Bereg, 1879 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-16 / 37. szám

zására. Maga Augustus egy hosszú be­szédben a régi egyszerű­ jóga visszaál­lítását sürgeté. Később pedig nem elé­gedtek meg a nemzet jobbjai az általá­nos , „hogy az ősök szokásaként ruh­áz­­kodjék a város“ törvén­nyel, hanem helyébe a részletesb Tiberius császáré lépett: „hogy senki selyem ruhával ne éljen“. — Az újabb időből elég legyen emlékezetbe hozni Washingtonnak népe nevében az angol parlament előtt tett s világ­hirüvé vált 1790-ik évi nyi­latkozatát. Mindenek előtt a fényűzést korlá­toznia kell főbbjeinknek, ha akarjuk, hogy hazánk jólétre és virágzásra jus­son. Mert nincs hatalmas­ orvossága a fényűzésnek egyes nagyok példáinál. Hathatósbak azok a törvénynél. Ró­mában is végre Tacitus szerint, habár rövid időre, nem a törvény, hanem Vespasian példája állítá helyre a régi egyszerűséget. N­­agy Károly ruhája fe­leségének volt készítménye, s IV-dik Henrik életében sem maga, sem kör­nyezői ruháján nem szivett arany- és ezüstöt. II-dik Maximilián neje igen olcsó és honi kelméből készült szövet­ből ruházkodott. IV-dik Alphons spa­nyol király pedig az olcsó ruhája miatti szemrehányásra azt felelé, hogy: ked­­vesebb neki kitűnni becsület és erény, mint bíbor által Vannak tehát magas példák, melyek egyes nagyjainknak ösztönül szolgálhatnak. Kövessék azo­kat, hogy viszont maguk az egész nem­zet által követtessenek. Ütött az óra, itt az idol Most, vagy soha! Schiller­ként: „Was man von der Minute aus­­geschlagen, giebt keine Ewigkeit zu­rück !“ Részemről csak ennyit akartam e fontos tárgyban nyilvánosan közleni Adja Isten, hogy találjanak ezen sorok méltó viszhangra azoknál, kiknek je­lenleg kezükben van helyezve egy si­ralmas körülmények közt élő nép bol­­dogítása ! De főképen adja Isten, hogy viszhangra találjanak e sorok kivált a szegényebb osztályok között, és hogy lenne mindegyiküknek, de mindnyá­junknak is jelszava: Egyszerűség! Grigássy Dénes, hogy ott csak olyanokat talál, miknek csak örülni lehet. Előkészületei hamar meg voltak téve, kibérelt egy kis postataligát és elindult; nem sokára czéljánál volt. A vár kapujához érve, azt kinyitotta, be­hajtatott az udvarra, hol egy bérruhás komor­nyik állott. — Én az i­j nevelő vagyok, mondá ő, jelentsen be engem gyorsan a családnak. — A báró úrnak családja a szomszéd­ban ebédel, felelt a komornyik. — Akkor mutassa meg a szobámat, a m­álhákat pedig hordja fel. A komornyik, egy hosszu suhancz sűrű ol­daliak állal, ki mint már fensőbb szolgaszemély­zethez tartozói nem volt szokva ily goromba bánásmódhoz; hozzá még nem volt nagy tisz­telettel az akadémiai tudományok iránt, be­dugta a kezét a nadrágja zsebébe és a jövevényt tetőtől talpig szemeivel méregette. — Itt a lakása az uj nevelőnek, mondá ó hangosan, miközben a kastély balszárnyára mutatott, a­mi pedig a málhákat illeti, a ne­velő ur is felviheti. 146 Jelentés a sz.-fehérvári orsz. kiállításról. (Folytatás.) A főbejárástól balra terült el a tárlat legnevetesebb része, a gépkiállítás. — Illeté­kes egyénektől hallottam, hogy e kiállítás gazdagabb volt, mint a bécsi világtárlat gazd. géposztálya. Igaz, hogy a speciális magyar ipar ez osztályban nem volt oly arányban képvi­selve, a mint óhajtanék, de az itt képviselt czégek mindenike Budapesten fiók gyártelep­pel rendelkezik, melyben magyar munkások is dolgoznak, s ha maguk a nagy gépek kül­földön készülnek is, de mindegyik gyáros ja­­vító műhel­lyel bír. — A Clayton és Shutt­­leworth hírneves czég kiállítása a legnagyobb és legimpozánsabb volt. — A­miben évek óta utólérhetetlen, a gőzmozdonyok és cséplőgépek készítésében: ezúttal itt is egyedül állt. — A külföldi gépgyárosok közül Robey és társa jeles gőzmozdonyokat és vasrámás cséplőket, Ruston Proctor kiváló cséplőket, valamint gőz­mozdonyokat, a Brogle- és Müller-féle czég első sorban kitűnő trierőket szállít s ezeknek gazdagon felszerelt példányai a tárlaton is átalános feltűnést keltettek.­­ A hazai kiál­lítók közül Kühne Ede mezőgazdasági gépgyűjtem­ényével Mosonyból, a V­i­d­a­t­s testvérek ekéikkel, Rock Istán a járgá­nyok és kisebb kézi cséplők gyűjteményével kitűnő helyet foglaltak el.­­ A gépkiállítás tüzetes megtekintésére főleg az indított, hogy itthon jelesebb bortermelőink részéről megbí­zatást nyertem borsajtók és szőlőzúzók beszer­zésére. — Borsajtók nagy választékban voltak, ezekről rajzokat és árjegyzékeket hoztam, me­lyek közül nézetem szerint Feiszelmeyer Ká­roly pozsonyi gépész borsajtói leginkább ajánl­hatók. A géposztály után a borkiállítás volt leggazdagabban képviselve, mert itt a párisi világtárlat magyar osztályából való vasállvá­nyon 200 kiállítótól mintegy 4000 üveg állott. Ez az egyetlen osztály, melyben a házi ipar-egyesületen és a beregszászi ügyészségi börtönön kívül­i bereg megyei kiállító részt vett. — Guthy Ferencz úr — egyesületünk érdemes alelnöke — kiállított boraiért ezüst érmet nyert. Nem akarván a mélyen tisztelt közgyű­lés türelmével visszaélni, a többi osztályoknak — bár csak rövid jellemzésétől is — ezúttal tartózkodom, csupán annyit jegyzek meg, hogy minden osztályban sűrűén találtam oly tár­gyakat, melyek már el voltak adva, mi a ki­állított tárgyak becséről tanúskodik. Most áttérek tulajdonképeni feladatom­hoz, a háziipar-osztály ismertetéséhez, megje­gyezvén, hogy itt kiterjeszkedem egyszers­mind a tanügyi osztályra is, mely kétharmad­részben szintén háziipari kiállítás volt, amen­­­nyiben a legtöbb iskola nem a szorosan vett tanügyi, hanem a házi ipari czikkekre fekte­tett fősúlyt. Mielőtt azonban ezt tenném, azt hiszem nem lesz érdektelen a t. közgyűlés előtt, ha Jágocsi Péterffy József egy közelebb megje­lent műve nyomán elmondom, mint keletkezett és terjedt el hazánkban az egész háziipar-moz­­galom. Jágocsi Péterffy József miniszt. biztos ur a m. kir. kormánytól megbizatván, hogy a házi ipar terjesztését eszközölje, első gondja volt, hogy megalakítsa az „Első háziipart és házi­­iparoktatást terjesztő egyesület“-et a pozsonyi iparkamara területén.­­ Az egyesület úgy ala­kult, hogy Pozsony, Trencsén, Nyitra és Bars­­megyék összes községei tagok lettek, Zólyom, Árva, Liptó és Turócz megyékből pedig magá­nosok és néhány község léptek be az egyesü­letbe. Pozsony tüzetett ki székhelyül, azon okból, mert a min. biztos előtt oly alkotás megteremtésének szüksége lebegett, melyet épen e határszéli nagy városban tartott szük­ségesnek és kivihetőnek. — Ez volt egy női ipartanitónő képezde. (Folyt. köv.) — Mit mondasz te itt, gazember! kiált Utter Károly, a komornyikhoz közeledve. — Gazember én ? felelt ez, a ki mondja az . . . Alig ejtette ki ezen szót, midőn 2 po­fon 2 oldalról az arczát úgy érintette, hogy eszméletét majd elvesztette. Rögtön erre egy csomó málhát érzett hátára nehezedni és egy erős rúgás a szoba irányába lökte őt. Ezen szoba a földszinten volt. A komornyik telve dühvel, az előszoba közepén lelöki a málhát és oly gyorsan haladt a kertbe, hogy egy ró­zsafába akadván, elesett, az orrát megsebesí­tette és vérpiros fülekkel állott fel. Ily módon egy főrangú házhoz bejöve, felbontotta Utter Károly az ágyat és lefeküdt. Néhány pillanat után elaludt, az ut- és 3 napi dorbézolástól elfáradva. Következő reggel felébredt. Egy korsót keresett, de nem lelvén, az ablakot kinyitotta és a kertbe hatalmas hangon kikiáltott: „vizet! Vizet!“ Két fiatal női alak ült szemben az ab­lakkal egy padon, a reggeli levegőt szíva, és egy kis kutyával játszadoztak. (Folyt köv.j Karázolatok. E lap 34-ik és 36-ik számaiban a rég feledésbe ment helybeli borászati társulatról erdekes eszmecseréket olvastam. Az első czikk névtelenül jött s érzékeny, elegiakus hangulattal búcsúztatja az érdemes publikumot az Istenben boldogult borászati társulattól, melyre reá illett a hajdani kántor halotti éneke: Bitének a bimbójába Esett halál torkájába. Megvallom, nem vagyok barátja a halotti prédikáczióknak s nem is igen szeretek teme­tésekre járni és pedig nem azon okból, mint az egyszeri csizmadia, ki, midőn a temetkezési társulatból kivonta magát, ekként indokolta visszavonulását: „Minek menjek én annak a másik embernek a temetésére, mikor előre is tudom, hogy az az ember viszont nem jön el az enyémre?“ Mondom, nem ezen szűkkeblű indokból, hanem leginkább azon okból, mivel nem szeretem más felebarátomnak szomorúsá­gát látni. A borászati társulat halotti búcsúztatója is kellemetlen érzést keltő bennem, mint egy ilyen közérdekű egylet megbukása rendesen kelteni szokott. Az ilyet legjobban szeretném oly modor­­ban sajtó útjára vinni, mely felkorbácsolja az illetőkben a tevékenységet az ügy megmenté­sére . És ez irányt sem a „halotti prédikáczió“­­ban, sem a „visszapillantás“-ban nem találom fel. Itt nem a „kimúlás“ okadatolása, hanem buzdítás és sarkantyú kell egy ily jótékony vidéki társulat új életre ébresztése végett. Ne temessünk, hanem igyekezzünk a haldoklót feltámasztani ! Döglött lóra nem kell patkó !* & A második czikk (a múlt szakiban) egyik tekintélyes bortermelőnk tollából eredt. Hóból — gondolom — itt már megtalálom a mentő gondolatot: miként támasztható fel a társulat halottaiból? de — fájdalom! épp azt nem ta­láltam, a­mit kerestem. Az első czikkben a társulat halottnak van feltüntetve, másodikban az van bebizo­nyítva, hogy még meg sem született, de ha megszületik, halva fog születni. Ugyanazért engedjenek meg az érdeklődő szakértő urak, ha én az érdekelt részvényesek közhangulatát ellesve, arra kérem fel, hogy tartsanak orvosi consiliumot e szülési vajúdás felett, és süssék ki ha lehet okkal-móddal, hogy az anya is megmaradjon, a gyermek is át legyen adva az életnek, mert az a czélba vett „Kaiserschnitt“, ha tán hosszú ideig tartó utóbajokkal az anyát megmenti is, de a gyer­mek menthetetlenül elvesz, pedig e gyermek jövőjében nagy reményeket kötöttünk. i ! i

Next