Bereg, 1877 (4. évfolyam, 1-31. szám)

1877-01-14 / 2. szám

Beregszász 1877. január 14. VEGYESTARTALMU HETILAP. Megjelenik minden vasárnap délelőtt. Bérmentetlen levelek csak ismert kezekből fogadtatnak el. A kéziratok nem adatnak vissza. Nagyobb terjedelmű többszöri hirdetéseknél 10% levonatik. Nyilttér sora 20 kr. Egyes szám­ára 12 kr Hirdetések s nyilttérbe szánt közlemények kész­pénz fizetés mellett fogadtatnak el. Előfizetési díj: Egész évre..............................................6 ft. Szerkesztői helyiség hova a lap szellemi részét illető közlemények s reclamátiók küldendők: Beregszászban Ard 6-u­t­c­z­a 233-ik szám. Hirdetési dijak: Bélyeg dij minden egyszeri hirdetésnél 30 kr. “ ’l8 SSS&SST pénatir‘jHirdetéai dij: minden 50 udndt IM hirdetésnél 50 I kr., 100 szóig 1 ft. Előfizetési felhívás A 1877. évi folyamára. Lapunkat jelen évben is fentartandjuk s arra ezennel előfizetést nyitunk. Néptanítók részére azon kedvezményt nyújtjuk, hogy a lapot kiállítási áron megrendelhetik. Előfizetési feltételek: Vidéken, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre 1877. (Jan.—Decz.) 6 frt. Félévre [Jan. Jan.J . .... 3 frt. Néptanítóknak egész évre . . 3 ft. Félévre....................1 ft. 50 kr. Az előfizetési összegeket kérjük Szé­kely József pénztárnok úrhoz [Beregszá­szi hitelintézet] mielőbb beküldeni. 2. szám. Egy vénlegény elmélkedései az ifjúság felett. (erővel esett vezérczik.) I. „Lamenta non sunt argumenta“ szokta mondani Pista bácsi, — a­mi szó szerinti fordításban annyit tesz, hogy nem kell az ördögöt feketébbre festeni, mint a­milyen. Annyival kevésbbé akkor, mikor volta­­képpen nem is valami rettenetes fekete. Hát mire való azt a vészharangot olyan kétségbe­esetten kongatni, mintha már min­­gjárt nyakig merülne ifjúságunk a „léha­ság satnyitó semmit nemtevésébe“ Bizony engedelemmel legyen mondva nem megyek én sem a ködös albionba, sem a junkerek hazájába délczeg ifjút keresni, hanem maradok magamnak Kis-Kocsordon, és még is merem mondai, hogy találok itthon is eleget. Gyakorlati tudományokat kedvellő, társaságba való, edzett lelkű és testű, kedélyes fiatalságot.. . csak úgy mint máskor. . . és miután sem az angolt sem a németet nem láttam, s ennél fogva azoknak a mieink feletti fölényükről meg nem győ­ződtem, kijelentem hogy azt nem is hiszem. Hogy az egyetemi ifjúság nem bocsát­kozott utczai verekedésbe, nem­ verte le a rendőrséget, ebből még nem következik, hogy azt meghun­nyászkodásból tette volna hogy saját fejét féltette volna a bevezetéstől s egyébb indok nem vezérelte. — Tette volna az ellenkezőt akkor tele lettek volna úgy a külföldi lapok mint a mieinknek legtöbbje is azzal hogy a mi ifjúságunk, nyers, neveletlen, erőszakoskodó. Hogy pedig az egyetemi tanács és hatóság mérsékelni igyekezett, és ez irány­á­ban intézkedésekhez is nyúlt, az nagyon természetes. Hivatását teljesítette, és ez így volt máskor is és így lesz ezután is. Hát a vidéki ifjúság! Én nem ösmerek vagyonos és vagyon-talán ifjúság közötti különbséget, mert az ifjú mind vagyonos. Egy élet áll elő­tte, tele örömökkel, tele dicsőséggel, csak nyúljon utánna, és ne dob­ja el magától. Az tagadhatatlan hogy a sült galamb senkinek sem repül a szájába, hanem higy­­jék el öcsém uraimék hogy a „fórum“ nálunk is fenn áll még jelenleg is, és a „fenséges populos románus“ — már t. i. az a forum a­hova fiatalságunknak iskolai tanulmányai bevégeztével sietni kellene nálunk is minden perczben kész a jelent­kező ifjúnak előnyt adni, annyira hogy biztositom miszerint verseny esetében ha­marabb mutatnának nekem utat mint ne­­ktek. Hanem hát olyan formán vagyunk ve­le hogy a tisztelt fiatalság legnagyobb rész­ben azt várja hogy a „fórum“ a „populus romanus“ helyébe menjen, s úgy vegye a nyakába. Na már tisztelt fiatal uraim, az nem megyen, hanem a­ki boldogulni akar, a­ki azt akarja hogy a társadalom felkarol­ja, — hát tessék egy kicsit mozogni ma­gának is. Az állam alkalmat ad a nevelődésre az iskolák által, a társadalom pedig a mű­veltség tovább­fejlesztésére azzal hogy min­den becsületes ifjút szivesen fogad körében. E tekintetben panasznak helye nincs, mert müveit emberek közt, müveit itja, minden­sejte a termést addig m­ig felülről,az apellata vis­­­szaérkezett. Arra kellett tehát törekedni, hogy a szolgabíró ítélete kedvező legyen. Azt is tudta S. urambátyám, hogy a szolga­imé maga nem szokott az ügybe belefolyni egyéb­bel, mint hogy nevét a kész ítélet alá­írja, — nemkülönben az esküdtnek is ismerte azon ázsiai jó tulajdonát, hogy szerette a munkát saját nya­kából a máséba varrni, s rendesen azon ügyvéd­ből készíttette meg az ítéletet, a­kinek igazat akart adni. A faluban természetesen egyik jó komájához szállott a szolgabíró, valamint az esküdt és ügyvé­dek is. Mindjárt a villás reggeli után meg is kez­dődött a tárgyalás. Az ellenfél ügyvéde B. hires régi vén prókátor volt. Mig a két ügyvéd dühösen czitálta egymás fejére a paragrafusokat — maguk írván védelmü­ket a protokulomba — az alatt a másik szobában a házi­gazda a „törvényes bizonysággal“ együtt erősen csinálta a tisztikart a bekövetkezendő tiszt­­ujitáshoz, kün a konyhán pedig iszonyú baromfi mészárlás, kisebb nagyobb cilinderek és kulacsok öblítése gyanittatni enged, hogy itten még ma komolyabb tárgyalások is fognak következni. Mikor a két ügyvéd készen volt a tárgya­lással, az alatt a másik szobában ki volt jelölve az egész uj tisztikar az utolsó tiszteletbeli vice­esküdt helyettesig. Az esküdt bement az ügyvé­dekhez, felületesen végig olvasta a jegyzőkönyvet, s bizalmasan félre hivta B . . . . t, a felperesi ügyvédet. S a_ urambátyám mindjárt tudta, hogy e bizalmas félre szólitás azt jelenti, hogy B. fogja megcsinálni az ítéletet saját inge szerint. Következett aztán az ebéd, melynek leírá­sával azonban nem akarom a nyájas olvasónak étvágyát felingerelni, sem saját képzeletem áfiai Karczolatok.*) I. *,Ámbátor és jóllehet“ S . . . urambátyám kormos prókátor vala a maga idejében. Jól összeszedte légyen az eszét, a ki vele ki mert kötni, mert a „corpus juris“ kis körmében volt, s ha már épen nem bírta ellenfe­lét törvényczikkel legyürkölni, találékonyságánál fogva furfanggal és ügyes fortél­lyal okveletlen lecsepűzte. Sok érdekes adomát tudnék elbeszélni sze­gény megboldogult drága urambátyám viselt dolgai­ról, ki a mellett, hogy kitűnő prókátor volt, a tréfának és kópéságnak sem vola elrontója, azon­ban most elégedjünk meg egy ifjúkori története elbeszélésével, mely egyszersmind világot vet az akkori igazságszolgáltatásra is. Tudjuk, hogy a század első felében még nem igen görnyedtek a szolgabirák vállai az igazság­szolgáltatás súlya alatt. Az „esküdt társ“ elvég­zett mindent, s a szolgabiró urnak nem volt egyéb dolga, mint nevét a kész sententia alá subscribál­­ni, s minden quartalison befogatni az ősi csézába, s behajtatni Beregszászba, hogy itt a sedriákra összegyűlt tisztviselő kollegákkal találkozhasson, s egyszersmind felvehesse fizetési hugáriáját.**) A beérkezett panaszok, instantiák és kerese­tek tétettek „ad acta“ jobb időkre, a tiszteletbeli esküdt által. Mikor aztán az ordinárius esküdt szépen be­végezte otthon a mezei munkáltatást, — átrándult a szolgabiróhoz. Előbb megbeszélték együtt pipa­szó mellett, hogy melyik sógort vagy komát kel­lene meglátogatni? Mikor erre nézve bírótársi együttes megállapodásra jöttek, kikeresték az épen azon faluból beérkezett panaszokat vagy repositio­­nalis kereseteket, terminust tűztek valamelyik alkalmas napra, s szép egyetértéssel elhatározták, hogy a látogatás mellett „egy füst alatt“ majd 'elvégzik azt a peres dolgot is; az esküdt az em­lékezetnek okáért görcsöt kötött a zsebkendője szegletére, a­mi azt jelentette, hogy hivatalos dol­ga akadt, melyet majd ha haza megy, be fog irni a lőcsei kalendárium azon tiszta lapjára, a hol chronologicus sorrendben be vagyon vezetve, hogy a csonka szarvú ritka tehén üszőt ellett, — Mar­­czi béres kapott egy borjúból­ fejeléscsizmát és egy fordított talpalást, — a kis Jánoska született 1­ma­m­ber, kereszt szülei: Nemes Tóth Pál uram és hitvestársa született Ns. Sárkány Katalin asszony stb. stb. Ebben az időben még S. F. urambátyám kez­dő prókátor volt, s jól fel kellett csavarni az eszét, nehogy vélt praktikus kollegái, kiknek különösen kedvük telt abban, hogy a kezdőket sarkukból ki­forgassák és zavarba hozzák — szép szerével ki­foghassanak rajta. Egyszer hozzá jön repositionális perbe idézett alperes, a ki G. szolgabirótól terminust kapott, s felkérte a védelemre. Abban az időben az ilyen pernél az volt a boldog, kit az első biró a birtokban hagyott vagy abba bevezetett, mert a felebbezés csak birtokon kívül lévén megengedve, kétszer, háromszor elve­ *) üzen czim alatt Csergő barátunk élénk tollából jövö ki­sebb rajzok szamára állandó rovatotot nyitunk. **) Mi meg úgy tudjuk hogy ezen kor tert­an a gyűlésekre nemcsak e két érdek, de a közügyek iránti igaz érdek­lődés is vonzotta, a mi a mai időben épen követendő példa gyanánt szolgálhatna. Szerk. Negyedik évfolyam.

Next