Bereg, 1876 (3. évfolyam, 1-18. szám)
1876-10-22 / 9. szám
Beregszász 1876. Oktober 22. 9. szám. Harmadik évfolyam VEGYESTARTALMU HETILAP. Megjelenik minden vasárnap délelőtt. Bérmentetlen levelek csak ismert kezekből fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési dij: Szeptember —December 4 hóra . . 2 ft. Nagyobb terjedelmű többszöri hirdetéseknél 10 °/o levonatik. Nyilttér sora 20 kr. Egyes számára 12 kr Hirdetések s nyilttérbe szánt közlemények készÜ rfÄ X KÍ“ SSi d.ti.i dij: Sünde.50 Mi hirdetésnél 60 péna ilelén mellett fogadtatnak el. Hirdetési dijak: Bélyeg dij minden egyszeri hirdetésnél 30 kr. urhok intézendők a megyeháznál. ki.: 100 Szóig ltt. jj Szerkesztői helyiség hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszászban Ardó-utcza 233-ik szám. A zsidókról a zsidókhoz. (Folyt, és vége.) És ezen körülményt mi még erősebb indoknak véljük a czélszerű reformok behozatalára a másiknál is, mert a mi izraelitáink rabbijai híveik között a világosság, a művelődés elnyomását szent hivatásuknak tartva, vakmerő erőszakoskodással állanak minden haladási mozzanat elébe. Beavatják magukat híveik családi életébe, polgári foglalkozásukba, nyilvánosan rá parancsolnak a gyülekezetre hogy azon orvost aki izraelita létére szombat napon szivarozni mert, senki halálos betegéhez se merészelje hivni, felzaklatják a kedélyeket úgy hogy utczai lázadássá fajul az ellenségeskedés. Csak a napokban történt itt városunkban, hogy a helybeli rabbi, egy újonnan letelepedett kereskedőről úgy értesülvén, hogy üzletét szombatnapon is nyitva akarja tartani, a nyilvános istentisztelet alkalmával felszólította a közönséget, miszerint eme szándékáról beszéljék le, ha pedig nem engedelmeskednék, előlegesen is megátkozta azt, hogy sem ezen sem a más világon nyugalma ne legyen, mely átkott a közönség „Amen“-je követett. Mi következik már most ebből ? . . Az illető kereskedő úgy gondolgozik hogy nagyobb vétket követ az el, aki szombat napon összedugott kézzel azon töri fejét, hogy holnap miltán módon rövidítse meg embertársát, mint az a ki felköti a zöld kötőt és becsületes mértékén méri a borsot. Külömben is látja azt hogy az állami egyedárusággal foglalkozó izraeliták ezen üzletágat szombaton is nyitva tartják. Lelkiismerete tehát, legkevésbé sem háboríthatja őt azért, ha üzletét a többi polgártársak példája szerint szombaton is becsületesen folytatja. A rabbi eljárása pedig midőn t. i. kihalgatás nélkül, egyenesen nyilvános pellengérre állítja kihívó ösztönül szolgál neki arra, hogy vallásfelekezetének alapigazságait megtartva, a polgári életbe átvitt külsőségek nyűge alól magát emancipálja. És valamint a rabbik folytonos harczban állanak a felvilágosodotsággal, úgy magában az egyház kebelében folytonos harcz dúl egyes felvilágosodottak izraeliták, és vakbuzgólkodó rabbijok s azok követői között. — A saját felekezete által méltatlanul üldözésbe vett felekezeti tag, becsületessége öntudatában, nem csak meg nem hajlik üldözői előtt, hanem a világosság megismerésére folyvást több fogékonyságot nyerve, egyszer csak azt veszi észre, hogy benső ösztöne inkább vonza őt valamely idegen, mint saját, felekezetiéhez. Azonban vallásának csakis külsőségeivel, csakis a felekezet személyeivel jővén meghasonlásba, maguk a vallás egyes alaptételei pedig benső meggyőződésével megegyezők lévén, felekezetét el nem hagyhatja. — Nem egy, de száz meg száz izraelita vallásu müvelt egyén van ilyen. Mely körülmény elodázhatlanná teszi azt hogy izraelita polgártársaink, ismerjék fel a kor intő szavát, tartsák meg vallásukat vallásnak, de különitsék el azt a polgári élettől, és ismételjük hogy e nélkül, a törvény által biztosított jogok élvezésében folyvást gátolva, és más felekezetű lakostársaik társas körétől mindenkor elszigetelve lesznek. Végre nekünk általános reformintézkedések sürgetése hivatásunk körében szorosan véve nem is tartozván, vidékünk és különösen a helybeli izraelitákhoz és rabbihoz van egy végszavunk, az izraelitákhoz annyi hogy addig is mig felekezeti szokásaik kötve tartsák, ne vigyék azok megtartását túlzásba, tartsák meg, de ne legyenek olyanok társadalmukban mintha még most is idegenek lennének hazánkban, különösen műveljék gyermekeiket, vegyenek részt a közügyek intézésében akkor is midőn azt saját érdekük nem épen kívánja, a rabbik pedig ne tegyék magukat a haladás és felvilágosodás oly elhatározott ellenségeivé, mellőzzék különösen az egyesek ellen intézett megtámadásokat. „Actio reactionem parti.“ Egyébiránt mi megvagyunk győződve hogy nem meszsze van már azon idő, mi —.un— Bereg megye 1843 9-iki története. LEHOCZKY TIVADARTÓL. (Folytatás.) Későbben is jártak egyes honvéd és — Remborszky Tamás ezredes parancsnoksága alatt — lengyel önkéntes csapatok a havasok körüli völgyekben portyázni, midőn végre augusztus 6-án végleg visszavonultak e tájról, tartván az oroszok nagy erejétől, kik a Beszkid túlsó oldalán tanyáztak s várták a parancsot a benyomulásra. E közben Kazinczy tábora folyvást hol Munkácsnál, hol Húszánál foglalt megállapodást; augusztus 17-én a beregszászi uradalmi pinczéből kiadott számára 1793/l akó 1845 ki szilből, végre Máramaroson keresztül Erdély felé húzódván, e tájon csupán a munkácsi vár őrsége maradt, mintegy 1800 ember, kiknek egyik részét a 92. honvédzászlóalj s Rembovszky alatt a lengyel század képező; ezek helyébe azonban nemsokára a német legionisták érkeztek, így állott a politikai helyzet megyénkben, midőn augusztus 12. Görgey Világosnál letéve a fegyvert, melynek hire megdöbbenést, s általános kedélylehangoltságot okozott; az augusztus 9-én Temesvárnál történt, csatavesztés (mely döntő ütközetben, mellékesen mondva, e sorok írója is részt vett) is megdöbbentő a lelkes honfiakat, kik immár csupán a Pétervárad, Komárom és Munkács őrségétől reméltek még némi jobb fordulatot. Augusztus hó közepén e megyében híre kezde terjedni annak, hogy a muszkasereg uamény felől közeledik, a mint hogy az aug. 18-án valóban a városhoz ért is, onnan útját Beregszász felé folytatván. Aug. 20-án nem késett a tanács hódoló küldöttséget meneszteni az orosz vezér elébe, a várost jóindulatába ajánlandó, mig a tornyokról levétetvén a nemzeti lobogók, helyükbe fejér zászló tűzetett. S csakugyan e nap megérkezett az első lovas csapat, mely a megyeház előtt állapodott meg; ezt nemsokára a sereg, siposok és lovasok előlovaglása mellett követé, mely az Ardeniczában foglalt állást; majd a fővezér Karlovicz tábornok jött, kinek tiszteletére minden lovas leszált s gyalog köszönte őt. E nyájas fővezér a tanács üdvözletének viszonzásául megígérte, miszerint seregében a legnagyobb fegyelmet és rendet fentartandja, ha az ellenkezőre a városbeliek okot nem szolgáltatandnak; s ekképp nyugodtan el is helyezkedett a több ezerre menő tábor, mely részint az egyes házaknál elszámoltatott, részint a pázsiton letelepittetett. Azonban csakhamar nyugtalanító hir kezdő a városban szállongani, t. i. szájról szájra járt, hogy kön a szőlők közt egy orosz katona megöletvén, e miatt a vezér véres bosszút akar állani. E különös esemény pedig, mint később kitudatott, igy történt Az orosz sereg a többi közt egy nyiri gazdától is kényszer utján elvevén egyetlen pár ökrét, azt egy muszka gyalog katona gondviselésére bizta, ki észre nem vette, hogy az elkeseredett káros gazda őt lépten-nyomon követi, s ökreit szemmel tartja, így Csarodán véletlenül összejővén egy Pénzes Péter nevű, kétes jellemű volt guerillával, ennek elpanaszlá baját, ki megigéré, miszerint ökreit vissza szerzi s igy együtt a sereg után menvén, Beregszászban rávette a katonát, hogy a szénapénz megtakarítása czéljából vezesse ki az ökröket a legelőre, mire ez reá állván, midőn együtt a szőlőhegyek mögé kimentek, egy csalitos után úgy főbe szijtotta a katonát, hogy az eszméletlenül lerogyott s igy a károsodott társaságában az ökrökkel a Nagyhegyen keresztül Muzsaly felé szerencsésen elmenekült. Nehány óra múlva azonban a megsérült felocsúdván véres fejjel s arczával a városba tántorgott s megraboltatását bejelentő. A hadvezér erre szigorú vizsgálatot intéztetett, a megfélemlett elöljárókat kérdőre vette, de meggyőződvén, hogy a közönség a bünrészességgel nem vádolható; az eseménynek nem tulajdonított nagyobb fontosságot s igy a megtorlás elmaradt. E seregből még az nap elvált egy hadoszlop s a Gáton túli útról az úgynevezett ösztrös vagy középkorcsma mellett letérvén, az erdőn keresztül Nagy-Lucska felé fordult, ott az uradalmi majorban állapodván meg, azon szándékkal, hogy onnan a munkácsi vár bevételét eszközölje. Ezen, Kariovits alatt álló s a Paskievicz Ezivanszki herczeg tábornagy vezérlete alatti főhadsereghez tartozó hadosztály állott két dandárban 16 gyalog-zászlóaljból, 12732 főből és a Serpatovszky tüzérosztályhoz tartozó több lovas és nehéz ütegből, valamint a Glasenapp tábornok alatt álló lovas csapatból. Aug. 20-án pillanták meg a várbeliek az első orosz csapatot, melynél Pozner Antal, szabolcsin volt biztosul, és vezetőül alkalmazva, ki a Kossuth bankjegyek érvénytelenségét is nyomban kihirdető. Ugyanaznap (aug. 20.) Decső Károly várbeli erődítési igazgató és mérnökkari főhadnagy 377 darab fenyődeszkát vitetett fel a várba, azokból a sánczokban barakkokat készíttetvén. Aug. 21-bén Posner, Savin császári mérnökkari százados kíséretében fehér kendőt lobogtatva megjelent a vár előtt, bebocsáttatást kérvén. Bekötött szemmel vezettettek tehát Mezőssyhez, kitől Pozner a vár feladását kérte, a szabadságharc, mint mondák, Görgey meghódolása következtében úgy is már bevégezve lévén. Az őrségi tisztek tanácskozása folytán Poznernek azon válasz adatott, hogy a vár feladása iránt csak akkor fognának alkudozásba bocsátkozni, ha a fegyverletételről valósággal meggyőződtek, miért is kérték, hogy addig, míg a kiküldendő biztosok alapos hírrel vissza nem térnek*