részint a dolog szokatlanságával mentegetőz­nek, részint azzal, hogy nincs anyagi képességük a pár forintba kerülő leány-tornaruha elkészíttetésére a­mi bizony szükséges; végre ismét mások, a leg­elfogultabbak minden nyitás s czélszerű javítás iránt váltig azt vitatják, hogy arra nincs is szükség.­­ Pedig ha tudnák, mily véghetetlen szüksége van a fokozatos okszerű képeztetésre, tehát a sza­bályszerű és tapintatos testgyakorlatra a leány­gyermekek­n­ek is: nem takaróznának az új dolog szokatlanságával s nem sajnálnák csekély megeről­tetés mellet is gyermekeik évenkénti neveltetéséhez még azon pár forinttal járulni, mibe az a kis tor­na­ruha kerül, mert azon kiadás dúsan megteremné később számukra gyümölcseit. Nem akarjuk itt a kételkedők különböző fa­jainak külön osztályokba sorairozott ellenvetéseit egyenként sorról-sorra előhordva czáfolgatni; e helyett sokkal czélszerűbbnek látjuk itt a leánygyer­mekek testgyakorlatban, rendszeres tornászatban va­ló gyakoroltatásának előnyeit elszámlálni, annyival inkább, mivel, „kísérlet“ gyanánt már az elmúlt iskolai évben megpróbáltatott a beregszászi és vidé­ki nőegylet által fentartott polgári leánynöveldében a rendszeres testgyakorlat taníttatása, de bizony — bár a törvény ezt a polgári iskolákban rendes tan­tárggul szabta meg — csak nagyon kevés szülő látta be az intézeti igazgatóság részéről e tekin­tetben tett czélszerű intézkedésnek horderejét s csak kevés növendék vett részt a szülők fent emlitett alaptalan s korszerűtlen kifogásai miatt az e czélra rendezett tanfolyamban, s részünkről óhajtanék, hogy ez uj tanévben az ne úgy legyen, hanem minden növendék részesüljön ennek előnyeiben. Re­méljük egyúttal azt is, hogy a testgyakorlásnak a leány gyermekekre nézve is szolgáló előnyeit el­számlálván, ez által a szülők fentebb említett ki­fogásai is el fognak enyészni. Mire szolgál a tornászat? Felelet: a test idom­­zatainak erősbítésére. — Már­pedig erre a leány­­gyermekeknél még inkább szükség van, mint a fiú gyermekeknél, mert a leányok rendes szokás sze­rint legtöbbször zárdás modorban, szobai­lag ne­veltetvén, nincs annyi alkalmuk a fiú gyermekek­nél tapasztalható gyermeki pajkosságok különféle elszámlálhatatlan nemei által testüket — habár minden rendszer nélkül is — erősbiteni, edzeni, veltebb Ellenvetésül felhozhatná valaki, hogy a mű­városi középosztály vagy főbbranguak gyermekeinek nincs szükségük testük erősbitésére , mivel életfolyamuk alatt nem fordul elő oly dolog melyhez kiváló testi erő kivántatnék. Ez igaz, mi­veit ember bir annyi udvariasság­gal, hogy nejét,­­ a szülő, hogy leányát nagyobb testi erőt kívánó foglalkozásokra szükség nélkül ne szorítsa; de ez udvariasság nem zárja ki azt, hogy egészségi szempontból, jövőre való számításból, a leánygyermekek, kik hivatva vannak, később mű­velt emberek nejei lenni, az egyúttal szórakoztató testgyakorlatoktól felszabadhassanak. „Csak ép testben lehet ép lélek“ — mondá az apostolbölcs. Már pedig ép lélekre minden ran­gú leány gyermeknek egyaránt van szüksége, tehát ép testre, vagy a test erősítésére is. Mert „gyakorlat teszi a mestert“ gyakorlat erősbíti a testet, s valamint a szellemi foglalkozá­sok gyakorlásától tartózkodó egyén lassanként el­­parlagosodik, s utoljára minden szellemi működésre alkalmatlanná lesz: éppenugy a nem gyakorolt test végre is elzsongul, elbénul s gyönge lesz a leg­közönségesebb foglalkozásra is. De más oldalról van egy nemes, de nehéz hi­vatás úgy a legegyszerűbb, mint a legmagasabb rangú nő elé egyaránt kitűzve, melynek betöltésére valamint a legnagyobb lelki erő s felmagasztosult­­ság, ugy elviselésére a legnagyobb testi erő kíván­tatik, s ez — az anyai hivatás. Történhetnek ugyan véletlen esetek, hogy be­teges, erőtlen anyáknak lesznek ép, egészséges gyer­mekeik, de ezek csak kivételek a dolgok termé­szetes rendje szerint erőtlen, elgyöngült anyáktól erős gyermekeket nem remélhetünk. S mig a munkás osztály női a napról-napra tartó folytonos erőfeszitést igénylő munka által megszerzik testüknek azon erőt, idegeiknek azon rugékonyságot, mely a test épségét sokáig fentar­­tani s kisebb időszerű bajoknak ellenállani képes, addig azon leánygyermekek legnagyobb része, kik városi leánynöveldékben nyújtott szellemi képzés közt neveltetnek s otthon is leginkább zárt levegőt élvezhetnek csupán, csak úgy képes ez egészségtani családi, s általános emberiségi igénynek megfelelni, ha testét az ajánlott rendszeres testgyakorlatok által igyekszik kellőleg erőssé tenni. Az idegrendszer számtalan idegszálai, melyek a test minden részeibe elágaznak, — s a csont­rendszer számtalan ízületei, melyek testünk orga­nizmusának összetartó kapcsai, szintúgy megérdem­lik a kellő művelést s kiképeztetést, mint az agy­­rendszerből rejlő különféle szellemi tehetségi irány­zatok , mert amazok ezzel a legszorosabb összeköt­tetésben állanak, a­miért is bátran mondható az apostolbölcs a fentebb is idézett szavakat: „csak ép testben lakik ép lélek“. Ezenkívül köztapasztalat, hogy a ferde divat­­izlés által félrevezetett anyák oly sok, az egész­ségre igen káros hatással bíró eszköz által szándé­koznak mindig leánygyermekeiknél a természetes szabad testi fejlődést korlátozni, hogy azt elszám­lálni is bajos volna, a­melyek fiúgyermekeknél nem, vagy csak nagyon ritkán fordulnak elő. — Csak a kéz­­láb és derékszorító, valódi vallató eszközökre hivatkozunk. Nem a legsz­ükségesebb-e, hogy az elkorcso­­sult divathajhászat által canonizált eme barbár el­járás káros hatásai lehetőleg ellensúlyoztassanak a test idomzatainak kellő kiképzése, erősbítése, gya­korlása által. Vannak oly gyermekek is, kiknek vagy ideg­­vagy csontrendszerükben kisebb vagy nagyobb gyöngeség vagy fejletlenség mutatkozik. Az akár­­mely tekintetben gondos figyelés mellett kitapasz­talt hiány, helyrepótoltatik, a beteges alkotású gyermek egészségessé változtathatik a rendszeres, és tapintatos számítás mellett vezetett tornagyakor­latok által. De ha épen már másért nem is, van egy do­log, a­miért a gyermeknek nyújtott hasznos szóra­kozáson kívül százszorosan kifizeti magát s külö­nösen leánygyermekeknél a testgyakorlás tanulására fordított csekély költség, s kiválólag hasznossá válik az ezen foglalkozással eltöltött idő, mely által számtalan későbbi fájdalomtól lesz megkímélve a leánygyermekből lehető anya, vagy ha ez nem is, de legalább igen sok kiadástól lesz felmentve annak talán korlátolt anyagi viszonyok közt élő leendő férje. Van egy körülmény, mely városunkban, de his­szük másutt is, jelen időszakban — mint ijesz­tő rém a házas és házasulandó férfiak előtt mind nagyobb-nagyobb mérvben kezd tapasztalható len­ni, t. i. hogy fiatal, egészségesnek látszó anyák nem tudják táplálni gyermekei­ket!.. Mi e sajnos körülménynek kiváló oka? A túlságosan használt s általunk, másokkal együtt anathémára ítélt derékszorítón (mieder) kivül kü­lönösen a testgyakorlás elhanyagolása. A szabályos testgyakorlat kiváló gonddal s rendszeresen képzi az izomrendszer minden legki­sebb részeit, így különös figyelem volna fordítandó l­eánygyermekeknél a mellizmok, a mellékidegek erősbítésére s ápolására. A fokozatosan fejlődött s a mellett túlságos beszorongatások által nem korlátozott mellképződés akkor bizonyára nem Valaminthogy okt. 22. meghagyta Irányi Dániel sárosi kormánybiztos, hogy az országba bejönni szándékozó lengyel önkéntesek bejövetelét előmoz­dítani igyekezzék a vármegye közönsége. * * Laube cs. k. őrnagy nyilatkozata folytán saj­nosan érzé a munkácsi polgárság, hogy kebelében, a vár falai közt még mindig reactionalis érzelmű császári őrség tanyáz, mely ellenszenvét a magyar ügy fejlődése iránt alkalmilag nyiltan s leplezet­lenül is kifejezni nem ál­lotta. Ez ellen a lakosság hiában zúgolódván önkörében, e veszélyes és bo­­rzantó körülményre a kormányt hirlapilag is figyel­­meztető, így a „Kossuth Hírlapja“ Október 1-én kelt 80. számába e tárgyra nézve e közlemény iktattatott: „Munkácsról egy ottani nemzetőr azt írja, hogy valahányszor az itteni várra tekint, mindannyiszor el kell szomorodnia, minő kezekben van az jelenleg; az itteni vártisztek egész vakme­rőséggel imigy fenyegetik a szabadság embereit: „WarPs ihr vverd’s schon eure Freiheit auf den Rücken bekommen“; és még a német tisztek nejei is csak amúgy per Lump czimezgetik a nemzet­őröket.“ Hozzáteszi azután elkeseredve: És ezt le­het-e még tovább tűrni és szenvedni? Szegény magyar nemzetem! de sok alávaló vérszopónak adsz még most is eledelt, kik ide talán csak úgy ringy-rongyban vetődve, itt meggyarapodtak, most ők mondanak téged ringy-rongynak! Ily hálátlan­ság megérdemli a szigorú büntetést.“ Történtek is felhívások az őrség eltávolítása végett, azonban a kivánt és sürgetett eredmény késett; mi több, okt. elején Ungvárról a Hartmann ezred­­­ik százada is váratlanul Munkácsra megér­kezvén, e körülmény az aggodalmat még inkább növelé, miért is a megye közönsége okt. 16-án Laubet, a vár parancsnokát ez iránt interpellálta, ki okt. 17-kén 874. sz. a. kelt német válaszában azzal menté magát, hogy a század az ő tudta és bele­egyezése nélkül érkezett Palánkéra s kinyilatkoz­tatta hogy sajnálja, miként a katonaság ez intézkedé­se által az ő állása, melyben mind ő felsége, mind a hazai alkotmányos hatóságok iránt tisztelettel vi­seltetni köteles, gyan­i­s ittazik. Megjegyzi továbbá, hogy a közelebb megérkezett századra ő kihatást sem gyakorolhat, mert az az élelmezést a vár rak­tárából kapja ugyan, de azért a fizetést saját külön pénztárából eszközli s hogy e szerint úgy véli, mi­kép legczélszerübb lenne a dolognak semmi külö­nös jelentőséget se tulajdonítani, mert a század e hó 21-kén ugy is eltávozand azon zászlóaljjal és törz­zsel, mely 20-án Mármarosból ide érkezend, miről egyszersmind Szintay Munkácson székelt kormánybiztost is értesité. Mindamellett az elkeseredés e tájon nőttön nőtt, mert daczára a bujtogatókra és rablókra még június 23-ka óta felállított rögtön bíráskodásnak, miként Szintay kormánybiztos okt. 17-én a megyei honvédelmi bizottmányi elnökhöz Balogh Ferencz­­hez intézett levelében irá, a reactionalis szellemű Hartmann gyalogság némely tisztjeinek sikerült ne­hány vidéki bikost bujtogatásokra rábírni, kik kö­zül egyet sikerült elfogatnia s további vizsgálat végett bekisértetnie, de ingerelte az illetőket ama hír is, hogy a Hartmann-ezred e tájón összpontosít­hatnék. Ugyanis Eötvös Mihály, szatmár megyei al­ispán Nagybányáról azt írta megyénk alispánjának, hogy a Nagybányán néhány hét óta szállásoló 1 Hartmann-ezredbeli század, Prattol Fyemailein nevű őrnagytól Szigetről azon parancsot vette, hogy a Bukovinai és galicziai határszéli kormánybiztos rendelete ellenére, magának fegyveres erővel is utat törve, haladéktalanul Szigetre vonuljon; a század elindulásakor azonban a kormánybiztoshoz érkezett egy levél, melyben Piatzoli őrnagy az előbbi rendeletét visszavonja s a századot a biztos rendelkezése alá bocsátja; de midőn ez az illető századostól követelte, hogy kész engedelmességét irásilag is fejezze ki, kelönben a századot, mint ellenséges indulatát, Nagybányára vissza nem fogadja, a század felkere­kedett s Sziget felé megindult, a százados előmu­tatván Piatolinak hozzá Szigetről okt. 13-ról irt rendeletét, melyben meghagyatott neki, hogy Szi­getre siessen anélkül, hogy a kormánybiztosnak vá­laszolna. E rendeletben az is foglaltatott, hogy a legénységnek a béke-zsoldon felől hadi élelmezése is ingyen kiadandó . . . Később okt. 16-ról értesité a nevezett őrnagy a beregmegyei hatóságot, hogy 605 legényből és tisztekből álló csapat okt. 19-én Nyiresfalvára és onnan 20-án Munkácsra érkezend s hogy ennélfogva azon állomásokon számára 22 előfogat és öt napra való kenyér és szálás készen tartassék. A megyei bizottmány, jóllehet a miniszteri rendelet nélkül utazó sereg helyzetét törvényteln­­nek találta, mégis azon okból, nehogy eltávozása közben útjában zavart és bujtogatást kövessen el, a kért szükséglet kiállítására Jobszty Ferencz sz­ol­­gabirót okt. 18-án utasította, azon megjegyzéssel, hogy az ellenséges érzelmű elvonuló csapatot vizsga 1 szemmel kisérje. (Folyt. köv.) I — ■

Next